Előfizetés

Megint halálos balesettel indult a reggel

Halálos közlekedési baleset történt Gencsapáti belterületén, a Hunyadi úton, az érintett útszakaszt teljesen lezárták.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság információi szerint egy helyi férfi személygépkocsijával egy parkoló tehergépkocsinak ütközött, a gépkocsi 39 éves vezetője a helyszínen életét vesztette. 

A helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben.

Tisztelt Védő Úr!

Bátorkodom önt tájékoztatni és felvilágosítani: az USA Vida Ildikó esetében semmi mást nem cselekedett, mint - a Fidesz európai parlamenti választási kampányjelmondatára „Tiszteletet Magyarországnak!”figyelemmel - követte a magyar jogszakmai szokásokat és megoldásokat. Persze arról sincs megbízható információm, hogy Ügyvéd Úr „felháborodó”nyilatkozatát– miszerint itt "fordított bizonyítási eljárásról van szó, amelynek során Vidának kéne bizonyítania, hogy nincs része korrupcióban, ez pedig nonszensz.” Ügyvédként illenék tudomással bírnia azon magyar jogszabályról és egyre divatosabb hazai joggyakorlatról, miszerint jelenleg a bankoknak kell bizonyítaniuk, hogy valamikor anno– az általános szerződési feltételek megszületésekor, amelyek előírásaiban az illetékes magyar állami pénzügyi ellenőrző szervek sem találtak semmi kivetnivalót – a devizahitelesekkel megkötött egyedi szerződéseik során, látnoki módon cselekedve, úgymond „tisztességesen”, „a jó erkölcsbe nem ütköző módon” jártak el. Kérem, szíveskedjék Vida Ildikót, a NAV elnökét megkérdezni, majd válaszáról a Hír TV-n keresztül a széles társadalmat tájékoztatni, miszerint elnöki sétája során hányszor lehetett őt bárkinek is ügyes-bajos dolgaival megszólítania? Próbálta-e már valaki az utcán hivatalos ügyben személyes beszélgetésre rábírni? Pedig mindehhez még tolmácsra sem lett volna szükség. Apropó: én ez ideig úgy tudtam, hogy a sztárügyvédektől elvárható a nyelvtudás – talán éppen az angol - , hogy képesek legyenek tolmács igénybevétele nélkül is védencük nevében fellépni. Tévednék? Egyébként bátorkodom megjegyezni: ügyfelének, az elnök asszonynak - saját kezű felbontásra - több ajánlott, térti-vevényes levelet is írtam, de válaszra egyik esetében sem méltatott. Mindennek hiánya pedig még a postára sem fogható!