Előfizetés

Korrupciómentes helikopter-beszerzéseket követel az MSZP

 Demeter Márta szocialista országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly májusban a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetésen átgondolt, szakmailag megalapozott koncepciót vázolt fel a honvédségi helikopterbeszerzésekkel kapcsolatban. Ezekből az ígéretekből azonban nem lett semmi - mondta, megjegyezve: az utóbbi hónapokban a tárca "kínosan kerülte" a nyilvános pályázat említését.

 Az MSZP szerint sokasodnak a "gyanús előjelek", ezért most még időben szólnak: a Magyarország biztonsága szempontjából nagy jelentőségű beszerzés lebonyolítását ne tegyék kockára a "felelőtlen és kapzsi fideszes holdudvar további gazdagodásáért", hanem térjenek vissza a nyílt és tiszta versenyt biztosító koncepcióhoz.

Ötvenöt határsértőt fogtak el Bács-Kiskunban

Hat csoportban 55 határsértőt tartóztattak fel a rendőrök két nap alatt a Bács-Kiskun megyei határszakaszon.

Csütörtökön és pénteken a hercegszántói, kelebiai és bácsalmási határrendészeti kirendeltség 38 koszovói és egy szír állampolgár ellen indított idegenrendészeti eljárást.
A velük lévő 16 gyermekkel, illetve fiatalkorúval együtt Bácsalmáson, Tompa és Bácsszentgyörgy külterületein, valamint az államhatár közelében igazoltatták, majd állították elő őket a járőrök. Mindegyik külföldi menekültkérelmet nyújtott be.