Előfizetés

Vadászgép lőtte le a malajziai utasszállítót?

Egy műholdfelvétel szerint a malajziai légitársaság Ukrajnában lezuhant Boeing-777-es típusú repülőgépét vadászgépről lőtték le - legalábbis ezt állították a Pervij Kanal orosz állami televízióban pénteken.

A csatorna esti híradójában bemutattak egy általuk szenzációsnak nevezett fotót, amelyet szakértői feltételezések szerint brit vagy amerikai kémműhold készíthetett. Ezen a fotón a közlés szerint a július 17-én Donyeck körzetében lelőtt Boeing-777-es repülőgép látható a szerencsétlenség előtti pillanatokban.

A fotót a tévé beszámolója szerint egy elektronikus levél kíséretében egy bizonyos George Bild - az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetemen (MIT) végzett, és több mint két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező repülésügyi szakember - juttatta el az Orosz Mérnökök Szövetségéhez. A szervezet alelnöke, Ivan Andrijevszkij szerint a képen jól kivehető, hogy egy vadászgép levegő-levegő rakétát lő ki a Boeing pilótakabinjára.
Andrijevszkij azt mondta a Pervij kanal tévének, hogy szerintük a műholdfelvétel valódi, és George Bild azt írta, hogy vadászgép lőtte le a Kuala Lumpurba tartó Boeinget.

Mihail Leontyev, az orosz állami tévé kommentátora szerint MIG-29-es vadászgépről van szó, és az biztosan nem orosz volt.
A Vlagyimir Putyin orosz államfő környezetéhez tartozó újságíró, - aki egyébként a Rosznyefty állami kőolajcég sajtófőnöke is - azt is megjegyezte, hogy a G20-as csoportnak az ausztráliai Brisbane-ben szombaton kezdődő csúcstalálkozóján több mint időszerű lehet a malajziai utasszállító katasztrófájában lezuhant utasok halálának kiderítése. A kémműhold felvétele pedig szerinte azt a változatot erősíti, amely Nyugaton szinte nem is volt hallható.

A Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó gépén utazó mind a 298 ember, közöttük több holland, ausztrál és sok malajziai állampolgár is életét vesztette. Kijev állítása és a nyugati feltételezések szerint az orosz szakadárok lőhették le az utasszállítót egy BUK-típusú rakétával.

Az orosz Pervij Kanal kommentátora hozzátette, hogy mint ismeretes, Tony Abbott ausztrál kormányfő arra készül, hogy "kemény" kérdéseket tegyen fel Vlagyimir Putyinnak a malajziai utasszállító gép tragédiájával kapcsolatban. "Megpróbáljuk megkönnyíteni a dolgát" - mondta a Kremllel szoros kapcsolatot ápoló televíziós kommentátor.

Mihail Leontyev elmondta, hogy az Orosz Mérnökök Szövetsége még augusztusban közölte saját műszaki vizsgálódásainak megállapításait, amelyek szerint a polgári repülőgépet csakis másik repülőről indított rakétával semmisíthették meg.
Az orosz védelmi tárca a katasztrófát követően azt hangoztatta, hogy az orosz műholdak nem észleltek rakétaindítást a katasztrófa idején. Azt is közölték Moszkvában, hogy a malajziai utasszállító közelében, attól 3-5 kilométeres távolságra feltételezhetően egy SzU-25-ös ukrán vadászbombázó repült.

A délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus közepette történt súlyos szerencsétlenség okainak kiderítését célzó vizsgálatok mind a mai napig nem fejeződtek be. A roncsokat sem szállították el a katasztrófa helyszínéről, ahol nemrég újabb emberi maradványokat is találtak.

Magyar triálosok sikere

Publikálás dátuma
2014.11.15. 06:44
Az élő televíziós show hatalmas sikert hozott a párosnak FOTÓ: HEGETRIÁL
Filmen, vagy élőben, mindenesetre sokan csak szájtátva bámulják a triálosokat, akik nyereg nélküli kerékpárjukkal bámulatos dolgokra képesek akár az utcán, akár az erre a célra kialakított pályákon. A világszerte egyre népszerűbb sportág egyik legjobbja Hegedűs László, aki a 10. helyen áll az aktuális világranglistán, és legutóbb a showbiznisz világában is bizonyította klasszisát. 

Hege és társa, Loranth a legnagyobb osztrák tehetségkutató, a "Die Grosse Chance" válogatójára jelentkezett, melyet a legnépszerűbb osztrák televíziós csatorna, az ORF szervezett. A magyar triálos nem akármilyen fába vágta a fejszéjét, hiszen több mint 719 ezer ember ment el a válogatóra, ahonnan a legjobb 1500 került tovább a következő fordulóba. Természetesen Hegéékkel együtt, akik aztán nagy sikert aratva bejutottak a legjobb húszba, azaz a televíziós élő show-ba.

"Bécsben élő sporttársam értesült a válogatóról, én azonnal éreztem, itt a nagy lehetőség. A selejtezőket simán vettük látványos bemutatónkkal, és az utolsó, a legjobb húszba való bejutásról döntő válogatón is sikerült a maximumot kihoznunk magunkból. A zsűri is fantáziát látott bennünk, így bekerültünk az élő show-ba, melyet az ORF főműsoridőben közvetített. A szervezők egy olyan színpadképet állítottak össze számunkra, amely abszolút alkalmas volt egy látványos triál bemutató megtartására" - elevenítette fel Hegedűs László.

Az élő televíziós show hatalmas sikert hozott Hegééknek, hiszen a zsűri ismét maximálisan támogatta őket, a közönség pedig felállva tapsolt bemutatójuk után. Ám ennek ellenére nem sikerült végül a legjobb tíz között végezniük, mert egyetlen külföldiként messze nem rendelkeztek olyan méretű szavazó táborral, mint a hazai vetélytársaik. A magyar világklasszis így sem panaszkodik, hiszen az élő műsornak hála, rengeteg felkérést kaptak szerte Ausztriában.

Putyint bírálhatja a G20

Népszava-információ
Publikálás dátuma
2014.11.15. 06:43
David Cameron és Tony Abbott kétoldalú találkozót is tartott FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kezdődik ma az ausztráliai Brisbane-ben a legfejlettebb és feltörekvő ipari országok kétnapos csúcsértekezlete. A G20-as csúcson Vlagymir Putyin is részt vesz, tavaly az orosz elnök volt a házigazdája a szentpétervári G20-as tanácskozásnak. A csúcs fő témája Tony Abbott ausztrál kormányfő szerint az állásteremtés, a gazdasági növekedés fellendítése, illetve az adóelkerülők elleni fellépés. Barack Obama amerikai elnök a klímaváltozás elleni küzdelemről is tárgyalni akar a queenslandi csúcson.

Mintegy hatezer ausztrál rendőr vigyáz a brisbane-i csúcs résztvevőinek biztonságára. A tanácskozás idejére számos tiltakozó megmozdulást szerveztek, legalább 27 csoport kért engedélyt tüntetésre. Már a csúcsot megelőzően is akcióztak a tiltakozók, csütörtökön több mint kétszázan homokba dugták a fejüket, a nemzetközi közösség klímaváltozással kapcsolatos tehetetlensége miatt tiltakozva.

Putyin orosz elnök péntek este érkezett meg a csúcs helyszínére, de már előtte kiosztotta a résztvevőket, az Itar-TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva „kártékonynak” minősítette az ukrán válság miatt Oroszországra kirótt szankciókat. Ez önmagában is ellentmond a G20 szellemének, de sérti a nemzetközi jogot is, mivel Putyin szerint szankciókat csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának lenne joga kiszabni. Az orosz elnök várhatóan megvitatja az ukrán helyzetet Angela Merkel német kancellárral, David Cameron brit kormányfővel legfeljebb csak „összefutnak”, s nem tudni, lesz-e Peking után újabb Obama-Putyin találkozó Brisbane-ben. Merkel kancellár szerint az ukrán válság csak a csúcs margóján kerül terítékre.

Ausztrál kérésre Putyin még Pekingben tárgyalt Tony Abbottal, elsősorban a kelet-ukrajnai terület felett lelőtt malajziai gép, az MH17-es járat ügyéről. A tanácskozásra rányomhatja bélyegét, hogy a NATO is megerősítette, Moszkva jelentős csapaterősítéseket és fegyverszállítmányokat irányított a kelet-ukrajnai oroszbarát lázadók támogatására. Az ausztrál miniszterelnök pénteken, David Cameronnal tartott közös sajtóértekezletén azt mondta, Oroszország Ukrajnával kapcsolatos magatartása „sajnálatos mintát követ”. A brit kormányfő közölte, hogy Oroszország magatartása „elfogadhatatlan”. Cameron további amerikai és EU-szankciók elfogadását sürgette. A brit miniszterelnök pénteken beszédet mondott a canberrai parlamentben, az ausztrál törvényhozók előtt megerősítette, hogy Nagy-Britannia még az év végéig új terrorizmus ellenes törvényt fogadhat el, amelyben kimondják, hogy az Iszlám Állam (IS) harcosaihoz csatlakozott brit muszlim radikálisok számára nincs visszaút, csak abban az esetben térhetnek haza, ha tudomásul veszik, hogy szigorú rendőri ellenőrzés alá helyezik őket. A brit hatóságok bevonhatják az IS-hez beállni készülő brit állampolgárok útlevelét is.

Barack Obama amerikai elnök csak szombaton reggel érkezik meg Ausztráliába, Obama pénteken másodszor is találkozott Aung Szan Szú Kji mianmari Nobel-békedíjas ellenzéki vezetővel. Abe Sinzo japán kormányfő tegnap este vacsorán látta vendégül indiai kollégáját, Narenda Modit. Japán erőteljesebb külföldi szerepvállalását helyezte kilátásba Abe a G20-as csúcs nyitánya előtt.

Csúcsszinten 2008 óta találkoznak
A G20-as csúcstalálkozókon 19 állam- és kormányfő, illetve az Európai Unió (az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank révén) képviselteti magát. A G20-as csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei 1999-ben tanácskoztak először e körben, a 2008-as pénzügyi válság kapcsán a találkozókat csúcsszintre emelték. A G20-as csoport a világ népességének kétharmadát, a világgazdaság teljes GDP-jének 85 százalékát, a világkereskedelem 80 százalékát képviseli. A G8-ak mellett Argentína, Ausztrália, Brazília, Dél-Afrika, Dél-Korea, India, Indonézia, Kína, Mexikó, Szaúd-Arábia, Törökország a húszas csoport tagja.