Vízilabda: már a hatos döntőre gondol Szolnok

„A lényeg, hogy jussunk be a Final Sixbe. A siker eléréséhez hátravan tíz mérkőzés, nem nagyon lehet hibázni. Játszottam már néhány meccset, nem lesz könnyű, de ez a célunk” – nyilatkozta a szövetség honlapján Madaras Norbert, a szolnokiak játékosa.

Tette ezt azután, hogy a Tisza-partiak szerdán, hazai pályán, végig vezetve 11-9-re legyőzték az OSC együttesét, és bejutottak a vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájára. Az újbudaiak úgy estek ki a legrangosabb európai kupasorozatból, hogy mindössze egyetlen mérkőzést vesztettek el (7 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség).

„Hátul rendben voltunk, a védekezésünk ugyanolyan jól működött, mint a budapesti mérkőzésen, támadásban azonban kevésbé voltunk hatékonyak. Bár azt szokták mondani, szerencséje annak a csapatnak van, amely többet tesz érte, nem hinném, hogy mi kevesebbet tettünk – mégsem volt velünk kegyes a Fortuna, hiszen kétszer is blokkról pattant a kapunkba a labda.

Ez van, el kell fogadnunk, hogy kiestünk. Tragédia nem történt, ezt a csapatot nem a Bajnokok Ligája győzelemért tettük össze. Három hónapja dolgozunk együtt, minden fronton kemény mecscseken vagyunk túl, remekül helytálltunk” – mondta Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője.

A szolnokiak mestere az öröm ellenére azért egy-két hibát látott csapata játékában. „Nagyon elégedett vagyok, gyakorlatilag mindent megoldottunk, amit megbeszéltünk. 

Ha egy-két alkalommal emberelőnyben nem feltétlenül a Kis Gábor két személyi hibája miatt a meccset kis híján végigjátszó Mezei Tamás kezére akarjuk tenni a labdát, hanem kapura lövünk, hamarabb eldönthettük volna a csatát.

Mindezek ellenére, mint mondtam, elégedett vagyok, sorsdöntő mérkőzést nyertünk, amely után szép sorozatot kezdhetünk meg” – mondta Cseh Sándor. A 12 csapatos főtáblán a Tisza- partiak mellett – magyar részről – a bajnoki címvédő Eger vesz részt.

A csoportkör első fordulóját november 29-én, szombaton játsszák. Cseh Sándor legényei a horvát Rijekával csapnak össze, míg a hevesiekre komoly feladat vár, ugyanis a BL-címvédő CN Athletic Barceloneta lesz az ellenfél.

Eredmények:
Szolnok–OSC 11-9 (továbbjutott: Szolnok, 22-20)
Rijeka–Crvena Zvezda 15-8 (tj.: Rijeka, 29-19)
Mladost Zagreb–Pro Recco 5-9 (tj.: Pro Recco, 22-14)
Nagyvárad–R. Kragujevac 10-9 (tj.: R. Kragujevac, 22-18)
A Bajnokok Ligája főtáblája
A csoport:
CN Athletic Barceloneta (címvédő), Brescia, Olympiakosz, Eger,
Radnicki Kragujevac, Pro Recco
B csoport:
Partizan Belgrád, Jug Dubrovnik, Spandau 04, Galatasaray, Szolnok,
Rijeka

Szerző
Frissítve: 2014.11.13. 21:28

Német doppingtörvény, kérdőjelekkel

Publikálás dátuma
2014.11.14. 06:53
FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Vegyes a fogadtatása Németországban annak a német parlament alsóháza, a Bundestag elé került törvénynek, amelynek alapján akár három éves börtönbüntetéssel sújthatják azokat a sportolókat, akik esetében bizonyítást nyer, hogy tiltott szert használtak.

A jogszabály elsődlegesen természetesen nem a sportolókat sújtaná. A tervezet szerint ugyanis azok, akik a doppingszerekkel kereskednek, tíz éves börtönbüntetést is kaphatnak. Amennyiben a német képviselők többsége áldását adná a javaslatra, a törvény 2015-ben lépne életbe.

Bár az Európai Unió több országában merült fel, hogy szigorítani kellene a doppingellenes törvényeket, ilyen kemény intézkedéseket még sehol sem fogadtak el.

A törvény részleteit szerdán mutatta be Thomas de Maiziere kereszténydemokrata belügyminiszter és Heiko Maas szociáldemokrata igazságügy-miniszter. Utóbbi azt közölte, hogy az intézkedés mérföldkő a doppingellenes harcban.

Ahhoz, hogy valakit büntetőjogilag felelősségre vonjanak, már az is elegendő lesz, hogy a gyanúba került sportolónál kis adag doppingszert találjanak. 

Eddig csak a sportorvosok és a kereskedők ellen indulhatott eljárás a gyógyszerek alkalmazásával kapcsolatos törvény alapján. A belügyminiszter azt közölte, hogy a sportélet is a törvény mögött áll. A javaslat megosztja a német közvéleményt, illetve a szakértőket.

A berlini Tagesspiegel kommentárjában pozitívnak nevezi a kezdeményezést, hiszen egyebek mellett Lance Armstrong esete is mutatja, hogy a sportélet nehezen tud megküzdeni a doppinggal kapcsolatos esetekkel.

Másrészt a lap ténynek nevezi, hogy nagyon alulfinanszírozott a német Nemzeti Doppingellenes Ügynökség (NADA). A tervezet azonban új szintre emeli a sportban tapasztalható csalások elleni küzdelmet.

Ugyanakkor a Német Olimpiai Sportszövetség (DSOB) már tett lépéseket a törvény ellen. Nemrégiben Michael Vesper, a grémium főtitkára (az ellenzéki Zöldek politikusa) bírálta a jogszabályt arra hivatkozva, hogy elfogadhatatlan minden olyan rendelkezés, amely korlátozná a független sportbíróságok autonómiáját. A hatályos jogszabályok szerint ugyanis a doppingügyekről a sportbíróságok dönthetnek.

Vesper nincs egyedül kifogásaival. Werner Franke heidelbergi sejtbiológus, Németország legnépszerűbb doppingellenes szakértője a Neue Zürcher Zeitungban „butának és hátsó szándékúnak” nevezte a tervezetet. Közvetetten arra utalt, hogy megszorításokat készíthetnek elő.

Németországban adópénzekből finanszírozzák a sportot. Ha azonban az egyes szövetségek nem teljesítik a belügyminisztérium elvárásait, lefokozhatják az egyes sportágakat, ami azt eredményezné, hogy kevesebb támogatásban részesülnek - véli. Franke szerint olyan „doppingcsapdáról” van szó, amely éppen az ellentétes hatást érheti el.

Ines Gipfel, a doppingoláson érteket segítő egyesület, a „Dopingopfer Hilfe” részéről - szintén az NZZ-ben - „bigottnak” nevezte a javaslatot utalván arra, hogy ha egy sportoló a dobogó legmagasabb fokára állhat, a politikusok is tőkét akarnak kovácsolni belőle, s ilyenkor szívesen mutatkoznak az öltözőben. Most azonban többüket „börtönbe akarják küldeni” – jelentette ki.

A tervezetnek akadnak még kidolgozásra váró részei. Nagyon is támogatandó, hogy a sportolók egészségét akarják védeni, ugyanakkor a drákói tervezet csak a profi sportolókra vonatkozik, az amatőrök továbbra is használhatnak tiltott szereket.

Itthon is szigorítás várható

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

A német törvénytervezet kapcsán nyilatkozott lapunknak dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója. Elmondta, a Bundestag elé került törvényjavaslat nem új keletű.

„Nálunk a Büntető Törvénykönyvben már 2013. július 1-én bekerült a tiltott teljesítményfokozás, tehát úgy gondoljuk, Magyarország a világ élmezőnyébe tartozik, és kellő szigorral lépünk fel a doppingolás ellen. Viszont mi a sportolókat jogilag nem büntetjük. Legfeljebb a további versenyzéstől tiltjuk el őket (legkevesebb 2 évre)" - fejtette ki. Dr. Tiszeker Ágnes annak a véleményének adott hangot, hogy nem lesz elrettentőbb a hatás akkor, ha a sportolót is börtönre ítélhetik.

Ráadásul a legtöbbször a játékosnak fogalma sincs arról, milyen kockázatot vállal, a segítőinek viszont annál inkább, "de őket nálunk is nagyon szigorúan büntetik (2-8 év szabadságvesztéssel sújthatják), főleg ha kiskorú az elszenvedő” - mondta dr. Tiszeker Ágnes.

Hozzátette: a sportolók csak abban az esetben kerülhetnek börtönbe, ha másoknak a doppingolását segítik elő, akkor ugyanis "kereskedelmi magatartást" tanúsítanak. Magyarországon is további szigorítások várhatók. „Most zajlik az új doppingellenes tevékenységet szabályzó kormányrendelet módosítása a Nemzetközi Doppingellenes Szervezet (WADA) kódexének megfelelően.

Magyarország meg sem tehetné, hogy ebből kivonja magát, hiszen különböző államközi egyezmények kötelezik erre. Hazán jelenleg maradéktalanul megfelel a WADA-kódexnek, ezt a státuszt meg is szeretnénk tartani, és minden esélyünk megvan erre" - fejtette ki a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója.

Frissítve: 2014.11.13. 21:16

Magyar-magyar csata Szlovákiában

Publikálás dátuma
2014.11.14. 06:34
Milan Knazko mögé felsorakozott az ellenzéki pártok többsége FORRÁS YOUTUBE
Szlovákiában szombaton ismét a szavazóurnákhoz járulhatnak a választók. A helyi önkormányzatok összetételéről és az új polgármesterek személyéről dönthetnek. Pozsonyban a Smer várhatóan kisebbségbe kerül, több, túlnyomórészt magyarlakta településen pedig nagy csata várható a Híd és az MKP között.

Jól emlékezhetünk még az éppen egy éve megrendezett szlovák megyei választásra. Európai szintű botrányt keltett, hogy Besztercebánya megye elnökének a neonáci nézeteiről ismert Marián Kotlebát választották meg.

A filmsztár exminiszter

Milan Knazkót akár filmsztárnak is nevezhetjük, hiszen ma is sikerrel vetítik mozijait Szlovákiában és Csehországban egyaránt. A színészkedéssel Csehszlovákia felbomlása után sem hagyott fel teljesen, 2007-ben például egy horrorfilmben vállalt rövid epizódszerepet. Orosz maffiózót alakított.

Már a bársonyos forradalom alatt is gyújtó hangú beszédeket mondott a tömeg előtt, s a független Szlovákia megalakulása után még inkább politika felé irányult figyelme.

1993-1998 között parlamenti képviselő, 1998-ban pedig Mikulás Dzurinda kormányában kulturális tárcavezető lett. Indult az idei elnökválasztáson, amelyen a 14 jelölt közül a 4. helyet szerezte meg.

Kotleba azóta a szlovák belpolitika - egyelőre csak - csendes őrültje lett. Legutóbb augusztus végén hallatott magáról, amikor a megyeházán hatalmas „Stop NATO” transzparenst helyezett el.

Októberben pedig több megyei képviselő kezdeményezett eljárást vele szemben feltételezett pénzügyi visszaélések, hűtlen kezelés miatt.

A megyei választás nem egyenértékű az önkormányzatival. Az országban ugyanis kétszintű az önkormányzati modell: egymás mellett létezik a megyei és a helyi szint.

A szombati voksoláson a képviselő-testületekről, a helyi polgármesterekről születik döntés. Pozsonyban és Kassán a kerületi polgármesterek személyéről is

határoznak. Mivel – mint a pozsonyi Új Szó összeállításában megjegyzi – a polgármestereket közvetlenül választják meg, függetlenek is a képviselő-testületektől, nem tartoznak beszámolási kötelezettséggel e grémiumok tagjainak.

Az eltelt 25 év alatt az önkormányzatok több jogkört kaptak meg az államtól, helyi szinten dönthetnek például az infrastruktúrát érintő beruházásokról, s az önkormányzatok feladata az óvodák, általános iskolák fenntartása.

A polgármestert akkor sem válthatja le a képviselő-testület, ha az többségében más politikai színezetű. Erre csak helyi népszavazás révén van lehetőség.

Az önkormányzati választásra nem költöttek túl sokat a pártok, a hivatalos kampányidőszak csak két és fél hétig tartott.

Igaz, az egyes jelöltek nem szívesen hozták nyilvánosságra, mennyit is költöttek valójában erre a célra. Szlovákiában ugyan a választási törvény rendelkezik arról, hogy a jelölteknek el kell számolniuk költségeikkel, a jogszabály azonban csak 2015 júliusában lép életbe.

Mint a Sme pozsonyi napilap közölte, a civil szervezetek hetven jelöltet kértek fel arra, tegyék közzé a kampányra szánt kiadásaikat, ám mindössze 12-en adtak pozitív választ, köztük a Jobboldali Koalíció pozsonyi polgármesterjelöltje, Milan Knazko.

A legnagyobb jelentősége természetesen épp a fővárosi polgármester-választásnak van. A kormányzó Smer elveszítheti Pozsonyt. Milan Knazko mögé ugyanis már szinte a teljes jobboldali ellenzék felsorakozott, beleértve a kezdettől fogva őt támogató Kereszténydemokrata Mozgalmat (KDH), a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót (SDKÚ), a Novát, a Hálót (Siet), valamint a Bugár Béla által fémjelzett Hidat.

Eredetileg egyébként a néhány hónapja alakult Háló, amely azóta a második helyen áll (jelentősen leszakadva) a Smer mögött a közvélemény-kutatásokban, önálló jelöltet indított a pozsonyi önkormányzati tisztségért Tatiana Kratochvílová személyében, s kiállt mellette a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), az SDKÚ, sőt, a Híd is, miután azonban Knazko bejelentette indulását, az eddigi pályafutása során elsősorban a pozsonyi közlekedés javításával foglalkozó Kratochvílovát visszaléptették.

Az érintett igen nehezen nyugodott bele a döntésbe. Kifejtette, más értékeket képvisel, mint Knazko. „A szabályok értelmében vissza lehetett léptetni engem a beleegyezésem nélkül is. Azért indultam, mert azt akartam, hogy a dolgok jobban menjenek ebben a városban” – jelentette ki a SITA hírügynökség közlése szerint

Knazko legnagyobb ellenfele a hivatalban lévő smeres polgármester, Milan Ftácnik lesz. Egy még október 22-én nyilvánosságra hozott felmérés szerint, amelyet az MVK ügynökség végzett, Knazkóra voksolna 34,4 százalék, Ftácnikra pedig 33 százalék.

Amikor azonban a közvélemény-kutatást végezték, még nem léptették vissza Kratochvílovát, aki akkor hét százalékon állt. Sok voksot vehet el Knazkótól Ivo Nesrovnal, akire októberben 17 százalék voksolt volna.

Egyesek szerint utóbbi a Smer „trójai falova”, feltéve persze, ha az utolsó pillanatban nem lép vissza. A függetlenként induló Nesrovnal plakátjai komoly fejtörést okoztak a fővárosiaknak.

„Milanék 25 évig nem adták meg, én majd megadom” – szólt rejtélyes üzenete, de hogy pontosan mit várt volna el Ftácnikéktól, ez nem derült ki. Pozsonyban meglehetősen mocskos kampány zajlott, számos egymás lejáratását célzó röplapot osztogattak.

Ami a magyar többségű településeket illeti, finoman fogalmazva ezúttal sem lehet a Híd és a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nagy egymásra borulásáról beszélni. Igaz, helyi szinten van azért példa választási együttműködésre, például Érsekújvárban, illetve Komáromban.

Ez utóbbi településen a helyi MKP elnöke, Czíria Attila indul a városvezetői tisztségért. Somorján viszont nagy csatára lehet számítani a két (részben) magyar gyökerű párt között, itt a 19 képviselő testületi helyre 43-an pályáznak. Igaz, a jelenlegi MKP-s polgármester, Bárdos Gábor ellen senki sem indul.

Frissítve: 2014.11.13. 20:45