Öten sérültek meg egy balesetben

Két személygépkocsi összeütközött Polgár és Hajdúnánás között a 3501-es úton.

Az érintett útszakaszt a rendőrök félpályán lezárták.
A rendelkezésre álló adatok szerint a reggeli órákban a 3501-es számú út 13-as kilométerszelvényénél két, Hajdúnánás felől Polgár irányába közlekedő személygépkocsi eddig ismeretlen okból összeütközött.
A balesetben öten megsérültek: az egy súlyos és négy könnyebb sérültet a mentők a debreceni Kenézy kórházba vitték.

Szerző

Csupán szurkolni akart - lecsukták

A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elnöke, Ary S. Garcia a szabadon bocsátását kéri annak a brit-iráni nőnek, akit egyéves börtönbüntetésre ítéltek Iránban, mert júniusban megtekintette - más hírek szerint megkísérelte megnézni - az Irán-Olaszország férfi világliga-mérkőzést Teheránban.

Garcia levelet írt az ügyben Hasszan Róháni köztársasági elnöknek, továbbá az Iráni Röplabda Szövetség, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is próbál segíteni Goncseh Gavaminak. A 25 éves nő Londonban élő testvére, Iman az interneten gyűjt támogatókat a szabadon bocsátása érdekében, ehhez eddig több mint 700 ezren csatlakoztak - írta a főleg az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames nevű csatorna.

A Magyar Röplabda Szövetség hétfőn közleményben jelezte: csatlakozott Garcia felhívásához, és szeretné, ha szabadon engednék a bebörtönzött nőt. 

Gavami ügyvédje, Mahmúd Alizadeh Tabatabai elmondta, hogy védencét június 20-án vették őrizetbe Teheránban. A nőt nem sokkal később elengedték, de néhány nap múlva ismét elfogták, és börtönbe vitték.

A hatóságok tájékoztatása szerint a nő biztonsági okokból került őrizetbe, annak nincs köze a röplabda-mérkőzéshez, hivatalosan nem emeltek ellene vádat. Végül októberben állították bíróság elé.

Ügyvédje arról számolt be, hogy Gavamit a rendszer elleni propaganda terjesztésében találták bűnösnek. Hozzátette, ezt abból az ítéletből tudja, amit ugyan megmutattak neki, de hivatalosan még nem kézbesítettek.

Iránban a nők sem labdarúgó-, sem pedig röplabda-mérkőzésre nem mehetnek be.

Szerző

Halálos buszbaleset Hódmezővásárhelynél - Fotók

Publikálás dátuma
2014.11.03. 11:22
MTI Fotó: Donka Ferenc
Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor autóbusz és személyautó ütközött össze a 47-es úton, Hódmezővásárhely közelében hétfőn reggel – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Jászai Linda közlése szerint Hódmezővásárhelyről Szeged felé tartott egy személygépkocsi, amikor - eddig ismeretlen okokból - átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a szemből érkező menetrendszerinti autóbusszal, majd árokba csúszott.

A baleset következtében a személyautót vezető 47 éves férfi, aki valószínűleg nem volt bekötve, a helyszínen életét vesztette. A buszban a jelenlegi információk szerint három ember sérült meg – tudatta a főhadnagy.
A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés idején félpályán halad a forgalom.

MTI Fotó: Donka Ferenc

MTI Fotó: Donka Ferenc

Szerző
Frissítve: 2014.11.03. 13:20