Ketten felállnak a Filmalaptól

Andy Vajna dolgozhatta meg a döntőbizottság két tagját, hogy képviseljék az ő, korábban kisebbségi álláspontját Pálfi György Toldi-filmje ügyében, ezért fújhatták le a projektet - értesült a VS.hu. 

Miskolczi Péter közben felállt az öttagú döntőbizottságból, Divinyi Réka pedig szintén távozni készül, bár ő Andy Vajnával szavazott. Lefújták a múlt héten Pálfi György régóta húzódó, 2,5 milliárd forintos költésgvetésű Toldi-filmjét.

A döntőbizottságból hárman - Andy Vajna, Divinyi Réka és Havas Ágnes - szavaztak arra, hogy ne támogassák a projektet Pálfi koncepciójában, míg ketten - Kovács András Bálint filmesztéta és Miskolczi Péter producer - a támogatás mellett tették le a voksot.

Mint az a tegnapi számunkban megírtuk Miskolczi Péter a Toldi leszavazása miatt felállt a bizottságból. Miskolczi egyébként producere volt Pálfi 2009-es, Nem vagyok a barátod című filmjének.

Készül a kilépésre Divinyi Réka is, ő azonban korábban is tervezte már a távozást, és év végéig még marad a bizottságban - írták. A hírportál úgy értesült, hogy Andy Vajna sok munkát fektetett bele, hogy a májusi, 4:1-es támogatási arány 2:3-ra változzon.

Szerző

Kínából vesznek húst az oroszok

Publikálás dátuma
2014.10.21. 07:22
Illusztráció. Fotó: Népszava
Több hús behozatalát tervezi Oroszország Kínából, miután augusztusban a nyugati államokból származó húsra embargót vetett ki, amelyet mától a másodlagos marhahús termékekre is kiterjeszt. Csupán az orosz Távol-Keleten működő húsfeldolgozó üzemeknek mintegy 100 ezer tonna húsra van szükségük évente - mondta Pavel Kitajev, a Távol-Keleti Húsfeldolgozók Szövetségének elnökhelyettese egy kínai élelmiszer ipari vásáron.

Oroszország 13 éve minőségi kifogások miatt betiltotta a kínai sertéshús importját. Október 12-én azonban egy kínai kereskedő engedélyt kapott mintegy 800 tonna sertéshús szállítására, és a jelek szerint ezzel megnyílik az út az Oroszországba irányuló kínai sertéshúskivitel előtt.

"Ez új lehetőség a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erősítésére" - jelentette ki Pavel Kitajev, hozzátéve: "ha Kína biztosítani tudja a hústermékek minőségét, hosszú távú együttműködésben gondolkozunk".

Augusztusban Oroszország bejelentette, hogy az orosz-ukrán válság miatt hozott újabb nyugati szankciók miatt teljes embargót vet ki a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékek, a baromfi, a hal, a sajt, a tej és a tejtermékek behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából.

Szerző

Titokzatos utakon a letelepedési kötvények

Miközben a parlament éppen arra készül, hogy a jelenlegi 250 ezer euróról 300 ezerre emelje a letelepedési kötvény névértékét, mert olyan nagy a sikere, rejtélyes magyar szálakra bukkant a sajátos értékpapír értékesítési láncában az Átlátszó.hu. Az Átlátszó annak nézett utána, milyen úton jut el a letelepedési kötvény a magyar államtól az ázsiai vagy afrikai befektetőkig. 

Az egyik szingapúri forgalmazó azt a Széchenyi Kereskedelmi Bankot választotta magyarországi partnerének, amelynek egyik tulajdonosa Töröcskei István, aki mellesleg a kötvényeket kibocsátó Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) igazgatója is.

Egy másik vonalat követve az Átlátszó kiderítette, hogy két kötvényforgalmazásra szerződött liechtensteini cég továbbszerződött egy ismeretlen tulajdonosú belize-i offshore céggel, amely egy magyarországi cégen keresztül a kaposvári tábornokper első számú vádlottjához és a Sólyom Airways légitársasághoz is kapcsolódik.

Az  Átlátszó megkereste a parlament gazdasági bizottságát ám az nem reagált a feltett kérdésékre, az Államadósság Kezelő Központ pedig azzal hárított, hogy ez az intézmény kötvénykibocsátás szervezőjeként van jelen a pénzügyi tranzakcióban, és nincs ráhatása arra, hogy kötvényforgalmazók milyen számlavezető bankot választanak.

Szerző