Lemondott Trócsányi embere - Ő szivárogtatott?

Publikálás dátuma
2014.10.05. 20:55
Fotó: Thinkstock
Mint kiderült, még múlt héten lemondott Trócsányi László igazságügyi miniszter kabinetfőnöke, Hajas Barnabás, "figyelemmel arra, hogy a józsefvárosi tűcsereprogrammal kapcsolatban felmerült személyes érintettsége" - közölte az Igazságügyi Minisztérium ma a távirati irodával. Hajas Barnabástól, a jelenlegi igazságügyi miniszter kabinetfőnökétől származhatnak azok a kifotózott hivatali levélrészletek, amelyek alapján a Magyar Nemzet igyekezett bajba keverni Székely László ombudsmant, illetve hivatalát. A lapunk birtokába került adatok szerint legalábbis az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának (AJBH) volt munkatársa saját számítógépén hozhatta létre azokat a képfájlokat, amelyeket néhány hete a kormánypárti napilap változtatás nélkül közzétett honlapján (is) a józsefvárosi tűcsereprogram ügyében írt cikkeihez.

A Népszava figyelmét minderre egy névtelen levélben hívták fel, hozzáférést adva egy olyan internetes oldalhoz, melyen a virtuális térben közzétett képfájlok eredetét, adatait, a létrehozó számítógép-felhasználó nevét - tehát az úgynevezett metaadatokat ellenőrizni lehet. Lapunk meggyőződött az oldal hitelességéről, s magunk is ellenőriztük ott a Magyar Nemzet Online-on jelenleg is megtalálható képeket is, melyekre hivatkozva a lap lejárató hadjáratot indított az ombudsman ellen. Az eredmény: a kifotózott levélrészleteket valóban egy Hajas Barnabás nevű személy hozta létre, s bocsátotta a kormánypárti lap rendelkezésére. Az interneten egyetlen Hajas Barnabást sikerült fellelnünk, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatóját, aki ráadásul egészen a jelenlegi kormány megalakulásáig, azaz 2014 tavaszáig az AJBH közjogi főosztályvezetője volt, azóta pedig - saját személyes szakmai oldala szerint - az igazságügyi miniszter kabinetjét vezeti. Magyarán Trócsányi László közvetlen munkatársának köze lehet az ombudsman elleni támadássorozathoz.

Megírtuk: Székely László feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, s az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálatát is kezdeményezte a józsefvárosi tűcsereprogramról készült jelentése kapcsán a Magyar Nemzethez kiszivárgott belső hivatali levelezés miatt. Az ombudsmant az Országgyűlés illetékes bizottsága is meghallgatta a múlt héten, a testület megállapította, nem történt szabálytalanság. Székely meghallgatását azért kezdeményezte Rubovszky György, az igazságügyi bizottság KDNP-s elnöke, mert korábban a Magyar Nemzet "A TASZ irányítja a hivatalt" címmel arról írt, az ombudsmani hivatal egyeztetett egy civil szervezettel, a TASZ-szal, mely szerintük azt akarta elérni, hogy a jelentés nyilvánosságra hozatalát az önkormányzati kampányra időzítsék, és ebben a hivatal egyik munkatársa kész volt segíteni. Csakhogy a kormánypárti lap által bizonyításul közölt első levél a hivatal zárt levelező rendszeréből származott, és sem feladóként, sem címzettként nem szerepel rajta a TASZ. A Nemzet később közzétett egy másik levelezést is, ám erről a képről később kiderült, valójában nem a kérdésre válaszolt a hivatali munkatárs, az összefotózott levélrészletek között hónapok teltek el. Emlékezetes: az ügyben Kocsis Máté fideszes józsefvárosi polgármester azt mondta, "befészkelte magát a droglobbi az ombudsmani hivatalba", Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt, ha a Magyar Nemzet igazat írt, Székelynek mennie kell.

A távirati iroda ma kiadott közleménye szerint Hajas Barnabás tehát szeptember 30-án már lemondott kabinetfőnöki tisztségéről, a tárcavezető pedig még aznap elfogadta a lemondását, és "az illetékes hatóságok vizsgálatának eredményétől függően hozza meg a további döntését". A közleményben az MTI is hivatkozik a Népszava internetes oldalán vasárnap este megjelentekre, miszerint   Hajas Barnabástól - aki az ombudsmani hivatal volt munkatársa - származhatnak azok a kifotózott ombudsmani hivatali levélrészletek, amelyek alapján a Magyar Nemzet közzétette a józsefvárosi tűcsereprogram ügyében írt cikkeit.

Szerző
Frissítve: 2014.10.06. 13:32

Ujhelyi: ne zsaroljon uniós pénzekkel a kormányzat!

A települések "zsarolásának" abbahagyására szólította fel a kormányoldalt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke.

Hagyják abba a zsarolást, hogy csak azoknak a településeknek jár európai forrás, amelyek "narancssárga sapkát húznak a polgármester fejére" - jelentette ki a politikus.
Hangsúlyozta: uniós és hazai jogszabályok biztosítják, hogy pártpolitika-semlegesen, kizárólag az adott település uniós lehetőségekbe illeszkedő pályázatait és stratégiai programjait nézheti az intézményrendszer a források odaítélésekor.

"Mindazon eurócenteket, amelyek az uniós szerződéssel ellentétesen kerülnek kiosztásra Magyarországon, utólag az Európai Unió visszaköveteli, vagy ki sem fizeti", ezért a következő hét évre várható mintegy hétezer milliárd forintnyi forrás sikeres felhasználása érdekében elsődleges fontosságú a szabályszerű eljárás - mondta Ujhelyi István.

"Ha a kormány ezt szabálytalanul akarja elosztani, akkor ezeket a pénzeket Magyarország elveszíti. Na, ez lenne a hazaárulás, ez lenne a nemzet érdekeivel ellentétes eljárás" - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve, rá fogják kényszeríteni a kormányt, hogy ne a pártpolitika, hanem az emberek valós érdekei alapján ossza el az Európai Unió pénzét.

Ujhelyi István, bejelentve, hogy EP-képviselői irodát nyit Győrben, arról beszélt, "Magyarországon az európai kapcsolatok őrzője és valódi működtetője a baloldal és a Magyar Szocialista Párt.
Jól látszik, hogy miképpen utasította el Orbán Viktor miniszterelnök-helyettesének európai uniós szerepvállalását az Európai Parlament jó része" - jelentette ki.
"Látszik-hallatszik, milyen politikát képvisel és folytat Orbán Viktor, egyre mélyülő Európa- és szomszédságellenes magatartásával" - fogalmazott az MSZP alelnöke.

Szerző

Hatos lottó - Valaki nagyon boldog lehet

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

5 (öt)
13 (tizenhárom)
25 (huszonöt)
29 (huszonkilenc)
37 (harminchét)
41 (negyvenegy)

Nyeremények:

Az 1 db 6 találatos szelvényre 436 463 425;
5 találatos szelvényekre egyenként 187 480;
4 találatos szelvényekre egyenként 4630;
3 találatos szelvényekre egyenként 1190 forintot fizetnek.

Szerző