Előfizetés

Fenyegető terroristák

Publikálás dátuma
2014.09.23. 07:35
Kurdok tízezrei menekültek az elmúlt napokban Törökországba FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Irán segítene az Iszlám Állam (IS) elleni harcban, de ennek fejében könnyítéseket vár el az Egyesült Államoktól az atomprogramjáról szóló tárgyalásokon. Titkosszolgálati értesülések szerint egy az IS-től függetlenül működő terrorista csoport véres merényletekre készül Európában vagy az Egyesült Államokban.

Elutasítja a katonai beavatkozást az iraki válságban Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter. Utalt arra, hogy hazája fegyvereket szállít a kurd pesmerga hadseregnek. "Más országok másféle feladatokat vállalnak" - jelentette ki az ARD műsorában. A német külügyminiszter üdvözölte, hogy számos ország jelezte az IS-szel szembeni koalícióban való részvételét. Franciaország múlt héten hajtott vége első ízben légicsapásokat az IS állásaival szemben, de további országok is szerepet vállalhatnak ebben - közölte Samatha Power amerikai ENSZ-nagykövet.

Az ENSZ utalt arra, hogy óriási menekülthullám indult Törökországból Szíriába. Péntek óta 100 ezren, főleg kurdok, leltek menedékre a szomszédos országban - adta hírül a világszervezet Menekültügyi Főbiztossága. Azután voltak kénytelenek elhagyni lakhelyüket, hogy az IS támadást indított Szíria északi részén a kurd többségű területek ellen. Törökország pénteken nyitotta meg a határait, miután menekültek ezrei gyűlt össze a határ szíriai oldalán. Az UNHCR szerint Szíria más területeire 200 ezren menekülhettek el a térségből. Törökországban pedig 1,3 millió szíriai menekült tartózkodik. Ankara tegnap újra lezárta szíriai határát.

Az Egyesült Államok titkosszolgálata felhívta a figyelmet arra, hogy egy dzsihadista csoport, még az Iszlám Államnál is veszélyesebb lehet. Az Oszama bin-Laden követői által alapított Khorasan nevű terrorcsoport célja az, hogy Európában és az Egyesült Államokban hajtson végre véres merényleteket. James Clapper, az amerikai hírszerzés igazgatója már januárban utalt ennek létezésére, s arra, hogy dzsihadistái az Islám Államtól függetlenül akarnak terrorakciókat végrehajtani a világban.

A Khorasan elnevezés arra a régióra utal, amely a mai Irán, Afganisztán, Türkmenisztán területét ölelte fel az iszlám elterjedésének időszakában. A Khorasan nyugati dzsihadistákat toboroz azzal a céllal, hogy a Nyugaton hajtsanak végre a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz hasonló akciókat, ezért még nagyobb közvetlen veszélyt jelent a nyugati társadalomra, mint az IS.

A két csoport között az a legnagyobb különbség, hogy míg az IS az iraki és szíriai harctérre, a kalifátus további kiterjesztésére koncentrál, a Khorasan Nyugatra "exportálná" a "szent háborút". Míg az IS soraiban mintegy 2000 nyugat-európai dzsihadista harcol, a Khorasan főként az al-Kaida jemeni szárnyával, az Aqappal, valamint a szíriai al-Nuszra Fronttal működik együtt. Már több ízben próbáltak bombát elhelyezni az Egyesült Államokba haladó gépek fedélzetén, de a biztonságiak lefülelték a terroristákat. Ajman al-Zavahiri, az al-Kaida egyiptomi származású vezére egyébként már hónapokkal ezelőtt szakított az IS-szel. A Khorasan tevékenységéről eddig kevés ismeretük van a titkosszolgálatoknak. Hírek szerint a csoport élén az a Muhszin al-Fadhli áll, aki bin Laden közvetlen munkatársa volt.

Irán segítene az Iszlám Állammal szembeni harcban, s támogatná az Egyesült Államokat és szövetségeseit, de meg is kérné az árát. Azt várja el, hogy Washington engedményeket tegyen a nukleáris programjáról szóló tárgyalásokon - adta hírül a Reuters két magas rangú iráni illetékesre hivatkozva. November 24-ig kellene megállapodni az ország atomprogramjáról.

Ideológiai viták a német CDU-nál

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2014.09.23. 07:34
Bernd Lücke, az AfD első embere narancslevét kortyolgatja FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/AXEL SCHMIDT
Bár korai lenne arról beszélni, hogy az Alternatíva átformálhatja Németország belpolitikai térképét, látható, hogy a német pártoknak ki kell dolgozniuk valamiféle stratégiát az euroszkeptikusokkal kapcsolatban. A párt térnyerése a nagykoalícióban is vitákat gerjesztett, a szociáldemokraták szerint az uniópártokat is felelősség terheli az elmúlt hetek nem éppen biztató történéseiért.

Olyan gyorsasággal nő az Alternatíva népszerűsége, hogy arra mielőbb választ kell adniuk a hagyományos politikai erőknek. A nagykoalíció két nagy pártja, a kereszténydemokrata CDU és a szociáldemokraták egyelőre nem hajlandóak szövetkezni Bernd Lücke politikai formációjával, de senki sem jósolhatja meg, hogy néhány év múlva mi lesz. Az Európai Unió sorsa szempontjából semmiképpen sem mellékes, hogy Németországban miként birkóznak meg az euroszkepticizmus veszélyével.

Lehetetlen megjósolni, hogyan szerepel az Alternatíva a 2018-as parlamenti választáson. Ez attól is függhet, hogy a keletnémet tartományok után a nyugatnémeteket is sikerül-e bevennie. A volt NDK területén ugyanis általában másként szavaznak az emberek, nehezen képzelhetnénk el Hessenben - Bajorországról nem is szólva -, hogy a Balpárt majdnem harminc százalékot szerezzen. Ha az AfD hódítása töretlen marad, akkor az biztosan hatással lesz Németország uniós politikájára. Sokan protest-szavazatot adtak le, amikor az AfD mellé tették az ikszet. S ebben szerepe lehet Angela Merkel EU-politikájának is. Sok német nem érti, miért nekik kell megfizetniük a görög mentőcsomag árát. A nyugdíjakból például fél százalékot vonnak le erre a célra.

Az Alternatíva hagyományos populista pártok politikáját követi, hiszen olyan témákra koncentrál, amelyek aggasztják az embereket. Ezekről a kérdésekről ugyan nem beszél annyira radikálisan, mint az NPD, de elég riasztó konzekvenciát von le. Az Alternatíva például veszélyes játékot űz, amikor például a bevándorlásellenesség kérdését tűzi zászlajára. Természetesen egy új párt feltűnésekor mindig felmerül a kérdés: nem tiszavirág életű népszerűségről van-e szó. Közép-Európában, Csehországban, Szlovéniában például több olyan párt is feltűnt, amelyek váratlanul bukkantak fel az ország belpolitikai térképén, de hamar el is tűntek onnan. Német példát is találhatunk, igaz, ez azért nem olyan markáns.

Néhány éve úgy látszott, a német Kalózpárt is bekerülhet a parlamentbe. 2012-ben érte el népszerűsége csúcspontját, amikor bekerült a saarlandi, a Schleswig-Holstein-i, valamint az északrajna-vesztfáliai tartományi parlamentbe 7,4-8,2 százalékkal. Több város - köztük 2011-ben, Berlin - képviselőtestületébe is bekerült. A kalózok azonban népszerűség tekintetében sosem vetekedhettek az AfD-vel. 2013-ban már visszasüllyedt a két százalékos szintre, ma már pedig szinte teljesen eltűnt a süllyesztőben. A német nyelvben "Ein-Thema-Parteinek" nevezik a Kalózpártot, ami arra utal, hogy kizárólag egy ügy, az internet szabaddá, teljesen átjárhatóvá tétele szerepel programjában.

Nem egy témára összpontosít

Szakértők már az Alternatíva 2013 februári megalakulásakor figyelmeztettek arra, a történelem többször igazolta, hogy egy párt nem lehet sikeres, ha kizárólag egyetlen témára fókuszál. Ezt az AfD is felismerte, ez az oka annak, hogy az euroszkepticizmus mellett más az európai radikális jobboldal által hangoztatott témakörökkel is foglalkozni kezdett. Úgy tűnik, eddig legalábbis bejött ez a stratégia, talán még annál is jobban, ahogyan ezt alapítói remélték. A brandenburgi és türingiai választáson sokan olyanok is elmentek, hogy az AfD-re szavazzanak, akik korábban valamilyen okból nem voksoltak. Hosszabb távon az is a párt malmára hajthatja a vizet, hogy a keletnémet tartományokban átlag felett szerepelt a hatvan év alattiak körében. Ha a hatvan éven felüliek voksait nem számolnánk a végeredménybe, a párt Brandenburgban 15 százalékot ért volna el.

A német politikai elit egyelőre kivár. Talán abban bízik, hogy amilyen gyorsan jött az Alternatíva népszerűsége, olyan hamar meg is feledkeznek majd róla az emberek. A fiatal pártoknál mindig nagyobb a belső konfliktusok kialakulásának veszélye, néhány hónapja ilyen ideológiai viták az AfD-nél is kialakultak. Egyelőre azonban semmi jel sem utal arra, hogy az Alternatíva is a kis pártok sorsára jutna, éppen ellenkezőleg.

A CDU-nál már tavasszal kisebb belső feszültséget okozott az a kérdés, hogyan viszonyuljanak az euroszkeptikusokhoz. A párt stratégiája az volt: ne vegyenek tudomást az AfD-ről. Ugyanakkor a keletnémet tartományokban nem feltétlenül értettek egyet ezzel az irányvonallal. Steffen Flath, a szászországi CDU frakcióvezetője akkoriban úgy vélte, nem lenne szabad kirekesztően bánni az AfD tagságával. Türingiai párttársa, Mike Mohring pedig úgy látta, a hallgatás még nem válasz. "Nekünk is foglalkoznunk kellene azokkal a témákkal, amelyeket az Alternatíva saját populista céljaira használ fel" - közölte. A CDU néhány parlamenti képviselője az Alternatívával való koalíciókötést sem zárta ki.

Merkel határozott irányvonala

Angela Merkel az AfD-hez közeledni kívánó párttársainak is üzent, amikor néhány nappal a türingiai és brandenburgi választás előtt teljesen egyértelmű útmutatást adott arra vonatkozóan, hogyan is kell kezelni a kérdést. Keményen bírálta az euroszkeptikusokat, akiket "minden párt számára" komoly problémának nevezett. Merkel hangsúlyozta, minden tartományra érvényes, hogy pártja, a kereszténydemokrata CDU nem lép koalícióra az Alternatívával. Ugyanakkor hozzátette, "sosem mondtam olyat, hogy nem beszélünk velük". Peter Tauber, a CDU főtitkára ezzel egy időben a Spiegelben az AfD által hangoztatott szólamokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, "nem lehet a jövőt nyolcvanas évekbeli szólamokkal alakítani".

Azt gondolhatnánk, hogy az egyértelmű iránymutatás megtette a hatását, s véget vetett a CDU-n belüli ideológiai vitáknak. Nem így történt, sőt. A szászországi, brandenburgi és türingiai eredmény után a CDU-nál is felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint változtatni kell az Alternatívával kapcsolatos stratégián. A konzervatív Berlini Kör szerint elhibázott a kereszténydemokraták azon stratégiája, mely szerint nem vesznek tudomást az AfD-ről. A szerzők szerint éppen a liberális-konzervatív beállítottságúak körében vesztett tekintélyéből a párt. Ezért azt követelték a vezetéstől, jobban szólítsák meg az AfD konzervatív szavazóit. Úgy vélték, éppen a nagykoalíció kormányzása alatt nagyobb az esélye annak, hogy a pártok, beleértve a CDU-t és a CSU-t, kevésbé markánsan tudják megjeleníteni programjukat.

Azt is közölték, hogy a CDU az általa hagyományosan képviselt témakörökben nem engedheti át a kezdeményezést más politikai erőknek. Ha ezt nem tudják megvalósítani, az "a polgári tábort" gyengíti, s "jobbra billenti a mérleg nyelvét". A közleményt egyebek mellett a CDU Bundestag-képviselője, Wolfgang Bosbach, valamint a párt korábbi frakcióvezetője, Christean Wagner is aláírta, tehát tekintélyes politikusok is az AfD-vel kapcsolatos stratégia felülvizsgálatát követelték. Bosbach a Bild napilapban is megszólalt. Meggyőződését fejezte ki, hogy a CDU-nak az eddigieknél sokkal hangsúlyosabban kell foglalkoznia az AfD témáival.

Bírálták a Berlini Kört

Erre válaszként több kereszténydemokrata és keresztényszocialista politikus jelentkezett szólásra, s egyértelműen Angela Merkel politikáját támogatták. Volker Kauder, a CDU frakcióvezetője kizárta az együttműködést az Alternatívával. "Az irányvonal teljesen egyértelmű: nem lépünk koalícióra az Alternatívával". Hozzátette, a CDU-nak az AfD témáival kell foglalkoznia, s nem a párthoz kell közelednie. "Kitartunk a stratégiánk mellett. Elmondjuk az embereknek, mit akarunk, mik a terveink, s támogatókat keresünk programunkhoz" - hangoztatta a politikus. Múlt pénteken még keményebben foglalt állást az AfD ellen. Elmondta, semmiféle értékközösség sincs az Alternatíva és a CDU között.

Thomas Strobl, a CDU alelnöke szerint a kereszténydemokratáknak nem is kell törődniük az Alternatívával, mint párttal, de nem hagyhatják figyelmen kívül az euroszkeptikusok népszerűségének "drámai emelkedését".

Ennél is érdekesebb, hogy a CSU is az Alternatívával szemben foglalt állást. A keresztényszocialista párt egyszer már ráfázott a populizmusra. A májusi európai parlamenti választási kampány során olyan témákat helyezett középpontba - például az euroszkepticizmust -, amelyek általában véve a jobboldali radikális pártok kedvenc kérdései. Sokan úgy vélték, a bajot tartományi miniszterelnök Horst Seehofernek, a CSU elnökének az AfD szavazóira fájt a foga.

Ez a taktika azonban teljes kudarcot vallott, éppen saját szavazóit idegenítette el: a CSU történelmének egyik leggyengébb eredményét érte el az EP választás alkalmával. Ez önvizsgálatra késztette a vezetést, amely ezután jóval mérsékeltebb politikát folytatott. Seehofer a tartományi választások után már óva intett attól, hogy az Alternatíva sikerei után változtassanak stratégiájukon az uniópártok.

Mint fogalmazott, a CDU/CSU politikáját nem befolyásolhatja az Alternatíva. Szerinte a párt előretörése az SPD számára jelent nagyobb kihívást.

Belső feszültség a kereszténydemokratáknál

A Berlini Kör felhívása ugyan aligha változtat a CDU AfD-vel szembeni eddigi politikáján, de biztos, hogy érzékenyen érintette Angela Merkelt. A CDU-nál ugyanis az elmúlt hétvége óta állandó beszédtéma, vajon mit kell változtatni az eddigi politikán. Angela Merkel szerint a válasz egyszerű: jól kell kormányozni. Mindezt a kereszténydemokraták vezetőségi ülésén jelentette ki. Ezzel közvetetten elhatárolódott a Berlini Kör felvetéseitől.

Keményebben fogalmazott Volker Kauder alelnök, aki úgy vélte, a memorandum megfogalmazói nem tartják tiszteletben a párt alapelveit.

Keményebb fellépést követel az SPD
A baloldalon aggodalom érzékelhető az elmúlt hetek politikai változásai nyomán. Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője szerint Az Alternatíva veszélyt jelent Németországra.
Emlékeztetett arra, a párt kilépne az euróövezetből, ami "százezrek állását veszélyeztetné". Úgy vélte, az AfD-vel szembeni legjobb stratégia az, ha "bemutatjuk, mit eredményezne, ha az AfD nagyobb befolyásra tenne szert Németországban.Szerinte az uniópártok eddig csak félvállról vették ezt a kérdést. 
Keményebb fellépést követelt az Alternatíva ellen Sigmar Gabriel pártelnök is. Szintén arra utalt, hogy a párt sok munkahelyet veszélyeztet, ahogy fogalmazott "Jobkiller" programot fogalmazott meg. Hibának nevezte, hogy a német politikai életben eddig nem indult őszinte vita az AfD programjáról.

Az Alternatíva térnyerése a nagykoalíció pártjai között is feszültséget gerjesztett. Ralf Stegner, az SPD elnökhelyettese azt közölte, miközben a CDU "évekig azzal vádaskodott, miként viszonyulunk a tőlünk balra állókhoz, most a kereszténydemokratáknak azzal kellene foglalkozniuk, mi történik tőlük jobbra". A SPD balszárnya szerint a CDU és a CSU csak a külvilág számára kommunikálja azt, hogy nem foglalkoztatja különösebben az AfD népszerűségének emelkedése. Olyan vélemények is elhangzottak az elmúlt napokban szociáldemokrata politikusok részéről, melyek szerint a CDU-t is felelősség terheli az Alternatíva térnyeréséért.

Az SPD főtitkára szerint az uniópártok "nem egyértelmű irányvonala miatt vált szalonképessé a párt sokak szemében". A Zöldek részéről Katrin Göring-Eckardt a Phoenix televízióban szólalt meg. A német parlament volt alelnöke annak a véleményének adott hangot, sokan, akik nem értenek egyet a CDU politikájával, az AfD-re voksoltak. "Komoly kihívást jelent a CDU és a CSU számára, hogy programját szembeállítsa az Alternatíváéval" - vélte. Nyilvánvalónak tartja, nem működőképes az a taktika, hogy egyszerűen nem vesznek tudomást az euroszkeptikusokról.

Bomlik vagy épül az egységes Európa?

Gál Mária
Publikálás dátuma
2014.09.23. 07:33
Függetlenségpárti tüntetők a barcelonai parlament előtt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/DAVID RAMOS
Világszerte megkongatták a vészharangot a skót függetlenségi referendum kapcsán, sok fővárosban attól tartottak, hogy annak esetleges sikere szeparatista lavinát indít el. Sok fővárosban nem is teljesen alaptalanul félnek, de olyan is van, ahol az aggodalom sok esetben belpolitikai indokkal gerjesztett politikai hisztéria, az autonómia törekvések szándékos összemosása az elszakadási tendenciákkal. Kétségtelen – Európában és világszerte felerősödött a régiók és a valamiféle önrendelkezésre vágyó nemzeti kisebbségek hangja. Mindez az európai integrációs folyamattal párhuzamosan.

A skótok mennének is, meg nem is, már a harmadik függetlenségi referendum bukott el. Valahogy úgy vannak a brit unióval, mint maga Nagy-Britannia az Európai Unióval – az előnyeit megtartanák, a hátrányaiból nem kérnek. A népszavazás kudarca ellenére Londonnak nyilvánvalóan számolnia kell azzal, hogy a skótok 45 százaléka mindenek dacára kiválna a brit unióból.

Mint ahogy az Európai Uniónak is kétségtelenül számolnia kell azzal, hogy területén felerősödtek a szeparatista hangok és autonómia-törekvések egyaránt, hogy egyre több tartomány, régió és nemzeti kisebbség kérne több jogosítványt. A skót referendum, a még bizonytalan katalán függetlenségi népszavazás, de a venetói on-line, nem hivatalosított, inkább csak közvélemény kutatás-szerű függetlenségi voksolás is, illetve a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus ugyan lényegüket tekintve annyira eltérnek egymástól, hogy szinte összehasonlíthatatlanok, mégis, kivétel nélkül azt jelzik, hogy az európai törvényhozóknak nemzetállami és európai uniós szinten egyaránt előbb-utóbb meg kell hallaniuk a régiók és kisebbségek hangját s megoldást kell találniuk e sokszínű, sokrétű problémára, ha nem akarnak egy békétlen, belső viszályoktól szabdalt kontinenst.

A székelyek és az uniós uborka

A skóciai népszavazás híre komoly aggodalmat keltett bizonyos romániai politikai körökben, a román sajtóban pedig egyenesen slágertémává vált. Romániában ugyan 19 nemzeti kisebbségnek van parlamenti képviselete, de a románok az 1,3 milliós, a lakosság több mint 6 százalékát kitevő magyarok „szeparatizmusától” tartanak évtizedek óta. A skót függetlenségi referendum ezekre a mélyen gyökerező félelmekre és előítéletekre erősített rá. Sokan attól féltek, hogy az esetleges skót függetlenedés fölerősíti majd a székelyföldi autonómia törekvéseket, amelyet az ország területi integritását veszélyeztető faktornak tekintenek.

Nem csak a köznép gondolja így, sok esetben véleményformálók szavaiból is kitűnik, hogy számukra a területi alapú autonómia egyenlő az államból való kiválással. Holott a két helyzet összehasonlíthatatlan. Nemcsak azért, mert a Székelyföldnek soha nem volt önálló államisága, így az adottságai, infrastruktúrája, hagyománya sincs meg egy esetleges önállóságra. Még nem is csak azért, mert míg a Nagy-Britanniában nem tiltja törvény, hogy a skótok referendumot tartsanak a függetlenségről, addig Romániában az alkotmány zárja ezt ki, az első paragrafus Romániát szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg.

Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy míg Skóciának van válogatott focicsapata, addig a Székelyföldnek nincs. De még ha a nemzetközi jogot, a román alkotmányt, illetve a román politikai és közgondolkodást felül is lehetne írni, jobb belátásra bírni, a földrajzzal nincs mit kezdeni – a Székelyföld Románia közepén van, elszakadás esetén minden oldalról Románia határolná, az ott élők saját függetlenségük foglyaivá válnának. Ezzel mindenki tisztában van, az RMDSZ éve óta próbálja magyarázni a román társadalom felé, egyelőre nem sok sikerrel.

A magyar érdekvédelmi szervezet épp a skót függetlenségi referendum napján, szeptember 18-án mutatta be székelyföldi területi autonómiatervezetét és bocsátotta társadalmi vitára. Az RMDSZ álláspontja szerint a két dolog nem függ össze, a tavalyi kongresszus egyöntetű szavazással bízta meg ezzel a szövetséget. Sem a skót, sem a katalán referendum, sem a kelet-ukrajnai konfliktus nem játszott abban szerepet, hogy ők most társadalmi vitát kezdeményeznének. Soha nincs alkalmas időpont, állítja az RMDSZ elnöke, nem lehet arra várni, hogy egyszer majd konfliktusmentes lesz Európa, a román társadalomban meg kell kezdeni ezeket a félelmeket lebontani, ezt pedig társadalmi vita és konkrét autonómiatervezet nélkül nem lehet.

Az RMDSZ különben ugyanezt szeretné elérni az Európai Unió irányába is. Tavaly az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnevezésű kisebbségi ernyőszervezet tagjaként, Európa talán minden nemzeti kisebbségét maguk mögé állítva, kidolgozták a Minority Safe­Pack európai kisebbségi kezdeményezést, azzal a céllal, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon ezzel a kérdéssel, készüljön valamiféle egységes, kötelező érvényű szabályozás az európai uniós nemzeti kisebbségi kérdés kezelésére. (Ez pillanatnyilag tagállami hatáskörbe tartozik.)

A Bizottság elutasította a kezdeményezést, a FUEN nem kezdhette el az egymillió aláírás összegyűjtését, és a luxembourgi Európai Bírósághoz fordult. Döntés még nincs, de több tagállam kormánya, köztük a román és a szlovák is, belépett a perbe az Európai Bizottság oldalán, miközben saját országaik kisebbségi szervezetei, az RMDSZ és az MKP, a másik oldalon állnak ugyanabban a perben. Románia esetében pedig egészen faramuci helyzet állt elő azáltal, hogy az RMDSZ a kormánykoalíció tagja.

Bármi legyen a döntés, a FUEN, és az RMDSZ nem adják fel. Tudják, hogy nem lesz egyszerű célt érni, de úgy gondolják, hogy mivel minden hetedik európai valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, az EU-nak előbb-utóbb ezt a kérdést is szabályoznia kell, nem lehet a végtelenségig fenntartani azt a látszatot és helyzetet, hogy az uborka mérete és görbülete fontosabb 70 millió uniós polgár problémájánál.

A puskaporos hordó még megvan

Természetesen vannak más hangok is. A skót referendum előtt és után is megszólalt a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik, azt hangsúlyozva, hogy a skót népszavazás legitimálná egy boszniai referendum kiírását is, a többségében szerbek lakta országrész kiválását Bosznia-Hercegovinából.

Dodik hangja azért félelmetes, mert még egész Európa tudatában ott él a szörnyű háború emléke, és azóta azt tapasztalhatta meg, hogy Jugoszlávia véres széthullása nyomán létrejött államok nem mindegyike működőképes. És akkor még nagyon finoman fogalmaztunk. De azért is más ez az igény, mint például a kárpát-medencei magyarok autonómia-törekvései, mert az valóban a status quo változását jelentené, a határok módosítását, amitől ugyebár retteg Európa, főképp, ha a Balkánról van szó.

Bosznia-Hercegovina számára az 1995-ös daytoni egyezmény hozta meg a békét, s ez rögzíti a határokat és az állami berendezkedést is. Két entitás alakult ki, a Szerb Köztársaság és a Bosznia-hercegovinai Föderáció, azaz a szerb és a horvát-bosnyák részállam. Az ország egységeit csak a békeszerződés és az alkotmány módosításával lehetne megváltoztatni. Mindkét entitásnak külön vezetése, parlamentje és alkotmánya van, a két államalakulatot gyenge központi kormány köti össze.

Daytonban a Nyugat multikulturális államot próbált létrehozni, ami egyértelműen kudarcot vallott, Bosznia-Hercegovinát mesterséges államalakulatnak érzik lakói, Milorad Dodik pedig mindent megtesz azért, hogy ez az érzés ne is változzon. Folyton azt hangoztatja, hogy az országot „jobb lenne már ma feloszlatni, mint holnap”.

De nagyjából ez az álláspont Koszovóban is, valahogy így éreznek az észak- koszovói szerbek is. És ott vannak a Jugoszlávia romjain kialakult másik állam, Macedónia albánjai is, a lakosság 30-40 százaléka, s a népességi tendenciák alapján a macedónok akár kisebbségbe is kerülhetnek saját országukban.

A Balkánon pillanatnyilag hallgatnak a fegyverek. Béke van, csak a lelkekben dúl a háború. A puskaporos hordó adott továbbra is. Hosszabb távon nem lehet ezeknek a kérdéseknek az újragondolása, a gondok orvoslása nélkül tényleges tartós békét teremteni a Balkánon.

Kétségek Európa „boldogabb” felén

Az egykori vasfüggöny mögötti országokból nézve, Nyugat-, Észak-, sőt Dél-Európa is a kontinens boldogabb fele, mégsem mentes a szeparatista, függetlenségi mozgalmaktól és szervezetektől, beleértve a fegyvereseket is – ETA, IRA -, Dél-Tirolban is először robbantottak, utána egyeztettek. A baszkok ugyan beleuntak a fegyveres harcba, az ETA megszelídülni látszik, de a függetlenségi szándék vélhetően nem tűnt el, a november 9-re tervezett katalán referendum is erősíti. Ezekkel korábban békésen együtt élt Európa, mint ahogyan a flamand-vallon rivalizálással, skót, ír és más etnikai vagy regionális jellegű önállósodási törekvésekkel, nem is tulajdonítottak különösebb fontosságot neki.

Ám a gazdasági-pénzügyi válság felerősítette ezeket a hangokat, többek között épp a szociális önzésnek, „jóléti sovinizmusnak” köszönhetően, és a gazdagabb régiók, tartományok és népcsoportok egyre látványosabban tiltakoznak az ellen, hogy a másik, a központ „fejős tehenei legyenek”. Ezen országok régió közötti jövedelembeli, fejlődésbeli különbségek vagy felerősödtek, vagy csak lakóik felerősítve érzik a mindennapi megélhetési gondok hatására, ami viszont kétségtelenül felerősítette a nemzeti/nemzetiségi vélt vagy valós sérelmeket.

Olyannyira, hogy miközben alig tíz éve, a közép-kelet-európai tízes uniós csatlakozás idején, amelynek mi is része voltunk, Európa népei még az egyre szorosabb összefogásban, összetartozásban látták a jövőt, nemzeti jogköröket adtak át önként Brüsszelnek, ezzel bizonyos mértékig nemzeti szuverenitásukból is feladva, ma épp a fordítottjának vagyunk tanúi, valamilyen szinten minden államban megjelent az igény a szélesebb körű önigazgatásra – vagy Brüsszel, vagy a saját főváros irányába. Olyannyira, hogy már nem is tudjuk, hogy épp bomlik vagy épül az egységes Európa?

S erre a skót referendum sem adott választ, mint ahogy a katalán sem fog, már ha egyáltalán megtarthatják.

Brüsszel terjeszti a járványt?
A több idegen nyelven sugárzó, így egyik leghallgatottabb orosz rádió, az Oroszország Hangja, 2013 februárjában készített egy összeállítást az erősödő európai szeparatista mozgalmakról, a skót és a katalán függetlenségi referendumra összpontosítva. Orosz elemzők olyan kérdésekre keresték a választ, mint „Brüsszel büszkeségének a tárgya, az európai egység, úgy tűnik, hogy kezd feloszlani. Vajon kinek előnyös a szeparatizmus?”.
Konsztantyin Voronov politikai elemző úgy vélekedett, Brüsszelt nem zavarja a nemzetek önrendelkezési vágya. Az Európai Unió tisztviselői már megígérték a katalánoknak, hogy felveszik őket az EU-ba, amennyiben győznek Madrid felett.
Ugyanilyen ígéreteket kaptak a skótok és a Belgiumtól elszakadni vágyó flamandok, továbbá Észak-Olaszország városainak a lakói. Mert, mint mondta, a szeparatizmus ”járványát” Brüsszel ösztönzi. Az EU-tisztviselők ilyen módon szeretnék a legnagyobb vezető EU-országokat megfosztani a hatalmuktól.
A rendszer jelenlegi aránya szerint az 5 európai óriásból (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Spanyolország) mindössze 4 képes ráerőltetni az akaratát a többi 23 EU-tagállamra.
Ezen országok felosztása több kisebb ”történelmi” államra azonban nagyban javíthatja az egyesült Európa kezelhetőségét. Akkor az EU végre valódi szerepet fog betölteni az európai politikában.