Tarlós: a fővárosnak arra van szüksége, hogy vezessék

Publikálás dátuma
2014.09.22. 12:46
FOTÓ: Tóth Gergő
 Tarlós István a Lánchíd Rádió hétfő reggeli műsorában a baloldal által támogatott jelöltre utalva azt mondta: nem lehet kampányt alapozni arra, hogy hátha megsajnálják. Azt mondta, ennyi kapkodással és súlyos ismerethiánnyal nem találkozott 25 év alatt és noha nem kíván személyekre vonatkoztatva reagálni a "már-már hisztérikus fellépésekre, de az kétségtelen, hogy (...) rendkívüli ostobaságokkal találkozunk nap mint nap".

A főpolgármester Falus Ferenc megnevezése nélkül kifejtette: az egyik jelölt az újonnan felújított aquincumi tornyok előtt kérte azok felújítását, s a korrupció megszüntetését ígérte, miközben az ő politikai közösségének idejében az egész város a korrupciótól volt hangos. Ebben a ciklusban nem volt korrupciós botrány, a Városháza és az önkormányzati cégek minden szerződése elérhető négy éve a honlapon, a közbeszerzési bizottságot pedig a Jobbik irányítja, amely "szinte rögeszmeszerűen az elszámoltatással kampányol évek óta" - tette hozzá, megjegyezve azt is: az időalapú jegyrendszer bevezetését már rég elindították, s megállapodtak annak finanszírozásáról az EBRD-vel.

A Tarlós öt főbűne címmel beharangozott kampányról szólva kifejtette: érthetetlen, hogy a Városligetben mit akarnak ellenfelei; a Kossuth tér a nemzet főtere lett és csodájára járnak a turisták, a Budai várban pedig egyelőre nem történt semmi és ő nem is támogatott semmit.

Ha valaki olyan konkrétumot megígér, hogy meg fogja akadályozni, hogy a Miniszterelnökség a várba költözzön, az vigyázzon azzal, mit beszél, mert kiderül, hogy nincs tisztában sem a tulajdonviszonyokkal, sem pedig azzal, hogy mi egy főpolgármester kompetenciája - fogalmazott a városvezető, aki kiemelte: a főváros sosem volt tulajdonos a várban és nem is ad ki oda engedélyeket.

Arra a felvetésre, hogy elvették Budapest vagyonelemeit, úgy reagált: a parlament nem a fővárosra hozott törvényt, hanem országosan, a kórházak és az ellátás állami kézbe adása ugyanúgy vonatkozik Szegedre, Miskolcra, Debrecenre, Pécsre is. A vagyonelemek nem értékesíthetőek, köze nincs a történetnek a vagyonvesztéshez - mondta Tarlós István, aki megjegyezte: máig ő az egyetlen polgármester, aki - más megfontolásokból - még mindig nem írta alá az állammal a megállapodást a kórházakról.

Szerző

Botrány a Tesconál, zuhan a részvényár

Publikálás dátuma
2014.09.22. 12:26
FOTÓ: Getty Images, Daniel Berehulak
Vizsgálatot indított a Tesco és felfüggesztette több vezetőjének munkáját is, miután kiderült, a cég 250 millió fonttal túlbecsülte az első félévre várható eredményét. A hírre több mint 10 százalékot zuhant a Tesco-részvények ára - írj a hvg.hu.

A cég az augusztus 23-án végződött pénzügyi év első hat hónapjára 1,1 milliárd fontos nyereséget becsült, de a Reuters szerint most kiderült, egy könyvelési hiba miatt ez valójában 23 százalékkal alacsonyabb lehet. A Tesco könyvvizsgálója a PricewaterhouseCoopers, de a társaság most a Deloitte-ot bízta meg a vizsgálattal, amely a Freshfields jogi szakértőivel dolgozik majd az ügyön.