Lemondásra szólította fel Székely László ombudsmant Lázár János

Lemondásra szólította fel Székely László ombudsmant Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, miután a Magyar Nemzet azt írta, hogy a biztosi hivatal előre egyeztetett a Társaság a Szabadságjogokért  jogvédő szervezettel arról, mikor lásson napvilágot a VIII. kerületi tűcsereprogramról készült, a józsefvárosi vezetést elmarasztaló jelentés.

A lap pénteki számában a birtokába került levelezés alapján azt írta: a tavaszi keltezésű, "bensőséges" email-ekben a TASZ drogpolitikai programvezetője többször tájékoztatta az Alapjogok Biztosának Hivatala egyik főosztályvezetőjét a tűcsereprogrammal kapcsolatos fejleményekről, majd május 28-án már arról érdeklődött, mikorra tervezik a jelentés nyilvánosságra hozatalát. A lap szerint a programvezető lényegében a jelentés időzített megjelentetését kérte, arra hivatkozva, hogy nagy médiamegjelenést szánnak neki, ám a következő időszak erre nem alkalmas, mert ő nyaralni megy.
A lap a levelezés alapján arra következtet, hogy a TASZ-nál tisztában voltak a jelentés tartalmával, végkövetkeztetésével.

"Az ombudsmani hivatal munkatársainak levelezése szerint a jelentés már május 28-án készen volt, a főosztályvezető olvasta is" - írta a Magyar Nemzet, hozzátéve, a jelentést végül az önkormányzati választási kampány idején hozták nyilvánosságra.
A hírre reagálva Székely László ombudsman azt közölte az MTI-vel, hogy a Magyar Nemzet által hivatkozott levél az ügy előadója és hivatali vezetője között, a tűcsereprogram megszüntetéséről szóló jelentés tervezetének előkészítésekor készült. Mint írta, a napilap cikkének megjelenése után belső vizsgálatot rendelt el, és délelőtt közölte: a vizsgálat első megállapítása szerint a levél a hivatal zárt levelező rendszeréből származik, és sem feladóként, sem címzettként nem szerepel rajta a TASZ.
Hozzátette: "a Magyar Nemzet címlapján a címzettek és a feladó nevének kitakarásával másolatban közölt elektronikus levéllel, valamint az ahhoz fűzött feltételezésekkel a lap azt a hamis látszatot keltette, mintha az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának munkatársai és a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet közötti levélváltás dokumentuma volna".

A Magyar Nemzet Online délután közzétett egy képet, amelyen két e-mail látható. Az egyiket Sárosi Péter, a TASZ munkatársa küldte Borza Beátának, az ombudsmani hivatal főosztályvezetőjének május 28-án. Ebben Sárosi Péter arról érdeklődik, hogy a hivatal mikor akarja közzétenni a tanulmányt, mivel azt a TASZ szeretné a médiában "alaposan terjeszteni", de ő nyaralni megy egy hétre. A főosztályvezető válaszlevelében - amelynek keltezése nem látszik - azt írta, reméli, tudnak segíteni az ügyben.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az esettel kapcsolatban azt mondta péntek este, hogy amennyiben igazak a TASZ és az ombudsmani hivatal közötti levélváltásról megjelent hírek, Székely László biztosnak azonnal távoznia kell.
Ha a dokumentumok igazak, teljesen hitelét vesztette az ombudsmani hivatal – mondta a politikus egy lakossági fórumon. A miniszter szerint ebben a helyzetben nem elegendő, hogy az ombudsman belső vizsgálatot kezdeményezett a történtek felderítésére.

Szerző

Tarlós: "Nem lehetek egyszerre Orbán bábja és despota"

A 3-as metró teljes felújítása mintegy 160-200 milliárd forintba kerül majd – mondja Tarlós István a Népszavának.

A szombaton megjelenő interjúban a főpolgármester kitér arra is, hogy a 3-as metró szerelvényeinek felújítására nyílt közbeszerzési tendert hirdetnek, ami várhatóan szeptember 30-ára elkészül. Tarlós úgy gondolja, hogy ha egy ellenzéki vezeti a fővárost, pláne olyan, aki folyamatosan gyalázza a kormányt, az együttműködés elnehezül a kabinettel.

A főpolgármester szerint nem lehet egyszerre igaz, amit sokan állítanak róla, hogy egyik nap a kormány és a miniszterelnök bábja, a másik nap pedig egy despota, aki még a Fidesszel sem jön ki. Elárulja, hogy nem szeretett a parlamentben ülni, mert úgy véli, a várospolitika túlnyomó részt szolgáltatás. Mint mondja, neki a városért kell harcolnia, és „aki azt gondolja, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel való vita színjáték, az súlyosan téved”.

Szerző

Tarlós: nincs döntés a fővárosi közigazgatási reformról

Még nem született döntés a fővárosi közigazgatási reformról - válaszolta újságírói kérdésre Tarlós István főpolgármester pénteken egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.

A politikus arra reagált, hogy a Népszabadság pénteken meg nem nevezett kormányzati szereplőre hivatkozva közölte: az elképzelések szerint az új közigazgatási koncepcióban a kerületek élén 2019-től már csak afféle helytartók állnának.
Tarlós István szerint a lap információja "barokkos túlzás", és a helytartó kifejezéssel legutóbb a Római Birodalom kapcsán találkozott.

Megjegyezte azt is, hogy a budapesti közigazgatási reform kapcsán már régóta különböző alternatívák "keringenek a levegőben", és ha lesz egyáltalán ilyen, akkor az valóban csak 2019-től léphet hatályba.
Tarlós István úgy fogalmazott, hogy a reformra szükség van, de annak elfogadását csak szélesebb konzultáció után tudja elképzelni.

Szerző