Katasztrófa az afrikai gazdaságban

Publikálás dátuma
2014.09.03. 07:31
A Világbank elnöke úgy véli, a válságot sokkal inkább a tévhitek, semmint maga a vírus idézte elő FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/J
Miközben a világ az Ebola-fertőzés közvetlen hatásaival van elfoglalva, s arra figyel, hogy a járvány terjedését sikerül-e megakadályozni, hogy a ZMapp kísérleti gyógyszer a majmok után sikeresen alkalmazható-e emberen is, mind inkább láthatóak a betegség mellékhatásai a gazdaságban, de nem csak ott.

Határozatlan idejű sztrájkot kezdtek az Ebola-járvány közepette a legnagyobb libériai kórház nővérei és ápolói jobb fizetést és felszerelést követelve. A monroviai John F. Kennedy Kórház sztrájkoló munkatársainak szóvivője, John Tugbeh közölte, csak akkor folytatják a munkát, ha védőöltözetet és jobb fizetést kapnak, mert az életüket kockáztatják.

Elkészült a vírus genetikai térképe
Elkészült a nyugat-afrikai járványt okozó Ebola-vírus genetikai térképe, amelynek segítségével nyomon követhetők a mutációk - adta hírül az informed.hu. A kórokozó a korábbi Ebola-törzsekhez képest több mint 300 alkalommal esett át mutáción - mondta Stephen Gire, a Harvard Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.
A genetikai kódon mintegy ötven olyan helyet találtak, ahol a vírus megváltozott a járvány kitörése óta. Egyelőre nem tudják, mit jelentenek ezek a mutációk. Ez gyorsnak számít az ilyen típusú vírusok mutációs sebességét tekintve. Ez azért aggasztó, mert ahogy telik az idő és terjed a fertőzés, a mutációk révén erősebbé vagy könnyebben elkaphatóvá válhat a kórokozó, de olyan mutációk is lehetnek, amelyek gyengébbé teszik.
Nincs bizonyíték arra, hogy az Ebola-vírusnak a jelenlegi járványt előidéző törzse genetikailag veszélyesebb lenne, mint a többi. Valószínűbb, hogy gyors terjedése az életkörülményekre, a társadalmi viszonyokra és más emberi tényezők számlájára írható.

A járvány kitörése óta sok orvos és ápoló fertőződött meg, mert védőöltözet nélkül voltak kénytelenek kezelni az ebolás betegeket.  Egy hosszabb sztrájk jelentősen hátráltatná a halálos vírus elleni harcot a nyugat-afrikai országban. A testnedvek útján terjedő betegségben eddig több mint 1500-an haltak meg a térségben, közülük hétszázan Libériában. Az áldozatok hozzávetőleg tíz százaléka volt orvos, ápoló vagy nővér.

Közben az elefántcsontparti kormány részben feloldotta a Guineával és Libériával közös határára vonatkozó zárlatot, és engedélyezte, hogy humanitárius folyosókon segélykonvojok menjenek a két országba. Elefántcsontpart augusztus 22-én zárta le határait, hogy megakadályozza a járvány továbbterjedését.

Az Egészségügyi Világszervezet bírálta a lépést, mondván, hogy a járvány már így is jelentős károkat okozott az érintett országok gazdaságában és az amúgy is rossz egészségügyi rendszerében.  A Világbank elnöke szerint a világ katasztrofálisan rosszul reagált a Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járványra. Jim Yong Kim szerint sok ember hal meg feleslegesen.

Az elnök egy újságcikkben úgy fogalmazott, hogy miközben a fejlett országok egészségügyi intézményei könnyedén fel tudnák tartóztatni a járványt, mert megvan hozzá a tudásuk és az anyagi forrásaik, addig ezt a fejlődő országok nem tudják megtenni segítség nélkül. Jim Yong Kim nagyobb összefogást sürgetett, mert szerinte a válságot sokkal inkább a végzetes tévhitek, semmint maga a vírus idézte elő, és ezek a tévhitek katasztrofálisan rossz válaszokhoz vezettek.

Terjednek a babonák: vírus a fecskendőben

Az Ebola nemcsak azokat öli meg, akiknek szervezetét eléri és legyőzi a fertőzés. A március óta tartó járvány szétzilálja az érintett afrikai országok egészségügyi rendszerét. „Lehetséges, hogy a nyugat-afrikai ebolajárvány halálos áldozatainak többségét meg sem fertőzi a vírus?” – kérdezi a Vox magazinban Amanda Taub, és azt feleli, hogy nemcsak lehetséges, hanem gyakorlatilag biztos - számol be a metazin.hu.

Félórás gyorsteszt
Japán kutatók olyan új módszert fejlesztettek ki az Ebola-vírus kimutatására, amely sokkal gyorsabb, mint a jelenleg alkalmazott tesztek, és azokkal ellentétben nem igényel komoly orvosi műszereket. A Nagaszaki Egyetem és az Eiken Chemical cég által közösen kidolgozott módszerrel fél óra alatt kimutatható egy vérmintáról, hogy tartalmaz-e Ebola-vírust vagy sem. Az új eljáráshoz csupán egy kis, akkumulátorról működtetett melegítőszerkezetre van szükség, és az egész rendszer bekerülési költségét még a fejlődő országok is megengedhetik maguknak. Az Ebola kimutatására jelenleg használt teszt lefuttatása egy-két órát vesz igénybe. Ennél nagyobb problémát jelent, hogy a teszthez a vérmintát többször fel kell melegíteni és le kell hűteni, ehhez pedig komolyabb orvosi műszerek, illetve folyamatos áramellátás szükséges.

Sierra Leone egészségügyi helyzete a járvány kitörése előtt is válságos volt. Az elmúlt tizenkét év során csak nagy nehezen építették ki ismét az évtizedes polgárháború után, s a járvány márciusi kezdete óta eltelt időben alighanem semmivé lett a tizenkét év minden erőfeszítése.

2012-es adatok szerint a szülészeti és gyermekgyógyászati ellátás terén Sierra Leone a hetedik legveszélyeztetettebb ország volt a világon. A gyermekek 18 százaléka nem élte meg ötödik életévét, és az anyák négy százaléka belehalt a terhességbe vagy a szülésbe. Azóta biztosan tovább romlott a helyzet.

A járvány egyik központjában, Kenema körzetében a helyi kórház egészségügyi személyzetének tíz százaléka esett már a járvány áldozatául: 40 ember. A nemzetközi segítség nagyjából elkülönített járványrészlegek felállításában merül ki, pedig ezen kívül más súlyos gondok is keletkeztek a

járvány következtében. Például hiány van szinte minden felszerelésből, a gumikesztyűtől a laboratóriumi vegyszerekig. És főleg vérből: a potenciális fertőzöttek nem lehetnek donorok, de a lakosság különben is óvakodik a kórházak közelébe menni.

Ráadásul, mint az már hasonló esetekben megszokott, megállíthatatlanul terjednek az összeesküvés-elméletek és a babonás hírek, miszerint a fecskendőkben van a fertőzés. Egyre nehezebb még a kisgyermekek védőoltását is beadni, mert a szülők nem engedik.

Sokan más betegséggel sem mernek kórházhoz fordulni, például a várandós asszonyok elmaradnak a vizsgálatokról, és nem mennek be szülni a kórházba, márpedig komplikáció esetén a mentő nemigen ér ki időben a lakóhelyükre.

 

Szerző

Újabb amerikai újságírót fejezett le az ISIS

Az Iszlám Állam újabb brutális videót tett fel az internetre, amely szerint a két hete lefejezett amerikai újságíró, James Foley fogolytársát, Steven Sotloffot is megölték. 

Sotloff feltűnt a dzsihadisták által Foley lefejezéséről az internetre feltett videófelvételen, s maszk mögé rejtőző gyilkosa közölte, hogy sorsa Barack Obama kezében van, megölik, ha az amerikaiak folytatják a légicsapásokat az IS erői ellen. Steven Sotloffot 2013-ban rabolták el Szíriában. A felvételen látható dzsihadista ezúttal azzal fenyegetőzik, hogy legközelebb egy brit túszukat, David Hainest végzik ki.

A CNN beszámolója szerint nagy valószínűséggel ugyanaz a brit akcentussal beszélő férfi végezhetett Sotloffal, mint aki Foleyt is lefejezte. Sotloff hasonló – az amerikaiak guantánamói foglyainak viseletére emlékeztető – narancssárga leplet viselt, gyilkosa pedig látszatra ugyanazt a rövid pengéjű kést tartotta a kezében. A „Második üzenet Amerikának” címet viselő videón szereplő terrorista ugyanúgy fegyvert viselt a vállán. Az amerikai hírtelevízió tudósítója szerint biztos, hogy a két felvétel nem azonos időpontban készült, mivel a dzsihadista megemlít egy időközben történt eseményt, s mások az időjárási körülmények is.

A 31 éves Steven Sotloff Floridában nőtt fel, tanult arabul, szabadúszóként Jemenből, Szaúd-Arábiából, Katarból, Törökországból és Szíriából tudósított különféle lapokat, köztük a Time magazint és a Christian Science Monitort.

A Fehér Ház közölte, vizsgálják az újabb videó eredetiségét. Josh Ernest szóvivő együttérzését fejezte ki Steven Sotloff családjával. Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő gyomorforgatónak nevezte a felvételt, amelynek valódiságát még nem tudták megerősíteni.

Brutális kivégzések sorozata
A második amerikai túsz lefejezésének bemutatása nem előzménytelen. Az AFP hírügynökség készített egy összesítést a 2002 óta iszlamisták által nyilvánosan kivégzett nyugatiakról. 
Amerikaiak: 
A kedden kivégzett Steven Sotloff 2013. augusztus 4-én Aleppónál esett a terroristák fogságába. Az újságíró jó ismerője volt a Közel-Keletnek, évek óta tudósított a muzulmán világról.James Foley lefejezéséről a videófelvételt augusztus 19-én mutatta be az Iszlám Állam, őt 2012 novemberében, ugyancsak Szíriában rabolták el a fegyveres felkelők. Kivégzésekor már megfenyegették Washingtont, hogy Sotloffot is meggyilkolják, ha az Egyesült Államok nem vet véget az IS elleni légicsapásoknak.
A 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen intézett terrortámadások után nem sokkal sokkolta a világot Daniel Pearl meggyilkolása. A Wall Street Journal tudósítóját 2002. január 23-án rabolták el a pakisztáni Karacsiban.  Egy hónappal később az Egyesült Államok konzulátusa kapott egy videofelvételt, amely Pearl lefejezését rögzítette.
2002. október 28-án Jordániában Laurence Foley diplomata, az Egyesült Államok nemzetközi fejlesztési ügynöksége, az USAID képviselőjét gyilkolták meg. Épp ammani lakásából lépett ki, amikor közvetlen közelről agyonlőtték. Ezért a gyilkosságért ítélték halálra a jordániai származású iraki al-Kaida vezért, Abu Musab al-Zarkavit, akit elfogni nem tudtak a hatóságok, 2006-ban egy amerikai légicsapás során vesztette életét Bagdad közelében.
2004. május 11-én Irakban elrabolták és kivégezték Nicholas Berg fiatal amerikai vállalkozót. Az ő lefejezését is videóra vették és feltették az internetre, egy al-Kaida közeli honlapra. Amerikai titkosszolgálati források szerint a férfit az iraki al-Kaida vezetője, Zarkavi személyesen végezte ki.
2004. június 18-án Szaúd Arábiában fejezték le Paul Marshall Johnson amerikai mérnököt, akit néhány nappal azelőtt raboltak el Rijádban. Kivégzéséről fotókat hoztak nyilvánosságra. Másnap, június 19-én az al-Kaida 14 tagját ítélték el a gyilkosságban való részvétel-érintettség  miatt.
2004. szeptember 20-án Irakban Zarkavi csoportja bejelentette Eugene Armstrong mérnök lefejezését. Az amerikait négy nappal korábban rabolták el Bagdadban az ugyancsak amerikai Jack Hensleyvel és a brit Kenneth Bigleyvel együtt. 
Britek:
2004. október 8-án, három héttel elrablása és amerikai társa kivégzése után jelentették be Zarkaviék Bigley meggyilkolását is.
2009. június 3-án az Iszlám Maghreb al-Kaida először vállalta egy nyugati fogoly kivégzését. Edwin Dyert januárban rabolták el Mali és Niger határvidékén. Turista volt. Adelhamid Abu Zeid csoportja rabolta el és a vezér személyesen végzett a brittel. Zeidet a francia hadsereg ölte meg 2013-ban Mali északi részén. 
Olaszok:
2004. április 14-én Irakban, két nappal elrablása után jelentették be Fabrizio Quattrocchi, egy olasz biztonsági cég alkalmazottja kivégzését. A gyilkossággal Olaszországot „büntették”, amiért nem vonta vissza csapatait Irakból.
2004. augusztus 20-án rabolták el Enzo Baldoni újságírót a Bagdad és Nadzsaf közötti úton. Hat nappal későbbi kivégzését végig filmezték. Az elkövető az Iraki Iszlám Hadsereg elnevezésű terrorcsoport volt.
2011. április 15-én Gázában találtak rá Vittorio Arrigoni, egy palesztin párti aktivista felakasztott holttestére. Alig néhány óra hosszat hagyta életben egy szalafista militáns csoport, amely elrabolta. 
Franciák:
2010. április 19-én Nigerben elrabolták a 78 éves mérnököt, Michel Germaneaut. Később Maliba szállítják. Július 22-én egy közös francia-mauri rajtaütés során próbálják kiszabadítani. Az akció során megölik az Iszlám Maghreb al-Kaida (AQMI)  hét tagját, de a franciát nem sikerül kiszabadítani. kivégzését július 25-én jelenti be a terrorcsoport.
2011. november 24-én elrabolták Maliban, egy hotelből Philippe Verdont, aki családja szerint egy cementgyár projekten dolgozott. Az AQMI 2013. március 20-án jelentette be, hogy Verdont kivégezték Franciaország Maliba való katonai beavatkozása miatt. 
Lengyelek:
2009. február 7-én Pjotr Stanczak lengyel geológust négy hónap fogvatartás után fejezték le az iszlamisták. 

Szerző
Frissítve: 2014.09.03. 13:58

Szanyi Tibor konkrét lépéseket vár

Publikálás dátuma
2014.09.02. 21:11
Fotó: Tóth Gergő/Népszava
Az Európai Bizottsághoz fordult Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti (EP) képviselő a fiatalokat sújtó munkanélküliség csökkentésével kapcsolatban - közölte kedden a politikus hivatala.

A közlemény szerint Szanyi, a magyar szocialista delegáció vezetője az ifjúsági munkanélküliség csökkentése érdekében konkrét megoldási javaslatokat is tett. Szanyi meggyőződése szerint az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésre fordított összegek felhasználásának hatékony ellenőrzésével, az erre fordított keretösszeg növelésével és a jelenlegi 25 éves korhatár 30 évre történő emelésével valós eredményeket lehet elérni.

A politikus ismerteti, hogy a különböző tagországokban nagyok az eltérések a munkanélküliségi rátákban és a korösszetétel tekintetében.

Az Európai Unióban a munkanélküliségi ráta 10,3 százalék, ami azonban sok szélsőséget takar. Így például a fiatalok esetében már  átlag 23 százalékos munkanélküliségi arányt mérhetünk, illetve egyes régiókban akár ennél jóval magasabb munkanélküliséget is takarnak ezek a számok - közli Szanyi Tibor.

Az MSZP-s EP-képviselő kommünikéjéből az is kiderül, hogy az Európai Bizottság válaszában rámutatott: a tagállamoknak prioritásként kell kezelniük a kérdést, különösen abban az esetben, ha a nekik címzett úgynevezett országspecifikus ajánlások erre vonatkozó javaslatokat tartalmaznak.

2014-ben több tagállamhoz intézett ajánlás is szorgalmazza az alacsony végzettségű és hátrányos helyzetű személyek munkaerőpiaci részvételének növelését - tudatja Szanyi.

A közlemény szerint az európai szociális alap és az úgynevezett ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés forrásai mellett a tagállamoknak a saját operatív programjaikon belül is a szociális alap befektetési prioritásainak megfelelő beavatkozási kategóriákat kell választaniuk, és ennek megfelelő forrásokat „elkülöníteniük”.

"A tagállamok kiterjeszthetik az ifjúsági garanciát további korcsoportokra is, ugyanakkor ügyelniük kell arra, hogy ez ne hátráltassa a 25 év alattiakra vonatkozó tanácsi ajánlások nyomán vállalt kötelezettségeik megvalósítását" - hangoztatja közleményében Szanyi Tibor.

Szanyi Tibor továbbra is azt szorgalmazza, hogy jöjjön létre egy olyan uniós ellenőrzési mechanizmus, melynek révén valamennyi tagállam intézkedései érdemben mérhetőek lesznek.

"Ezen ellenőrzés célja kell legyen, hogy semelyik tagállam ne trükközhessen a pénzügyi forrásokkal, és azokat biztosan a fiatalok munkanélküliségének hatékony csökkentésére fordítsa" - nyomatékosítja kommünikéjében a politikus. Az EP szociáldemokrata frakciója magyar küldöttségének delegációvezetője arra kéri a magyar kormányt, hogy fogadja meg az Európai Unió ajánlásait és éljen a lehetőségekkel.

"Nem lehet látszatintézkedésekkel szőnyeg alá söpörni a fiatalok munkanélküliségi helyzetének kérdését" - zárja közleményét az MSZP-s politikus.

Szerző