Pentagon: Moszkvának haladéktalanul vissza kell vonnia a konvojt

Oroszországnak haladéktalanul vissza kell vonnia az Ukrajna területére küldött konvoját - jelentette ki pénteken Washingtonban John Kirby ellentengernagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

Kirby szerint az Egyesült Államok nagyon aggasztónak ítéli, hogy Oroszország megsértette Ukrajna területi épségét.

"Oroszországnak haladéktalanul el kell távolítania járműveit és azok személyzetét Ukrajna területéről. Ennek elmulasztása további költségekkel és elszigetelődéssel jár majd" - mondta. 

Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Kijevben azt közölte, hogy egy orosz segélykonvoj több mint száz teherautója ukrán ellenőrzés és a Nemzetközi Vöröskereszt kísérete nélkül lépett be Ukrajna területére.

John Kirby a washingtoni sajtótájékoztatóján közölte, hogy egy kínai harci gép augusztus 19-én egy "szokatlanul veszélyes és agresszív elfogást" hajtott végre, amelynek célpontja az amerikai haditengerészet egy P-8-as Poseidon típusú repülőgépe volt. A incidens a kínai partok közelében, nemzetközi vizek felett történt.

A kínai vadászgép többször is megközelítette a Poseidont, 10 méteren belülre kerülve hozzá. Egyszer átfordult az amerikai gép fölött, egyszer párhuzamosan repült vele, egyszer pedig merőlegesen keresztezte útját, úgy billenve, hogy megmutassa az alul felfüggesztett fegyverzetét.

A Pentagon szerint Washington diplomáciai csatornákon keresztül tiltakozott Pekingnél a történtek miatt.

Szerző

Cseh "szétúszásra" kényszerül

Publikálás dátuma
2014.08.22. 21:49
Fotó: Népszava
Cseh László holtversenyben a nyolcadik időt érte el a 100 méter pillangó elődöntőjében, így a péntek esti program végén különversenyt vív a fináléba kerülésért a francia Mehdy Metellával a berlini úszó Európa-bajnokságon.

A szám másik magyar résztvevője, Pulai Bence az első futamban utolsó, nyolcadik lett 52.66 másodperccel, így hiába javított 12 századot délelőtti idején, esélye sem volt a döntőbe jutásra. Összesítésben a 15. lett.

A német fővárosban 200 méter vegyesen aranyérmes Cseh a második elődöntőben Metellával egyszerre ért célba 52.20 másodperc alatt, amely hat századdal gyengébb, mint amit a magyar úszó elért az előfutamban.

"Túlizgultam a dolgot, túlságosan is akartam, ez volt a baj" - mondta a különverseny előtt Cseh. "Szerencsére kaptam még egy esélyt, amúgy meg ilyen se volt még, hogy szétússzak, de hát egyszer ezt is ki kell próbálni..."

Szerző
Frissítve: 2014.08.22. 22:19