Előfizetés

Ifjúsági olimpia - Újabb három magyar arany

Publikálás dátuma
2014.08.22. 16:38
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által közreadott képen a későbbi győztes Szilágyi Liliána a női 100 méteres pillangóúszás dönt
A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint az uszodában négy dobogós hely is jutott a küldöttségnek: Szilágyi Liliána a 200 méter után 100 méteres pillangóúszásban is első lett, a fiúk 200 méteres pillangó száma pedig magyar csatát hozott, miután Kenderesi Tamás győzött, Grátz Benjámin pedig ezüstérmes lett. Sztankovics Anna második bronzérmét szerezte, ezúttal 200 méter mellen állhatott fel a dobogó alsó fokára.

A sportlövő Péni István, aki egyéniben harmadik volt, egyiptomi versenyzőtársával megnyerte a légpuska vegyes csapatok kétnapos küzdelmét, így ő is aranyérmet vehetett át. A magyarok hét elsőségnél tartanak Nankingban. A jövő csütörtökig tartó II. ifjúsági olimpián Magyarországot 16 sportágban - asztaliteniszben, atlétikában, cselgáncsban, kajak-kenuban, kerékpárban, kosárlabdában, ökölvívásban, öttusában, sportlövészetben, súlyemelésben, teniszben, tornában, triatlonban, úszásban, vitorlázásban és vívásban - 57 sportoló képviseli.

A kínai játékokon több mint kétszáz országból csaknem 3800, 15 és 18 év közötti versenyző méri össze erejét 28 sportágban.

Még mindig a kagylók okozzák a legtöbb sérülést a Balatonon

A Magyar Vöröskereszt önkéntesei 3581 sérülést kezeltek szakszerűen a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) június 30-i indulása óta. A strandolók leggyakrabban kagyló okozta vágás, rovarcsípés és horzsolás miatt keresték fel az elsősegélynyújtó pontokat. 

A déli parton kétszer annyi esetet láttak el a szakemberek rosszullét vagy sérülés miatt, mint az északi parton. Az idén bevezetett digitális esetnapló statisztikáiból az is kiderült, hogy július 6-án történt a legtöbb baleset a BESZ által felügyelt strandokon. Két különleges esetük is volt: a rendőrség az önkéntesek segítségével fogott el egy strandon garázdálkodó tolvajt, egy esetben pedig egy vihar miatt elkóborolt svájci kutyát juttattak vissza a közelben nyaraló gazdájához.

A Magyar Vöröskereszt idén nyolcadik alkalommal indította el Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát 13 Balaton-parti település 20 strandján, június 30. és augusztus 21. között. A programban résztvevő közel 300 fiatal önkéntes minden nap délelőtt 10 és este 6 óra között látta el a vízben és vízparton szerzett sérüléseket.