Előfizetés

BL: egyelőre nincs lefutott meccs

A labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájáért vívott 10 párharc egyik odavágóján sem született egygólosnál nagyobb különbségű győzelem, ami egyfelől a kiegyenlített erőviszonyokkal, másfelől a tét jelentőségével magyarázható. Még inkább figyelemreméltó, hogy egyetlen gárda, a Gulácsi Pétert is foglalkoztató Salzburg tudott csak otthon előnyt szerezni a visszavágóra. 

Szerda este három 1-1-es és két 0-1-es végeredmény született. Idegenben nyert a Porto és a Zenit, mindkét alakulat rendre szereplője a legrangosabb klubtorna főtáblájának. Az orosz együttes sikere ellenére André-Villas Boas vezetőedző az első félidei játékkal volt csak elégedett, s leszögezte: „Szégyen, hogy nem sikerült megszerezni a második találatot!”

Az 1. forduló programja
Bayern-Wolfsburg, Hoffenheim-Augsburg, Hannover-Schalke, Hertha-Werder, Frankfurt-Freiburg, Köln-Hamburg, Dortmund-Leverkusen, Paderborn-Mainz, Mönchengladbach-Stuttgart.

Jelen Lopetegui, a Franciaországból győzelemmel távozott Porto spanyol vezetőedzője csapata koncentrációs képességét emelte ki, szerinte ez volt az egyik kulcsmomentum sikerükben.  

„Nagyon örülök, mert egy olyan gárda otthonában tudtunk győzni, amely a roppant erős Monacót szorongatta a legutóbbi idényben. Épp ezért nem

érezhetjük magunkat páholyban” – tette hozzá a spanyol. A Celtic az előző körben 6-1-es vereséget szenvedett a varsói Legia ellen, szóval búcsúznia kellett volna, de mivel a lengyelek a visszavágón jogosulatlanul szerepeltették egyik játékosukat, a visszavágót 3-0-val kapták a skótok, akiknek ez elég volt a továbbjutáshoz. S ha már a rájátszásba kerültek, el is akarják érni a főtáblát.

Ennek megfelelően kezdtek Szlovéniában, a 6. percben vezettek, s noha a Maribor egyenlített, reménykeltő helyzetből várhatja a folytatást.  Nem lehet véletlen, hogy a Celtic logója egy négylevelű lóhere…

BAJNOKOK LIGÁJA

Rájátszás, 1. mérkőzések
Kedd
Salzburg-Malmö 2-1
Steaua Bucuresti-Ludogorets 1-0
Besiktas-Arsenal 0-0
Köbenhavn-Bayer Leverkusen 2-3
Napoli-Athletic Club 1-1
Szerda
AaB-APOEL 1-1
Slovan Bratislava-BATE 1-1
Standard Liege-Zenit 0-1
Lille-Porto 0-1
Maribor-Celtic 1-1

Rajt a világbajnoknál

Publikálás dátuma
2014.08.22. 07:57
A Bundesliga az egyik legszínvonalasabb bajnokság a világon FOTÓ: EUROSPORT/GETTY IMAGES
A ma esti Bayern München-Wolfsburg találkozóval rajtoló német labdarúgó-bajnokság nem a legkiegyensúlyozottabb liga Európában - minthogy vagy a Bayern vagy a Dortmund elsősége várható -, nem a Bundesligában futballoznak a legnagyobb sztárok, nem ott a legmagasabbak a fizetések, nem ott a leggazdagabbak a klubok (leszámítva a két nagyot), és mégis: a Brazíliában világbajnoki címet nyert Nationalelfbe 16 játékos érkezett a Bundesligából. Kezdődik a világ egyik legerősebb pontvadászata!

Az angol Premier League klubjai 780 millió euró elköltésénél tartanak ezen a nyáron. A spanyol Primera División csapatai eddig 458 millió értékben vettek játékosokat. Ehhez képest a Bundesliga 227 milliós kiadása aprópénznek tűnik – még azzal együtt is, hogy előbbi két bajnokság 20 csapatos, a német élvonalban meg, ugyebár, 18 gárda vesz részt.

Az 1. forduló programja
Bayern-Wolfsburg, Hoffenheim-Augsburg, Hannover-Schalke, Hertha-Werder, Frankfurt-Freiburg, Köln-Hamburg, Dortmund-Leverkusen, Paderborn-Mainz, Mönchengladbach-Stuttgart

Noha mindez azt sejteti, hogy a Bundesliga sem gazdasági viszonylatban, sem a pályán nem konkurálhat a multimilliomos riválisokkal, ez koránt sincs így.

Korunk legrangosabb klubtrófeájáért, a Bajnokok Ligájáért valamely német csapat folyamatosan versenyben van,

2010 óta rendre akad delegáltjuk legalább a legjobb négy között. Sőt: a Bayern azóta háromszor döntőzött, egyszer nyert, épp akkor, amikor a Dortmund volt az ellenfele.

A német futballklubok roppant prudens működést folytatnak, eleve nincsenek katari klubtulajdonosok, akik gyerekkori szenvedélyüket élik ki az egyesületekkel, meg olyanok sincsenek, akik a gazdasági életben akarnának a futball által mindinkább érvényesülni.

A német precizitás a pályán s még inkább azon kívül nagyon megmutatkozik, ráadásul a kétezres évek elejei kudarcok miatt elindult futballfejlesztésnek köszönhetően a kluboknak nincs szükségük összevásárolni a nagy neveket, inkább kinevelik őket.

A vb-t nyert 23 fős keret 16 tagja Németországban játszik, s az olyan, inkább az alsó-középosztályt erősítő klubok is adtak játékost a válogatottba, mint a freiburgi Matthias Ginter. A 20 éves védőt egyébként épp a vb-diadal után vette meg a Dortmund.

Szóval, ha arra vagyunk kíváncsiak, kik lesznek a következő vb-k és Eb-k sztárjai, akkor nem tehetjük meg, hogy árgus szemeinket ne vessük a Bundesligára.  Még akkor se, ha az első hely szempontjából aligha lesz ádáz a küzdelem. Két eshetőség van. Vagy a Bayern nyeri el megint a bajnoki trófeát, vagy a Dortmund.

Talán a Leverkusen szólhat még bele a „nagyok” küzdelmébe, ám sanszosabb, hogy a gyógyszergyári egylet épp a mérleg nyelvét jelenti kettejük párharcában. Éppen emiatt máris komoly izgalmakkal veszi rajtol a liga, hiszen a Leverkusen Jürgen Klopp alakulatához látogat a nyitányon.

A sárga-feketék a nyáron elveszítették első számú gólfelelősüket, a lengyel Robert Lewandowskit, pótlására a Serie A gólkirályát, Ciro Immobilét szerződtették a Torinótól. Az érte kifizetett 19,5 millió euró a második legdrágább német játékosvásárlás. A legjövedelmezőbb transzfert ugyanis a Lewandowski elől lelépő, s az Atlético Madridhoz igazolt Mario Mandzukic nevéhez fűződik (22).

A Bayern az előző kiírást rekordgyorsasággal nyerte meg, meglepő volna, ha most is ennyire simán utasítaná maga mögé legfőbb riválisát. Ugyan a müncheniek kerete kétségtelenül a legerősebb, ám akadhatnak gondok. Például: máris sok a sérült, nem léphet ma pályára (sőt, talán az egész őszi idényben sem) Javi Martínez, továbbá Bastian Schweinsteiger s Thiago sem.

Mindemellett kérdéses, hogy a Pep Guardiola edző által favorizált játékstílusnak az ellenfelek mennyiben találják meg az ellenszerét. Ugyan a német Szuperkupáért vívott találkozóból – a serleg kevésbé jelentős presztízse végett – messzemenő következtetést nem lehet levonni, mégis figyelemre méltó volt: a müncheniek majd kétszer annyit birtokolták a labdát, pontosabban passzolgattak, a lövések száma mégis 22-4 volt a dortmundiak javára (a meccset 2-0-ra nyerték).

Magyar szempontból sem mellékes a Bundesliga, mert habár jóval kevesebb honfitársunk futballozik ma a német élvonalban, mint néhány évvel ezelőtt, legalább futballozik kettő (a többi nagy bajnokságból kikoptak a magyarok).

Szalai Ádám a Schalkénál töltött sikertelen idény után a Hoffenheim színeiben próbál vigasztalódni, míg Stieber Zoltán azok után került az élvonalba, hogy csapatát, a Greuther Fürth-t nem tudta ugyanoda segíteni: a gárda elbukta a Hamburg elleni osztályozót, ám a magyar középpályás teljesítménye annyira megtetszett a kékeknek, hogy leigazolták.  A Bundesliga meccsei továbbra is az Eurosport2 jóvoltából láthatók.

Újonc a Caterhamnál

Nem elég, hogy a Formula 1 világa a hétvégén a belgiumi Spa-Francorchamps-ban visszatér a nyári szabadságáról, a csapatok arról is gondoskodnak, hogy még az előtt szó essék róluk, mielőtt kigurulnak a legendás aszfaltcsíkra.

A Toro Rosso ugye bejelentette, hogy 2015-ben Jean Eric Vergne helyét a szeptemberben 17 éves Max Verstappen veszi át, míg tegnapra kiderült, a teljes vérfrissítésen áteső Caterham-istálló egy 32 éves újoncot avat a hétvégén: a csapat színeiben a háromszoros Le Mans-i győztes, német André Lotterer versenyez Kamui Kobajasi helyén.

A duisburgi születésű versenyző - aki 2002-ben a Jaguar-istálló hivatalos tesztpilótája is volt - szerződése egyetlen versenyre, a Belga Nagydíjra szól, igaz, senki sem zárja ki megfelelő szereplés esetén a folytatást. "Az időjárás Spa-Francorchamps-ban mindig nagy szerepet játszik, Lotterer pedig az egyik legrutinosabb versenyző a változó körülmények között" - indokolta választását a Caterham.

Lotterer már meg is kapta az induláshoz elengedhetetlenül szükséges szuperlicencet, így nincs akadálya annak, hogy debütáljon az F1-ben. 

"Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam a lehetőséget. Készen állok a kihívásra, már alig várom, hogy autóba üljek! Mindig élveztem a versenyzést a spái pályán, ez az egyik kedvenc helyszínem, hiszen nagyon közel van a helyhez, ahol felnőttem" - nyilatkozta a boldog Lotterer, aki 2009-ben egyébként épp a Caterham jelenlegi tanácsadója, Colin Kolles csapatában mutatkozott be a Le Mans-sorozatban.