A Pendulummal nyit az idei SZIN

5 nap, 6 színpad, 170 fellépő, ez az idei Szegedi Ifjúsági Napok. Augusztus 26-án 0. nappal startol a fesztivál, nem is akármilyen 0. nappal, hiszen az este csúcspontja a világ egyik legnépszerűbb drum and bass formációjának produkciója lesz. Az ausztrál-angol koprodukció, a Pendulum Dj Set & Verse érkezik a SZIN Nagyszínpadra.

A Pendulum legismertebb szerzeménye a "Watercolour" és a "Witchcraft", leghíresebb remixe pedig a The Prodigy "Voodoo People" című számának újradolgozása, amelyet csaknem annyian töltöttek le a legnépszerűbb videó megosztó portálon, mint az eredeti verziót. A 0. nap erősségét jelzi, hogy a Pendulum mellett fellép még többek között a 30Y, a Honeybeast, az Ocho Macho, a Bohemian Betyars, valamint az ÁRKÁD Party Aréna dj sztárjaként Bárány Attila és Sterbinszky is.

A fesztivál szervezői a 0. nappal szeretnék megköszönni mindazoknak a hűségét és bizalmát, akik bérletet vásároltak azzal, hogy még egy nappal többet tölthetnek a SZIN-en. A bérlettel nem rendelkezők számára az augusztus 26-ai nap ugyanolyan belépőárakkal látogatható, mint a SZIN többi napja. A SZIN kezdetéig a nagyérdeműnek lesz még lehetősége a fesztiválra hangolódni, hiszen a SZIN Party Kamionja több neves rendezvényre is ellátogat. Többek között augusztus 1-jén a Medgyesegyházi Dinnyefesztiválon, augusztus 2-án pedig a székesfehérvári FEZEN Fesztiválon vár minden SZIN rajongót a Szegedi Ifjúsági Napok Party Kamionja djk-kel, fergeteges bulival, SZIN-es nyereményekkel és bérlet akcióval. A fesztiválra történő várakozás során különleges élményben lehet része a rajongóknak, ugyanis bizonyos időpontokban a Szegedi Ifjúsági Napokon fellépő sztárok fogják árusítani a SZIN belépőket az ÁRKÁD Szeged Bevásárlóközpontban, az 1. emeleten, a SZIN jegyértékesítő standjánál.

Szerző

Vajnáé a Filmszemle is

Hétfőn jelentik be, hogy megalakult a Novák Emil vezette Magyar Filmakadémia - tudta meg a  Népszabadság. A testületet július 31-én alapították meg az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap bábáskodásával. A lap úgy tudja, hogy számos olyan tagja is van a szervezetnek, akik korábban bírálták, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítvány feladatait a Filmalap veszi át, így Török Ferenc filmrendező is belépett. De ott van Herendi Gábor, Rudolf Péter és Sándor Pál is. Lapunk információi szerint Máthé Tibor operatőr, Melis László zeneszerző, Szekeres Dénes producer, s  Bereczki Csaba rendező is a testület tagja.

A Magyar Filmakadémiára többek között azért volt szükség, hogy a semlegesítsék a Filmalap tevékenységét élesen elítélő Tarr Béla vezette Magyar Filmművészek Szövetségét. Az ő kezükben van ugyanis a Filmszemle megrendezésnek joga.
Így tehát érthető a Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes júliusban a Karlovy Vary-i Nemzetközi filmfesztiválon a Variety című szaklapban tett kijelentése, miszerint visszatér a "Hungarian Film Week", mely Magyarországon 2012-ig, 43 alkalommal Magyar Filmszemle néven volt ismert.

Nem ez az első próbálkozása Vajnának egy vörös szőnyeges filmfesztivál megrendezésére. A Népszabadság szerint 2012-ben kereste meg a kormánybiztos a MUOSZ filmkritikus szakosztályát, felajánlva, hogy a több évtizedes múltra visszanyúló díjkiosztójukat közösen fejlesszék fel a "magyar Golden Globe-ra". Mivel azonban hirtelen előkerült a filmkritikusok fődíja névadója, B. Nagy László örököseinek a Vajna-rendszer ellen tiltakozó levele, az együttműködés ellehetetlenült.
A Novák Emil által vezetett Aranyszem operatőr fesztiválnál nem volt ilyen ellenállás, mert a rendezvény Facebook oldala szerint tulajdonképpen ez alakul át a Filmakadémiává, de most már nem elégednek meg a magyar Golden Globe-al, hanem egyenesen magyar Oscar-díjat kínálnak.

Szerző

Nyílik a Sorsok Háza

Publikálás dátuma
2014.08.16. 07:48
Nagy erőkkel épül a múzeum FOTÓK: VAJDA JÓZSEF
Nagy erőkkel készül a Sorsok Háza a Józsefvárosi pályaudvaron. Forrásaink szerint már ősszel megnyílik a nagyszabású kiállítás, amit eddig a legszigorúbb titokban tervezett és épített Schmidt Mária. 

Javában épül a kiállítás, melyhez nemrégiben több ingatlant is hozzácsaptak, és 667 millió forinttal megemelték a projekt 6,6 milliárdos költségvetését. Kérdésünkre ezzel kapcsolatban a Miniszterelnökség azt válaszolta: az oktatási funkciók tették szükségessé a bővítést, ami tartalmazza a pályaudvarhoz kapcsolódó, használaton kívüli, elavult és leromlott három MÁV épület teljes felújítását és átépítését, tanösvény megvalósítását, és a megnövekedett közműigények kiszolgálását.

Az 1938-1946-ig tartó időszakot átfogó tárlatát két hatalmas toronyban helyezik el. Az egyik torony az áldozatok meggyilkolását mutatja be. A vagon-elemekkel burkolt magaslat tetején egy Dávid-csillagot formázó hídon lehet átmenni a másik toronyba, ahol a deportálásokból visszatértek históriáját mondja el a tárlat. A szó szoros értelmében, mert a kiállítás legfőbb eleme a túlélőkkel készült interjúk lesznek. Természetesen, mint a Terror Házában, a bűnösök is megjelennek. Azt korábban is hangsúlyozta Schmidt, hogy nem kronologikus, eseménytörténeti kiállítás lesz. Így nem tudni, hogy a társadalmi felelősség kérdésével milyen mélyen foglalkozik majd.

Gondolhatnánk egy augusztus 13-i közleményt olvasva, hogy szent a béke Schmidt Mária és a Mazsihisz között. Ugyanis Andrew Baker rabbi, az Amerikai Zsidó Bizottság nemzetközi igazgatója, Andrew Burns, a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) elnöke, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Haraszti György, a Holokauszt Dokumentációs és Kutatóközpont Kuratóriumának elnöke és Schmidt Mária, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója egyetértettek abban, hogy nemzetközi munkacsoport jön létre, amely véleményt mond majd a kiállítások tartalmáról és kontextusáról. Ugyancsak az IHRA-val együttműködésben egy másik tudományos munkacsoport is alakul majd annak érdekében, hogy segédkezzen a Sorsok Háza részeként létrehozandó oktatási központ anyagainak és módszereinek kialakításában.

Később a Mazsihisz, és az IHRA is kiegészítette a közleményt. A Mazsihisz szerint a szöveg nem egyezik meg a megbeszélésen a résztvevők által jóváhagyott dokumentummal. Az is írták, Schmidt Mária akkor valótlanul állította, hogy nincs ismerete a Sorsok Háza jövőbeli működtetéséről, mert az értekezlet előtt tíz nappal született kormányhatározatban a Sorsok Háza működtetését a kormány éppen az általa vezetett közalapítványra bízta. A Mazsihisz a további együttműködést több feltételhez kötötte. Megjegyezték, hogy a Sorsok Háza kiállítás történelemfelfogásának a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs és Kutatóközpont kiállításának általánosan elfogadott történelemszemléletén kell alapulnia. A Mazsihisz továbbá azt is elvárja, hogy szakértőbizottságuk folyamatosan részt vegyen a kiállítás forgatókönyvének elkészítésében vagy ellenőrzésében, valamint az oktatói módszertan és a kiadványok megalkotásában. További feltétel, hogy a "tárlatvezetői csapat kialakításakor" a Sorsok Háza működjön együtt a Mazsihisszel és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemmel. A közlemény azt is tartalmazza, hogy az intézmény irányítását olyan kuratóriumnak kell ellenőriznie, amelynek tagjai között egyenlő arányban vannak a kormány, a Mazsihisz képviselői és a konszenzussal választott nemzetközi szakértők. A Mazsihisz szerint ez garantálja, hogy "az intézmény bármely kormány regnálása esetén képes legyen a politikától független működésre
Az IHRA szerint a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem járulnak hozzá a Sorsok Háza koncepciójához mindaddig, míg nem egyeztetett a magyar és nemzetközi szakértőkkel és a magyar zsidó közösséggel. Az IHRA osztja a magyar zsidó közösség aggodalmait. "A zsidó szervezettel történő szoros együttműködésünk nem csak szükséges, hanem alapvető fontosságú a projekt egységére való tekintettel" -írja az IHRA, melynek elnökét egyébként jövőre a magyar kormány delegálja.

Schmidt Mária visszatámadott. Szerinte a Mazsihisz valótlanul állította, hogy félrevezető nyilatkozat került nyilvánosságra július 30-án. Reagálásuk szerint a nyilatkozat szövege azonos a megbeszélésen jóváhagyott dokumentummal, amely angolul és magyarul is elérhető a Sorsok Háza - Európai Oktatási Központ Facebook-oldalán. A nemzetközi konzultációról hang- és videofelvétel is készült, amelyet szükség esetén a nyilvánosság elé fognak tárni - írták.

Ezek után nem várható, hogy konstruktív együttműködés keretében zajlanak az események. A Yad Vasem is visszavonta nemrégiben szakértőit a nemzetközi tanácsadó testületből, ami információink szerint csupán alakuló ülésén volt teljes létszámban jelen.

Szerző