Előfizetés

Falus Ferenc: megkezdődött a Fidesz hatalmának megtörése

Publikálás dátuma
2014.08.15. 14:10
Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt
Hivatalosan is megkezdődött a Fidesz hatalmának megtörése Budapesten - jelentette ki Falus Ferenc. Az Együtt-PM, az MSZP és a DK közös főpolgármester-jelöltje bemutatkozó sajtótájékoztatóján beszélt erről pénteken.

Az eseményen a három párt vezető politikusai megállapodást nem írtak alá, de megnevezték a közösen támogatott polgármesterjelölteket. A XIII. kerületben nem tudtak megállapodni, így ott az Együtt-PM fontolgatja, hogy saját embert indít a szocialista Tóth Józseffel szemben.

Falus Ferenc kijelentette, felkészült arra, hogy megbuktassák Tarlós István főpolgármestert. Hozzátette, azért dolgozik majd, hogy az emberek egy egészségesebb, boldogobb, sokszínűbb városban élhessenek. Kiemelte: véget vetnek annak a korszaknak, amikor a budapestiek megkérdezése nélkül, a fejük felett döntenek "förtelmes szobrokról”, emberek elzavarásáról vagy arról, hogy a szociális temetés címén "megásatják velük a saját sírjukat"

.Hangsúlyozta, hogy véget vetnek a "csiricsáré" presztízsberuházásoknak és visszaadják a budapestieknek a jogot, hogy maguk döntsenek az életük kérdéseiről és az általuk megtermelt pénz felhasználásáról. A következő hetekben találkozni fog minden kerületi polgármesterjelölttel, akikkel megbeszélik programjaikat - mondta Falus Ferenc. Szabad, élhető Budapestet akarok, ahol mindenki, minden értelemben fellélegezhet - jelentette ki.

A jelölt egy kérdésre válaszolva azt mondta, alkalmasnak és felkészültnek érzi magát a posztra, "Évek óta erre készülök" - mondta.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy létrejött az ellenzéki megállapodás Budapesten, amelyik alkalmas arra, hogy leváltsák Tarlós István főpolgármestert és a kerületi fideszes polgármestereket. Az alelnök közölte: az elmúlt hetek folyamatait a sajtó gyakran "castingnak" és "bohózatnak" nevezte, miközben ez szerinte nem volt más, mint egy nehéz tanulási folyamat. A baloldal ugyanis még nem volt olyan helyzetben, hogy három egyenrangú, közel azonos támogatottságú pártnak kell megállapodnia - tette hozzá.

Budapesten nem az esélytelenek nyugalmával, hanem az esélyesek magabiztosságával állnak ki, és ennek eredményeként Falus Ferenc főpolgármester lesz, és reményeik szerint több mint egy tucat kerületben az ellenzéki jelöltekből lesznek a polgármesterek - jelentette ki.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke fontosnak tartotta, hogy 14 budapesti kerületben megállapodtak arról, hogy közösen támogatnak polgármesterjelölteket és közösen indulnak egyéni választókerületekben. A "győzelemre kötünk megállapodást" a főpolgármesteri versenyben és sok-sok budapesti kerületben" - szögezte le a politikus, aki arról is beszélt, hogy szemben a Fidesszel, Falus Ferencnek van programja, kész a vitára és a következő hetekben megmutatja: alkalmas arra, hogy olyan fővárost vezessen, ahol több lesz a balközép polgármester.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke arról beszélt, hogy kemény kompromisszumok által megteremtették a Fidesz leválthatóságának reményét. Kiemelte, hogy április 6-án több baloldali voks született, mint ahányat a Fideszre leadtak, mert "a főváros ellenáll (…) és le akarja váltani" a Fideszt. Hangsúlyozta, hogy ha ezek közül a szavazatok közül levonják az LMP-re leadottakat, Budapesten akkor is fej-fej mellett állnak a kormánypárttal.

Az önkormányzati választási törvény megváltoztatásáról azt mondta, azért született "új Budapest törvény", mert "nem jött ki a matek", de a három párt újra megteremtette annak a feltételeit, hogy cselekvőképes politikai többség kovácsolódjon Budapesten.

Szomorúnak nevezte, hogy a fővárosban a felszíni felújítások alatt "rohad a mély, rohad politikai értelemben, rohad gazdaságilag, és rohad kulturális értelemben is". Falus Ferenc viszont egy ilyen agresszív kormányzattal szemben képes lesz is a budapestiek érdekeit képviselni - közölte.

A három politikus felváltva felsorolta a közösen támogatott polgármesterjelöltek neveit. A III. kerületben Béres András (Együtt-PM), a IV.-ben Trippon Norbert (MSZP), az V.-ben Juhász Péter (Együtt-PM), a VI.-ban Kiss Róbert (Együtt-PM), a VII.-ben Farkas Ferenc (DK), a IX.-ben Gegesy Ferenc (Együtt-PM), az X.-ben Élő Norbert (DK), az XIV.-ben Karácsony Gergely (Együtt-PM), az XV.-ben Hajdu László (DK), a XVII.-ben Gy. Németh Erzsébet (DK), a XVIII.-ban Szaniszló Sándor (MSZP), a XIX.-ben Gajda Péter (MSZP), a XX.-ban Szabados Ákos (MSZP), a XXI.-ben Horvát Gyula (DK) a közös jelölt. Kunhalmi Ágnes a végén hozzátette a XI. kerületben induló szocialista Molnár Gyula nevét is, akit csak az MSZP és a DK támogat.

A közös indulást rögzítő megegyezés aláírásának elmaradását firtató kérdésre Szigetvári Viktor azt mondta, írásban rögzítik, hogy koordinált indulásban állapodtak meg, hogy közösen támogatják Falus Ferencet és emellett sok kerületi megállapodás is születik. Azt is kimondták, hogy mely polgármesterjelöltekkel szemben nem állítanak ellenjelöltet – tette hozzá, úgy fogalmazva: minden más félreértés volt a sajtóban.

A XIII. kerületben nem született megállapodás a helyi MSZP szervezettel, ott nem jön létre összefogás - folytatta. Ezért az angyalföldi egyéni kerületekben a DK és az Együtt-PM közösen állítanak egyéni jelölteket az MSZP jelöltjeivel szemben és az Együtt-PM továbbra is fontolgatja, hogy a XIII. kerületben saját jelöltet állítson a szocialista Tóth József ellen.

A XI. kerület szocialista polgármesterjelöltjét, Molnár Gyulát a DK támogatja, az Együtt-PM nem, de abban megállapodtak, hogy nem indítanak ellene senkit. Az Együtt-PM viszont minden újbudai egyéni választókerületben indít saját jelölteket - mondta el Szigetvári Viktor.

LMP: elfogadhatatlanok a titkos fűtőelem-szállítások

Publikálás dátuma
2014.08.15. 12:33
Fotó: Népszava, K2-Press
Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány úgy szállította a sérült paksi fűtőelemek Oroszországba, hogy arról sem a közvéleményt, sem a Nemzetbiztonsági Bizottságot nem tájékoztatta; az LMP magyarázatot követel az ügyben - közölte Szél Bernadett, a párt LMP társelnöke.

 Szél Bernadett, aki az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának tagja közleményében azt írta, sajtóinformációk szerint befejeződött a sérült paksi fűtőelemek oroszországi kiszállítása

"Minderről a magyar kormány sem a közvéleményt, sem a Nemzetbiztonsági Bizottságot nem tájékoztatta, pedig utóbbira a Belügyminisztérium határozott ígértet tett" - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus felidézte: "a kormány utolsó érdemi közlendője az volt, hogy folyik a transzfer előkészítése, illetve az alternatív szállítási útvonalak mérlegelése". "Ehhez képest több mint egy évtizedes tétlenséget követően a legrosszabb pillanatban, titokban szabadultak meg a fűtőelemektől" - jegyezte meg.

A politikus hozzátette: az LMP szerint a kormány súlyos felelőtlenséget követett el, "a sérült kazettákban lévő használt üzemanyag különösen veszélyes piszkos bombák potenciális alapanyaga, miközben Ukrajna keleti részén jelenleg háborús helyzet van".

Szél Bernadett tudatta: a helyzet tisztázása érdekében az LMP írásbeli kérdést nyújt be a szállítás körülményeinek és költségeinek nyilvánosságra hozataláért, továbbá szorgalmazza, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság vegye napirendre a történteket.

Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Pakson jelentette be, hogy Oroszországba szállították a paksi atomerőmű 2003-as üzemzavara során megsérült üzemanyag-kazettákat, a tokozott kazettákat vasúton szállították a nukleáris fűtőanyag feldolgozását végző majaki üzembe. A vezérigazgató közlése szerint a szállításra az elmúlt hetekben került sor, a hermetikusan lezárt tokok négy konténerben a tervnek megfelelően, biztonságosan megérkeztek a feldolgozó üzembe. Az útvonal és az időpont minősített adat - jegyezte meg, prezentációjából azonban kiderült, hogy a szállítás az ukrajnai konfliktussal nem érintett területen át történt.

Megvannak a devizahitelesek mentésének első nyertesei

A mai napilapokban nyilvánosságra került azoknak az ügyvédi irodáknak a listája, melyek az államot képviselik a bankok által indított perekben. Az irodák már biztosan nyertesei a kormány devizahiteles mentésének a busás javadalmazással, de hogy az állam és adósok jól járnak-e, az kétséges - írják közleményükben a Liberálisok.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint az államot képviselő irodákat meghívásos pályázaton választották ki. A tárca szerint devizahitelezésben jól felkészült irodákról van szó, ami máris kétségbe vonható az SBGK Ügyvédi iroda vonatkozásában, mely a saját honlapja szerint is a szabadalmi jogok specialistája, a hitelezés, devizahitelezés nem szakterületük. A Kovács és Barborják Ügyvédi Társulásról semmilyen információ nem érhető el, nevük ismeretlenül cseng a devizahitelezésben jártas körökben.

A másik három iroda szakértelme semmiképpen nem vonható kétségbe, mindhárom társaság a devizahitelezés szakértője. A probléma az, ahogyan erre a hitelsikerek.hu nevű ügyvédeket és adósokat tömörítő társaság rámutat, hogy ezek az irodák a bankokat képviselték/képviselik az adósok elleni perekben. A CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda az AXA Bank, a Rátky és Társai Iroda az Erste, a Réti, Antall és Társai Iroda pedig a Summit képviseletét látja el az adósok által, vagy adósok ellen indított perekben. Könnyen előállhat tehát az a helyzet, hogy az ügyvédi irodák egyik oldalon az államot, ugyanezen ügyben a másik oldalon a bankot képviselik.

A Liberálisok szerint súlyos etikai aggályokat vet fel az irodák kiválasztása és erősen megkérdőjelezhető az eljárás törvényessége is, ezért a párt választ vár a szaktárcáról arra, miként választották ki a meghívandó irodák körét. Az irodák 38 – 50 ezer forintos óradíjért látják el az állam képviseletét az adófizetők pénzén. Az Orbán-kormány devizahiteles mentésének tehát megvannak az első nyertesei és azok nem az adósok - írja közleményében Bodnár Zoltán, az MLP gazdaságpolitikai főtanácsadója.