Előfizetés

Atlétikai Eb - Orbán döntős

Orbán Éva bejutott a női kalapácsvetés döntőjébe, Gyurátz Réka és Fertig Fruzsina kiesett a selejtezőben a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon szerdán.

A tavalyi moszkvai világbajnokságon döntős Orbán Éva idén többször dobott 70 méter felett, legjobbját, a 72,49-et a téli dobó Európa Kupán érte el, ahol második lett. A selejtező szint 69,50 méter volt, amely így nem okozhatott neki problémát, első két kísérlete azonban nem sikerült. Második dobása csaknem 70 méteres volt, de szektoron kívül ért földet. Aztán harmadikra magabiztosan dobta túl a selejtező szintet jelző vonalat (70,48 m).

"Harmadikra már nem volt választásom, nagyot kellett dobnom, mert a döntőért jöttem, de addigra fejben is rendben voltam, így sikerült" - nyilatkozott az MTI-nek Orbán Éva - "A fináléban elsőre kell egy érvényeset dobni, aztán mindent bele. Bizakodó vagyok" - tette hozzá.

Gyurátz Réka és Fertig Fruzsina az utolsó pillanatban került be a csapatba. Egyikük sem rendelkezett az Eb-induláshoz szükséges eredménnyel, de Spiriev Attila szakmai igazgató nevezte őket, arra számítva, hogy ha nem lesz túl sok résztvevő női kalapácsvetésben, ők is indulhatnak. Az elképzelés bejött, az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) elfogadta a nevezésüket, így mindketten dobókörbe léphettek első felnőtt világversenyükön.

Az utánpótlás Eb-n negyedik Fertig Fruzsinának csaknem sikerült a bravúr, azaz a fináléba jutás. Két rontott dobás között ugyanis 65,46 métert ért el, amivel a 15. helyen zárt - másfél méterrel maradt le a 12-es döntőről.

"Az edzéseredményemmel bejutottam volna a döntőbe, a második dobás után reménykedtem, hogy tudok javítani. Még fiatal vagyok, a 26 indulóé közül a 25. eredmény volt előzetesen az enyém, így nincs okom elégedetlenkedni" - mondta a 20 éves Fertig Fruzsina.

A junior vb-n ezüstérmes Gyurátz Réka nem kezdett rosszul, 62,14 métert dobott. Másodikra és harmadikra azonban a hálóba vágta a kalapácsot, feltehetően az időközben újra erősen rákezdő eső és így a csúszós dobókör is zavarta. Összesítésben a 20. helyen végzett.

Polgár Judit befejezi

Publikálás dátuma
2014.08.13. 17:45
Forrás: Facebook
Polgár Judit a The Times magazinban szerdán megjelent interjújában bejelentette, hogy visszavonul a versenyszerű sakkozástól.

A 38 éves sakkozó 25 éve, 1989. január 1. óta vezeti a női világranglistát. A nővéreivel, Zsuzsával és Zsófiával, valamint Mádl Ildikóval alkotott válogatottal 1988-ban és 1990-ben olimpiai bajnoki címet szerzett. 

Tagja volt az oroszok mögött 2002-ben olimpiai ezüstérmes férficsapatnak, s részt vett a 2005-ös argentínai férfi világbajnokságon, melyen a nyolc résztvevő közül ő volt az egyedüli nő. Jelenleg a norvégiai Tromsőben zajló olimpián szerepel a férfiválogatottal.  

A sakktörténet legjobb női sakkozója a legmagasabb pontszámát - 2735 pontot - 2005 júliusában érte el. Legjobb helyezése a férfi-világranglistán a nyolcadik hely volt, ebben a pozícióban először 2004 januárjában állt.

A jövőben - amint az a hazai sportági szövetség honlapján olvasható - alapítványára és az iskolai sakkoktatás további népszerűsítésére kíván fokozott figyelmet fordítani.