Megsemmisítették Szíria szaringáz-készleteit

Publikálás dátuma
2014.08.13. 10:09
Képünk illusztráció - Fotó: Daniel Berehulak/Getty Images
Szíria teljes szaringáz-készletét megsemmisítették a Pentagon tegnap esti bejelentése szerint. A mustárgáz azonban még hátravan.

Az MV Cape Ray amerikai konténerhajó fedélzetén katonai és polgári szakértők végezték az 581 tonna ideggáz megsemmisítését – közölte Steve Warren, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. Az Egyesült Államok és Oroszország együttműködésével 2013 októberében tető alá hozott megállapodás értelmében Szíria átadta a nemzetközi közösségnek vegyifegyvereit. Mintegy 1300 tonnányi vegyi fegyvert szállítottak át külön erre a célra szolgáló hajókra. A szakértők munkája még nem ért véget. A szaringáz után az átadott mustárgáz-készletek semlegesítéséhez látnak hozzá, közölték Washingtonban.

A megsemmisítés az ENSZ Vegyifegyver-tilalmi Szervezetének (OPCW) felügyelete mellett folyik, júniusban kezdték meg a készletek felszámolását, a tervek szerint augusztus végére befejezhetik a veszélyes feladatot. A hidrolízissel alkotórészeire lebontott készleteket az Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába és Finnországba szállítják, további feldolgozásra.

Szerző

Megkontrázták Hillary-t

Publikálás dátuma
2014.08.13. 09:56
Fotó: Gettyimages.
Visszavágott Hillary Clintonnak Barack Obama volt választási főtanácsadója, David Axelrod.  

A volt amerikai külügyminiszter nemrégiben, a The Atlantic című lapnak adott interjújában óvatosan, de bírálta az elnök külpolitikáját, mondván, nagy nemzetek külpolitikai doktrínájaként túl kevés az, amit Obama rendre mondani szokott, hogy „ne kövessünk el hülyeségeket”. Axelrod twitteren üzent vissza Hillarynak: „Csak hogy tisztázzuk, hülyeségen olyasmit értünk, mint az Irak elleni 2003-as amerikai beavatkozás, ami tragikusan rossz döntésnek bizonyult.” New York állam szenátoraként annak idején Hillary Clinton is igennel voksolt George W. Bush háborújára, s nem utolsósorban emiatt maradt alul a 2008-as demokrata előválasztásokon Obamával szemben.

Clinton időközben telefonon felhívta az elnököt, s elmondta, mondván, egyáltalán nem állt szándékában elhatárolódni Obama külpolitikájától. Hillary a washingtoni külügyminisztériumban töltött évekről írt új könyvében egyébként azt írta, utólag megbánta, hogy megszavazta az iraki beavatkozást. „Jó szándékkal, de rossz döntést hoztam” – írta „Nehéz döntések” című könyvében a volt First Lady. Hillary és Obama ma személyesen is találkoznak a massachusetts-i Martha’s Vineyard szigetén, ahol az amerikai elnök évi rendes szabadságát tölti.

Obamát sok támadás éri, hogy az ukrán és a gázai konfliktus, valamint az iraki helyzet elmérgesedése közepette nem szakította meg vakációját, s még a missouri válsághelyzetet is kezelnie kell. A mindenkori amerikai elnök valójában soha nincs szabadságon, ott az elnöki iroda, ahol épp tartózkodik. Obama a Cape Cod melletti üdülőszigeten is megkapja a reggeli titkosszolgálati tájékoztatást, ahogy elődjét, George W. Busht is naponta tájékoztatták. Bush rendszeresen texasi birtokán töltötte az augusztust.

 

 

 

Szerző

Megállították az orosz segélyszállítmányt

Bár Oroszország tegnap Moszkvából 280 kamionból álló segélyszállítmányt indított útnak Kelet-Ukrajnába, a kijevi kormány úgy döntött, nem engedi be a konvojt az ország területére.

A hadsereg szóvivője azt közölte, először a Vöröskeresztnek kell eldöntenie, milyen segítségre szorulnak a harcok által sújtott térségben élők. Ez a folyamat akár hétvégéig is eltarthat. Orosz közlés szerint a kamionokon az élelmiszer és több tonnányi palack víz mellett 12 ezer hálózsákot, 69 generátort szállítanak.

Vlagyimir Putyin elnök előzőleg szóvivője útján azt közölte, Kijev beleegyezett abba, hogy a szállítmányt ukrán területre vigyék. A kijevi kormány valóban hozzájárult hétfőn egy nemzetközi segélykonvoj beengedéséhez, feltétele az volt, hogy a humanitárius akció a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt történjék.

A kamionok elindulása után azonban Laurent Fabius francia külügyminiszter azt közölte, attól tart, hogy Moszkva a humanitárius missziót katonai beavatkozásra használja fel. Hozzátette, a Vöröskeresztnek át kell vizsgálnia a rakományt, enélkül a szállítmány nem juthat ukrán területre.

Szerző