Előfizetés

Mámor Moszkvában

Publikálás dátuma
2014.08.11. 07:53
Szabó, Kozák, Kárász és Vad mellett majd minden magyar örülhetett Moszkvában FOTÓ: MTI/ICF/VÉKÁSSY BÁLINT
Lehengerlően szerepeltek a magyar kajak-kenusok a moszkvai világbajnokságon: összesen hat arany-, öt ezüst- és hat bronzérmet gyűjtöttek, ezzel az eredménnyel pedig az éremtáblázat élén végeztek, egyszersmind túlszárnyalták Storcz Botond vezetőedző elvárását. A 17 dobogós helyezés azt is jelentette, hogy a csapat megismételte a tavalyi duisburgi eredményt (7 arany, 5-5 ezüst- és bronz)

Már szombaton sem lehetett ok a panaszra (egy arany-, két ezüst-, négy bronzérem), ám tegnap valóságos éremzuhatagot produkáltak a magyarok: öt aranyat, három ezüstöt és két bronzérmet lapátoltak össze. Az eredmények azt bizonyították, Storcz Botond óvatosan nyilatkozott a torna előtt, amikor lapunknak azt mondta, 10 dobogós helyezést tűzött ki célul.

A magyar lányok rendkívül aranyosak, hiszen a hat elsőségből a gyengébbik nem képviselői ötöt szereztek meg. A dobogó legfelső fokára állhatott a - Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta alkotta - női négyesünk K-4 500 méteren, Kozák Danuta győzött egyesben, a Szabó Gabriella, Csipes Tamara, valamint a Lakatos Zsanett és Takács Kincső duó párosban diadalmaskodott 500 méteren, míg K-2 200 méteren aranyérmet szerzett Kárász Anna és Vad Ninetta.

A férfiak becsületét a Dudás Miklós, Tótka Sándor, Hérics Dávid, Nádas Bence összeállítású kajakváltó mentette meg. "Hihetetlenül boldogok vagyunk, mert ez az első világbajnoki címünk. Nagyot hajtottunk a végén, nem is éreztük, hogy ekkora erő van bennünk" - mondta a Takáccsal triumfált Lakatos.

K-1 500 méteren Kozák Danuta olimpia, világbajnoki és Európa-bajnoki címvédőként szállt vízre és most sem talált legyőzőre."Nagyon jól elkaptam a rajtot, talán most sikerült a világbajnokságon a legjobban. A verseny előtt nagyon izgultam, alig aludtam az éjszaka, de a pályán végig higgadtnak éreztem magam.

Az első száz méteren hallottam az edzőm hangját, kiabált, hogy ne engedjem el Lisa Carringtont. Amikor indítottam éreztem, hogy legalább fél hajót adtam, de végig támadott. Sokat erősödött tavalyhoz képest, nagyot lépett előre, de én még többet, és remélem ez hosszú távon így is marad"- nyilatkozta Kozák Danuta, akinek e legutóbbi siker már a 10. vb-elsősége volt.

A férfi kajakosaink javítottak a júliusi brandenburgi Európa-bajnoksághoz képest - akkor nem sikerült dobogóra állniuk - most azonban két ezüst - és egy bronzérmet is a nyakukba akasztottak. Második helyen ért célba Dombvári Bence, a szegedi U23-as vb győztese, szintén a dobogó második fokára állhatott fel Dombi Rudolf és Boros Gergely párosa, s bronzérmet szerzett a londoni olimpián ezüstöt nyert Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta kvartett.

"Három boldog négyes állt fel a dobogóra, mindannyian örültünk az éremnek, nagy fegyvertény, hogy már három éve folyamatosan ott tudunk lenni a döntőben. Ez egy megnyert bronzérem volt, és hiszem, hogy ha így együtt tudunk dolgozni, jövőre még fényesebb érmet hozhatunk" - mondta Pauman.

Vasbányai Henrik és Mike Róbert kenupáros a tavalyi Montemor-o-Velhó-i Európa-bajnokság óta most először szenvedett vereséget 1000 méteren. "Száz százalékig elégedett vagyok az ötszáz méter után - ahol ötödikek lettünk -, és tényleg örülök ennek az ezüstéremnek is. Amikor eveztünk a rajthoz, volt némi reményünk arra, hogy szembe szeles pályánk lesz, de sajnos megfordult, és így a románok kibírták ezt az őrült menetet. Robi 250 méterrel a cél előtt hoppolt, de én még korainak tartottam, nem mertem bevállalni.

Lehet, hogy ha rászánom magam, most aranyunk lenne. De a szemünk előtt úgy is az lebeg: nem most, hanem majd Rióban kell nyernünk!" - értékelte a versenyt Vasbányai Henrik, aki Mike Róbert oldalán a román Liviu Alexandru Dumitrescu Lazar, Victir Mihalachi párostól szenvedett vereséget.

Vajdának tavaly sikerült, az idén azonban nem tudta legyőzni nagy riválisát, Sebastian Brendelt. A német kenus C-1 1000 és 5000 méteren is aranyérmet nyert. A magyar versenyző a rövidebb távján a harmadik, míg a hosszabb futamán a második helyet szerezte meg.

A moszkvai vb tegnap délután a 4x200 méteres váltóversenyekkel zárult, ahol a magyar férfi kajakosok első, míg a kenusok a harmadik helyen végeztek, a nők éppen lemaradva a dobogóról negyedikek lettek.

Eredmények az olimpiai távokon

Férfiak
K-1 200 m: 1. Mark De Jonge (kanadai) 33,961 mp, 2. Petter Menning (svéd) 34,088, 3. Edward McKeever (brit) és Saúl Craviotto Rivero (spanyol) 34,270, ...18. Dudás Miklós (a B döntőben 9.).
K-2 200 m: 1. Nebojsa Grujic, Marko Novakovic (szerbek) 30,500 mp, 2. Ronald Rauhe, Tom Liebscher (németek) 30,606, 3. Sébastien Jouve, Maxime Beaumont (franciák) 30,884, ...9. Molnár Péter, Bán Kristóf 31,754.
K-1 1000 m: 1. Josef Dostál cseh) 3:25.092 perc, 2. Miroszlav Kircsev (bolgár) 3:26.409, 3. René Holten Poulsen (dán) 3:26.482, ...17. Dombvári Bence (a B döntőben 8.).
K-2 1000 m: 1. Erik Vlcek, Juraj Tarr (szlovákok) 3:08.784 perc, 2. Kenny Wallace, Lachlan Tame (osztrákok) 3:09.637, 3. Marko Tomicevic, Vladimir Torubarov (szerbek) 3:09.857, ...5. Hufnágel Tibor, Kökény Roland 3:10.874.
K-4 1000 m: 1. Csehország 2:46.724 perc, 2. Portugália 2:46.939, 3. Magyarország (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) 2:48.039.
C-1 200 m: 1. Jurij Cseban (ukrán) 38,137 mp., 2. Alekszej Korovaskov (orosz) 38.143, 3. Jevgenyij Suklin (litván) 38,423, ...12. Nagy Péter (a B döntőben 3.) .
C-1 1000 m: 1. Sebastian Brendel (német) 3:44.578 perc, 2. Martin Fuksa (cseh) 3:48.180, 3. Vajda Attila 3:49.296.
C-2 1000 m: 1. Liviu Alexandru Dumitrescu Lazar, Victir Mihalachi (román) 3:28.340 perc, 2. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3:28.690, 3. Yul Öltze, Ronald Verch (német) 3:30.442.

Nők
K-1 200 m: 1. Lisa Carrington (új-zélandi) 37,898 mp, 2. Marta Walczykiewicz (lengyel) 38,814, 3. Nikolina Moldovan (szerb) 39,416, ...6. Kozák Danuta 39,783.
K-1 500 m: 1. Kozák Danuta 1:49.283 perc, 2. Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:49.790, 3. Bridgitte Hartley (Dél-afrikai Köztársaság) 1:50.496
K-2 200 m: 1. Kárász Anna, Vad Ninetta 35,869 mp, 2. Franziska Weber, Tina Dietze (németek) 35,986, 3. Margarita Csiskevics, Marina Litvincsuk (fehéroroszok) 36,217.
K-2 500 m: 1. Szabó Gabriella, Csipes Tamara 1:39.935 perc, 2. Nikolina Moldovan, Olivera Moldovan (szerbek) 1:40.480, 3. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (lengyelek) 1:41.337.
K-4 500 m: 1. Magyarország (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta) 1:28.219 perc, 2. Lengyelország 1:28.942, 3. Fehéroroszország 1:29.585.

Ramires és Fabregas, Gera ellenében

Publikálás dátuma
2014.08.11. 01:24
David Mateos és Mateo Pavlovic, a Ferencváros, valamint Didier Drogba, az angol Chelsea játékosa. MTI Fotó: Beliczay László
A Groupama Aréna megnyitójának fénypontját azért mégis a foci jelentette. Az FTC vendégeként a Chelsea, a 2013-as Európa Liga-győztese látogatott az Üllői útra - írja beszámolójában a Sport24.

A kezdés után a Ferencváros felvette a kesztyűt az angolokkal, több helyzetet is kidolgoztak, majd a 17. percben Nagy Dániel remek beadása után Gera Zoltán passzolt a hálóba (1-0). Az első 45 perc során a Chelsea nem igazán tudott mit kezdeni a mezőnyfölényével, így zöld-fehér előnnyel vonultak szünetre a csapatok.

A második negyvenöt percre mindkét edző felforgatta a csapatát, hat-hat változtatást hajtottak ugyanis végre a félidőben, és a folytatásban már a cserék cseréi is lehetőséget kaptak. A tartalékossá vált Fradi nem tudott mit tenni a Chelsea támadásai ellen, így az 51. percben egy hiba után Ramires bombázott a hálóba, majd a 81. percben Fabregas öt védő között cselezte be magát az ötösen belülre, ahol már könnyű dolga volt (1-2).

A Groupama Aréna első hivatalos meccsén angol győzelem született, de a Ferencváros egyáltalán nem szerepelt le - írja tudósításában a Sport24.

Ferencváros - Chelsea 1-2 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna, vezette: Vad II.

Gólszerző: Gera (17.) illetve Ramires (51.), Fabregas (81.)

Ferencváros: Dibusz (Jova, 46., Tarczy, 82.)-Nalepa, Mateos, Pavlovic, Bönig (Bosnjak, 46.)-Nagy Dániel (Lauth, 69.), Gyömbér (Kukuruzovic, 46.), Cukic (Havojic, 46.), Busai (Batik, 46.)-Gera (Batik, 46.), Böde (Nagy Dominik, 46., Csilus, 73.).Vezetőedző: Thomas Doll

Chelsea: Cech (Schwarzer, 46.)-Azpilicueta (Moses, 68.), Christensen (Cahill, 46.), Zouma (Van Ginkel, 79.), Filipe Luís (Fabregas, 46.)-Mikel (Matic, 61.), Ramires (Hazard, 61.)-Schürrle (Ivanovic, 46.), Willian (Salah, 46., Aké, 79.), Torres (Costa, 46.)-Drogba (Oscar, 29.). Menedzser: José Mourinho

Füttyszó kísérte Orbán avatóbeszédét

Publikálás dátuma
2014.08.10. 22:54
Orbán Viktor miniszterelnököt és Kubatov Gábor klubigazgatót is kifütyülték FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Na, átadták. Voltak Gripenek, de a zöld-fehér csíkokat megspórolták. Nem voltak ultrák sem, mégis nagy volt a felhajtás. Akkora, hogy a hatvanas évek majálisait idézte. Ha tömegében nem is, áhítatában, stílusában, díszvendégei nyomán nagyon is. Kubatov Gábor klubelnököt és Orbán Viktor miniszterelnököt kifütyülték a korántsem teltházas arénában.

Ambivalens volt az ünnepi hétvége az Üllői úton. Egyfelől ott voltak a szurkolók ezrével, akik a szombati családi napon konkrétan olyan sort alkotva próbáltak bejutni a stadiontúrára, hogy a tömeg végigért a bejárattól a metróaluljáróig, s a kígyózó sokaság ott egészen a mozgólépcsőkig érve folytatódott. A fradisták még mindig sokan vannak. Rengetegen.

De a politika közbeszólt, és nem engedte, hogy a zöld-fehér család egységesen ünnepeljen. A Chelsea elleni stadionavatót az ultrák egy csoportja bojkottálta: a BKV-pályán a Rapid Wien drukkereivel futballozva tiltakoztak a borzalmasan magas jegyárak, illetőleg a beléptetés megszigorítása miatt.

Ettől még lehetett volna telt ház, de hiába hozták el a Chelsea-t, hiába rendeztek nagyszabású show-műsort, hiába volt ünnepi az alkalom, még e jeles eseményre sem sikerült összeverbuválni 22 ezer embert, holott hírlett, a NER-potentátok mindent megtettek, hogy állami alkalmazottakkal töltsék fel az üres széksorokat.

Meglehet, az aránytévesztésre, az ízléstelenségre senki nem vevő. Milyen alpári dolog már úgy megépíteni egy stadiont, hogy a hazai öltöző minden létező jóval és kényelemmel föl van szerelve, a vendégeké meg fapados? Komolyan: fa padok vannak benne. Szekrények sincsenek. Hogy még véletlenül se érezzék jól magukat a látogatók - szól az érvelés. És ezen - ahogy az az Index riportjából kiderült - Fürjes Balázs kormánybiztos nemhogy szégyenkezik: örül neki!
Mosolyog.

Sportszerűség ma mit sem számít! Ezt már politizálásuk nyomán jól tudjuk. De végtére: ebben a létesítményben - ha mást nem: válogatott meccsek idején - külföldiek is pályára lépnek majd!

Fürjes Balázs mégsem átallt olyan beszéddel előrukkolni, amit a győzelem köré fűzött fel. Ő volt a tegnapi ceremónia első felszólalója amúgy.

"Győztünk! Mi magyarok mindannyian! Mert az álmunk beteljesült. Győztünk, mert tapodtad sem hátráltunk" - mondta a kormánybiztos, akit a publikum megkímélt, nem úgy, mint az érkező Kubatov Gábort. A Fidesz-pártigazgató-klubelnök szavait folyamatos pfujolás és füttyszó kísérte.

Megdicsérte az építőket, köszönetet mondott sokaknak, de hogy kiknek arra nem nagyon lehetett figyelni, inkább az arcára fókuszáltunk, hogyan fogadja az ellenszenvet. Az mindenesetre elérte a fülünket, amikor a "hősmagyarok miniszterelnökének", Orbán Viktornak mondott köszönetet.

A kormányfő is kapott a pfujolásból. Pedig nyilván megbecsülést várt.

"Köszönjük a jó istennek, hogy megélhettük ezt a napot" - vágott bele Orbán, aki másodsorban a mérnököknek, munkásoknak hálálkodott. Harmadsorban a "nagyra becsült fradistákat" méltatta, s a becsületes magyarok nevében mondott köszönömöt nekik, akik a kommunista érában nagyon sokat szenvedtek.

"Négy évvel azután, hogy ez az ország a csőd szélén tántorgott, most átadjuk ezt a stadiont. Képesek voltunk rá, csak azért, mert a munkából élő magyarok talpon maradtak. Nem adják fel, mindig számolni kell velünk" - harsogta.
Végezetül a gyermekeink nevében hálálkodott azoknak, akik "megalapították, felépítették, a világ egyik legnagyobb sportklubját".

Ezért a mondatért mondjuk jókora tapsot kapott.

Innen fogva nem maradt más, mint ahogy egy kedves vezetőhöz illik, kimondta a varázslatos szavakat: "A stadiont ezennel átadom!"

Az a helyzet egyébként, hogy Orbán és társai igencsak bizalmatlanok. Tartva attól, hogy az utókor megfeledkezik erényeikről, a stadionban elhelyeztek egy táblát. Ez áll rajta:

"A Ferencvárosi Torna Club új stadionja Orbán Viktor miniszterelnöksége, Tarlós István főpolgármestersége, Kubatov Gábor klubelnöksége idején, Fürjes Balázs kormánybiztos irányításával készült. A kivitelezést Scheer Sándor vezetésével a Market Zrt. végezte."

Hogy is feledhetnénk nekik!

Fotó: Szalmás Péter/Népszava

Fotó: Szalmás Péter/Népszava