Előfizetés

Aranyérmes a Kárász-Vad női kajakpáros 200 méteren

Publikálás dátuma
2014.08.10. 13:00
MTI Fotó: Kovács Tamás
A Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó remekül versenyezve aranyérmet szerzett vasárnap 200 méteren a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. A legrövidebb táv döntői során ez volt az egyetlen magyar érem, így a küldöttség a zárószámok, a váltók előtt öt-öt arany-, ezüst- és bronzéremmel áll.

A magyar kettős szoros csatában harcolta ki az első helyet, mögöttük a németek és a fehéroroszok lettek még dobogósok.

"Amikor beértünk a célba, nem is tudtuk, hogy nyertünk, a fotósok mondták a motorcsónakból, de még akkor sem voltunk biztosak benne. Aztán amikor kiírták a kijelzőre, akkor már sejtettük, hogy tényleg mi lehetünk a győztesek" - érzékeltette a szoros befutót Vad Ninetta, aki társával szombaton, a négyes tagjaként is aranyérmes lett az orosz fővárosban.
    

"A rajtunk nem sikerült valami jól, a mozgásunk egy kicsit szétcsúszott, de aztán a második húzásra már összeszedtük magunkat, s száz méternél utolértük a többieket. Ott aztán, ahogy szoktuk, megindítottuk a hajót, s onnan már magabiztosak voltunk" - tette hozzá Kárász Anna.

A többi számban nem termett babér a magyaroknak.

A kajak egyesek versenyében a friss Európa-bajnok Kozák Danuta - aki korábban megvédte címét 500 méteren - rosszul rajtolt, s nem tudta ledolgozni hátrányát. Hatodikként ért a célba, nyert az olimpiai bajnok és címvédő új-zélandi Lisa Carrington, aki Kozák mögött második lett fél kilométeren. Ugyancsak a hatodik helyen végzett az Eb-n második kenus Lakatos Zsanett, aki 500 méter párosban szintén aranyérmet vehetett át Takács Kincsővel.

A Nagy Péter, Lantos Ádám kenus és a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duó sem volt harcban a dobogóért, előbbi ötödikként, utóbbi pedig utolsóként, azaz kilencedikként zárt a döntőben. 

A további program (magyar idő szerint):
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00

Hat arannyal zárt Moszkvában a magyar csapat - Fotók!

Publikálás dátuma
2014.08.10. 10:22
Az aranyérmes páros, Kárász Anna (elöl) és Vad Ninetta örül a K-2 200 méteres versenyszám döntője után. MTI Fotó: Kovács Tamás
A magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi váltóversenyei során, így 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárták a viadalt.

A férfi kajakosoknál Dudás Miklós volt az első ember, ő negyedikként "adta át a stafétabotot" az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándornak, majd a mindössze 18 éves Nádas Bence következett, aki harmadikként váltotta a befejező embert, Hérics Dávidot. Utóbbi aztán óriásit hajrázott, s nagyszerű teljesítménnyel behozta a csapatot az első helyre. A fiatal együttesben Dudás a rangidős a maga 23 évével, Hérics 1993-as, Tótka 1994-es, Nádas pedig 1996-os születésű.

A kenusoknál egy bronz jutott a magyaroknak: a Lantos Ádám, Nagy Péter, Hajdu Jonatán és Korisánszky Dávid alkotta együttes szinte végig a harmadik helyen haladt a nagy fölénnyel győztes oroszok, valamint az ukránok mögött, s végül felléphetett a dobogóra.

A női kajakosok - Vad Ninetta, Kárász Anna, Lucz Dóra és Tóth Dzsenifer - éppen lemaradva a dobogóról negyedikek lettek.

Egyéni és páros versenyek

A magyar csapat tagjai nagyszerű teljesítményt nyújtva négy arany-, három ezüst-, valamint egy bronzérmet gyűjtöttek a moszkvai kajak-kenu világbajnokság vasárnapi 200, 500 és 1000 méteres döntői során.

Az aranyérmes Kozák Danuta örül a K-1 500 méteres versenyszám döntője után, a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az aranyérmes Kozák Danuta örül a K-1 500 méteres versenyszám döntője után, a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Fél kilométeren győzött a kajakos Kozák Danuta, valamint a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenus és a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó, míg a kajakos Dombvári Bence és a Dombi Rudolf, Boros Gergely kajakpáros ezüstérmes lett. Ezer méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettes másodikként zárt, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes pedig harmadikként ért célba.

Elsőként a friss Eb-győztes Lakatos, Takács duót szólították a rajthoz, ők tavaly, Duisburgban ezüstérmet szereztek, s most szerettek volna előrébb lépni. Ezért mindent el is követtek, remek taktikával versenyeztek, és bár a fehéroroszok féltávnál még jelentős előnnyel rendelkeztek velük szemben, a hajrában befogták, majd meg is előzték őket, végül elsőként haladtak át a célvonalon. A két győri kenus először lett világbajnok a felnőttek között.

Az aranyérmet nyert Lakatos Zsanett (elöl) és Takács Kincső páros a C-2 500 méteres versenyszám döntője után, a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az aranyérmet nyert Lakatos Zsanett (elöl) és Takács Kincső páros a C-2 500 méteres versenyszám döntője után, a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás

"Csodálatos érzés - mondta az eredményhirdetést követően Takács Kincső. Számítottunk arra, hogy a fehéroroszok elmennek majd, de mi a saját elképzelésünket követve versenyeztünk, és ez bejött. Tavaly óta sokat fejlődtünk technikailag és erőnlétileg is, most kifizetődött a sok munka."

A következő számban újabb magyar aranyesély kínálkozott, nem is kicsi, ugyanis Kozák olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédőként a K-1 500 méter abszolút favoritjának számított. Jól sikerült a rajtja, és az új-zélandi Lisa Carringtonnal együtt egyből az élre állt. Féltávhoz is szinte együtt érkeztek, majd az UTE 27 éves, kétszeres olimpiai bajnok kajakosa megindította a hajóját, és a hajrához közeledve már ő vezetett. Bár az új-zélandi még megpróbálta befogni, nem sikerült, így Kozák a négyessel aratott szombati diadal után egyesben is megvédte címét.

"Az elején higgadt voltam, a vége aztán nagy versenyzés lett. Nagyon jól rajtoltam, aztán száz méter után az edzőm bekiabálta, hogy maradjak Lisával. Háromszáznál robbantottam, de éreztem, hogy próbál visszajönni, folyamatosan támadott. Egymásnak feszültünk, szerintem nagyon jó meccs volt. Nagyon ideges voltam a verseny előtt, alig aludtam éjjel, de abban a két percben, amikor kellett, higgadt tudtam maradni" - nyilatkozott Kozák, aki később még a 200 méter egyes fináléjában is vízre száll.

A férfiak hasonló számában Dombvári is remekül teljesített, végig  együtt haladt a szinte rajt-cél győzelmet arató dán René Holten Poulsennel, és visszaverve spanyol riválisa támadását, másodikként haladt át a célvonalon. A Honvéd 21 esztendős, friss U23-as világbajnok kajakosának - aki 1000 méteren kiszorult az A döntőből - ez az eddigi legjobb eredménye a felnőttek között.

"Sajnálom, hogy nem jött össze az első hely, mert ebben a döntőben az is benne volt. Ez a vb nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, úgyhogy azért örülök ennek az ezüstnek is" - értékelt.

A kenusoknál Khaut Kristóf élete első felnőtt vb-jén hatodikként zárt a döntőben.

A párosok versenyei a férfi kajakosok fináléjával kezdődött, amelyben ott volt Dombi és új párja, Boros is. Miközben a parton még a férfi kajak egyesek eredményhirdetése zajlott, a magyarok remekül kezdtek, az élbollyal haladtak, 250 méternél fehérorosz, magyar, szlovák volt a hajók sorrendje. A finishez érkezve aztán Dombiék átvették a vezetést, a 2013-ban második fehéroroszok visszaestek, a szlovákok viszont beleerősítettek, és amikor már úgy tűnt, a magyaroké lesz az arany, megelőzték Borosék hajóját, két századmásodperces előnnyel övék lett az elsőség.

"Betettek egy új bójasort a célhoz, ez megzavart, előbb letettem a lapátot, mint kellett volna. Örülünk az ezüstnek, de bosszantó, hogy ezen ment el az arany" - mondta Dombi.

A nők ugyanezen számában Szabó és Csipes - akik idén ültek ismét össze, de 2010-ben nyertek már együtt vb-címet, igaz, 1000 méteren - már az előfutamból biztosította helyét a döntőben, ahol friss Európa-bajnokként esélyesnek számítottak. A rajt után a szerbek kettőse, Olivera és Nikolina Moldovan kilőtt, a többiek csak a hátukat nézhették, és féltávnál több mint egy hajóhossz volt az előnyük. A magyarok a harmadik-negyedik helyen haladtak, majd fokozatosan elkezdtek felzárkózni a láthatóan elfáradó szerbekre, s a hajrához már ők érkeztek az első helyen. Az utolsó métereken aztán magabiztossá tették győzelmüket, s így az Eb után a vb-n sem találtak legyőzőre.

Az aranyérmet nyert Szabó Gabriella (elöl) és Csipes Tamara páros örül a K-2 500 méteres versenyszám döntője után, a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az aranyérmet nyert Szabó Gabriella (elöl) és Csipes Tamara páros örül a K-2 500 méteres versenyszám döntője után, a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az első döntős blokkot két 1000 méteres finálé zárta. Az elsőben Vasbányai és Mike kenus duója címvédőként készülődött a rajtra - a kettős szombaton ötödik lett 500 méteren, de a hosszabbik táv a fő száma. A románok kezdtek a legjobban, hamar kiváltak a mezőnyből, s miközben a magyarok a többiekkel haladtak, óriási előnyre tettek szert. Féltávnál majdnem két hajóhossz volt az előnyük, Vasbányaiék ekkor kezdtek el felzárkózni rájuk. Méterről méterre közelítették meg őket, de a Dumitrescu, Mihalachi duó előnye csak nem akart elfogyni, s végül egészen a célvonalig kitartott. Ugyan az Eb-győztes magyarok majdnem befogták őket, ezúttal meg kellett elégedniük a második hellyel.

Zárásként az olimpiai ezüstérmes kajaknégyes - miután tavaly leszorult a dobogóról - nagyot versenyezve harmadikként végzett az Eb-győztes csehek és a portugálok mögött.

Az aranyérmes páros, Kárász Anna (elöl) és Vad Ninetta örül a K-2 200 méteres versenyszám döntője után. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az aranyérmes páros, Kárász Anna (elöl) és Vad Ninetta örül a K-2 200 méteres versenyszám döntője után. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó remekül versenyezve aranyérmet szerzett vasárnap 200 méteren a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon. 

Debrecen legyőzte Felcsútot

Publikálás dátuma
2014.08.10. 00:52
Fotó: Thinkstock, Getty Images.
Harmadik mérkőzésén megszerezte az első győzelmét a Debrecen a labdarúgó OTP Bank Ligában. A címvédő csapat egy döntetlen és egy vereség után a Puskás Akadémia együttese ellen nyert saját közönsége előtt két góllal. 

OTP Bank Liga, 3. forduló:

DVSC-TEVA - Puskás Akadémia 2-0 (1-0)
---------------------------------------
Debrecen, 5000 néző, v.: Fábián
gólszerző: Zsidai (34., 89.)
sárga lap: Jovanovic (58.), illetve Vaszicsku (55.)

DVSC-TEVA:
----------
Poleksic - Jovanovic, Brkovic, Morozov, Korhut - Bódi, Zsidai, Varga, Se. Bouadla (Vadnai, a szünetben) - Kulcsár (seydi, 91.), Tisza (Sidibe, 60.)

Puskás Akadémia:
----------------
Danilovic - Szélesi, Vaszicsku (Kelic, 58.), Tamás, Spandler - Denkovic, Tóth II B., Szakály D., Papp (Polonkai, a szünetben), Czvitkovics (Tischler, a szünetben) - Lencse

Nagy lendülettel kezdett a Debrecen, gólhelyzetei jó darabig mégis a Puskás Akadémia csapatának akadtak. Bő fél óra elteltével aztán egy szép akció végén, egy távoli lövéssel vezetést szereztek a hazaiak, akik a folytatásban kontrollálták a játékot.

A második félidőre támadóbb felállásban jött ki a pályára a vendégegyüttes, és meg is próbált elöl aktívabban futballozni. Emiatt azonban hátul több terület maradt a debrecenieknek, akik nagy helyzeteket alakítottak ki, s ezek közül egyet gólra is váltottak.