Előfizetés

Búcsú Európától

Publikálás dátuma
2014.08.06. 08:00
Sidibe (26) góljánál még örültek a debreceniek FOTÓ: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT
Ugyan a Debrecen - Sidibe újabb 11-esből szerzett találatával - a 18. percben 1-0-s vezetésre állt a BATE Boriszov otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőfordulójának visszavágóján, s ekként valamelyik kontinentális klubsorozat főtábláján érezhette magát, Selim Bouadla első félidei kiállítása után három gólt kapott, és kiesett. 

Lényegesen jobban kezdte a Debrecen a boriszovi visszavágót, mint az egy héttel ezelőtti odavágót, amikor az első percekben gyors egymásutánban négy nagy helyzetet is kialakítottak a fehéroroszok. Ezúttal masszívabb, határozottabb, összeszedettebb volt Kondás Elemér alakulata.

A magyar bajnok megbecsülte a labdát, amikor módja nyílt gyors támadásokat vezetni, megtette, amikor meg nem, akkor igyekezett fölállni a hazai 16-os előtt. A BATE nem akart fölösleges kockázatot vállalni, mindenesetre dominanciája mindinkább erősödött az első negyedóra végére.

Szóval éppen jókor szerzett labdát Seydi a felezővonalnál, s rázott le magáról két kék mezes, iramodott meg a 16-osig, oda betörve pedig tolta el a labdát Szergej Csernyik mellett. A kapus tudniillik csak a szenegáli támadó lávával egyetemben ütötte el azt: büntető! Honfitársa, Ibrahima Sidibe, akárcsak Debrecenben, ezúttal is kíméletlen ítélet végrehajtónak bizonyult (18. perc: 0-1)!

Mindez két dolgot biztossá tett.  Egy: nem lesz hosszabbítás.  Kettő: a vendéglátóknak legalább három gól kell a továbbjutáshoz.

Mármost mindez nemhogy megnyugtatta a hajdúsági játékosokat, az a Selim Bouadla, aki a meccs kezdetén nem engedett elvégezni egy szabadrúgást, s emiatt gyorsan sárga lapos figyelmeztetésben részesült, szűk fél óra elteltével ismét totál fölösleges hibát követett el: a pálya közepén hátulról rávetődött Szergej Krivecsre.
Újabb sárga, kiállítás!

Ennél nagyobb büntetés már csak az volt, hogy Alekszandr Volodko két minutummal később egy szép, 20 méteres lövéssel egyenlített (1-1). Talán a szünet segít rendezni a sorokat.

Ha segített, ha nem, a lényegen nem változtatott: a 10 emberrel védekező Debrecen a 66. percben egy gólra került az európai kupabúcsútól. A szélről érkező beadásra Vitalij Rogyinov jól érkezett, s alakított 2-1-re. Hogy a gondok sokasodjanak, Szakály Péter megsérült, hordágyon vitték le.

Vargáék a hosszabbításig kihúzták ugyan, ám a hatperces ráadás 4. percében Nenand Novakovics borzasztóan rosszul jött ki, így az ötösről Krivecs az üres kapuba fejelt.  A Debrecen a harmadik magyar csapat, amely máris búcsúzott Európától. Holnap pedig kiesik a Diósgyőr is.

Bajnokok Ligája

Bajnokok Ligája
3. selejtezőforduló, visszavágók
KEDD
Bajnokok ága
BATE Boriszov-DEBRECEN 0-1
Makkabi Tel-Aviv- Maribor 0-1
Nem bajnokok ága
Panathinaikosz-Standard Liege 0-0
Lille-Grasshoppers 2-0

SZERDA
Bajnokok ága
APOEL-Helsinki 2-2
Sheriff Tiraspol-Slovan Bratislava 1-2
Malmö-Sparta Praha 2-4
Steaua Bucuresti-Aktobe 2-2
Salzburg-Qarabag 1-2
Dinamo Zagreb-Aalborg 1-0
Celtic-Legia Warszawa 1-4
FK Partizan-Ludogorec 0-0

Nem bajnokok ága
Zenit-AEL Limasszol 0-1
Besiktas-Feyenoord 2-1
Köbenhavn-Dnyipro Dnyipropetrovszk 0-0

Grubisic pótolja Lundét

Publikálás dátuma
2014.08.06. 07:57
Jelena Grubisic FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását Jelena Grubisic akit a gyermeket váró norvég kapus, Katrine Lunde helyére igazolt az egyesület.

A klub tegnapi közleménye szerint a Krim Ljubljanától érkező horvát válogatott egy plusz egyéves szerződést írt alá. "Azt gondolom, a lehető legjobb opciót sikerült megvalósítanunk Jelena szerződtetésével. Jól ismerjük a képességeit, biztos vagyok benne, hogy hamar beilleszkedik, és értékes tagja lesz a keretnek" - nyilatkozta Kelecsényi Ernő klubelnök.

A klub friss szerzeménye elmondta, a gyors váltás miatt kissé vegyes érzései vannak, ugyanakkor nagy öröm számára a Bajnokok Ligája legutóbbi két kiírásában győztes magyar bajnoknál játszani.

Xavi: Adios!

Publikálás dátuma
2014.08.06. 07:56
Xavit nem látjuk többet címeres mezben FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
"Köszönettel tartozom ezekért az évekért, fantasztikus időszak volt!" - ezekkel a szavakkal jelentette be Xavi Hernández, minden idők talán legkiválóbb spanyol középpályása, hogy többet nem lép pályára hazája labdarúgó-válogatottjában. A Barcelona 34 éves világ- és Európa-bajnok futballistája 133 fellépéssel a háta mögött befejezi karrierjét a nemzeti csapatban, nála többször csupán Iker Casillas szerepelt (156) a címeres mezben.

Xavi elmondta, az elmúlt szezonban rendkívül csalódott volt, amiért sem klubcsapatának, sem a válogatottnak nem tudott hasznára válni. Ugyanakkor köszönetet mondott Luis Enriquének, a Barca új vezetőedzőjének, aki rábeszélte a maradásra, és elhitette vele, hogy továbbra is fontos tagja lehet az együttesnek.

"Szeretném kifejezni a nagyrabecsülésemet egy fantasztikus játékos iránt. Egy különleges futballistát veszített el a nemzeti csapat, akihez nehéz hasonlót találni. Ő volt a kulcsa annak a játékstílusnak, amely annyi sikert hozott nekünk. A pályán és azon kívül egyaránt hiányozni fog nekünk" - reagált Xavi bejelentésére Vicente Del Bosque szövetségi kapitány.

A gránátvörös-kékekkel többek között hét bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert játékos 2000 novemberében a hollandok elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be a spanyol válogatottban, négy világbajnokságon és három Európa-bajnokságon képviselte hazáját, 133 mérkőzéséből 100-szor győztesen hagyta el a pályát.

2008-ban az osztrák-svájci közös rendezésű kontinensviadalon, két évvel később a dél-afrikai világbajnokságon, majd tavaly előtt az ukrán-lengyel Eb-n is aranyérmet szerzett a spanyol válogatottal.

Utolsó mérkőzését a brazíliai világbajnokságon játszotta, ahol a spanyolok címvédőként az első csoportmérkőzésen 5-1-es vereséget szenvedtek a későbbi bronzérmes hollandoktól. Xavi ezt követően a chileiek és az ausztrálok elleni összecsapáson nem lépett pályára, a spanyolok pedig csoportharmadikként búcsúztak.