Malajziai gép: Újabb holttesteket találtak

Újabb holttesteket találtak a holland és ausztrál rendőrök, akik csütörtökön megvizsgálhatták az Ukrajna fölött lelőtt malajziai utasszállító gép katasztrófájának helyszínét – jelentette be Tony Abbott ausztrál kormányfő Sydneyben. A térségben folyó harcok miatt korábban háromszor is elhalasztották a vizsgálatot.

Abbott reményét fejezte ki, hogy a néhány fős kis csoportot nagyobb szakértői csapat követheti. Fegyvertelen rendőrök és törvényszéki orvosszakértők vizsgálnák át a térséget, ahol a roncsok szétszóródtak, hogy minden emberi maradványt összeszedjenek. „Ne felejtsük el, 298 ártatlan embert megöltek, köztük 38 ausztrál állampolgárt. Tartozunk a családjaiknak azzal, hogy hazahozzuk földi maradványaikat” – mondta az ausztrál miniszterelnök.

A katasztrófa helyszínéről eddig 227 koporsót szállítottak Hollandiába, ahol megkezdték az áldozatok azonosítását.

Szerző

Borzalmas gázrobbanás Tajvanon

Már 24-re emelkedett a csütörtök éjszakai tajvani gázrobbanás áldozatainak száma. Kaohsziungban, Tajvan második legnagyobb városában többszörös gázrobbanás történt, föld alatt futó vezetékek repedhettek meg, 15 emelet magasságban csaptak fel a lángok, egész háztömbök égtek ki. Több mint 270-en megsebesültek. Életét veszítette négy tűzoltó is, őket az első gázszivárgás bejelentésekor küldték ki, hogy ellenőrizzék a vezetékeket. A hatóságok attól tartanak, a romok alatt további holttestekre bukkannak. A környéket lezárták, péntek hajnalra sikerült megfékezni a tüzet.

Szemtanúk legalább öt, egymást követő robbanásról számoltak be. Olyan volt, mintha földrengés történt volna, mondták el. Megrepedt az úttest, a szennyvízcsatornákból csaptak fel a lángok, autók repültek a levegőbe. Többszáz embert kellett kimenekíteni.

Ma Jing-csiu tajvani elnök tévébeszédben ígérte meg, hogy szigorúbb ellenőrzéssel elejét próbálják venni hasonló katasztrófáknak. Csang Csia-jucs gazdasági miniszter újságíróknak azt mondta, az első felmérések szerint propilénszivárgás történhetett. A Formosa Petrochemical vegyi gyár közölte, nincsenek üzemei a környéken, nem tapasztaltak rendellenességet. Egy másik vegyi üzem is bejelentette, berendezéseik normálisan működnek.