Teljesen lezárták a 86-ost

Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 86-os utat Jánossomorja és Bősárkány között - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerda este az MTI-t.

Czank Hajnalka elmondta: eddig tisztázatlan okból megpördült az úton egy autó, vezetője megsérült.

Szerző

Hiszékeny Dezső: koncepciós eljárás

Manipulatívnak, koncepciósnak tartja a szocialista Hiszékeny Dezső azt az ügyészségi eljárást, amelynek során mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt. A képviselő szerint fennáll a gyanú, hogy az ügyészség egy bűnözőt tett érdekeltté abban, hogy hamis bizonyítékokat szolgáltasson ellene. Az elmúlt 18 hónapban ugyanis nem ellene vizsgálódott a vádhatóság, most mégis meg akarják gyanúsítani, egy vélhetően manipulált hangfelvétel alapján.  

Hiszékeny egy háttérbeszélgetésen, majd nyilvánosan is megismételte, amit lapunknak már elmondott, hogy sem a lakásán, sem az irodájában nem tartott házkutatást az ügyészség, vagy a rendőrség. A volt XIII. kerületi alpolgármester, jelenlegi országgyűlési képviselő megerősítette: az ellene folyó büntetőügyről nem volt tudomása, és senkitől nem kért, illetve nem fogadott el korrupciós pénzt. A büntetőügyről éppen egy hete szerzett tudomást, amikor a Legfőbb Ügyészség bejelentette, hogy mentelmi jogának felfüggesztését kéri a Ház elnökétől. Ezt követően kezdett el vizsgálódni, hogy megtudja, mivel, illetve minek alapján vádolják.

A háttérbeszélgetésen elmondta, 1,5 évvel ezelőtt az ügyészség kért és kapott iratokat a XIII. kerület jegyzőjétől, akkor "vesztegetést állítva elkövetett befolyással való üzérkedés" miatt indult nyomozás, ez viszont olyan bűncselekmény, amit ő alpolgármesterként nem követhetett el, így nem volt oka azt feltételezni, hogy érintett. A nyomozás alapja az lehetett, hogy valaki feltehetően arról beszélt, hogy ismeri Hiszékenyt, aki pénzért esetleg elintéz valamit. A szocialista képviselő akkor még a XIII. kerület alpolgármestere volt és az ingatlan gazdálkodásért is felelt. Hiszékeny úgy véli, az ügyészség koncepciós eljárást folytat ellene, máig nem keresték meg az ügyben, tanúként sem hallgatták meg a múlt éve eleje óta tartó nyomozás során. Nem tudja, kinek a vallomása alapján és milyen ingatlan ügyében akarják meggyanúsítani. Négy éve az önkormányzati választások előtt 11 feljelentést tettek a kerületi önkormányzat ellen zömében beruházások és ingatlaneladások miatt, ám az eljárásokat végül megszüntette az ügyészség, mert nem történt bűncselekmény.

Néhány nappal a parlamenti ülésszak vége után azonban mentelmi joga felfüggesztését kérték, tudva, hogy a javaslat legkorábban szeptemberben kerülhet a mentelmi bizottság elé, amelyiknek 30 napon belül kell csak javaslatot tennie a Háznak arról, kiadják-e a képviselőt. Ez azt jelenti, hogy akár az önkormányzati választást is megvárhatják a döntéssel és így kampánytéma lehet az ügy, amivel Hiszékeny szerint az ellenzék esélyeit akarják a XIII. kerületben gyengíteni. Az ügy célpontja ugyanis nem ő, hanem a kerület, a baloldal fellegvára és Tóth József polgármester. Azért távozott az alpolgármesteri székből, mert országgyűlési jegyzővé választották, illetve a törvényalkotási bizottság tagja lett, és a parlamenti, illetve önkormányzati tisztségeit együtt becsülettel nem tudta ellátni. Közölte: nem visszamenőleges hatállyal mondott le.

Hiszékeny sajtótájékoztatója sajátos akcióval kezdődött: a teremben megjelent Molnár Gyula, Újbuda volt MSZP-s polgármestere, aki egy stafétabotot adott át neki, azzal, hogy a képviselő hasonló helyzetbe került, mint ő, hiszen négy éve a választás előtt "valamilyen üggyel megpróbálták lejáratni", végül azonban Molnárt felmentette a Kúria.

Az ügyészség gyanúja szerint Hiszékeny 2013 januárjában közvetítő útján ötmillió forintot kért azért, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a bérlemény üzleti hasznosítását tervező embernek juttassa. A pénz átadása végül nem történt meg.