Conte mint kapitány?

Publikálás dátuma
2014.07.17. 07:51
FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Minden jel szerint Antonio Conte váltja a torna után távozott Cesare Prandellit az olasz válogatott élén.

A csoportjából tovább sem jutott együttest azért veheti át a hét elejéig a Juventust irányító, és azzal az elmúlt három bajnokságot megnyerő szakember, mert lemondott posztjáról, miután a klubvezetés hajlandó megválni több meghatározó játékosról, hírlik például, hogy Artudo Vidal, a csapat chilei középpályása a Manchester Unitedhez igazol. A torinóiak egyébként már meg is állapodtak a korábban az AC Milant vezénylő Massimo Allegrivel.

Szerző
Frissítve: 2014.07.16. 22:40

Közelkép - Milyen a hazug mosoly

A tudomány nem értékmentes tudást közvetít, álszent pedig azért, mert a felmérések, kutatások nem a valóság igazi képét tükrözik. Ezt a mondatot a világszerte elismert  szociálpszichológus Max Horkheimer írta le, s amit most A hatékony kommunikáció alapjai című, a Noran kiadónál megjelent könyvükben idéznek a szerzők: Fodor László és Kriskó Edina.

(Azon persze lehet vitatkozni, hogy van-e a valóságnak egyértelműen "igazi arca".) Bevallom, némi előítélettel vettem a kezembe a több, mint 500 oldalas könyvet, mert hasonló témakörben Buda Béla professzor kötetén alig tudtam átrágni magam a szakzsargon miatt. Félelmem azonban most teljesen alaptalan volt, mert a két szerző nemcsak, hogy képes volt mindent közérthetően kifejteni, de ha kellett szakszavakat használni, azokat nyomban le is fordították.

S hogy a témakör legapróbb részleteit is élvezetesen bemutassák, egyszerű példák tömegével egészítették ki a szövegeket. Még viccekkel is. Amikor például a "keretesnek" mondott beszédről esett szó. (Íme egy idézet, egy falfirkáról: "Ne menj, ha H.I.V. a lány") A hazugság leleplezésére is tanácsokkal szolgálnak.

Az egyik példa: "Árulkodó, ha a hazug mesterkélt mosolyt erőltetett az arcára, mert ilyenkor a mosoly csak a szájszélig terjed, holott a valóságos mosoly a szemzugon át a szemöldökig húzódik."

Természetesen hosszan foglalkoznak a reklámmal is. Itt is egy érdekes példa: Asszonyoknak három doboz mosóport adtak, kék, sárga és sárga-kék dobozokban. Minden asszony arról számolt be, hogy a sárga-kék dobozos volt a leghatásosabb. Miközben mind a háromban ugyanaz a por volt. Aki ezek után azt gondolja, hogy ez egy vicces "leleplező könyv" az nagyon-nagyon téved.

Tudományos alapossággal számolnak be a kommunikáció minden részletéről, múltjáról is, és igen gazdag szakirodalmáról. Alapmű az újságírásban, szerkesztésben reklámiparban, szóvivői minőségben dolgozó, minden szakember számára.

Frissítve: 2014.07.16. 22:12