Stronger - Film a "felrobbantott" bostoni maraton túlélőjéről

Filmet készít Stronger címmel a Lionsgate filmstúdió Jeff Baumanról, aki a tavalyi bostoni maratonon történt robbantás következében mindét lábát elvesztette - közölte a Variety.com.

A produkció Bauman és társszerzője, Bret Witter író könyve nyomán születik. A film a bostoni futóverseny céljánál 2013-ban elkövetett terrorista merénylet következményeit taglalja. A robbantásban megsérült Bauman maratonista barátnőjét várta a célnál. A tragédiáról készült felvételek az egész világot bejárták, a legismertebb fotók egyikén látható Bauman is.

A robbantás következtében három ember vesztette életét és több mint 260-an sérültek meg. Amikor Bauman - akinek mindkét lábát amputálni kellett - magához tért a kórházi ágyon, még nem tudott megszólalni, ezért egy papírra írta le, hogy látta a merénylőt, aki után ezt követően nagyszabású hajtóvadászat kezdődött.

A tolószékbe kényszerült férfi könyve áprilisban jelent meg. "Láttam a robbantót. Elvette a lábaimat, de nem tudott megtörni. Erősebbé tett" - fogalmazott. A könyv alapján a film forgatókönyvét John Pollono írja.

Szerző

Kelet felől, életről és műről

Publikálás dátuma
2014.07.15. 11:12
Fotó: East.com
1973, 1979, 1994 – három  találkozásom az East együttessel. Az első a hódmezővásárhelyi művelődési házban egy különleges szegedi progresszív bandával, amelyet még Angyaloknak hívnak.  1979: Budapest, Közgáz, „tehetségkutató” fesztivál, ott már East a nevük. 1994, Budapest Sportcsarnok, egy nagyszabású koncert, amelyről ők maguk sem tudták akkor, hogy sokáig az utolsó lesz. Most a zenekar életmű-koncertre hívja híveit: július 19-én este az óbudai Zichy kastély udvarán lépnek fel.

A jelenről, az East életművéről Móczán Péterrel, az együttes alapítójával, basszusgitárosával, zeneszerzőjével beszélgetünk.

-Először 2012 nyarán a Pécsi Országos Színházi Fesztiválon játszottunk „életmű-koncertet”, aztán tavaly a MüPá-ban, illetve a Szegedi Nemzeti Színházban is felléptünk, hiszen Szeged a szülővárosunk, ahonnan elindultunk. Ezt folytatjuk most – mondja a muzsikus, aki mögött már két évtizedes filmproduceri pálya is áll.

-Egy ilyen hosszú, gazdag pályafutást szinte lehetetlen egy koncertbe sűríteni. Említetted is korábban, hogy ez tulajdonképpen két koncert, az East két formációjával.

-Ez a kettő volt az East két legsikeresebb, legkreatívabb felállása. Az első 1980 nyarán alakult: Zareczky Miklós énekelt, Pálvölgyi Géza billentyűzött – ők akkor kerültek be a zenekarba – az alapítók pedig Varga János gitáros, Király István dobos és én voltunk. 1980 őszén a pécsi főiskolai napokon mutattuk be először a Játékok című szvitünket, az első lemezünk zenéjének első változatát. Ez a formáció 1983 őszéig működött, ez idő alatt született az East talán két legfontosabb albuma, a Játékok és a Hűség. A második csapat 1987-től 1994-ig játszott együtt: Takács Tamás énekelt, Pálvölgyi Géza néhány év kitérő után akkor tért vissza, Dorozsmai Péter dobolt. Nem volt állandó gitárosunk, mindig más vendéggel játszottunk, stúdióban és koncerten egyaránt. A szerelem sivataga című lemezen, ami újra összehozta a zenekart, Mohai Tamás és Karácsony János gitározott, a későbbiek során Tátrai Tibor, Szekeres Tamás, végül Maróthy Zoli – ő játszott 1994-es lemezünkön, a Radio Babelen, és azon a koncerten is, amely az East közel 20 éves működését zárta le. Nem tudtuk, hogy az lesz…A mostani koncerten egy újabb gitáros szerepel velünk Madi Madarász Gábor személyében. Két vokalista lány is dolgozik a koncerten: Czerovszky Heni és Vincze-Fekete Viki. Öt lemez anyagából merítünk, a Játékokat csaknem teljes egészében eljátsszuk, a Hűségből hat opust mutatunk be, a középső blokkban pedig A szerelem sivatagából és a Radio Babelből a legmaradandóbbak szólalnak meg egy szvitbe összefűzve.

Móczán Péter - Fotó: Mernyó Ferenc

Móczán Péter - Fotó: Mernyó Ferenc

-1975-ben instrumentális zenekarként kezdtétek.

-Sosem terveztük úgy, hogy ne legyen énekesünk. Az Easthez vezető utunk olyan példaképekkel volt kikövezve, mint a Genesis, a Yes, a Pink Floyd, a King Crimson, de nagy hatással volt ránk a korai Mahavishnu Orchestra. Fontos katalizátor szerepet töltött be számunkra a lengyel SBB: 1974-ben még az Angyalokat hívták meg  egy lengyelországi fesztiválra, ott találkoztunk velük. Jozef Skrzek rendkívüli képességű énekes, nemcsak remek basszusgitáros és billentyűs. Így jutottunk arra az elhatározásra, hogy billentyűs mindenképpen kell. Szakcsi Lakatos Bélát már korábban ismertük, ő akkor jött vissza Amerikából és hozta magával az akkor virágzó jazz-rock élményeket, köztük a Mahavishnuét, a Weather Reportét és nem utolsósorban a Mesterét, Miles Davisét, akitől szinte mindenki elindult. Kezdetben jazz-muzsikusokkal dolgoztunk – Szakcsival, Csík Gusztávval, Németh János szaxofonossal - mert ők értették, hogy mi milyen zenét akarunk játszani, kiválóan improvizáltak a mi inkább rockos alapjainkra is. Aztán két év után megpróbáltunk visszatérni eredeti elképzeléseinkhez, a megkomponált, meghangszerelt rockos darabokhoz, és így találtunk rá hirdetés útján Császár Ferencre. Vele komponáltuk első szvitjeinket, az Álmokat, az Utazást.

1979. áprilisában volt a Közgázon a Rock-reflektor fesztivál, ahová meghívtak három budapesti és három vidéki zenekart. A három vidéki az Edda, a Rolls és mi voltunk, bár mi akkor már Budapesten éltünk. Ez volt az első ilyen nagyobb megmérettetésünk, legalább háromezer ember előtt. Ott voltak a lemezgyári „főfontosok” is, és koncert után Wilpert Imre felkért bennünket egy kislemez-felvételre. A két szvitből kivettünk két részletet, A valóság hangjait és a Sziréneket. Innen számíthatjuk, hogy profivá váltunk.

Az alapítók: Király István, Varga János és Móczán Péter

Az alapítók: Király István, Varga János és Móczán Péter

-A 70-es években jócskán begyűrűzött Magyarországra a progresszív és a jazz-rock: a Syrius, a korai Mini, a V73, az Interbrass, a szintén „vidéki” Panta Rhei, de a legnagyobb karriert, a legtöbb lemezt ti mutathatjátok fel e műfajban.

-Biztosan szerencsénk is volt, de e mögött rengeteg munka állt, továbbá erős volt bennünk a közösségi erő és kreativitás. Nagyon mélyről indultunk, Szegedről nagyon távolinak tűnt Budapest, és bár Varga Janival ragaszkodtunk szülővárosunkhoz, meg kellett tenni ezt a lépést. Akkoriban mindenből egy volt: egy tévé, egy rádió, egy Országos Rendező Iroda, egy Interkoncert, itt tanultuk meg, hogy be kell ülni az ORI büféjébe és majd valami csak történik, ott lehetett ismeretségeket szerezni. És itt voltak a nagy klubok, a Kertészeti Egyetemtől a Közgáz klubig…

-Pedig akkoriban Szegeden is nagyon virágzó klubélet volt, kezdve a JATE-klubtól…

-Igen, mi például a KISZÖV klubból indultunk – ma már szépségszalon. Az East-et megelőző korszakban nagyon sokat szippantottunk abból a kultúrából, ami nem a városból, hanem az egyetemből áradt. Szegednek nagyon vaskalapos vezetői voltak, minket is sokat maceráltak, de az egyetemnek sokkal szabadabb volt a légköre. Bár már az első koncertektől volt sikerünk, nem várhattuk, hogy ezt a zenét, amelyben sokat improvizáltunk, szokatlan fordulatok voltak a kompozícióinkban, mindenütt jól fogadják. De valami mindig tovább lendített minket. 1980 elején megjelent a kislemezünk és aztán 1981 nyarán elkezdődhettek a nagylemez felvételei. Aztán voltak nagy mélypontok: Zareczky Miklóstól közös megegyezéssel váltunk el, második énekesünk nem volt jó váltás. Végül Varga Janival ketten maradtunk, és 1986-ban elhatároztuk, hogy külön utakra indulunk. Az új formációhoz is kellett némi szerencse. Dorozsmai Peti úgy került hozzánk, hogy 1984-ben a Pécsi Balett felkérésére megcsináltuk az Áldozat című balettzenét, amiből lemez is lett, és a következő évben ismét felkérést kaptunk az Odüsszeusz című balett zenéjére, de akkor már nem volt dobosunk és Peti éppen ráért – majd maradt. Takáts Tomit pedig úgy vettük be, hogy előző énekesünk, Homonyik Sanyi, akivel az 1986 című lemezünk készült, nem tudott fellépni velünk egy tervezett koncerten. Petinél próbáltunk Csillaghegyen és ő szólt, hogy Tomi a szomszéd utcába lakik. Pillanatok alatt megtanulta a dalokat. Így alakult ki az a csapat, a visszatérő Pálvölgyi Gézával kiegészülve, amelyik megcsinálta A szerelem sivataga című lemezt.  

East 1981. - Fotó: East.com

East 1981. - Fotó: East.com

-Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, megnyílik előttetek a Nyugat.

-1988-ban hozott össze minket a sors Robert Pongerrel, Falco zeneszerző-producerével, aki meghívta a zenekart a Bécs melletti stúdiójába. Ennek az eredménye lett a Taking The Wheel nagylemez, amihez nagy reményeket fűztünk, de sajnos áldozatul esett annak, hogy nem éltünk kint, nem volt kellő promóció…

 A szerelem sivatagának elkészült az angol nyelvű változata, amelyhez Duncan Shields írt szövegeket. Ez a felvétel eljutott egy osztrák producerhez, és általa bekerültünk egy helyi zenei rádióba. Így figyelt fel ránk Ponger.

-Ti voltatok az elsők – később sem sok követőtök volt – akik rock-dalban emlékeztetek meg 1956-ról.

-Ennek köze volt a Pongerrel eltöltött másfél évnek. Az volt az elképzelés, hogy A szerelem sivatagának mintegy 40 percnyi anyagát bővítsük egy CD-nyi időtartamra. Több régebbi szám átdolgozása mellett új dalokra is szükség volt. Ekkor alakult ki egy szám, amelynek a harmónia-alapját Dorozsmai Peti hozta, ezt komponáltuk meg, majd átadtuk Duncannek. Az akkor született számoknak az 1956-ot kivéve ma sincsen magyar szövege! Duncan 1988 nyarán kint volt velünk az osztrák stúdióban, ő volt a „nyelvi lektorunk”. Esténként a helyi tv-t néztük, és gyakran voltak tudósítások Kelet-Európáról, köztük Magyarországról. 1988. június 16-án az esti híradóban volt egy felvétel a teljesen elhanyagolt, bozótos 301-es parcelláról, ahol megemlékezést tartottak, aztán hirtelen lovas rendőrök jelentek meg és kardjukkal hadonászva szétkergették a megjelenteket. Megdöbbentő élmény volt, Magyarország állandó téma lett kint. Ez ihlette meg Duncant. 1989 tavaszán el is készült a felvétel, majd készült hozzá egy videóklip is. Ebben közreműködött Márkus József tv-s rendező, aki A szerelem sivataga szövegeit is írta, és egy vágó. Eljutottak hozzánk Magyarországon nem ismert 1956-os archív felvételek, amelyek még a Magyar Filmintézetnél sem voltak meg. A klip A Hét című műsorban szerepelt először 1989. szeptember 10-én a főszerkesztő-helyettes Sándor Istvánnak köszönhetően. Ezután felhívtak engem a Filmintézetből, hogy honnan vettük a felvételeket. Nem árultam el, akkor nem lehetett tudni, hogy milyen következményei lehetnek… A felvételek, amelyek később bekerültek Magyarországra, többnyire külföldi operatőrök által az 1956-os forradalom idején készített filmfelvételekből származtak. Húsz évvel később már producerként készítettük el a Nagy Imre pere 1958 című dokumentumfilmünket, akkor került elő ugyanis, legalábbis felhasználható állapotban, a per filmfelvétele. Ennek létezéséről ugyan volt tudomása bizonyos köröknek, és persze történészeknek, csak éppen nem lehetett hozzáférni. Az angol nyelvű klipünk viszont elindult akkor világkörüli útra, 1989 szeptembere és 1990 első hónapjai között szinte valamennyi nagy tv-csatorna lejátszotta. 1989. őszén BBC a Kossuth téren készített velünk interjút. Egyébként sajnos kevesen tudták, hogy kik is játsszák ezt a dalt, mert elejétől a végéig archív filmrészletekből áll, mi nem látszunk a klipen. A mai napig fájlaljuk és kicsit fel is tépték ezt a sebet a június 16-i koncerttel, ahol a Scorpions eljátszotta a Wind of Change című dalát – ez volt a mi dalunknak angol címe, a Scorpions pedig egy évvel később írta meg a saját számát. Nem a mi hírnevünk gyarapodott….

Az 1987-es csapat Fotó: East.com.

Az 1987-es csapat Fotó: East.com.

-Miért bomlott fel az East 1994-ben?

-Elfogyott körülöttünk a levegő, elfogyott az erőnk, csalódást okozott, hogy a Taking The Wheel nem hozta meg számunkra az áttörést. Azokban az években történt, hogy a Multimédia közreműködésével terveztek egy nagy európai koncertturnét Fish-sel, a Marillion volt énekesével, és mi lettünk volna az előzenekara. Még az is felmerült, hogy esetleg a kísérő zenekara lehetnénk…Valószínűleg hasonló karriert akartak neki felépíteni, mint annak idején a Genesisből kilépett Peter Gabrielnek. Máig őrzöm azt a tervet, amelyet Hegedűs Lászlótól kaptam a teljes turnéprogramról, Angliától Görögországig. Aztán a turné elmaradt, talán Fish nem volt akkora sztár… Ha ez összejön, valószínűleg nem az 1994-es lett volna az utolsó koncert. Akkoriban számos nagyobb zenekar leállt, nagyon megbicsaklott a magyar rock-zene, és bejött az az idiotizmus, hogy egyes zenekarok énekesei elmentek diszkókba, a közönség pedig bevette….Az egész idegenné vált számunkra és a sikertelenség elvette az erőt a közösségi kreativitásunkból.

-Két évvel ezelőtt azonban mégis összeálltatok.

-A POSZT felkért minket. Pécs számunkra korábban is nagyon fontos város volt. Ott léptünk fel először Szeged után, emlékszem egyszer a Minaret szálló udvarán játszottunk, olyan felállásban, mint a Mahavishnu Orchestra: Szakcsi Lakatos Bélával és Deseő Csaba hegedült. Nagyon jó barátságban voltam Eck Imrével, a Pécsi Balett vezetőjével. Ezért sokan úgy gondolták, hogy még össze lehet hozni a zenekart. A siker minden várakozást felülmúlt. Bár eredetileg csak egy koncertre álltunk össze, a próbák közben elhatároztuk, hogy szülővárosunkba is elmegyünk, ahol már legalább 20 éve nem léptünk fel, aztán jött a MüPa. Az idén is szerettünk volna egy újabb MüPa koncertet és Káel Csaba vetette fel, hogy a Rádió szimfonikus zenekarával lépjünk fel. Ez régi álmunk volt, sok olyan zenénk született, amelyet „szimfonikus rocknak” neveztek. Még az április 25-i szimfonikus koncert előtt hívtak minket a Zichy-kastély udvarába. Legalább 25 éve nem játszottunk szabadtéren! Lehet, hogy most ez lesz az utolsó koncertünk? Nincsen rajtunk semmi kényszer,  mindenkinek megvan a maga önálló munkája… Addig folytatjuk, ameddig jól érezzük magunkat benne.

-Te átnyergeltél a filmszakmába.

-Régi szerelmem. Szegeden a Vedres István építészeti technikumba jártam, ott filmesztétikát is tanultunk. Nagyszerű szellemű iskola volt, emlékezetes építészettörténet órákkal, rengeteget rajzoltunk. Ott találkoztam egyébként Király Istvánnal, egy évfolyamba jártunk. Akkoriban szinte minden osztálynak külön zenekara volt, minden hét végén volt az iskolában buli, délután 5-től, 6-tól legfeljebb este 10-ig. És a film is mindig sokat jelentett nekem. A 90-es évek elején kezdett kialakulni az a szemlélet, hogy több lábon kell állni, ekkor kezdtem el komolyabban a filmmel foglalkozni. Egyébként 1980-ig a zenélés mellett mindig dolgoztam. Bár nem volt diplomám, tervezőként dolgoztam a szegedi DÉGÁZ-nál, például irodaépületeket, ipari épületeket bíztak rám. Amikor Pestre felkerültem, nem lehetett bejelentkezni addig állandó lakosként, ha az embernek nem volt munkahelye. Munkavállaláshoz pedig kellett egy ideiglenes bejelentő: Csík Guszti engedte meg, hogy bejelentkezzem hozzájuk….A 70-es évek vége felé a Divatfodrász szövetkezethez kerültem, a fodrászüzletek belső kialakítását terveztem, a Benczúr utcában egy pinceklub is én terveim alapján készült.

A 90-es években, részben az 56-os klipnek köszönhetően, közeli kapcsolatba kerültem a tv-sekkel. Egy barátom javasolta, hogy kezdetnek vegyek egy kamerát. Fényképezni egészen jól tudtam, apám megtanított sok mindenre, a tv-kamerához azonban akkor még nem értettem. Elmentem egy forgatásra, vittem az egész felszerelést, persze előtte mindent kipróbáltam, gyakoroltam az összeszerelést, aztán amikor megérkezett az operatőr, alaposan leszúrt, mert gyakorlatilag „beállítottam” a kamerát….Így kezdődött. Beindultak a magánstúdiók, az egyikbe beszálltam, aztán egy idő után önállósítottam magamat és megszületett az EPS produkciós iroda. 1994-től készítettünk referencia-filmeket különböző cégeknek, és elkészítettük az 1994-es koncertünk filmjét, amelynek Vecsernyés János, Zentai László és Lajos Tamás voltak az operatőrei.

A 90-es évek második felétől indultak a pályázati lehetőségek dokumentumfilmekhez. Ma már több mint 100 filmünk van: ismeretterjesztő filmek, dokumentumfilmek a közelmúlt történetéből. Ilyen volt például a Könnyű zene, nehéz évek, a zenészek megfigyeléséről. Most fejeztünk be egy munkát az 1954-es berni döntőt követő budapesti tüntetésekről, amit a Hír Tv mutatott be a 60. évfordulón. Majtényi György volt a film történész-szerkesztője. Sikerült olyan pártdokumentumokat és rendőrségi jelentéseket megtalálni, amelyben szó van arról, hogy a tüntetők behatoltak a Rádió épületébe, sőt, az Akadémia utcai pártszékház elé is vonultak, ott oszlatták szét a tömeget. Hogy nem volt akkor vérontás, feltehetően annak is köszönhető, hogy Nagy Imre volt a miniszterelnök és Kopácsy Sándor a budapesti rendőrkapitány.

-Több történész is úgy vélekedik, hogy ha megnyerjük a berni döntőt, akkor nincs 56…

-Elképzelhető, vagy csak később. A filmben szemtanúk el is mondják, hogy ’45 óta ez volt az első alkalom, hogy az emberek ki merték nyitni a szájukat, és a Blaha Lujza téren már elhangzott, hogy „aki magyar, velünk tart”. Ez a pártjelentésben is olvasható…Voltak azért más munkáink is, amikre nagyon büszke vagyok: Bartók: A kékszakállú herceg vára operafilmünk, Silló Sándor rendezésében, ő rendezte A csodálatos mandarint is a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével, és a Mozi zongorára című etűd-sorozatot Bartók Mikrokozmoszának darabjaiból, amelyhez kizárólag archív filmeket használt fel a 20. század történetéből.

-Hogyan tovább a zenében?

-Az East addig tart, amíg jól érezzük magunkat benne. Zenei elképzeléseim mindig is voltak, egészen a 90-es évek végéig írtam tv-filmekhez zenéket. Aztán annyi lett a dolgom, hogy ez háttérbe szorult. Most talán újra nekilátok…

A sétáló zene 35 éve

Publikálás dátuma
2014.07.15. 08:30
Fotó: Thinkstock, Gettyimages.
35 évvel ezelőtt, 1979 júliusában egy új, forradalmi hangkészülék jelent meg a japán piacon: a Sony által gyártott Walkman.

A legenda szerint a Walkman, a Sony elnökének Ibuka Masarunak kifejezett kérésére született meg, aki szeretett volna egy olyan hordozható eszközt, amely lehetővé teszi, hogy hosszú utazásai során hallgathassa kedvenc operáit. Egy másik anekdota szerint, amely megerősíti a klasszikus zene különösen meghatározó szerepét a technológia fejlődésében, a 74 perces felvételi kapacitást Beethoven Kilencedik Szimfóniája hosszúságának alapján határozták meg.

A Walkman kifejlesztése Ohga Norio vezetésével történt, és a készülék piacra dobása egybeesett a japán iskolaszünet kezdetével. Az első hónap katasztrofális volt: mintegy 3000 darabot adtak el, sokkal kevesebbet, mint számították. De már augusztusban fellendültek az eladások és hosszú évekig nem álltak meg: létezésének 35 éve alatt a Walkman-hálózatok több mint 400 millió darabot adtak el, megnyitva ezzel az egyéni- és hordozható zenehallgatás korszakát. A Walkman egyike lett azoknak a varázslatos kereskedelmi márkáknak, amelyek egy termék minden kategóriáját jelölik. Ahogyan a 60-as években a táskarádiók, majd a zsebrádiók, még függetlenebbé tették a zenehallgatást helytől és közegtől, miután még fogni sem kellett, be lehetett tenni a fülhallgatóval csatlakoztatott lejátszót zsebbe, táskába.

Megindult ezzel a máig tartó folyamat, hogy „bedrótozott” emberek járnak az utcán, utaznak a tömegközlekedésben – annak minden köz- és önveszélyével együtt – vagy pedig szeparálják magukat a külvilágtól munkahelyen és otthon egyaránt.

A 2001-ben megjelent Apple iPod zenelejátszó jelentette a Walkman uralkodásának alkonyát. Az Apple átvette a zenei piac irányítását és a Sony, bár megpróbálta életben tartani a márkát a mobiltelefonnal és az MP3-lejátszó új generációjával, többé nem sikerült visszaszerezni a dominanciáját. De 35 évvel a születése után a Walkman létezik és ellenáll, bár már nem a hordozható kazetta formájában (amelynek gyártását 2010-ben megszüntették) hanem digitálisan: a Sony hivatalos honlapján van egy app, W jelzés alatt. A márka immáron, nem annyira kereskedelmi, hanem elsősorban történelmi értéke miatt, ismét ragyog,

Szerző
Témák
japán Sony walkman