Előfizetés

Felrobbant egy tűzijátékgyár - halottak, sérültek

Felrobbant egy tűzijátékgyár a közép-olaszországi Abruzzóban szerdán, ketten meghaltak, hárman megsebesültek.

A Tagliacozzóban levő gyár épülete szabályosan szétrobbant. A füst ötszáz méter magasra emelkedett. A város épületei beleremegtek a robbanásba, az utcán tartózkodók a földre estek a robbanás okozta erős nyomáshullámtól. Azt hitték, földrengés rázta meg Tagliacozzót. A helyszínre siető tűzoltók sokáig meg se tudták közelíteni a gyárat a folyamatos robbanások miatt. 

A tűzijátékgyárban dolgozók közül ketten életüket veszítették, három társukat súlyos sérülésekkel a romok alól szedtek ki, további két személyt keresnek. 

A családi vállalkozásként működő tűzijátékgyárban éppen egy helyi búcsúra készítették elő a petárdákat. 

Olaszországban 2011 óta ez az ötödik tűzijátékgyár, amely felrobbant. 

Gondolatvezérlésű autót fejlesztenek kínai tudósok

Publikálás dátuma
2014.07.09. 18:16
Fotó:Thinkstock
A központi televízió beszámolója szerint az észak-kínai Tiencsin városának Nankaj Egyetemén fejlesztett jármű GPS helymeghatározó rendszerrel felszerelt és elektronikus vezérlőrendszerrel ellátott. Az irányítószerepet kapó fedélzeti számítógépet egy speciális érzékelőhöz kötötték, amelyet 14 helyen rögzítenek viselője fejéhez. A szenzorok által érzékelt agyi jelzések közvetlenül a számítógépbe érkeznek, amely azokat feldolgozva küld parancsot az autónak. 

A jelenlegi rendszer az ajtó bezárására, kinyitására és a visszapillantó tükör beállítására való utasítások végrehajtására képes, de a kutatók reményei szerint a gondolat vezérelte vezetés már a közeljövőben valósággá válhat. A Nankaj Egyetemen fejlesztett jármű az első gondolatvezérlésű autó Kínában és Ázsiában, de nem az első a világon. A berlini Freie Universität kutatói már 2011-ben előrukkoltak Brain Driver nevet viselő projektjükkel, amely hasonló elven, egy 16 érzékelővel ellátott, fejen viselendő, számítógéphez kötött szenzorrendszerrel működik. A német fejlesztők - bár számos kiküszöbölendő problémával kénytelenek szembesülni - már gondolattal vezérelt autóvezetésre is képesek, emellett pedig egy gondolat vezérelte kerekes széken is dolgoznak.

Divat diéták

Publikálás dátuma
2014.07.09. 18:03
Fotó: Thinkstock
Az egyoldalú táplálkozás, a szélsőséges diéták, a főleg nyáron divatos különleges (fogyókúrás) étrendek veszélyesek is lehetnek, ha hozzá nem értő módon állítják össze, különösen veszélyeztetettek a fejlődésben lévő gyerekek – mondja Dr. Lichthammer Adrienn, a Semmelweis Egyetem ETK Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének adjunktusa. Hangsúlyozza továbbá, hogy a szülőknek nagy a felelőssége abban, hogy gyermeküknek milyen táplálékot adnak.

Napjainkban számos követője van a régi új vegetarianizmusnak, valamint a sokkal újabb keletű paleo diétának, melyek nyersanyagaikat tekintve nagyon különbözőek. Míg az előző a növényi eredetű táplálékokra alapoz, az utóbbi a nagy mennyiségű hús fogyasztását részesíti előnyben.

A vegetarianizmus bizonyos földrajzi területeken tradicionális, de Európában mintegy száz éve csak szórványosan, az utóbbi évtizedekben azonban nagyobb számban talál követőkre. Többféle változata létezik, legszigorúbb formájában, a vegán étrendben, kizárólag a növényi eredetű táplálék fogyasztása engedélyezett, míg pl. az ovo-laktovegetáriánusok tejet, tejterméket és tojást is étrendbe illeszthetnek.

Táplálkozás élettani szempontból legkevésbé kifogásolható a szemivegetarianizmus, amelyben szárnyas vagy hal színesítheti a választékot, igaz, sokkal kevesebb mennyiségben, mint a vegyes étrendben. Bármely irányzatát kívánja követni valaki a vegetarianizmusnak, kívánatos, hogy előtte szakemberhez forduljon segítségért, hiszen önmagában a hús elhagyásától semmivel sem lesz egészségesebb az étrend.

Nem lehetetlen, de különös figyelmet érdemel a biológiailag értékes fehérjeszükséglet fedezése, amely többek között a növekedésben, fejlődésben (pl. izomépítésben), az immunrendszer működésében játszik szerepet. Az igazi veszélyt a szakszerűtlen, önjelölt táplálkozástudósoktól származó információ jelenti, hiszen a laikusok gyakran az internetről, vagy ismerősöktől szereznek (rész)információkat. Így nem érthetik a nyersanyag szervezetre gyakorolt hatását, nem ismerik fel a tápanyaghiányos állapotokat. Szakszerűtlen összeállítással különösen sokat árthatnak egy fejlődésben lévő szervezetnek. A csontrendszer jelentős része például a serdülőkor végéig alakul ki, ezért ha nem megfelelő a kalcium ellátottság ebben az időszakban, nagyobb az esélye a korai csontritkulás kialakulásának. Bár a növényekben is megtalálható ez az elem, de a hasznosulása rosszabb, mintha tej vagy tejtermékekkel kerül a szervezetbe. Ugyanez igaz a vasra is, melynek hiányában vashiányos vérszegénység jöhet létre. Ezt súlyosbítja, hogy a normális vérképzéshez B12 vitamin is szükséges, mely kizárólag állati eredetű élelmiszerekben található meg.

Nem jobb a helyzet a paleo étrend esetén sem. Ez ugyanúgy kizár bizonyos élelmiszereket (pl. a gabonaféléket és a tejet, tejterméket), hivatkozva arra, hogy ezek egyes összetevői (pl. glutén, tejcukor, kazein) mindenki számára károsak. Valóban léteznek olyan betegségek, ahol orvosi diagnózis alapján ezek kizárása indokolt, szükségtelen azonban a tiltás az egészségesek számára. Ezt az étrendet követők továbbá a szokásosnál nagyobb mennyiségű húst fogyasztanak, amely túlterhelheti a vesét, vagy köszvényre hajlamosíthat. A hússal együtt gyakran több zsír kerül a szervezetbe, mely hosszabb távon megnövelheti a vérzsír értékeket (pl. koleszterin szintet). További vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy egyértelműen megmondjuk, kire hogyan hat (káros, vagy elfogadható) ez az étrend, hiszen sokféle genetikai hátterünk miatt ez mindenkire másképpen hathat.

Nem véletlen, hogy a dietetikusok a lakosság számára sokféle nyersanyagot tartalmazó, változatos étrendet ajánlják. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy nincsenek tiltott élelmiszerek, csak kerülendő mennyiségek.