Előfizetés

Támogatja a MOSZ tejtermelők demonstrációját

Indokoltnak tartja és támogatja a tejtermelők mára meghirdetett demonstrációját a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmánya - közölte a MOSZ tegnap.

A mezőgazdasági érdekképviselet rámutat: a tejtermelők elkeseredettek, mivel hiába termelnek jó minőségű, olcsó, egészséges tejet, a boltok polcain a magyar termékek mégis hátrányba kerülnek a sokszor kétes eredetű importárukkal szemben.

A magyar termelők és fogyasztók helyzetét az is rontja, hogy az állam az unióban nem szokványos mértékű adókkal, járulékokkal, díjakkal sújtja a legális tejtermelőket - tette hozzá a szervezet.

Sztrájkoltak a gépkocsiszállítók

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak tegnap reggel 8 és 10 óra között a gépjárművek szállítására szakosodott Lagermax Autótranszport Kft. budaörsi telephelyén.

A gépkocsivezetők az érdemi bértárgyalások kikényszerítését igyekeztek a munkabeszüntetéssel támogatni - közölte a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz). Járási Tamás elnök elmondta, hogy a szakszervezet számos kezdeményezése ellenére, több mint fél éve nem jött létre a március 31-én lejárt bérmegállapodás helyébe lépő új egyezség.

Ha a tegnapi figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, akár hosszabb munkabeszüntetésre is sor kerülhet Budaörsön - közölte a 18 cég képviseletét ellátó MCDSz elnöke.

Parragh a bankok ellen

A Növekedési Hitelprogram a kis- és közepes vállalkozásokon nem igazán segített - ismerte el Parragh László a Magyar Nemzet tegnapi számának adott interjújában. Ez a kijelentés annyiban újdonság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökétől, hogy eddig a jegybank minden kezdeményezését, monetáris politikáját melegen üdvözölte.

Ne a magyar adófizetők pénzéből konszolidálják a magyarországi pénzintézeteket, amikor a rossz bankban összegyűjtik majd a vissza nem fizetett hiteleket - mondta az elnök.

Sajátos interpretációja szerint azért terjedt el indokolatlan mértékben a devizahitelezés Magyarországon, mert 2002 után a felelőtlen gazdaságpolitika miatt a régió éllovasából sereghajtó lett hazánk, és el kellett halasztani az eredetileg 2006-ra tervezett euróbevezetést. (Arról nem írt, hogy a Maastricht-i kritériumok teljesítésétől is messze voltunk.)

Az MKIK elnöke szerint tovább súlyosbította a helyzetet hogy rajtunk kívül a régió minden országában korlátozták a devizahitelek nyújtását.

A bankok kihasználták a helyzetet, miközben felelőtlenül osztogatták a kölcsönöket, a nyereség jó részét különféle költségek címén adózatlanul kiszivattyúzták az országból, emellett az adózott nyereségből is hatalmas hasznot raktak zsebre. Az elnök vágya: a bankok hozzák vissza az országból kivitt pénzt.