Előfizetés

Újabb lépfenefertőzés

Lépfene kórokozóját mutatta ki szombaton egy Heves megyei házi vágásból származó marhahúsból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Diagnosztikai Igazgatósága. Egy embert Gyöngyösön bőrlépfene tüneteivel kezelnek, ő a fertőzött szarvasmarha húsának darabolásakor megsérült.

A Heves megyei marhahús a járványügyi nyomozás eredménye szerint nem került be a közfogyasztásba, és az eset nem áll okozati összefüggésben a Tiszafüredhez kötődő lépfenés megbetegedéssel – közölték. A fertőzött húst a hatóság megsemmisítette.

Szakali Erzsébet, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal főigazgatója úgí tájékoztatta az MTI-it, hogy a fertőzést a szakemberek lokalizálták, újabb megbetegedésekkel a továbbiakban nem kell számolni Tiszafüreden.

Az érintett telepen szigorított fertőtlenítést végeztek, a fertőzött szarvasmarha-állományban újabb megbetegedés nem fordult elő, és a kór nem terjedt át a környék állatainak egyikére sem. A helyi zárlatot az előírt, háromhetes megfigyelési idő letelte után lehet feloldani, ami egyben a betegség megszűntté nyilvánítását is jelenti majd.

Mint folyamatosan beszámoltunk róla, a lépfene-megbetegedést egy húshasznú szarvasmarha-állományban állapította meg az állat-egészségügyi hatóság. A betegség kórokozóját két, illegális házi vágás során feldolgozott állat szerveiből mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az is kiderült, hogy a az állatok feldolgozott húsának egy részét értékesítették, abból a kközétkeztetésbe is került.

Az Együtt-PM véleménye szerint az ügy miatt Fazekas Sándor személyes és hivatali felelősséget is visel, ezért nem maradhat a posztján. A fertőzés ugyanis nem "váratlan sorscsapás" vagy "hétköznapi természeti jelenség" volt, ahogyan a kormány láttatni akarja, a példátlan esethez ugyanis súlyos szabálytalanságok és egy jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező "újgazda" visszaélései vezettek.

Az Együtt-PM szerint változtatni kell a hibás kormányzati birtokpolitikán, hogy az állami földek azokhoz kerüljenek, akiknek valódi állattenyésztési tudásuk van. A hatóságokat meg kell erősíteni, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő, a mostani ügy összes felelősét pedig - politikai kapcsolataikra való tekintet nélkül - szigorúan meg kell büntetni.

Közben kiderült: tiszafüredi gyerek tucatjait tiltották ki a kormány felügyelete alá tartozó zánkai Erzsébet-táborból annak ellenére, hogy szakemberek igazolták: egyetlen Zánkára készülő tiszafüredi kisiskolás sem fertőzött, ráadásul köztudott, hogy a lépfene emberről emberre nem terjed. Az MSZP közleményben szólította fel a kormányt, minél előbb intézkedjen, hogy a tiszafüredi gyerekek még az idei nyári szünetben visszatérhessenek Zánkára.

Nem marad azonban vakáció nélkül a tiszafüredi Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda 50 tanulója, ígérte lapunknak a zánkai tábort képviselve a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Ám, hogy pontosan mikor élvezhetik a tábor vendégszeretét, azt nem tudni. Mint írták, az időpontról megkezdődtek az egyeztetések, de kérdésünkre nem erősítették meg, hogy a gyerekeket agusztusban fogadnák-e, ahogyan arra utalt a Blikk.

A gyerekeket annak ellenére nem fogadta a tábor, hogy az ÁNTSZ is megállapította: emberről emberre nem terjedne a lépfene. Ám a tábor orvosa - mint az alapítvány tájékoztatott - azt a szakvéleményt adta, hogy a gyermekekről csak alapos előzetes vizsgálatok után lenne megállapítható az esetleges fertőzés.

Ilyen vizsgálati eredmények a döntés meghozatalakor még nem álltak rendelkezésre, de - tette hozzá a társaság - a vasárnapi kezdés miatt muszáj volt tájékoztatni a szülőket, akik a zánkai táborvezetés - az alapítvánnyal közös - döntését elfogadták, mint ahogy a "későbbi táborozási időpont biztosítását" is.

Továbbra is hallgatnak az emlékműről

Több mint hat hete nem válaszol Havasi Bertalan a Népszava megkeresésére a Szabadság téri emlékmű felavatásával kapcsolatban. A kormányfő sajtófőnöke a lapunk által tegnap ismét feltett kérdésre sem reagált, pedig írásban azt tudakoltuk Havasitól, mikor tervezi átadni a vitatott emlékművet Orbán Viktor kormányfő.

Noha Orbán hallgat, s vélhetően annak örülne a leginkább, ha csendben, "fű alatt" avathatnák a sokak jóérzését sértő szobrot, erre aligha van esély.

Csaknem 90 napja tartanak ki azok a civilek, akik az emlékmű ellen demonstrálnak. S noha újabb és újabb rendőrségi eljárások indulnak a békés tüntetők ellen, a szervezők szerint ezzel nem tudja megfélemlíteni a hatalom a demonstrálókat.

A tiltakozók körében eddig is elismert közéleti személyiségek jelentek meg, a sor pedig a múlt héten folytatódott, amikor Majtényi László volt ombudsman is a helyszínen fejezte ki szolidaritását a civilekkel, majd Lakner Zoltán politológus és Esterházy Péter író szólt a tömeghez.

A Szabadság téri civilek egyébként több mint ezer aláírást is összegyűjtöttek. Az online petíció azt követeli: a jelenlegi kormány ne legyen jövőre a holokauszt emlékezetéért felelős nemzetközi szervezet, az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) soros elnöke.

Megírtuk, az Orbán-kabinet "elbukhatja" a IHRA elnökségét, amit Magyarország jövőre venne át Nagy-Britanniától. A szervezet 30 másik tagállama közül több is tiltakozik, éppen az Orbán-kormány emlékezetpolitikája és az emlékmű miatt. Az Egyesült Államok 30 zsidó származású kongresszusi képviselője is bírálta az emlékmű tervét Orbánnak írt levelében.

Pert nyert a Helsinki a Fidesz ellen

A Fidesz és Hoppál Péter szóvivő megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnévhez való jogát - döntött tegnap a Fővárosi Törvényszék. A per tárgya egy sajtótájékoztatón elhangzott propagandaszöveg jogi megítélése volt.

Hoppál többek között azt állította, hogy a Helsinki Bizottság is egyike az amerikai pénzen kitartott "álcivil" szervezeteknek, amelyek megrendelésre járatják le az országot és a kormányt.

A civil szervezet bocsánatkérésre szólította fel a politikust, aki ezt nem tette meg, ezután pereltek. Az alperesek ügyvédje szerint a szóvivő nem, csupán a képviselt szervezet lehet felelős a személyiségi jogsértésért.

A Fideszről annyit mondott, hogy a párt sajtósai megfelelően előkészítették az anyagot, a Hoppál által elmondott eredeti szövegben nem voltak szervezetek konkrétan megnevezve, és a szóvivő csak újságírói "provokációra" olvasott fel néhány nevet.

A bíró megállapította, a sérelmezett kijelentések jogsértők, mivel olyan tényállítást tettek az alperesek, amelyek alkalmasak a negatív társadalmi értékítélet kialakítására. Arra kötelezte őket, hogy a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban fejezzék ki sajnálkozásukat, a Fideszt pedig arra is, hogy a fidesz.hu-n is tegye meg ezt. A Fővárosi Törvényszék ítélete nem jogerős.