Előfizetés

Még nincs vége: újabb két lépfene-gyanús beteg került kórházba

További két embert vittek kórházba megfigyelésre lépfenefertőzés gyanúja miatt Tiszafüredről - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tisztifőorvos.

Sinkó-Káli Róbert elmondta, hogy a két érintettet péntek éjjel vitték a debreceni Kenézy kórházba. Az egyikük a gyepmesteri telep egyik dolgozója, akinek egyik alsó végtagján van egy azonosítandó seb. A másikuk egy konyhai dolgozó, akinél fennáll a gyanúja, hogy érintkezett a fertőzött hússal, esetleg fogyasztott belőle. Jelenleg mindketten tünet- és panaszmentesek, antibiotikumos kezelést kapnak. Családi környezetüket még vizsgálják a járványügyi szakemberek. Ha otthonukban ismeretlen eredetű húst találnak, azt megsemmisítik, és amelyik családtagjukról kiderül, hogy nyers hússal érintkezett, ő is megkapja a megelőző gyógyszeres kezelést. 

Sinkó-Káli Róbert elmondta: a bakteriális fertőzésre az eltelt idő miatt már kisebb az esély, a spórásodás miatt viszont továbbra is fennáll a fertőzés veszélye. A tiszafüredi lépfenefertőzéssel összefüggésben már mintegy ötvenen kapnak antibiotikumos kezelést - mondta a megyei tisztifőorvos.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) péntek reggel közölte az MTI-vel, hogy lépfenefertőzés gyanúja miatt többen kórházba kerültek. A debreceni Kenézy kórházban már nyolc embert kezelnek. A hat korábbi beteg közül hárman telepi dolgozók, köztük van továbbá egy ottani idénymunkás és a két tizenéves fia. Az ÁNTSZ ismertetése szerint az ember a lépfene kórokozójával beteg állatokkal (főként kérődzőkkel) való közvetlen kapcsolat (állatok gondozása, vágása, feldolgozása) révén fertőződhet meg. Kiemelték: az időben felfedezett lépfene antibiotikummal jól gyógyítható. Az Országos Epidemiológiai Központ honlapján olvasható tájékoztatás szerint ugyanakkor kezelés nélkül a betegek 20-60 százaléka meghal.

A pénteki tájékoztatás szerint az elmúlt napokban egy tiszafüredi szarvasmarhatelepen két szarvasmarhát vágtak le illegálisan. Az állatokról feltételezni lehetett, hogy betegek, de erről az állategészségügyi hatóságot nem értesítették. A Nébih Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának vizsgálata a helyszínen még fellelhető fagyasztott húsból kimutatta a lépfene-baktériumot. Az illegálisan levágott állat húsának egy részét családilag felhasználták, a másik részét a több konyhát is üzemeltető Füredi Hableány Bt.-hez szállították.

Péter István, Jász-Nagykun-Szolnok megyei főállatorvos arról számolt be, hogy a hatósági állatorvost csak több szarvasmarha megbetegedése, elhullása után értesítették. A lépfenebetegséget a hatóságok július 2-án állapították meg. A konyhák üzemeltetői szabálysértést követtek el, mert ellenőrizetlen, kísérő dokumentumok nélküli húst szállítottak be főzésre. Bírságuk emiatt elérheti a több millió forintot, és a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen.

Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy a pénteken érkezett feljelentés alapján ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárásban vizsgálják az eset körülményeit.

Helló a világon!

Publikálás dátuma
2014.07.05. 13:45
A kép illusztráció Fotó: Getty Images
Újszülöttet találtak a Borsod–Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főportája előtt elhelyezett csecsemőmentő inkubátorban, a nagyjából egynapos kisfiú a Csillag Ulrik nevet kapta – közölte Nagy Gábor, az egészségügyi intézmény orvosigazgatója.

A csecsemő 3270 gramm súlyú 50 centiméter hosszú, vélhetően július 4–én, éjfél körül tették be az inkubátorba.

A kisfiú egészséges, életfunkciói jól működnek. Ő a tizenegyedik újszülött, akinek az életét megmentette az inkubátor, amióta kihelyezték – mondta el Nagy Gábor. A csecsemőmentő inkubátor 2001 óta működik a kórház előtt, legutóbb 2013 januárjában találtak benne újszülöttet.

A ruházatot is átvizsgálhatják - Fokozott ellenőrzés Budapesten

Fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros egész területére Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya, az akció vasárnap reggelig tart - közölte a rendőrség szombaton, honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a szombat délelőtt 10 órától vasárnap reggel 8 óráig tartó ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, a ruházatot, járműveket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.

A fokozott ellenőrzés célja a közrend, a közbiztonság fenntartása, a jogellenes cselekmények elkövetésének megelőzése, megakadályozása, az elkövetett szabálysértések, bűncselekmények felderítése - hangsúlyozta a BRFK. Hozzátették: "a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja".