Előfizetés

GE: volt kém, nincs kém

A  Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda április 15-én megszüntette azt a nyomozást, amely tavaly nyáron, a General Electric (GE) nagykanizsai fényforrásgyárának feljelentése alapján, ipari kémkedés ügyében indult.

Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy az üzleti titok megsértésének gyanúja miatt indult nyomozást a rendőrség azért zárta le, mert nem volt megállapítható, hogy történt-e bűncselekmény. A nyomozás befejezése kapcsán a GE az MTI érdeklődésére hétfőn azt közölte: a cég tudomásul veszi az eljárás lezárását.

Az esetről elsőként beszámoló Kanizsahír portál tavaly szeptemberben adott hírt arról, hogy a gyanú szerint kelet-európai megbízásból, közvetítő felkérésére folytatott ipari kémkedést a cég egy azóta elbocsátott dolgozója.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-nek akkor megerősítette az értesülést azzal, hogy a cég feljelentésére "üzleti titok megsértésének megalapozott gyanúja miatt" indítottak eljárást egy 58 éves férfi ellen. A feljelentést a vállalat vagyonvédelmi igazgatója tette tavaly augusztus 29-én.

A GE közleménye szerint a nagykanizsai fényforrásgyárba érkezett névtelen bejelentés alapján "rendkívüli biztonsági auditot" végeztek a cégnél. Ennek során egy munkavállalóval szemben felmerült a gyanú, hogy "üzleti célokkal nem magyarázható adatmásolást végzett", ezért tett a vállalat rendőrségi feljelentést.

A Kanizsahír hétvégi információja szerint az ipari kémkedés gyanújába keveredett elbocsátott dolgozó kártérítési pert fontolgat korábbi munkáltatója ellen.

Késnek a vonatok a pusztaszabolcsi vonalon

Vezetékszakadás miatt a Budapest-Pusztaszabolcs vasútvonalon 15-30 perces késésekre lehet számítani hétfő délután - közölte a Mávinform az MTI-vel.

A közlemény szerint a Déli pályaudvaron megrongálódott a vasúti felsővezeték az első három vágánynál. A vezeték akkor sérült meg, amikor egy mozdony a Százhalombatta felé közlekedő vonat szerelvényéhez gördült volna. A mozdony áramszedője a vezetékbe akadt, leszakítva azt.

A pusztaszabolcsi vonalon közlekedő vonatok mellett a vezetékszakadás miatt több, a Déli pályaudvarra érkező és onnan induló vonatnál is várható kisebb-nagyobb késés. Egy délutáni tapolcai gyorsvonat például jelentős késéssel indul.

A műszaki szakemberek már dolgoznak a vezetékrendszer helyreállításán.

Kolbászmérgezés - hárít a vállalkozó

Publikálás dátuma
2014.06.23. 17:03

A Gourmand Company ügyvezetője,  Keksz Zsolt egri kistermelő feltételezi, hogy nem a cége által gyártott termékektől betegedtek meg fogyasztók. A cég honlapján megjelent közleményben leszögezi, hogy üzemükben őstermelőként az előírtnál szigorúbb szabályokat alkalmaznak.

A közlemény szerint termékeiket több órán át 100 fok feletti hőmérsékleten hőkezelik, így a betegséget okozó baktérium mindenképpen elpusztulna az eljárás során. A cég 2009 óta gyárt szarvasgombás termékeket, eddig semmilyen panasz nem érkezett rájuk - jegyzi meg.

Keksz Zsolt idéz a Nébih tájékoztatójából, amely szerint Magyarországon az esetek döntő többségét a házi disznóvágás során készített, nyers vagy rosszul hőkezelt hurka, sonka, kolbász és disznósajt okozza.

A betegséget okozó Clostridium botulinum baktérium hőérzékeny, 80 Celsius-fok felett denaturálódik, 10 perces forralást követően elpusztul, hatástalanná válik - írja.

A kistermelő megjegyzi azt is, hogy a baktérium szinte kivétel nélkül húsárun keresztül kerül a szervezetbe, "de sem az üzemben, sem a magánéletben (vegetáriánusok az alkalmazottak) nem használunk és fogyasztunk húst, így nem érintkezhet azzal".

Keksz Zsolt mindemellett a közleményben arra kérte a vásárlókat, hogy a Nébih vizsgálat befejezéséig ne fogyasszák a Gourmand Company termékeit.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton figyelmeztetett a  kolbászmérgezésként ismert botulizmus veszélyére, amelyben eddig négyen betegedtek meg. Hozzátették, hogy a hatóság egy kistermelő tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette, termékeit begyűjtik.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tájékoztatása szerint   Magyarországon egy, Grúziában, illetve Franciaországban három esetben is olyan botulizmus megbetegedés fordult elő, amelyet megelőzően a beteg egy magyar termelő által készített, különböző, csak zöldségféléket tartalmazó termékeket (szarvasgombás pesto, humusz) fogyasztott.

Megállapították azt is: alapos a gyanú, hogy Keksz Zsolt, egri kistermelő Gourmand company márkajelzésű készítményeitől lettek rosszul. A gyártó 12 termékcsoporton belül mintegy 61 féle terméket állít elő, a Nébih jelezte, hogy a termékmintákat folyamatosan gyűjtik be.

A Nébih felhívta a figyelmet arra: ha valaki fogyasztott az elmúlt hetekben Keksz Zsolt termékeiből, és azt követően nehezen azonosítható tünetekkel megbetegedett, azonnal forduljon orvoshoz. A zöldségkészítményt (szarvasgombás pesto, humusz) vagy annak maradékát, esetleg az üres, de címkével még azonosítható üveget pedig ne dobja ki, hanem vigye magával az orvoshoz.

A botulizmus okozta tünetek közé tartozik a szájszárazság, a homályos vagy kettős látás, a nyelési és beszédzavar, a szemhéjcsüngés, a további látászavarok. Ezek átlagosan 12-72 órán belül tapasztalhatók, azonban akár már 4 órán belül, de 10 nap múlva is jelentkezhetnek. A kezdeti tüneteket követően szimmetrikus, petyhüdt bénulás, végül légzésbénulás alakulhat ki. Emellett az ételmérgezést hasmenés, hányás, majd székrekedés kísérheti. Láz és érzékelési zavarok viszont nincsenek.