Köszönetturné és tisztújítás a baloldalon

Karácsony Gergely lehet a Párbeszéd Magyarországért (PM) új társelnöke; a párt vasárnap tartja tisztújító gyűlését, amelyen az új vezetőket megválasztják. Lapunk úgy értesült, hogy Szabó Tímea ismét társelnök lehet, Karácsony pedig a brüsszeli parlamentben mandátumot szerzett Jávor Benedek posztját kaphatja meg.

Karácsonyt, aki felmérések szerint a második legnépszerűbb politikus, saját pártjában is elismerik, sokan szeretnék, ha ő lehetne a baloldali ellenzék közös főpolgármester-jelöltje. A PM vezetése április 9-én, az országgyűlési választásokon elszenvedett súlyos kudarc miatt mondott le, de csak május 25-i hatállyal. Azért nem azonnal, hogy végig tudják csinálni az EP-kampányt. A vasárnapi tisztújító gyűlés résztvevői a választási kudarc okait is igyekeznek majd megfejteni, de várhatóan az is szóba kerül, hogy milyen formában akarnak a jövőben az Együtt-el közösen politizálni.

Bajnai Gordon pártja június 21-én tartja tisztújító gyűlését. Az Együtt vezetői szintén az országgyűlési választások után ajánlották fel lemondásukat. Forrásaink szerint az Együtt ismert politikusai még nem döntötték el, kik vezessék a továbbiakban a három platformból álló pártot, amelyiket a megalakulásától három társelnök - Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke és Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi vezetője - irányított. Bajnai az Együtt-PM szövetséget vezette.

A színfalak mögötti alkudozásról csak annyit tudni, hogy Szigetvári vezető lesz, akár elnöki pozíciót is kaphat. A helyzetet nehezíti azonban, hogy Juhász az országgyűlési választások után arról beszélt: hivatalos döntés ugyan nincs a Milla megszűnéséről, ő azonban támogatná ezt, mert az egyesület nem végez már valódi tevékenységet. Kónya pedig néhány napja az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kijelentette: nem kizárható, hogy a Szolidaritás szakítani fog az Együtt-PM-mel.

A Demokratikus Koalíció (DK) szombaton országos értekezleten értékeli az országgyűlési és európai parlamenti választás eredményeit, tanulságait. Még ezt megelőzően, csütörtökön köszönet-turnéra indul Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke, a párt vezető politikusaival Pécsre, Debrecenbe, Szegedre, illetve Miskolcra is elmegy, hogy megköszönje a választóknak az eddigi támogatást. A pártba egyébként az utóbbi hetekben több mint ezren jelentkeztek, így a már elfogadott nyilatkozatokkal együtt a DK taglétszáma több mint tízezerre nőtt.

Szerző

Stigmát aggat a kormány a szegényekre

Publikálás dátuma
2014.06.12. 07:03
Egyre nagyobb a nyomor, még a munkavállalók negyedének keresete sem éri el a létminimumot FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
Az egyre mélyülő szegénység beágyazásának tartja Ferge Zsuzsa szociológus, hogy az új kormányban két államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal. Eközben megjelent a KSH létminimumról szóló jelentése. Legkevesebb 87 510 forintra van szüksége egy felnőttnek ahhoz, hogy fedezze az életszükségleteit. Ennyit a minimálbéresek sem keresnek, a nélkülözők táborát a közmunkán élők, a segélyezettek és a munkanélküliek gyarapítják.

Noha a cél az, hogy a szegénység ne rögzüljön, ne legyenek stigmák és mobilitási korlátok, a kormány most ennek ellenkezőjére készül. Ferge Zsuzsa szociológus emlékezetett ara, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette: a szociálpolitikának különbséget kell tennie a problémás családok és terheket hordani képesek között. Az új kormányban két külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal és azokkal, akik "a vállukon viszik Magyarországot".

Ferge Zsuzsa szerint ennek a megoldásnak az az üzenete, hogy az államnak más a viszonya azokhoz a polgáraihoz, akik valamilyen “problémás” csoporthoz, kisebbséghez tartoznak, mint a többiekhez. Ebből szerinte az következhet, hogy az ország még inkább kettészakad. Ugyan 2013-ról még kevés az adat, de azt már számos felmérés bizonyítja, hogy a szegények - olykor sokkal - szegényebbek lettek. Ennek a helyzetnek az elfogadását, beágyazását mutatja a két államtitkárság létrejötte. Sok országban lát arra példát, hogy a segélyezés problémájával külön foglalkoznak. "De kormányzati szinten az eszközöket és feladatokat, nem pedig az embereket és csoportokat választják szét" - fogalmazott.

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a létminimumról szóló legfrisebb jelentését. E szerint tavaly havonta 87 510 forint volt az egy “fogyasztási egységre” számított létminimum, és ebből 24 099 forintot tett ki az élelmiszer kiadás. A fogyasztási egység értelmezése nem könnyű - magyarázta a szakember. A 87 510 forint egy egyedülálló aktív felnőtt szerény megélhetését biztosító összeg. Egy négytagú család esetében a KSH által számított létminimum összeg 254 ezer forint. Ahogy a KSH mindig is hangsúlyozta, a létminimum nem jelent feltétlenül szegénységet, mert "biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését". Noha nem tudjuk, ma hányan élnek e szintek alatt, ezt nem közölte a hivatal.

A munkavállalók 25 százalékának keresete egyébként nem éri el a létminimum összegét. A minimálbérért dolgozók 101 500 forintos keresete jól hangzik, ám ez bruttó összeg, amelyből mindössze 66 483 forintot kapnak meg, vagyis 21 ezer forinttal kevesebbet, mint amennyiből minimálisan meg lehet élni. A közmunkán élők nyolc órás munkáért nettó 50 632 forintot kapnak, a legtöbben hat- illetve négy órában dolgozhatnak, a közmunka átlagos időtartama pedig 3 hónap.

A fennmaradó kilenc hónapban szociális segélyen tengődnek az emberek, ennek összege korábban 28 ezer 500 forint volt, amit a Fidesz-kormány 22 ezer 800 forintra csökkentett. Segélyt egy családban csak egy ember kaphat, de ha a házastárs dolgozik, akkor munka nélkül maradt párjának ez sem jár. A regisztrált munkanélküliek több, mint 50 százaléka, azaz 300 ezer ember egyetlen forint ellátást sem kap. A nyugdíjak kétharmada 100 ezer forint alatt van, jelentős azoknak az időseknek a száma, akik 50-80 ezer forintból élnek.

Ferge Zsuzsa úgy fogalmazott, a szükséges eszközök egyike a megfelelő szintű garantált szociális minimum, ami első lépés lenne ahhoz, hogy többen lehessenek teherbírók.

Szerző

Dzsentri, de mágnásabb a mágnásnál

Publikálás dátuma
2014.06.12. 07:01

Hétfőn avatta fel Orbán Viktor Tisza István egykori miniszterelnök újjáépített szobrát a Kossuth téren. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy a szobor újraállítása "egy új, nemzetépítő korszak megindulásának szimbóluma lehet". Orbán kiemelte: "ma (...) ugyanazt mondhatjuk, mint Tisza István: töredelmesen bevalljuk, mi nemzeti alapon állunk". A kormányfő aktuálpolitikai kontextusba helyezte az 1934. áprilisában átadott szobrot, illetve Tisza alakját, ami már a korabeli sajtótól sem volt idegen. Az akkori Népszava azonban nemcsak politikailag, esztétikailag sem értett egyet a szoborral. Korabeli lapszámainkból idézünk.

Népszava, 1929. június 19.

"Budapest a rossz és elhibázott szobrok városa lesz."
A Tisza-emlékmű pályázatának eredménye

A magyar monumentális szobrászat, amelyről többszörösen megírtuk, hogy zsákutcába fog jutni, a Tisza-szobor pályázatára beérkezett terveivel ismételten beigazolta föltevésünk igazát. A Tisza István-szoborbizottság tudvalevően pályázatot írt ki Magyarország tragikusvégü volt miniszterelnöke emlékének megörökítésére, amelyre csaknem az egész magyar szobrászgeneráció - a legújabb törekvéseket reprezentálók kivételével - fölvonult. Ez a pályázat a teljes meddőségbe fulladt, mert hogy a zsűri Zala György és Orbán Antal terveinek ítélte az elsőséget s az ő páályzatukat fogadta el kivitelre s azonkívül néhány pályatervet díjjal jutalmazott, nem változtat azon a tényen, hogy ez az egész nagy fölvonulás: nem sikerült! A Kossuth-szobor kudarca után - amelyről annak idején részletes ismertetetésben mutattuk ki teljes elhibázottságát - , ime, a másik nagy monumentális alkotás, amely hirdetni fogja a főváros terein a magyar monumentális szobrászat csődjét. (...)

Aki elfogulatlan szemmel végignézi a Tisza-szobor pályázatait, az első pillanatra megállapíthatja, hogy csaknem valamennyi egy közös szellemi és szobrászi elgondolás gyermeke. Mintha minden egyes pályaterv (kevés kivétellel) egy tudatalatti kényszerképzet eredménye volna: egy teátrális, színpadias hősiesség plasztikai megnyilvánulása, amelyet vagy az allegorikus-klasszikus vonatkozás, vagy a száraz naturalizmus béklyója fog bilincsekbe!

A magyar szobrásznemzedéknek az a része, amely e pályázaton részt vett, egyénileg és egyenkint nagyon sok komoly és abszolút művészi becsű alkotással gyarapította évek hosszú során át a magyar plasztikát, közülük sokan valóban nagy értékei a magyar művészi kultúrának, de kollektív munka megoldásánál, amely monumentális föladat elé állítja őket, elvesztik lábuk alól a talajt, amint ezt a mostani eset is ékesen bizonyítja!

Minden elfogultság nélkül meg állapítanunk, hogy ennek egyik ténybeli oka az a kultusz volt, amely szobrászainkat csaknem kevés kivétellel belekényszerítette a hősi emlékek művészietlen tömeggyártásába! Ez a művészeileg teljesen hálátlan föladat termelte ki azután mindazokat az okokat, amelyek a Tisza-szobor elhibázottságánál oly szembeötlően kiütköznek. Ezek a színpadias gesztusok, amelyeket nem a művészi, plasztikai drámaiasság lendülete feszitett, hanem a propaganda, váltak tudatalatti kényszerré a hosszú évek alatt a művészek ösztönösségében. Ez lett azután eluralkodóvá művészi fölfogásukon is, valahányszor olyan monumentális föladat elé kerültek, amelyek megoldásánál "valami nagyot", "valami rendkívülit kellett megvalósítaniok.

Az ilyen monumentális szobrászi megbízás rendesen jelentékeny (többszázezer pengő) összeggel támasztotta alá a művész föladatát, ami különben a hősi emlékek egyik-másikánál is előfordult már. Ebbőlszármazott a másik baj, aminek jelenségét szintén kiütközően érzékeltetik a Tisza-emlék pályatervei! Ezt a nagy summát a művész igyekezett "betölteni" - megfelelő "ellenértéket" adni érte! A főalak - minden ilyen emlékmű tételes lényege - mellé fölsorakoztak az allegorikus történelmi, klasszikus rekvizitumok hallatlan tömegei, ezek a részben idejétmult szobrászi motívumok. Afrika őserdeiben nem sebeztek annyi oroszlánt halálra a vadászok, mint amennyit a magyar szobrászok "képzelete" kitermelt! (Ez a halálra sebzett oroszlán terpeszkedik egyébként Zaláék pályanyertes tervének egyébként jótömegü oszlopán is...)
(...) A magyar monumentális szobrászat azonban - talán nem is egészen a szobrászok hibájából - elbukott!...
(i. e.)

Népszava, 1934. április 21.
BAJ VAN AZ ÜLÉS KÖRÜL!

De mekkora baj... Nem is tudjuk hirtelenjében, mi lészen itt e bajoktól amúgy is ragyavert országban, ha ezt a nagy bajt, ezt azt az "ülés-bonyodalmat" gyorsan meg nem oldják!?
Olvassuk, hogy a Tisza-szobor vasárnapi leleplezésének előkészületei során érdekes "közjogi" kérdés merült fel. Olvassuk, hogy a "súlyos közjogi kérdés" napok óta foglalkoztatja az illetékes tényezőket.
Napok óta!

És az országot nem értesítették róla... nyomban... az első percben, - hogy a probléma megoldása tekintetében segítségül rohanhatott volna... Arról van szó, hogy a leleplező ünnepélyen a hercegprímás helyét a főhelytől jobbra, de sorban a királyi hercegek után jelölte ki a rendezőbizottság. Na már most! A bonyodalom és a kavarodás, illetőleg: a "nagy közjogi kérdés" abból keletkezett, hogy a hercegprímás szabályszerűnek véli ugyan, hogy a főhelytől jobbfelé üljön, de sem a szabályoknak, sem a rangjának nem tartja megfelelő elintézésnek, hogy a királyi hercegek után foglaljon helyet...

Hát ez csakugyan igen komoly dolog! A nagy adók csak hagyján. A munkanélküliséget, a kereseti lehetőségek végzetes összezsugorodását, az óráról-órára szaporodó vércsekarmú gondokat és a hasonló csekélységeket, ugyebár, mégcsak el lehetne viselni valahogy. De... de ezt a közjogi kérdést, ezt, hogy egy rendezőbizottság ne tudja, a huszadik század negyedik évtizedében se tudja, hogy ki hol üljön és ki hol ne üljön... hát azt idegekkel kibírni egyszerűen lehetetlen!!
Még szerencse, hogy a hercegprímás nem erőlteti kenyértörésig az ügyet... És így elhárul a súlyos összeütközés Magyarország és a Vatikán között. A hercegprímás a kijelölt sorrendben, a kijelölt helyre ül majd le.
De azért ne sóhajtsátok el a megkönnyebbülés sóhaját. A kényes közjogi kérdés nincs megoldva,. Csak elhalasztódott!

Népszava, 1934. április 22.
TISZA ISTVÁN

A parlament előtti téren ma, vasárnap szoborleleplezés lesz. A régi Magyarország leghatalmasabb politikusának, Tisza Istvánnak a szobra áll ott. A mai magyar politika állította a tegnapi politika vezérének. Harcos férfi emlékünnepe ez a szoborleleplezés. Harcos volt és harcrai egyrészét velünk kellett megvívnia. Ezek a harcok sokszor és sok alkalommal a személyi gyűlölségig élesedtek. Ám ma túl vagyunk minden személyes élen és másfél évtized távlatából személytelen és szenvedélytelen józansággal mérhetjük le Tisza alakját, politikáját és munkásságának következményeit.

Kettőt javára: az egyik politikai koncepciójának az az arca, amely az Ausztriával való közösség megingathatatlan fönntartását hirdette, ami több volt és mélyebb volt, mint egyszerű aulikusság, dinasztikus hűség, annak a mélységes belátása, hogy a dunamenti államok sorsa elválaszthatatlanul összeforrott - és szétesve, széttörve csak a nyomorúság és a megsemmisüléshez közeljáró tengődés várhat reájuk. (...)

A másik: politikájának őszintesége. Őszintén volt feudális, őszintén volt munkásellenes, őszintén volt a dzsentri történelmi szerepének kérlelhetetlen védelmezője. Gúnyneve (sokat mi adtunk): a geszti úrlovas és a többi mind-mind azt bizonyítja, hogy ettől a szerintünk végzetes, ettől a szerintünk katasztrófába döntő politikától sem népszerűségért, sem a hatalomért soha el nem hajolt. Maradt makacsul és keményen az, ami lenni akart, eleven tilalomfa minden feltörekvő erő, minden progresszió, minden társadalmi haladás útjában. Kálvinista predesztináció, vagy úri gőg? Ma már oly mindegy! A Végzet lovasa volt, de - ez történelmi felelősségét semmivel sem kisebbíti - bátran ülte a lovat.

Igen: ezt és ennyit a nagy ellenfélnek. Annak, aki törekvéseink előtt elzárta az utat. Annak, aki pártjával megakadályozta, hogy ennek az országnak általános, titkos választójoga legyen. Annak, aki azt hitte (közös hite minden autokráciára hajlamos vezérformátumú embernek), hogy mert a parancsnak engedelmeskednek és mert a közigazgatás gépezete kifogástalanul funkcionál: nincs semmi baj a felszín alatt!

Tisza egész léte eleven szembeszegülés volt minden reformmal. Nem hangzik különösen, ha azt mondjuk, hogy az elmulasztott reformokkal a magyar forradalomnak ő a közvetlen elindítója?
Ö: és ez nem személyt, hanem rendszert jelent. Megoldatlan nemzetiségi kérdések, egyre keserűbbé váló munkáskérdés, új költők, akik elől süketen zárkózik el a hivatalos Magyarország, új tudósok, új hitek, repesztő ellentétek... Tisza halad a Végzet útján.
Parlamentáris: de hiszen idejében egész Európa az! És egész Európa elszenvedi, ha kell, az obstrukciót (amely egyébként itt egyáltalában nem a szabadságért, nem a demokráciáért, hanem külső és közjogi lappáliákért folyt). De itt Tisza akaratából Perczel zsebkendőt lobogtat, van chlopyi hadparancs, van ugrai levél és Tisza, a Sors Embere, száguld tovább, makacsul, mereven, a tragédia felé.

A történelemírók nagy munkája, hogy kimutassák, hogyan ellenezte Tisza a háború kitörését. Igazak az adatok? Olyan mindegy! Az az osztálytagozódás, amely megmerevedettségében, kérlelhetetlenségében minden feloldódás elébe feszült, ugyancsak oka volt a háborúnak. Tízezerholdak árnyékában, nagy papi birtokok mögött Tisza uralkodott. Dzsentri, de mágnásabb a mágnásnál, protestáns, de egyházvédőbb a katolicizmusnál.
A történelmi hatalmak csorbitatlansága volt Tisza élete, programja és amikor a történelem kereke egyet fordult, Tisza műve (és vele mindaz, amit nemcsak ő, de másként és más hittel ellenfelei védtek) rommá lett.
Különös elképzelés: mi lenne, ha ma élne? (...)

A forradalom kóbor katonái megölték. Nem őt, benne a szimbolumot. Sorsunk, a magyar sors, a munkássors mai szögéből nézzük a parlament előtt ércbeöntött alakját. Osztálya nagy fia volt és egy ország dőlt romba, halála óta tizenhat év múlt el, de a promlémák, amelyeknek fölvetését mindig becsülettel tűrte, megoldását mindig konokul akadályozta, itt vannak, itt élnek. Ez a Tisza tragikus öröksége. És ebből adódik a ma kötelessége is egyúttal. Likvidálni és megoldani azt, aminek megoldását ő nem engedte.

Reformok sora vár és sürget. Hajszol az idő és a szobor talapzatáról nem követésre, hanem megtagadásra int a Mult!

Szerző