Zene és nyelv jegyesek

Publikálás dátuma
2014.05.17. 09:00
Fotó: Thinkstock
Liverpool nemcsak az egyetemes zenének tett szolgálatairól híres. Az észak-angliai város egyetemének kutatói a zenének az agyra gyakorolt jótékony hatását is igyekeznek kimutatni.

Felfedezték ugyanis, hogy a zene, pontosabban a zenetanulás segíti a vérnek a bal agyféltekébe való áramlását, amely köztudottan a kreativitás helye. Egyúttal azt is megerősítették, hogy a zene- és a nyelvtanulás ugyanabban az agyközpontokban zajlik.

Amy Spray doktornő és kollégái első kísérletükben 14 zenészt és 9 nem-zenészt zeneszerzési, illetve szóképzési programra hívtak és megfigyelték, hogy e tevékenységük hogyan hat az agyukra. Az eredmények azt mutatták, hogy a zenészeknél mindkét feladat esetében azonos volt az agyműködésük, ellentétben a nem-zenészekével.

A második kísérlethez a kutatók egy újabb nem-zenész csoportot toboroztak. Nekik szavakat kellett alkotniuk, majd zenét hallgattattak velük. Felmérték agyműködésüket, majd egy alig fél órás zenei oktatásban részesítették őket és újra elvégezték a vizsgálatot. Az első felmérés még nem mutatott ki semmilyen összefüggést a kétféle a tevékenység között, a másodiknál viszont voltak már olyan jelek, mint korábban a képzett zenészek esetében. Ez azt engedi feltételezni, hogy  a zenetanulás gyors változást hoz a zenehallgatásnál használt kognitív mechanizmusokban és mivel ugyanezek a mechanizmusok működnek a nyelvtanulásnál is, a zenei képzés segíti az agyban a nyelvek elsajátítását.

A feltételezés mindenképpen érdekes, és laikusok számára is megmagyarázható azzal, hogy a nyelv valahol szintén „zene” a maga intonációival, ritmikáival. Arra pedig ezernyi példát tudunk mondani, hogy a zene segítségével mennyivel könnyebb egy nyelvet elsajátítani. Egy egész nemzedék kezdett el annak idején úgy angolul tanulni, hogy a Beatles-dalokat hallgatta. És máris visszaértünk Liverpoolhoz…

 

Szerző

Magyar diák pókerrobotja nagy siker a világversenyen

Második helyezést ért el a 19 éves Hegyesi Donát Sándor debreceni diák szórakozásra és készségfejlesztésre egyformán alkalmas pókerrobotja az amerikai Intel ISEF (International Science and Engineering Fair), a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenyén Los Angelesben.

Az 1950 óta minden évben megrendezett ISEF célja, hogy középiskolás tanulók millióit ösztönözze olyan találmányok kifejlesztésére, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a mindennapokra. Az idén 72 ország 1784 diákja - közel fele-fele arányban fiúk és lányok - mérte össze tudását és ötleteit Los Angelesben. A versenyen a fődíj 75 000 dollár, 16,7 millió forint, az összdíjazás pedig - a pénzdíjak, nyeremények és szponzorációs támogatás - eléri a 4 millió dollárt. A verseny presztízse nagy, hiszen 27 olyan Nobel-díjas van, akik tudományos pályafutásukat egykor az ISEF-en kezdték.

Hegyesi Donát Sándor a pókerrobot első prototípusát évekkel ezelőtt kezdte el fejleszteni, hogy két hobbiját, a pókert és a programozást ötvözze. A robotnak a hardverét és a szoftverét is ő tervezte és alkotta meg, az Intel versenyére már a negyedik prototípussal érkezett. A félbevágott pókerasztalra szerelt kar mozgatja a zsetonokat és a kártyákat, amelyeket a robot kamerák segítségével ismer fel. A gép felismeri a helyzeteket, blöfföl, ha kell, képes a tanulásra, figyeli emberi ellenfele taktikáját, és erre építve módosítja úgy a játékát, hogy az összességében minél nyereségesebb legyen.

Hegyesi Donát Sándor a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanulója, idén érettségizett, és a BME mechatronika szakára felvételizik. A magyar diák robotja a második helyen végzett saját kategóriájában, a fiatalember a díjjal együtt 1500 dollár pénzjutalomban is részesült.

Szerző

Egyszer élünk - a cukorbetegség figyelmet követel

Publikálás dátuma
2014.05.16. 17:36

Vegyék fel a cukorbeteg gyerekeket óvodába – ezt szeretné elérni az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, amelynek céljaihoz számos ismert ember is csatlakozott a szervezet budapesti sajtótájékoztatóján. Magyarországon több mint 5000 cukorbeteg gyermek él, akik egész életükben inzulin injekciókra szorulnak. Ha egy diabéteszes gyermeket nem vesznek fel az óvodába, akkor az egyik szülő elveszítheti a munkáját, hiszen valakinek a gyerekkel otthon kell maradnia.

Megállíthatatlanul emelkedik a cukorbeteg gyerekek száma világszerte, így Magyarországon is, aminek az okát pontosan nem ismerik a szakemberek – hangzott el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtótájékoztatóján. Így a következő években nem lesz olyan óvoda, iskola, ahol a pedagógusok ne találkoznának érintett gyerekekkel. Ma Magyarországon sok esetben nem veszik fel a cukorbeteg gyerekeket az óvodába, mert a pedagógusok félnek az esetleges vészhelyzetektől, illetve nem tudják, hogy hogyan kell ellátni egy cukorbeteg kisgyereket. Ezért indította el diabétesz oktató programját az alapítvány “Belevalók” elnevezéssel pedagógusok számára, amellyel két év alatt szeretnék elérni az ország minden megyéjét. Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozója elmondta, hogy pilot jelleggel már zajlik a program, és több száz óvónő vett részt az ingyenes továbbképzésen. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány úttörő munkát is felvállalt: megállapodást kötött az ELTE Tanító- és Óvóképző Karával, így a „Belevalók” óvodai továbbképző program az intézmény hivatalos képzési programjának része lett.

A visszajelzések pozitívak, és az alapítvány a program ezüst fokozatú támogatójának, a Budapest Márka Díjas 77Elektronikának, valamint az együttműködő és szakmai partnereknek a HARTMANN-RICO Kft-nek, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének, a Magyar Diabetes Társaságnak, és az ELTE-nek köszönhetően ez a létszám két év alatt több ezerre bővül majd. A programot bárki támogathatja adója 1%-ával is, amit május 20-ig lehet még felajánlani.

A tájékoztatón bejelentették azt is, hogy az Alapítvány egyik legrégebbi partnere és támogatója, a 77 Elektronika Kft. által fejlesztett és gyártott Dcont® vércukormérő készülékek a Hungarikum Bizottság döntése értelmében bekerültek a hungarikumok előszobájaként ismert Magyar Értéktárba.

Az alapítvány idei programjai között bemutatták a már hagyományos Cseppont Patikahetet, amely május 19-én indul. Ennek keretében a már megszokott vércukor-, vérnyomás-, koleszterinmérés mellett 27%-os mérőeszköz akció isvárja az érdeklődőket az alapítvány logójával fémjelzett “egycseppes” patikákban. Támogatók: a Roche és a HARTMANN-RICO Hungária Kft.

Tavasztól őszig dübörög az Egyszer Élünk Körút, az Alapítvány ingyenes szűrőkörútja a legismertebb gasztro- és zenei fesztiválokon. A magyar kormánnyal nemrégiben közös stratégiai partnerséget kötő 77Elektronikának és Roche-nak, valamint a HARTMANN-RICO Hungária Kft-nek köszönhetően bárki megméretheti vércukrát, vérnyomását, koleszterinszintjét.

Idén immár harmadszor rendezik meg a „Magyarország Cukormentes Tortája” versenyt, amit az Egy Csepp Figyelem Alapítvány hozott létre a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének közreműködésével.  Idén a zsűri bővül Jókuti András gasztrobloggerrel és Vadon János rádiós műsorvezetővel. A tavalyi nyertes a Nándori Cukrászda tortája, a Ribizlihabos almás-réteges volt, amelyet a tájékoztatón ismét megkóstolhattak a résztvevők.  Idén is csak egészséges tortareceptekkel lehet nevezni, azaz fehér liszt, és cukor nélkül készült tortákkal, és idén is lesz háziverseny amatőröknek, házikuktáknak értékes nyereményekkel.

És lesz Egy Csepp Világnap is, amelynek fellépői között szerepel majd a ByTheWay és Zséda is, a színpadon pedig Pataki Zita, Ada, Szellő István köszönti a vendégeket a 77Elektronika jóvoltából az ingyenes családi egészségnapon, a SYMÁ-ban, november 16-án.

Szerző