Gyógyszermaradványokkal vannak tele a felszíni vizek

Nagy koncentrációban több tucat féle gyógyszermaradvánnyal szennyezettek a kínai felszíni vizek - állítják tudósok a Science China című tudományos magazinban közölt írásukban.

A jelentést készítő kutatók a kínai folyókban és tavakban több mint másfélszáz gyógyszer és ápolószer, kozmetikum maradványait mutatták ki súlyos szennyezőkként, ezekből 68 antibiotikum maradványa. Utóbbiak koncentrációja kifejezetten magas, a nemzetközi átlag sokszorosa - kongatja meg a vészharangot a jelentés.

A Sanghajt kettészelő, a lakossági ivóvízellátás egyik forrásaként szolgáló Huangpu-folyóban például a szulfamerazin nevű antibiotikum koncentrációja akár a köbméterenkénti 623 nanogrammot is eléri, ami az egészségre nézve még ártalmatlannak tekintett határ tízszerese. A szennyezés fő okaként az antibiotikumoknak az állattenyésztésben való túlzott használatát, a háztartási és ipari szennyvíz korlátok nélküli, szabályozatlan vízbe eresztését jelölték meg a tudósok.

Kínában évente 33 ezer tonna antibiotikumot állítanak elő, ami az összes gyógyszer 70 százaléka, ezzel Kína a világ legnagyobb antibiotikumgyártója. A becslések szerint kibocsátásának mintegy 50 százalékát a mezőgazdaságban használja fel, négyszer annyit, mint az Egyesült Államok. Az antibiotikum túlhasználata az egész élelmiszerláncot befolyásolja, az nemcsak az állatok húsában, hanem a trágyázáson keresztül a növényekbe is bekerül.

Egészségügyi szakemberek számos alkalommal figyelmeztettek arra is, hogy a lakosság is túlzásba viszi az antibiotikum használatát. Egy kínai lakos évente az amerikai átlag tízszeresét nyeli le e gyógyszerfajtából. Ezt visszaszorítandó a vezetés másfél éve a szer használatának szabályozásával próbál a helyzeten változtatni, aminek első lépéseként drasztikusan csökkentették a lakosság által megvásárolható és a kórházakban használható antibiotikumok mennyiségét.

Szerző

Szörnyet vetett partra a tenger - Fotó

A szakértők szerint az enyhe tavaszi idő a felelős a különös tetemek felbukkanásáért. Ráadásul vigyázni kell a még élő állatokkal, mert veszélyesek lehetnek az emberre - írja a Bors. 

Portland tengerpartjának környékén egy nagyméretű medúza tetemére bukkant egy kutyasétáltató - írja a Daily Mail. A férfi meg is örökítette a elpusztult állatot, amely körülbelül 1 méteres lehetett.

A teljes cikket és a képet itt nézheti meg.

Szerző

Orbán: A Nyugat fogadja el amit mi képviselünk

Elsöprő fölénnyel győzött az európai közép Magyarországon az egy hónappal ezelőtti parlamenti választáson - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Berlinben, a WDR német regionális közszolgálati műsorszóró társaság Europa Forum elnevezésű konferenciáján, Európa válaszút előtt című előadásában. A magyar kormányfő az olcsó energiát nevezte az európai versenyképesség jövője szempontjából a legfontosabb kérdésnek.

Magyarországon nem a szélsőségek - sem a bal, sem a jobb -, hanem a közép kapott felhatalmazást a folytatásra, "a középnek van parlamenti kétharmada" - mondta a kormányfő.

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna

Mivel "a vízállás változó, ezért a politikában sohasem az a kérdés, milyen magas (...) a szélsőségek vízállása, hanem az a kérdés, milyen magasak a gátak. Magyarországon az európai együttműködésre, az emberi méltóságra, a gazdasági ésszerűségre épülő politika magas gátakat húzott, ezért stabil Magyarország" - fejtette ki beszédében Orbán Viktor.

Előadásában azt is hangsúlyozta, hogy "Európában nem élhetünk más pénzén", a kontinens csak a munka révén fejlődhet. Senki sem reménykedhet abban, hogy valaki más pénzén győzi le saját gazdasági bajait - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Magyarország ezért idő előtt visszafizette az IMF-hitelt, adósságféket vezetett be, csökkenti az államadósságot, és nem engedi a hiányt az európai szint fölé.

Az európai versenyképesség jövője szempontjából a magyar kormányfő az olcsó energiát nevezte a legfontosabb kérdésnek. "A mai rendszer vereségre ítél bennünket (...). A jövő Európájában az energiaárakat radikálisan le kell szorítani" - jelentette ki, hozzátéve, hogy az energiaárak leszorításához képest minden más, egyébként fontos szabályozási kérdés csak másodlagos.

Kiemelte azt is, hogy Európa csak a munka révén boldogulhat, ezért támogatni kell azt, és ha a vállalkozói világ nem tud munkát adni mindenkinek, az államnak kell szerepet vállalnia, s törekednie a teljes foglalkoztatottságra. Magyarországon "segély helyett igyekszünk mindenkinek - talán jövőre már valóban mindenkinek képesek is leszünk - állam által felkínált munkalehetőséget ajánlani" .

A kontinens előtt álló kérdések között beszélt a demográfiai helyzetről is, kijelentve: a konfliktusokkal fenyegető tömeges bevándorlással nem lehet megoldani a problémát. "A történelem megmutatta, hogy az olyan civilizációk, amelyek nem képesek biológiailag fenntartani magukat, el fognak tűnni" - figyelmeztetett, jelezve ezért: Európának a demográfiai problémák természetes kezelését kell előnyben részesítenie. Szólt emellett arról, hogy az európai politikának jobban kellene tisztelnie a nemzeteket, csakúgy, mint a keresztény kultúrát. Orbán Viktor megerősítette azt az álláspontját, hogy a keresztény Európában a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapuló együttélési forma.

Értékelése szerint Magyarország az elmúlt négy év mély átalakításainak és erőfeszítéseinek köszönhetően új korszakba lépett. Tíz éve "azt kértük a Nyugattól, segítse Közép-Európának a Nyugathoz való visszacsatlakozását. (...) Ma azt várjuk, a Nyugat fogadja el (...), hogy Közép-Európának és benne Magyarországnak is van saját javaslata, ajánlata egész Európának" - magyarázta a miniszterelnök. Azt várjuk - folytatta -, hogy a Nyugat fogadja el: "amit mi képviselünk, az nem ostobaság, nem unortodoxia, hanem Közép-Európa gondolata".

Az idő bebizonyította: a közép-európai államok Európához csatlakozása közös sikertörténet - mondta, úgy fogalmazva: Közép-Európa nem köztes Európa többé, hanem a kontinens okkal megbecsült régiója, amely az európai gazdasági növekedési motorja lesz. Kitért az egy hónappal ezelőtti magyarországi parlamenti választásra is, úgy értékelve, hogy azon elsöprő fölénnyel győzött az európai közép. Nem a szélsőségek - sem a bal, sem a jobb -, hanem a közép kapott felhatalmazást a folytatásra, "a középnek van parlamenti kétharmada" - mondta a kormányfő. Kifejtette: mivel "a vízállás változó, ezért a politikában sohasem az a kérdés, milyen magas (...) a szélsőségek vízállása, hanem az a kérdés, milyen magasak a gátak. Magyarországon az európai együttműködésre, az emberi méltóságra, a gazdasági ésszerűségre épülő politika magas gátakat húzott, ezért stabil Magyarország".

"Nem azt mondom, hogy amit Közép-Európa és azon belül Magyarország csinál, azt érdemes követni másoknak. (...) De azt azért állítom, hogy az, ami Közép-Európában és azon belül Magyarországon történik, érdemes a tanulmányozásra" - zárta szavait. Arra a kérdésre, hogy demokratikus-e az a rendszer, amelyben a szavazatok 44 százalékával kétharmados parlamenti többséget lehet szerezni, a kormányfő felidézte, hogy pártja 2010-ben a jelenlegitől eltérő választási rendszerben is kétharmadot szerzett, "az eredménynek ez a fajta módosulása pedig nem új", hiszen 1994-ben, amikor a szocialisták győztek, a számokat tekintve "pontosan ugyanaz történt", mint az idei választáson. Hozzátette: amennyiben Magyarországon az angol típusú demokratikus választási rendszer érvényesülne, a kormányoldal 92 százalékos többségre tett volna szert.

Arra a kérdésre, hogy a nyugati minták követésének elutasítása vajon jelenti-e azoknak a nyugati értékeknek a relativizálását és megkérdőjelezését, amelyek közé tartozik a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtó szabadsága és a kisebbségek, köztük a szexuális kisebbségek tisztelete, Orbán Viktor angolul elmondott válaszában rámutatott a politika és a szakpolitika fogalmának különbségeire. Kifejtette: a nyugat-európai szakpolitikák másolása kedvezőtlen eredményekre is vezethet Közép-Európában, ezért a politikai modellnek a nemzetközi egyezmények keretei között kell maradnia, de a szakpolitikák eltérhetnek a nyugatiaktól. Úgy vélte, nem különböző politikai modellekről van szó, hanem arról, hogy lehet-e ugyanazon modellen belül több megközelítést, egymástól eltérő szakpolitikákat választani.

Hangsúlyozta: nagyobb mozgásteret kell biztosítani a közép-európai államoknak, hogy a Nyugatról származó politikai modellen belül alkalmazhassák a régiónak és az egyes országoknak leginkább megfelelő szakpolitikai megoldásokat.

Öntudatos Orbán Németországban
Öntudatosan lépett fel Orbán Viktor a Westdeutsche Rundfunk német regionális csatorna Europa Forum nevű konferenciáján – írta hírblogján a Tagesspiegel. Megvédte ugyanis a Magyarországnak a demokratikus jogok korlátozása miatt bírált átalakítását. „Megújítottuk, erősebbé tettük Magyarországot az elmúlt években” – mondta. Utalt az új alkotmányra, az új büntető törvénykönyvre és az új gazdaságpolitikára. Orbán kifejezte azon kívánságát, amely szerint jobban figyeljen oda az EU a közép-európai országokra. „Elvárjuk, hogy a Nyugat elfogadja: amit mi képviselünk, nem butaság. Ezek Közép-Európa gondolatai”.
Orbán áttekintést adott nemzeti konzervatív ideológiájáról – írja a Tagesspiegel. Szót emelt a „család védelméért”, a „tömeges bevándorlás” ellen, s a nemzeti identitás jelentőségét hangoztatta. Szerinte nem lehet „elvenni a nemzeti büszkeséget”, ezért „a nemzetek Európájáért” szállt síkra. Hiányolta, hogy Európa „keresztény gyökereit” – amint mondta – nem értékelik kellőképpen az Európai Unióban. Azzal a kijelentésével, amelyben a férfi és nő együttélésének jelentőségét hangoztatta, közvetett módon az azonos neműek kapcsolatának elismerése ellen foglalt állást. Mint mondta, Magyarországon törvényt fogadtak el „a család védelméért”.

Szerző