LMP: az áfacsalók érdekeit szolgálja az adóhatóság

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordult az LMP, mert a párt szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "az áfacsaló hálózatok, és nem az adófizetők érdekeit szolgálja" - közölte Schiffer András, az LMP társelnöke és Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője.

A közlemény szerint Vágó Gábor összesítette a "kitálaló" volt adóhatósági dolgozók vizsgálatainak eredményét, és ennek alapján - Schiffer Andrással közösen - írásbeli kérdéssel fordult Varga Mihályhoz.
A két politikus huszonnégy kérdésre vár választ a nemzetgazdasági minisztertől, így például a Kiemelt Ügyek Főigazgatóságának megszüntetése és leállított vizsgálatok ügyében. Emellett olyan szervezeti és irányítási hatáskörökkel kapcsolatos kérdéseket is felvetnek, amelyek szerintük lehetővé tehették az áfacsalások kiszűrésének megakadályozását.
"Az LMP képviselői azt remélik, hogy Varga Mihály nem az adócsalók, hanem a becsületes adófizetők oldalán áll", és érdemi válaszokkal járul hozzá a NAV-botrány felderítéséhez - írta Schiffer András és Vágó Gábor.

Szerző

Tíz éve az unióban - A versenyjoggal nem volt gond

Jóllehet a tíz évvel ezelőtti uniós csatlakozáskor a magyar versenyjog már harmonizált volt a közösségi joggal, sajátos helyzetet teremtett, hogy a csatlakozás időpontjával egybeesett az uniós versenyjog eljárásjogi reformja.

A reform egyik lényeges eleme az volt, hogy a tagállamoknak az uniós versenyszabályokat kellett alkalmazniuk minden olyan antitröszt ügyben, amelyben a magatartás alkalmas lehet a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására.
Ehhez kellett alkalmazkodnia a Gazdasági Versenyhivatalnak is.

A reform során az uniós tagállamok versenyhatóságai és az Európai Bizottság Verseny Főigazgatósága létrehozta az Európai Versenyhálózatot (European Competition Network - ECN), amelynek keretében a versenyhatóságok az uniós jog alapján lefolytatott ügyekben szorosan együttműködnek egymással. Így például ügyek kerülhetnek át egyik versenyhatóságtól a másikhoz, információt cserélhetnek egymással és eljárási cselekményeket kérhetnek egymástól.

Mivel a társulási megállapodásban megfogalmazott jogharmonizációs követelményeknek megfelelően a magyar versenyjogot folyamatosan az EU versenyjogához kellett igazítani, a csatlakozáskor a két jogrendszer alapvetően összhangban volt. Azokat a változásokat pedig, amelyek éppen a csatlakozás időpontjában léptek életbe az uniós jogban, mint például az egyedi csoportmentesség lehetőségének eltörlése a versenykorlátozó megállapodások esetében, 2005 júliusában vezették át a hazai versenyjogban.

A jogharmonizációnak köszönhetően a külföldi vállalkozások Magyarországon is hasonló versenyjogi szabályokkal találkoznak, mint a többi tagállamban, ez ösztönözheti a külföldi vállalkozások befektetési hajlandóságát. További előny, hogy az Európai Versenyhálózat tagjaként a Gazdasági Versenyhivatal megismerheti a legjobb külföldi gyakorlatokat és a különböző piacokat uniós szinten, illetve szabályozott keretek között lehetővé vált számára az információcsere a külföldi versenyhatóságokkal.
A GVH az MTI-vel közölte: bár a társulási időszak lejártával a jogharmonizációs kötelezettség megszűnt, Magyarország ezt követően is folyamatosan közelítette a belső használatú nemzeti versenyjogát a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásoló ügyekre alkalmazandó uniós joghoz. Az antitröszt szabályok alapján például a GVH az uniós tagság 10 éve alatt 99 ügyet indított kettős jogalapon, vagyis az uniós versenyszabályok és a hazai versenytörvény párhuzamos alkalmazásával. Ezek az eljárások az antitröszt ügyek közel 40 százalékát tették ki.

A 99 ügyből eddig 87 zárult le, amelyek közel harmadában elmarasztalásról, vagy kötelezettség vállalás előírásáról döntött a GVH. Az ügyek lefedik a GVH tevékenységének valamennyi elemét, azokban kartellek, vertikális versenykorlátozó megállapodások, erőfölényes visszaélések egyaránt szerepeltek.

A magyar hivatal több alkalommal adott át információt az ECN-tagoknak, illetve a GVH is kapott fontos információt más versenyhatóságtól. Voltak példák az eljárási segítségnyújtás alkalmazására is, ezeket minden esetben a GVH kérte más tagállami versenyhatóságtól.

A fúziókontroll terén a GVH több alkalommal is aktívan részt vett a bizottsági eljárásban. Ez azokra az ügyekre korlátozódott, amelyek komolyabban érintették a magyar piacot, de nem érték el azt a küszöböt, amely indokolta volna, hogy a GVH magához kérje az EU Bizottság előtt indított ügyet.

A GVH aktívan részt vesz az ECN fórumain és a különböző munkacsoportok munkájában. Ezen túlmenően az egyik legfontosabb munkacsoportban, amely az együttműködés vázát alkotja és ezen belül a jogközelítés irányait dolgozza ki - a 2004. májusi indulás óta - társelnöki funkciót tölt be.

Szerző
Témák
EU versenyjog

Negyedszázada „Vasfüggöny” nélkül

Publikálás dátuma
2014.05.02. 10:13
Fotó: Gettyimages
1984-et írtunk. Éppen csak véget ért a szocialista tömb által (Románia kivételével) bojkottált Los Angeles-i nyári olimpia. Augusztus 17-én hatalmas koncert zajlott a Budapest Sportcsarnok parkolójában: a heavy metal legnagyobb sztárja, az Iron Maiden lépett ott fel. Azért csak ott, mert a szervezők (és a hatóságok) féltek az „agresszívnek” tartott metálközönséget beengedni az alig két éves sportcsarnokba. A koncert része volt az angol banda kelet-európai turnéjának, amelyről  videó is jelent meg: Iron Maiden Behind The Iron  Curtain, azaz a Vasszűz a Vasfüggöny mögött.

Akkor, a kiújult hidegháború tetőpontján, aligha hitte volna bárki, hogy kevesebb, mint öt év múlva, 1989. május 2-án megkezdődik a „Vasfüggönynek” nevezett határzár lebontása.

 A vasfüggöny fogalma Sir Winston Churchill brit politikustól származik, aki először a Harry S. Truman amerikai elnökkel folytatott levélváltásában használta a kifejezést, majd az 1946. március 5-én, az Egyesült Államokbeli Fultonban mondott beszédében. A kezdetben képletes, majd fizikai valósággá vált elhatárolás Európa kettéosztottságának metaforája lett, s évtizedekig betöltötte azt a szerepet, amit Sztálin és kommunista vezetőtársai szántak neki: a szocialista tábor országainak elzárását Európa nyugati felétől.

 Magyarországon a határok védelmére a második világháborút követően határvadász-, majd határőrszervezeteket állítottak fel, amelyek 1947-től a Honvédelmi Minisztérium irányította Határőr Parancsnoksághoz tartoztak, 1950-től pedig az Államvédelmi Hatóság felügyelete alá kerültek. Nyugaton a magyar-osztrák határt, illetve délen az ellenségnek kikiáltott titói Jugoszláviával közös határszakaszt lezárták, s már 1949-ben megkezdődött a műszaki zár, a határ menti drótakadály és aknazár telepítése. Az osztrák határszakaszon 356, a jugoszláv részen 630 km hosszan egy- és kétsoros drótakadályt építettek, amelyet aknamezővel egészítettek ki.

A Sztálin halála (1953. március 5) utáni viszonylagos enyhülés és a megváltozott politikai körülmények miatt 1955 júniusában az építkezéseket befejezettnek nyilvánították, s a magyar kormány döntése alapján még az év októberében megkezdődött, 1956 őszére pedig gyakorlatilag befejeződött a határzárak eltávolítása, az aknák felszedése.

 Az 1956-os forradalom leverése után megint kiéleződött a Nyugattal való viszony, ekkor már a lehetséges konfliktus iránya Ausztria felé helyeződött át. A kormány 1957 márciusában elrendelte a nyugati országhatár újbóli lezárását. A drótkerítés felhúzását és az újraaknásítást a műszaki csapatok 1957. áprilisától 1957. június 30-ig hajtották végre. A műszaki alakulatok 350 km kétsoros tüskésdrót kerítést húztak négy- illetve ötsoros aknamezővel, benne kb. 800 ezer db taposóaknával. Mivel a drótakadályok állapota idővel romlott, s az aknák is veszítettek működőképességükből az egész rendszert 1963-ra korszerűsítették új típusú drótakadállyal és több mint egymillió aknával.

 A vasfüggöny életének harmadik szakasza akkor kezdődött, amikor a határőrség országos parancsnokának és a Belügyminisztériumnak a javaslatára az MSZMP Politikai Bizottsága 1965-ben jóváhagyta, hogy építsék meg a Szovjetunióban alkalmazott SZ-100-as elektromos jelzőrendszert (EJR), amelyet 1971-ig működésbe is helyeztek. Ehhez véglegesen el kellett távolítani az aknazárat és a drótakadályokat, megépíteni a jelzőkerítést, valamint a vadfogó kerítést. A rendszernek az volt a lényege, hogy ha a 24 voltos feszültség alatt álló kerítéshez valaki hozzáért, az riasztotta a legközelebbi határőrsöt.

 A 80-as évek hazai és nemzetközi változásai nyomán, amikor az ideológiai „vasfüggöny” már amúgy is elhalóban volt, egyre erőteljesebben vetődött fel, hogy nem eléggé hatékony, rendkívül költséges s nem utolsó sorban politikailag is indokolatlan az EJR fenntartása. Eközben mind több jelzés érkezett a Határőrség Országos Parancsnokságára a jelzőrendszerrel kapcsolatos gondokról, műszaki zavarokról. A Belügyminisztérium javaslatára az MSZMP Politikai Bizottsága 1989. február 28-án határozott a jelzőrendszer felszámolásáról.

1989. május 2-án Hegyeshalomban nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 350 kilométer hosszú magyar-osztrák határon megkezdődött az elektromos határzár felszámolása. Ez volt az első lépés, amely rövid időn belül elvezetett a világrendszerek közötti „falak” leomlásához.  1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronnál személyesen is átvágta az vasfüggönyt: a világ számos országából érkezett újságírók előtt lezajlott demonstratív külügyminiszteri akció szimbolikus és egyben történelmi pillanat volt. Alig két hónappal később pedig lezajlott a Fertő-tó melletti „páneurópai piknik”, amelynek végállomása a Berlini Fal lebontása volt.  Mire a magyar határt teljesen megtisztították az akadályoktól (1990. december 31), addigra az egész „keleti blokkban” végbementek a rendszerváltások és már a Szovjetuniónak is csak egy éve volt hátra.

A „vasfüggöny” eloszlatásának negyedszázados évfordulóján óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon a mai magyar kormány nem éppen egy újabb „vasfüggöny” felépítésén munkálkodik-e, hogy elzárja országunkat a „hanyatló Nyugattól”?

 

Szerző