Előfizetés

Mosolydiplomácia orbáni módra

A pozsonyi Új Szó összeállítást készített Robert Fico miniszterelnök és a magyar kisebbség viszonyáról. Az írásban azt boncolgatják, mi előzte meg a márciusban megrendezett szlovák elnökválasztás két fordulója közé kirakott óriásplakátot, amelyen a kormányfő magyar nyelven köszönte meg a választóknak a voksokat. A lap megállapítja, az utóbbi két év mérlege Fico részéről: „Békén hagy, letapos, ránk mosolyog, beszól”.

Mint a pozsonyi magyar napilap megjegyzi, a szlovák miniszterelnök 2012 tavaszán status quót ígért, ám nyomban megszüntette a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot. Az ennél lényegesen szűkebb hatáskörökkel bíró kisebbségi kormánybiztosi posztot a Hídnak adta, ám Bugárék egy év után megszüntették az együttműködést. Az ok: rájöttek, hogy a Smerrel nem lehet semmilyen eredményt elérni, a biztos egyedüli mozgástere a támogatások elosztása volt.

A kormányzás második évében a kormányhivatal ott tett be a magyar kisebbségnek – persze nem látványosan –, ahol csak tudott, az elnökválasztás előtti hetekben viszont normalizálódni kezdett a helyzet. Fico váratlanul a magyarokra mosolygott: magyarul köszönte meg a támogatást plakátjain. Kérdéses, a Fico számára vesztes csata után – pláne, hogy a magyarok ellenfelét, Kiskát támogatták – hogyan viszonyul a magyarokhoz a miniszterelnök és csapata.

A lap szerint a magyar–szlovák kapcsolatokban tovább tart az optimizmus: a mosolydiplomácia egyelőre mind Robert Ficónak, mind Orbán Viktornak megfelel. A problémás kérdéseket az alsóbb szintekre delegálták, a vegyes bizottságok várhatóan a következő két évben is csak kibeszélő fórumok maradnak.

A Dunába gurult egy autó Csepelen

Egy utasok nélküli autó gurult a Dunába vasárnap este Csepelen, a Hollandi úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

Az autó teljesen elmerült, a műszaki mentéshez a fővárosi hivatásos tűzoltók búvárszolgálatát is riasztották, hogy kihúzhassák a vízből az elsüllyedt járművet.

A Dunába gurult egy autó Csepelen

Egy utasok nélküli autó gurult a Dunába vasárnap este Csepelen, a Hollandi úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.

Az autó teljesen elmerült, a műszaki mentéshez a fővárosi hivatásos tűzoltók búvárszolgálatát is riasztották, hogy kihúzhassák a vízből az elsüllyedt járművet.