Előfizetés

A hazám cserbenhagyott

Muhari Judit
Publikálás dátuma
2014.04.14. 07:17
Bora Bora. Van, akinek paradicsom, van, akinek pokol. Fotó: Thinkstock/Getty Images
Haza szeretett volna térni, ám most kénytelen az újabb polinéz tárgyalásra készülni Nyíri-Kovács Patrícia. Azt, hogy kint mikor lesz az újabb per nem tudni. 

Magyarország cserbenhagyta őt - így érzi Nyíri-Kovács Patrícia, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság helybenhagyta a Budapesti II-III. Kerületi Bíróság végzését. Eszerint a válópert és a gyermekelhelyezési pert Francia Polinézián folytatják le, mert - az érvelés szerint - Magyarország nem rendelkezik kizárólagos joghatósággal az ügyben.

Mint megírtuk, a magyar állampolgárságú Nyíri-Kovács Patrícia a koreai származású, de francia állampolgárságú Soo Il Lee-vHáromn el Franciaországban kötött házasságot 2008-ban. Gyermekük, Noah 2009-ben született Tokióban. A család 2011-ben hagyta el Japánt, a nő és kisfia ezt követően saját, magyarországi otthonában telepedett le.

2011 októberében rövid időre Francia Polinézia egyik szigetére, Bora Borára utaztak. A férfi azzal csábította ki a válást már elindító feleségét, hogy nászútjuk helyszínén rendbehozhatják házasságukat. Egy hét után kiderült az utazás csapda volt. A férjnek az volt a szándéka, hogy ott indítsa meg a válást és így megszerezze a gyereket, akinek magyar és francia útlevelét az édesanyjáéval együtt az apa elvette és máig sem adta vissza.

A kisfiút most az egyik héten az édesanyja, a másik héten a férfi neveli, így döntött a kinti bíró. A polinéziai eljárásnak még messze nincs vége. Az anya - aki magyar állampolgár és magyar-francia állampolgárságú kisfiával együtt ma is itthon van az egyetlen törvényes, hivatalos, életvitelszerű lakhelye - azt szerette volna, ha Magyarországon tárgyalják az ügyet, de ebben a hazai bíróság nem segített.

Azt, hogy kint mikor lesz az újabb tárgyalás, - a nő fiatal párizsi ügyvédjének a halála miatt - egyelőre nem tudni. Ami biztos, hogy Nyíri-Kovács Patrícia június elejéig adhatott volna be dokumentumot arról, hogy ügyükben Magyarország a kizárólagos joghatóság. Ám ez nem így lett.

Az anya a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságtól vár segítséget. Keresetében egyebek mellett azzal érvel, hogy bíróság által kirendelt szakértő támasztja alá állítását, emberi jogaik súlyosan sérültek a francia hatóságok miatt: "csalással, közokiratok eltulajdonításával, szabad mozgásunkban való folyamatos korlátozással, erőszakkal és fenyegetéssel fogott itt a férjem Polinéziában a kisfiammal együtt és ehhez az itteni hatóságok minden szinten asszisztáltak, partnerek voltak".

Kitért arra is, hogy európai állampolgárként joga és lehetősége kell, hogy legyen szabadon mozogni, de az ottani rendőrség, határőrség figyeli, a hatóság a férj érdekit szolgálja. Példaként említette, hogy annak életveszélyes agresszivitását bizonyító rendőrségi dokumentumokat eltüntették.

Felhívta a döntéshozók figyelmét arra, hogy "magyar tudatú, lassan öt éves kisfiam eddigi életéből három évet a magyar környezettől megfosztva, idegenben, egy ingerszegény, az európai szokásoktól, erkölcstől és neveléstől gyökeresen eltérő világban kellett hogy eltöltsön."

A nő apja, Nyíri Iván beszélt lapunknak arról, hogy az örökbe adás iparággá nőtte ki magát Francia Polinéziában. A gyermekeket érintő súlyos, rendszer- és törvényszintű visszaélésekre az ENSZ Gyermekügyi Biztosának jelentése már 2009-ben ráirányította a világ és Franciaország figyelmét, de változás azóta sem történt.

A férfi állítja, lányát "nem véletlenül csábította ide a férje, aki éppen azokkal a pszichológusokkal, ügyészekkel, ügyvédekkel, családjogi bírókkal, továbbá a rend őreivel áll kapcsolatban, akik a nemzetközi közösség által kritizált gyermekforgalmazási anomália főszereplői". A franciák mindent tudnak erről, de nem tesznek ellene semmit.

A párizsi kormány rendelkezésére áll a kisfiút érintő Hágai Kiadatási Kérelem keretében eljuttatott anyagok között az a dokumentáció, amely alátámasztja, hogy a férj már hónapokkal az anya és fia utazása előtt elkezdett szervezkedni. Célja az volt, hogy a gyermekvédők által elutasított polinéz rendszert használja fel a gyermek megszerzésére, mert a kisfiút tulajdonnak tekinti. "Egy pszichés problémákkal küszködő, zseniális eszű emberről van szó. Az ügy, sajnos élet-halál küzdelemmé vált."

Sokakban felmerül a kérdés, a bántalmazások után miért utazott el Patrícia a férjével Bora Borára. Nyíri Iván erre úgy válaszol: azért mert "ugyanolyan bolond", mint az a 400-500 ezer magyar nő, aki családon belüli bántalmazás áldozata, mégis a férje mellett marad, mert a bántalmazást követő szép szavú napokban elhiszik, hogy a másik fél most végre belátja a hibáját és megváltozik.

A lánya otthon csak azt láthatta, hogy egy normális apa mindent megtesz a családjáért. Karácsonykor a férj kint el akarta gázolni őket, ezt rendőrségi kamera rögzítette, de a felvétel eltűnt. Életveszélyben vannak - mondta -, kint semmiféle védelmük, segítségük nincs, de úgy tűnik itthon sincs. 

"A lányom és az unokán három éve Bora Bora foglya, de ez nem a paradicsomi Bora Bora. Ez a millió hangyás, rákos, szúnyogos, dengue-lázas, poros- bádogtetős, mindentől ezer kilométerekre található, isten háta mögötti szigetecske."

A kisfiú egyébként most húsvétra készül, az anyjával és a nagymamájával festi a tojásokat, sok locsolkodó verset megtanult. Ezeket Skype-on át készül elmondani szeretett nagynénjének, és "szép szemű barátnőjének".

Demokrata despoták a világban

Publikálás dátuma
2014.04.14. 07:00
Erdogan török kormányfő
A világban több olyan demokratikus berendezkedésű ország is létezik, ahol az adott vezetők felismerték, hogyan érdemes elegyíteni az önkényes vezetési stílust a populizmussal és a nacionalizmussal. A demokrácia ugyan papíron megmaradt, de e vezetők saját kényük-kedvük szerint alakíthatták a törvényeket, vonhatták befolyásuk alá a médiát, s ezáltal bebetonozták magukat a hatalomba.

Választásokat ugyan tartanak Észak-Koreától az ázsiai volt szovjet tagköztársaságokon, afrikai államokon kívül Latin-Amerikáig mindenütt, de ezekben az országokban nem sokat adnak a demokrácia alapszabályaira.

Akadnak azonban olyan államok is, ahol demokrácia van ugyan, de a hivatalban lévő vezető, legyen az elnök, vagy kormányfő, ennek határait feszegeti, sőt, időnként át is lépi azt. Összeállításunkban csak azokkal az országokkal foglalkozunk, ahol a választás demokratikusan zajlik ugyan, de az ország irányítói saját érdekük szerint irányítják a belpolitikát.

Silvio Berlusconi ugyan már nincs a színen, mégsem hiányozhat egy ilyen összeállításból, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök legjobb európai mesterének tartják. Az ő politikai szerepvállalása valóban klasszikus minta arra, hogyan befolyásolhatja valaki a közvéleményt.

Kiválóan használta ki azt az űrt, amely a kilencvenes évek elején elsöpörte az olasz politikai elit egy részét, valamint felismerte azt, hogy ha befekteti nem csekély tőkéjét a politikába, jócskán profitálhat belőle. Tévécsatornákat alapított, amelyeknek fő profilja ugyan nem a politika, hanem a szórakoztatás volt, de zseniálisan ötvözte a népszerű programokat a politikával.

Felépítette imázsát olyan sikerrel, hogy még ma, elítélése után is fontos szereplője az olasz belpolitikának. Három kormányzási időszakát arra használta fel, hogy a törvényeket saját érdekei szerint irányítsa. Megtehette, hiszen pártja vazallusaival, illetve olyan személyiségekkel volt tele, akik tőle függtek. Retorikájából nem hiányzott az euroszkepticizmus, s a burkolt németellenesség sem.

Recep Tayyip Erdogan

Fotó: Sean Gallup/Getty Images

Fotó: Sean Gallup/Getty Images

Berlusconi ugyan már aligha térhet vissza a politikába, de egy másik fontos európai vezető, Recep Tayyip Erdogan még hosszú évekig meghatározhatja hazája belpolitikáját. A török miniszterelnök azonban teljesen más utat járt be, mint a volt olasz kormányfő jóllehet a populizmus tőle sem áll távol.

Törökországban a kemalizmus mellett mindig is komoly igény volt egy vallási jellegű pártra. Csakhogy mihelyst egy iszlamista színezetű tömörülés hatalomra került az országban, a szekuláris állam őrzője, a hadsereg közbelépett.

Erdogan azonban ügyesen hangolta a közvéleményt a katonai vezetők ellen, s egy máig vitatott eljárás során le is fejezte a tiszti kart, így a hadsereget is saját befolyása alá helyezhette. Ezzel megakadályozta, hogy ő is több elődje, köztük Necmettin Erbakan sorsára jusson.

Erdogan sok fontos reformot fogadott el a 2000-es években, s úgy látszott, komolyan gondolja azt, hogy hazája értékrendjét az Európai Unióéhoz akarja igazítani. Törökországban felgyorsult a gazdasági növekedés, Ankara pedig mind kevésbé kereste Brüsszel kegyeit. Erdogant megrészegítették a jó gazdasági adatok, tévedhetetlennek hitte magát, elszigetelődött a valóságtól.

A válság után a gazdasági adatok már messze nem voltak olyan fényesek, de Erdogan ekkorra már elveszítette józan ítélőképességét. A romló életszínvonalért, a tüntetésekért, kormánya napvilágra került botrányaiért "ellenséges erőket" okolt. Korlátozta az internet használatát, s az igazságszolgáltatásra is rátette a kezét.

Híveivel lefölözték az állam vagyonát a közbeszerzési eljárások kijátszásával. A hatalmi ágak elválasztásának ma már a látszatára sem ad. Az önkormányzati választás azonban megmutatta, retorikája még mindig népszerű, különösen a kelet-törökországi, anatóliai lakosság körében. A nagyvárosokban azonban folyamatosan jön fel a kemalista ellenzék.

Vlagyimir Putyin

Európa leghíresebb modernkori demokratikusan megválasztott despotája kétségtelenül az orosz politikát 2000 óta uraló Vlagyimir Putyin. Bár minden újraválasztása alkalmával választási csalásokat emleget az ellenzék, a valóság az, hogy Putyin minden demokratikus "deficitje" ellenére vagy épp annak köszönhetően olyannyira népszerű, hogy nincs szüksége csalásra hatalma megőrzéséhez.

Hatalomra jutása óta, 14 éven át, támogatottsága sohasem csökkent 60 százalék alá. Az ukrán válság még inkább növelte népszerűségét, elérte a 80 százalékot. Felmérések szerint épp a világszerte elítélt módszerek biztosítják Putyin töretlen hátországát.

Az évszázadokon át szabadság és demokrácia után sóvárgó oroszok 63 százaléka ma úgy gondolja, Oroszország érdekét szolgálja az, ha az elnök kezében koncentrálódik majdnem minden hatalom. Sőt, 43 százalék hiszi, hogy szükség van "erős és tekintélyelvű hatalomra".

Putyin módszeresen és következetesen jutott el odáig, hogy a lakosság elfogadja, hogy országlása alatt jelentősen sérültek az alapvető demokratikus polgárjogok és formálissá vált a sajtó- és szólásszabadság, nemlétezővé a hatalmi ágak szétválasztása.

A volt KGB-s tiszt először gazdasági hátországát teremtette meg, félreállítva a vele szemben álló oligarchákat, akik közül legismertebb Oroszország egykori első számú, a világ 15. leggazdagabb embere, a Jukosz főrészvényes Mihail Hodorkovszkij volt. Igaz, a jelcini káosz után stabilitás és gazdasági növekedés, életszínvonal emelkedés indult el, ami feledtette a lakossággal a nem épp demokratikus módszereket.

A média következett. Ma gyakorlatilag már nem létezik ténylegesen független vagy ellenzéki orgánum Oroszországban. Ehhez kellett a gazdasági és a jogi retorzió, no meg az újságíró társadalom megfélemlítése. Az újságírók ellen elkövetett gyilkosságok ugyan nem Putyin idején kezdődtek, de kétségtelenül folytatódtak.

1992 és 2010 között 49 médiában dolgozó személyt öltek meg, közülük 14-et Putyin érájában. Ezzel Oroszország Irak és Algéria után a harmadik lett a világon. Az esetek zömében kivizsgálásig sem jutott el az ügy. Gyanús körülmények között "kerültek ki a képből" más, a Kreml számára kényelmetlen személyek is.

Nyílt utcán lőtték le Sztanyiszlav Makralov ügyvédet, emberjogi aktivistát, vagy ki nem emlékezne Alekszandr Litvinyenko, a Londonban élő kiugrott kém polónium mérgezés okozta halálára. Andrej Lugov, aki a brit hatóságok a gyilkosság elkövetésével vádolnak, orosz parlamenti képviselő, sokak szemében nemzeti hős.

Demokrata despoták a világban

Publikálás dátuma
2014.04.14. 07:00
Erdogan török kormányfő
A világban több olyan demokratikus berendezkedésű ország is létezik, ahol az adott vezetők felismerték, hogyan érdemes elegyíteni az önkényes vezetési stílust a populizmussal és a nacionalizmussal. A demokrácia ugyan papíron megmaradt, de e vezetők saját kényük-kedvük szerint alakíthatták a törvényeket, vonhatták befolyásuk alá a médiát, s ezáltal bebetonozták magukat a hatalomba.

Választásokat ugyan tartanak Észak-Koreától az ázsiai volt szovjet tagköztársaságokon, afrikai államokon kívül Latin-Amerikáig mindenütt, de ezekben az országokban nem sokat adnak a demokrácia alapszabályaira.

Akadnak azonban olyan államok is, ahol demokrácia van ugyan, de a hivatalban lévő vezető, legyen az elnök, vagy kormányfő, ennek határait feszegeti, sőt, időnként át is lépi azt. Összeállításunkban csak azokkal az országokkal foglalkozunk, ahol a választás demokratikusan zajlik ugyan, de az ország irányítói saját érdekük szerint irányítják a belpolitikát.

Silvio Berlusconi ugyan már nincs a színen, mégsem hiányozhat egy ilyen összeállításból, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök legjobb európai mesterének tartják. Az ő politikai szerepvállalása valóban klasszikus minta arra, hogyan befolyásolhatja valaki a közvéleményt.

Kiválóan használta ki azt az űrt, amely a kilencvenes évek elején elsöpörte az olasz politikai elit egy részét, valamint felismerte azt, hogy ha befekteti nem csekély tőkéjét a politikába, jócskán profitálhat belőle. Tévécsatornákat alapított, amelyeknek fő profilja ugyan nem a politika, hanem a szórakoztatás volt, de zseniálisan ötvözte a népszerű programokat a politikával.

Felépítette imázsát olyan sikerrel, hogy még ma, elítélése után is fontos szereplője az olasz belpolitikának. Három kormányzási időszakát arra használta fel, hogy a törvényeket saját érdekei szerint irányítsa. Megtehette, hiszen pártja vazallusaival, illetve olyan személyiségekkel volt tele, akik tőle függtek. Retorikájából nem hiányzott az euroszkepticizmus, s a burkolt németellenesség sem.

Recep Tayyip Erdogan

Fotó: Sean Gallup/Getty Images

Fotó: Sean Gallup/Getty Images

Berlusconi ugyan már aligha térhet vissza a politikába, de egy másik fontos európai vezető, Recep Tayyip Erdogan még hosszú évekig meghatározhatja hazája belpolitikáját. A török miniszterelnök azonban teljesen más utat járt be, mint a volt olasz kormányfő jóllehet a populizmus tőle sem áll távol.

Törökországban a kemalizmus mellett mindig is komoly igény volt egy vallási jellegű pártra. Csakhogy mihelyst egy iszlamista színezetű tömörülés hatalomra került az országban, a szekuláris állam őrzője, a hadsereg közbelépett.

Erdogan azonban ügyesen hangolta a közvéleményt a katonai vezetők ellen, s egy máig vitatott eljárás során le is fejezte a tiszti kart, így a hadsereget is saját befolyása alá helyezhette. Ezzel megakadályozta, hogy ő is több elődje, köztük Necmettin Erbakan sorsára jusson.

Erdogan sok fontos reformot fogadott el a 2000-es években, s úgy látszott, komolyan gondolja azt, hogy hazája értékrendjét az Európai Unióéhoz akarja igazítani. Törökországban felgyorsult a gazdasági növekedés, Ankara pedig mind kevésbé kereste Brüsszel kegyeit. Erdogant megrészegítették a jó gazdasági adatok, tévedhetetlennek hitte magát, elszigetelődött a valóságtól.

A válság után a gazdasági adatok már messze nem voltak olyan fényesek, de Erdogan ekkorra már elveszítette józan ítélőképességét. A romló életszínvonalért, a tüntetésekért, kormánya napvilágra került botrányaiért "ellenséges erőket" okolt. Korlátozta az internet használatát, s az igazságszolgáltatásra is rátette a kezét.

Híveivel lefölözték az állam vagyonát a közbeszerzési eljárások kijátszásával. A hatalmi ágak elválasztásának ma már a látszatára sem ad. Az önkormányzati választás azonban megmutatta, retorikája még mindig népszerű, különösen a kelet-törökországi, anatóliai lakosság körében. A nagyvárosokban azonban folyamatosan jön fel a kemalista ellenzék.

Vlagyimir Putyin

Európa leghíresebb modernkori demokratikusan megválasztott despotája kétségtelenül az orosz politikát 2000 óta uraló Vlagyimir Putyin. Bár minden újraválasztása alkalmával választási csalásokat emleget az ellenzék, a valóság az, hogy Putyin minden demokratikus "deficitje" ellenére vagy épp annak köszönhetően olyannyira népszerű, hogy nincs szüksége csalásra hatalma megőrzéséhez.

Hatalomra jutása óta, 14 éven át, támogatottsága sohasem csökkent 60 százalék alá. Az ukrán válság még inkább növelte népszerűségét, elérte a 80 százalékot. Felmérések szerint épp a világszerte elítélt módszerek biztosítják Putyin töretlen hátországát.

Az évszázadokon át szabadság és demokrácia után sóvárgó oroszok 63 százaléka ma úgy gondolja, Oroszország érdekét szolgálja az, ha az elnök kezében koncentrálódik majdnem minden hatalom. Sőt, 43 százalék hiszi, hogy szükség van "erős és tekintélyelvű hatalomra".

Putyin módszeresen és következetesen jutott el odáig, hogy a lakosság elfogadja, hogy országlása alatt jelentősen sérültek az alapvető demokratikus polgárjogok és formálissá vált a sajtó- és szólásszabadság, nemlétezővé a hatalmi ágak szétválasztása.

A volt KGB-s tiszt először gazdasági hátországát teremtette meg, félreállítva a vele szemben álló oligarchákat, akik közül legismertebb Oroszország egykori első számú, a világ 15. leggazdagabb embere, a Jukosz főrészvényes Mihail Hodorkovszkij volt. Igaz, a jelcini káosz után stabilitás és gazdasági növekedés, életszínvonal emelkedés indult el, ami feledtette a lakossággal a nem épp demokratikus módszereket.

A média következett. Ma gyakorlatilag már nem létezik ténylegesen független vagy ellenzéki orgánum Oroszországban. Ehhez kellett a gazdasági és a jogi retorzió, no meg az újságíró társadalom megfélemlítése. Az újságírók ellen elkövetett gyilkosságok ugyan nem Putyin idején kezdődtek, de kétségtelenül folytatódtak.

1992 és 2010 között 49 médiában dolgozó személyt öltek meg, közülük 14-et Putyin érájában. Ezzel Oroszország Irak és Algéria után a harmadik lett a világon. Az esetek zömében kivizsgálásig sem jutott el az ügy. Gyanús körülmények között "kerültek ki a képből" más, a Kreml számára kényelmetlen személyek is.

Nyílt utcán lőtték le Sztanyiszlav Makralov ügyvédet, emberjogi aktivistát, vagy ki nem emlékezne Alekszandr Litvinyenko, a Londonban élő kiugrott kém polónium mérgezés okozta halálára. Andrej Lugov, aki a brit hatóságok a gyilkosság elkövetésével vádolnak, orosz parlamenti képviselő, sokak szemében nemzeti hős.