Johnny Depp halhatatlansága

Publikálás dátuma
2014.04.12. 07:46
Fotó: Gettyimages
Nem mondhatjuk, hogy Johnny Depptől idegenek lennének az extrém, bizarr figurák. Az Ollókezű Edwardtól Jack Sparrowig, a Kilencedik kapu könyvtárosától a Titkos ablak tudathasadásos írójáig, nem is szólva a Halott ember William Blake-ről mind „testhez álló” szerepek a delejes tekintetű amerikai színésznek. Legújabb filmjében, a Transzcendensben, amelyet a jövő héten mutatnak be világszerte, egész egyszerűen halhatatlanná válik.

A történet, amely a mesterséges intelligenciáról szóló sci-fiket vegyíti napjaink terrorista félelmeivel és a dr.Jekyll-szindrómával, már csak azért is izgalmas kihívás volt Johnny számára, mert  a színész nem kifejezetten rabja a modern technológiának. „Legszívesebben egy akusztikus gitárral, és egy 40-es évekbeli írógéppel utazom. Persze, vannak a technológiának áldásai, de aggodalommal tölt el, hogy milyen irányban fejlődik” – mondta az amerikai művész a La Stampának adott interjúban. 

Depp elmondta, hogy amikor nekilátott a forgatókönyv elolvasásának, először azt hitte, hogy egy jó kis tudományos-fantasztikus sztorit olvas. Aztán rájött, hogy az emberi tudat letöltése egy óriás merevlemezre nem is olyan elképzelhetetlen a tudomány mai állásával. „Előfordul velem, hogy kihagy az agyam, nem jutnak eszembe szavak, de olyankor sem szeretném, ha gépek segítenének”  - hangsúlyozta.

A film főhőse megtudja, hogy öt hét van hátra az életéből. „Ha valaki azt mondaná, hogy öt hét múlva csak por és hamu lesz belőlem, a hátralevő időt szeretteimmel tölteném. Nem lenne szomorkodás, kinevetnénk az egészet. Tudsz jobbat? A halált nem lehet becsapni, hacsak nem tudjuk lelkünket elmenteni egy számítógépre. De nem hiszem, hogy szeretnék halhatatlan lenni.”

Nem kell azonban félni azoknak sem, akik szeretnék Deppet viszontlátni kalózkapitányként. Eddig négy részt mutattak be a Karib-tenger kalózaiból, az első 2003-ban, az utolsó 2011-ben került a közönség elé. A kalandfilm-sorozat ötödik részét már tervezik, a színész együtt dolgozik a forgatókönyvíróval a történeten. Johnny türelmet kér, nem akarják összecsapni, mert ez lesz a tervek szerint az utolsó Jack Sparrow-film, és nem szeretnék, ha hűséges nézői úgy éreznék: kár volt ezért a befejezésért.

Szerző
Témák
mozi Johnny Depp

Változtatásra van szükség az MSZP-ben

Publikálás dátuma
2014.04.12. 07:12
Mesterházy Attila végigkampányolta az országot és csalódással vette tudomásul a választás eredményét. Fotó: Tóth Gergő/Népszava
Ma összeül az MSZP választmánya, hogy értékeljék a vasárnapi eredményeket és elindítsák az európai parlamenti választási kampányt. Botka László szerint változásra van szükség a pártban. A testület elnöke a napokban lapunknak kijelentette, a vereségből le kell vonni a tanulságokat. Délután az Együtt-PM tart gyűlést, ahol Bajnai Gordon, a szövetség vezetője vonja meg az országgyűlési választás mérlegét, majd az EP-kampányról beszél. A Demokratikus Koalíció elnöksége Szegeden értékeli a vasárnapi eredményt, holnap pedig az Egyetem téren kampánynyitó nagygyűlést tartanak.  

Változtatásra van szükség az MSZP-ben Botka László szerint ahhoz, hogy 2018-ban győzni tudjon a baloldal. A párt választmányi elnöke, Szeged szocialista polgármestere a testület mai ülése előtt az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a várhatóan maratoni tanácskozáson elkezdik elemezni az országgyűlési választás eredményét.

Botka szerint a végleges megoldás megtalálásához hosszabb elemzésre lesz szükség. "Az ellenzéki létben egyetlen pozitívum van, hogy négy évünk van építkezni" - fogalmazott. A választmányi elnök szerint működött a centrális erőtér, a potenciális választók egynegyede elég volt a kétharmados győzelemhez. Mint mondta, korábban egy ellenzéki párt, ha túl nagy hibát nem követett el, akkor le tudta váltani a kormányon lévőt, de ma már "nem elég kisebbik rossznak lenni, nagyobbik jónak kell lenni".

Botka arról is beszélt, hogy új politikai üzeneteket kell megfogalmazniuk, de most, mert az idén még két választás előtt állnak. Utána pedig újjá kell szervezni a kistelepüléseken az MSZP szervezeteit, mert versenyhátrányt jelent, hogy sok helyen nincsenek jelen a szocialisták, így most fontossá válik az alulról építkezés, a megyei szervezetek erősítése. Amikor a mai választmányi ülést Botka összehívta, lapunknak azt mondta, a pártban nem folytatódhat minden változatlanul. Vasárnap több mint 1 millió 270 ezer ember szavazott az összefogás jelöltjeire, ami jó alap a folytatásra. Hozzátette, hogy ezt a bázist nekik védeni, összetartani, majd bővíteni kell.

Lesz-e Horn terem az EP-ben?
Szanyi Tibor megdöbbentőnek nevezte, hogy Surján László, az EP kereszténydemokrata alelnöke levélben fordult a testület tagjaihoz, amellett érvelve, hogy - szemben a magyar és német szocialista delegáció kezdeményezésével - ne nevezzenek el termet Horn Gyuláról az Európai Parlament épületében. Szanyi közölte, az MSZP továbbra is kitart a kezdeményezés mellett, és a legnagyobb tisztelettel emlékezik egykori miniszterelnökre. Surján szerint a néhai kormányfő megítélése megosztja a magyar társadalmat, korábban betöltött szerepe, illetve az 1956 utáni tevékenysége miatt.

Miután a választási eredmény alaposan meglepte a szocialistákat, forrásaink szerint a hét elején sokan levélben, sms-ben szólították fel a testület elnökét arra, tegye lehetővé a szembenézést. Az ülés résztvevői hosszú, kemény vitára készülnek, de az előrehozott tisztújítás lehetetlen, mert ez szerintük rossz üzenet lenne az európai parlamenti, illetve az őszi önkormányzati választások előtt. Ráadásul az alapszabály értelmében alulról felfelé zajlik a tisztújítás, vagyis az elnökség megválasztása előtt minden egyes helyi, területi és megyei szervezetnél új vezetőket választanak, ami legalább hatvan-kilencven napot vesz igénybe.

A mai ülésen Mesterházy Attila értékeli az országgyűlési választás eredményét, az európai parlamenti kampányról pedig Szanyi Tibor, a szocialisták EP listavezetője beszél. Az MSZP elnöke maga is kezdeményezte, hogy tartsanak "kibeszélő showt", amelyen egyebek mellett elmondhatja, hogy a baloldalra többen voksoltak, mint 2010-ben, az emberek azonban apatikusak voltak, ezért kevesen mentek el szavazni. Emellett a Fidesz felé "lejtett a pálya", a Jobbik "igazi arcára" sem hívták fel az emberek figyelmét és a lecsúszó középosztályt sem sikerült a szocialistáknak megszólítani. Mesterházy a választás másnapján egy interjúban elmondta: nem fordult meg a fejében, hogy felajánlja lemondását, hiszen az idei három választást végig kell csinálni.

A baloldali választási szövetség többi pártja is sokkal jobb eredményre számított. A történtek miatt a héten lemondott posztjáról az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért (PM) vezetése. Bajnai Gordon bejelentette, hogy bár képviselői mandátumát átveszi, nem ül be a parlamentbe, hanem azt átadja, feltehetően Szelényi Zsuzsannának vagy Szigetvári Viktornak. Az Együtt-PM szövetség ma délutáni gyűlésén Bajnai megvonja a voksolás mérlegét és hivatalosan is elindítja a szövetség EP kampányát. Utána zárt ajtók mögött tanácskoznak.

A Gyurcsány Ferenc vezette DK elnöksége tegnap Szegeden boncolgatta a történteket, ám úgy értesültünk, hogy a tagsággal csak a május 25-i voksolás után akarnak az eredményről, a hogyan továbbról tanácskozni.

Az EP-választáson külön indulnak a baloldali pártok. A mostani voksolás a számukra nem pusztán a megszerzett mandátumok számáról szól, hanem arról, ki lesz az első a versenyben és egyben a legerősebb ezen a térfélen. Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti listavezetője a napokban azt mondta: május 25-én kiderül, hogy ki a felelős a baloldali pártszövetség vereségéért. A politikus lapunknak kifejtette, hogy ő felel pártja EP kampányáért, de abban Velez Árpád pártigazgatónak és Molnár Zsolt kampányfőnöknek is szerepe lesz.

Szanyi cáfolta az ATV értesülését, amely szerint az MSZP szakított Ron Werberrel. Kijelentette: már tavaly elhatározták, hogy kik irányítják ezt a kampányt, az izraeli kampánytanácsadó felkéréséről azonban nem volt szó. Szanyi antifasiszta kampányra készül, mert a szélsőjobb megerősödött a kontinensen. "Egyetlen mozgalom van, amellyel szemben határozottan politizálni fogunk: a Jobbik, úgy is mondhatnám, hogy a náci söpredék. Ezekkel szemben viszont határozottan fogunk politizálni, no meg mindazokkal szemben, akik ennek a politikáját támogatják. Ha ez éppen a Fidesz lesz, mondjuk emlékműavatással, akkor szembe fogunk menni e tekintetben a Fidesszel is" - fogalmazott.

"Európa balra van" - ez az MSZP mostani szlogenje. Bajnaiék az "Add a neved Európához!" jelmondattal igyekeznek szavazót szerezni, Gyurcsányék pedig azt hirdetik, hogy "Az Európai Unió nem a probléma, hanem a megoldás".