Előfizetés

Fő cél a bennmaradás a jövő heti hoki-vb-n

Publikálás dátuma
2014.04.10. 08:00
De jó lenne ezt látni a vb utolsó meccse után FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Jövő héten ismét nagy feladat vár a magyar férfi jégkorong-válogatottra, és Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint az egyetlen konkrét kitűzött cél a divízió I/A osztályos világbajnokságon, hogy csapatunk kiharcolja a bennmaradást. Az első két helyezett jut fel a 2015-ös elit vb-re, az utolsó pedig jövőre a divízió I/B-ben szerepel.

Valljuk meg őszintén, azért a hoki hazai rajongói - főleg, hogy bekerülve a látványsportágak közé anyagilag is megerősödött - ennél jóval többre számítanak. És a kanadai szakember sem vonja mindezt kétségbe: úgy véli, a dél-koreai vb-n a csapat bármit el tud érni, még a feljutás sem elképzelhetetlen, ám a realitásnak a bennmaradást nevezte meg.

Ma szűkíti le a keretet, és az osztrákok elleni szombati (16.00), valamint a szlovénok elleni vasárnapi (18.00), budapesti felkészülési mérkőzésen 95 százalékban azok kapnak lehetőséget, akik hétfőn elutaznak majd a Szöul melletti Gojangba.A tengerentúlon játszó Nagy Gergő (Quad City Mallards) vb-játéka klubjának rájátszásbeli szereplésétől függ.

"Erősebbek leszünk, mint tavaly, de az ellenfelek is erősödtek. Ausztria és Szlovénia az élvonalból esett ki, és most februárban még az olimpián is játszott" - mondta Chernomaz, aki hozzátette: minden meccsnek - Koreai Köztársaság, Ukrajna, Szlovénia, Ausztria és Japán - úgy vágnak neki, hogy szeretnék megnyerni.

A magyar szövetség alelnöke jelezte: személy szerint elégedett lenne azzal, ha a válogatott a harmadik vagy a negyedik helyre befutna, minden ennél jobb szereplés már feljutást jelent. "Ez egy erős csoport, amelyben bárkitől ki lehet kapni, és bárkit le lehet győzni" - mondta Kovács Csaba.

Tokaji Viktor kiemelte: nagyon összerázódott a mezőny, és egyre kisebb különbségek döntenek, így aztán csak akkor van esély helytállni, ha minden percben, minden cserében odafigyelnek, és hiba nélkül játszanak.

A magyar keret

Kapusok: Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV 19), Rajna Miklós (Sapa Fehérvár AV 19), Sevela Péter (Dab.Docler)
Hátvédek: Gőz Balázs (Morzina-Avoriaz), Gröschl Tamás (Dab.Docler), Hetényi Péter (Sapa Fehérvár AV 19), Hüffner Adrián (Dab.Docler), Kiss Dániel (Sapa Fehérvár AV 19), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), Szirányi Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), Varga Arnold (Sapa Fehérvár AV 19), Vas Márton (Löwen Franfurt)
Csatárok: Azari Zsolt (Dab.Docler), Bartalis István (Troja Ljungby), Benk András (Sapa Fehérvár AV 19), Hári János (HIFK Helsinki), Kóger Dániel (Elmira Jackals), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), Nagy Gergő (Quad City Mallards), Nagy Krisztián (El Paso Rhinos), Nemes Benjamin (Sapa Fehérvár AV 19), Németh Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Sárpátki Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), Sebők Balázs (Kärpät Oulu), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (HC Rouen)

Mentőöv a mellőzött Casillastól

Publikálás dátuma
2014.04.10. 07:58
Volt Londonban minden, ami szem-száj ingere: látvány, izgalom és igazi foci FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/MIKE HEWITT
A Real Madrid a 3-0-ás hazai győzelem után már nyeregben érezte magát, de kis híján ráfizetett. A Dortmundnak kevés kellett a csodához, de az annalesek csak azt őrzik majd meg, hogy a Real Madrid elütötte a németeket a továbbjutástól. A másik keddi mérkőzésen a hazai pályán 3-1-re diadalmaskodó PSG-nek kevés volt a két gólos előny a továbbjutáshoz: a Chelsea nagy nehezen kiszenvedte az elődöntőbe vezető 2-0-s győzelmet.

A történelem kis híján ismételte önmagát. Eleddig egyetlen csapat akadt csak a Bajnokok Ligája párharcban, amely három gólos előny birtokában sem tudta kivívni a továbbjutást.

Bajnokok Ligája

Negyeddöntő, visszavágók
Kedd
Chelsea-PSG 1-3, 2-0
Dortmund-Real Madrid 0-3, 2-0
Szerda
Bayern München-Manchester United 1-1, lapzártánk után
Atlético Madrid-Barcelona 1-1, lapzártánk után

Ha valaki, Carlo Ancelotti emlékszik arra a tíz évvel ezelőtti drámára, ugyanis történetesen ő ült a kispadján annak a Milannak, amely hazai pályán 4-1-re legyőzte a Deportivo La Corunát. Már páholyban érezhette magát a milánói csapat, s ennek megfelelően kényelmesen kezdték a spanyolországi visszavágót.

S mire fölébredtek, már 2-0-ra vezetett a hazai gárda, amely a sikertől vérszemet kapott, az olaszok meg elveszítették az önbizalmukat. A végeredmény 4-0 volt, a Milan szégyenszemre búcsúzott a BL-től.

Vélhetően ez a mérkőzés járt Ancelotti fejében, amikor a játékvezető által kissé könnyű síppal megítélt büntetőt Di María kihagyta - illetve Weindenfeller bravúros vetődéssel hárította -, s ezt követően a németek megérezték, hogy a szerencse ezúttal melléjük pártolhat.

A 2-0-ás vezetést követően a csodához nagyon kevés kellett volna: talán egy kis higgadtság, nagyobb rutin, meg persze szerencse. Ám Fortuna ezúttal a vendégeket, s közülük is a remeklő Casillas mellé szegődött.

"Amikor a mérkőzés után pacsiztam sérült játékosunkkal, Neven Szuboticcsal, azt mondta, nagyon büszke rá, hogy ilyen csapat tagja, és én is pont így érzek. Ennek a meccsnek a felvételét le lehetne vetíteni minden csapatnak, amely az első mérkőzését elveszíti három nullra. Egyértelműen jobbak voltunk, senkit nem tudok hibáztatni a kiesésért. Különleges este volt ez!" - nyilatkozta Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund vezetőedzője.

És teljesen igaza van a Dortmund mesterének, nem véletlen, hogy a német klub első embere nagyon elkeseredett a kiesés miatt. "Fantasztikus meccset játszottunk, de csalódottak vagyunk a kiesés miatt. Nagyon közel voltunk a harmadik gólhoz, és ha belőjük, akkor a Real Madrid halott"- mondta a dortmundi ügyvezető, Hans-Joachim Watzke.

Mindenesetre a madridiak elismerték, hogy nagy szerencsével jutottak be az elődöntőbe. "Ha a második félidőben is úgy játszottunk volna, mint az elsőben, akkor most nem arról beszélnénk, hogy elődöntősök vagyunk"- értékelte a mérkőzést Sergio Ramos, míg mestere szerint kiszenvedték a továbbjutást.

"Ez maga volt a szenvedés estéje, rettenetesen nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben túl sok labdát adtunk el, a szünet után ezen javítottunk, de még így is örülhetünk, hogy elődöntősök vagyunk" - fogalmazott Carlo Ancelotti.
Emlékezni való a másik mérkőzésre, a Chelsea-PSG találkozóra is jutott, igaz, nem kellett tíz évet visszalapozni az emlékkönyvekben. Elég volt két esztendő.

A londoni csapat ugyanis most úgy állt talpra a francia főváros legénysége ellen, mint két éve a Napolival szemben. A nyolcaddöntőben akkor az olaszok elleni nagy fordítás adott annyi lendületet és önbizalmat a Kékeknek, hogy egyenesen a döntőig meneteltek, és meg is nyerték.

A Barcelona és a Bayern is vitathatatlanul jobb csapat volt abban az évben, mint a Chelsea, a Kékek mégis mindkettőt legyőzték. És akkor még José Mourinho nélkül, márpedig az ő személye igazán nagy hozzáadott érték az ilyen szituációkban.

"Az edzéseken különböző taktikai formációkat gyakoroltunk, szóval játékosaim tudták, hogy mikor mi a dolguk. Demba Ba fontos gólt szerzett. Az a csapat, amely inkább csak védekezett, kikapott, mi pedig teljesen megérdemeltük az elődöntőbe jutást. Védőim fantasztikusan játszottak, középpályásaim mentek, mint az állatok, David Luiz egyenesen egy szörnyeteg, csatáraink pedig valóságos hősök" - jelentette ki Jose Mourinho.

A párizsiak nem tudták elviselni a sérült Zlatan Ibrahimovics hiányát, nem volt, aki a legnehezebb szituációkban a csapat élére állt volna. "Sajnos a nagy mérkőzések kis dolgokon dőlnek el. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de nem lőttük be ezeket, és megfizettük az árát"- mondta Blaise Matuidi, a PSG középpályása. Milyen bölcs észrevétel...

EL: a Juventus már a hazai döntőre készül

Publikálás dátuma
2014.04.10. 07:57
Buffon bravúrja FOTÓ: EUROPRESS/ GETTY IMAGES
Ma este rendezik az Európa Liga negyeddöntőinek visszavágóit, ahol a legkiélezettebb küzdelmet a Sevilla-Porto mérkőzése tartogathatja, miután a portugálok otthon egygólos előnyt harcoltak ki a visszavágóra. A spanyol alakulat trénere, Unai Emery úgy vélte, együttese készen áll az összecsapásra, de a Porto egy olyan rivális, amely mindig megnehezíti az ellenfelek dolgát, így rendkívül nehéz 90 percre számít. 

A Juventusnak az idegenbeli 1-0-s siker birtokában, otthon nincs más feladata, minthogy saját közönsége előtt ne kapjon ki. Ez azért tűnik megoldható feladatnak, mert hazai pályán ebben a szezonban még veretlenek az olaszok.

Európa Liga

Negyeddöntő, visszavágók
Benfica-AZ Alkmaar 1-0 (Tv: DigiSport2 21.05)
Juventus-Lyon 1-0 (Tv: Story4 21.05)
Valencia-Basel 0-3 (21.05)
Sevilla-FC Porto 0-1 (Tv: DigiSport1 21.05)

Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője kijelentette, szeretnék megnyerni az Európa Ligát, ami már csak azért is érthető, mivel a finálét május 14-én éppen a Zebrák stadionjában, Torinóban rendezik.  

A legnyugodtabb a Basel együttese lehet, amely nagy meglepetésre 3-0-ra diadalmaskodott a Valencia felett.

A bázeli csapat fél lábbal tehát már az elődöntőben érezheti magát, sorozatban másodszor, és ha nem történik nagy meglepetés, akkor a Svájc vélhetően feljön a 12. helyre az európai szövetség (UEFA) ranglistáján, ez pedig 2015-től automatikus Bajnokok Ligája-indulást jelentene az ország mindenkori bajnokának.

A találkozó játékvezetője Kassai Viktor lesz. A Benfica idegenben 1-0-ra múlta felül a holland AZ Alkmaar együttesét, így itt is nagy meglepetés lenne, ha nem a luzitán gárda jutna be a legjobb négybe. Az elődöntő sorsolását holnap tartják az európai szövetség svájci központjában, Nyonban.