Előfizetés

Élelmiszerboltot fosztogattak tizenévesek

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy 17 éves fiút és nevelőapját, ők harmadik társukkal csaknem egy tucat különböző vegyesboltot és zöldséges üzletet törtek fel Kazincbarcikán - jelenti a HavariaPress.

A borsodi város rendőrségén az elmúlt három hónapban számos nyomozás indult különféle, de egymásra mégis hasonlatos betörési ügyekben. Az eddigi adatok szerint az  elkövetők hárman lehettek, több helyi kisboltba is betörtek.

A rendőrök néhány napja egy hasonló betörés helyszínen értek tetten, és fogtak el két fiatalkorút, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmények elkövetésével. A 17 éves fiúk nem tagadták a fosztogatást. A rendőrök az egyik gyerek nevelőapját is elfogták, majd az egyik fiatalkorúval együtt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit a járásbíróság a hétvégén el is rendelt.

Szombaton derül ki, hogy megvan-e a kétharmad

Kétezer, eddig fel nem dolgozott egyéni szavazat dönthet arról, ki lesz a következő négy évben a XVIII. kerületi székhelyű, 15-ös számú egyéni választókerület képviselője: a Fidesz-KDNP-s Kucsák László vagy Kunhalmi Ágnes, a baloldali összefogás jelöltje.

Az országos szinten legszorosabb verseny közvetve érintheti a Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados országgyűlési többségét is a következő parlamenti ciklusra.
A választókerületi eredmények 98,68 százalékos feldolgozottsága mellett Kucsák László 20 104 szavazatot kapott, míg Kunhalmi Ágnes 20 082-öt, így a különbség mindössze 22 szavazat. Az országban ez a legszorosabb eredmény az első két jelölt között.

Arra azonban, hogy kiderüljön, ki kapja a mandátumot, még várni kell szombatig, ugyanis várhatóan akkor bontják fel a szavazókörben a szavazás napján lezárt urnákat. Ezek az urnák ugyanis arra várnak, hogy megérkezzenek az átjelentkezéssel, illetve a külképviseleteken szavazók voksai.

A Nemzeti Választási Iroda oldalán közzétett tájékoztatás szerint pontosan 2000 fel nem dolgozott szavazaton múlik, melyik jelölt nyeri a versenyt, azaz ki kaphatja meg a képviselői mandátumot.

Miután az átjelentkezés és a külképviseleti szavazás voksai megérkeznek és azokat bekeverik a szavazókör szavazatai közé, a szavazatszámláló bizottságnak meg kell állapítani a szavazás szavazóköri eredményét, ez várhatóan szombaton történni. Az eredmény ellen azonban még jogorvoslattal lehet élni.

Nem állt át - Lelőtt egy ukrán tisztet egy orosz katona

Publikálás dátuma
2014.04.07. 15:05
Ukrajna, 2014 március. Fotó: Sean Gallup / Getty Images
Oroszbarát tüntetők hétfőn a kelet-ukrajnai Donyeckben megrohamozták és elfoglalták az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi épületét, a térség egy másik városában, Luhanszkban az SZBU épületét elfoglaló tiltakozók megszerezték az ott tárolt fegyvereket.

Helyszíni jelentések szerint Donyeckben a tüntetők gyors rohammal, alig 15 perc alatt vették be az SZBU épületét. Közlésük szerint jelenleg "átvizsgálják" a biztonsági szolgálat archívumában őrzött iratokat, közben megerősítik az épület környékét, hogy visszaverjenek egy esetleges ostromot. A városban előző nap a tüntetők a megyei adminisztráció épületét szállták meg. Hétfőn az épület előtt mintegy 150-en tartózkodtak maszkokban, botokkal, ütőkkel és pajzsokkal felfegyverkezve. Hétfőn gumiabroncsokkal és szögesdrótokkal erősítették meg az épület előtt emelt barikádjukat. Az épületre orosz zászlót tűztek ki. 

Luhanszkban oroszbarát tüntetők előző nap foglalták el az SZBU helyi épületét. A roham közben kilencen sérültek meg. A tüntetők megkaparintották az épületben tárolt fegyvereket. A szeparatisták hétfőn barikádot építettek az épület elé gumiabroncsokból és vaspajzsokból. A rendőrséget készültségbe helyezték, a hatóságok lezárták a városba vezető utakat, hogy ne kaphassanak az épületfoglaló szakadárok erősítést a környező településekről.

Eközben a szintén Kelet-Ukrajnában lévő Harkivban a rendőrök és az oroszbarát demonstrálók megállapodtak, és utóbbiak önként kivonultak az előző nap elfoglalt megyei adminisztráció épületéből. A belügyminisztérium megyei részlegének sajtóosztálya szerint a rendvédelmieknek sikerült meggyőzniük a tüntetőket arról, hogy véleményüknek kizárólag a törvény biztosította keretek között, a közrend megsértése nélkül adjanak hangot.

A Moszkva által annektált dél-ukrajnai Krím félszigeten, Novofedorivka településen egy orosz katona két lövéssel megölt egy ukrán őrnagyot, aki esküjéhez hűen nem állt át az orosz hadsereghez. Az ukrán katona a tiszti szálláson készülődött a félsziget elhagyására. A vele egy szobában lévő ukrán századost súlyosan összeverték, és az orosz csapatok egy ismeretlen állomáshelyére vitték. A lelőtt őrnagy holttestét is magukkal vitték az orosz katonák - közölte a Facebook közösségi portálon keresztül Dmitro Timcsuk, az ukrán katonapolitikai kutatási központ vezetője.

A legfrissebb hírek szerint közben

Donyeckben oroszbarát szakadárok már kikiáltották a "független köztársaságot"

A kelet-ukrajnai Donyeckben a megyei adminisztráció épületét megszállva tartó oroszbarát szakadárok kikiáltották a "független donyecki köztársaságot". A döntést a szeparatisták által létrehozott, úgynevezett "népi tanács" hozta meg rendkívüli ülésén. A testület emellett úgy határozott, hogy az újonnan létrehozott "köztársaság" csatlakozik Oroszországhoz. 

Eredetileg a megye törvényesen megválasztott tanácsától követelték, hogy hozzon döntést a terület Ukrajnától való elszakadásáról. A megyei tanács képviselői azonban hétfőn nem ültek össze tanácskozni, ezért a szakadár tüntetők önhatalmúlag megfosztották őket mandátumuktól, és megalakították saját döntéshozó testületüket, a "népi tanácsot". A hivatal erkélyére kifüggesztették a "donyecki köztársaság zászlaját." Az épület előtt a tüntetők által épített barikád mellett gyúlékony keverékkel teli hordók állnak. Az oroszbarát aktivisták közölték, hogy ha támadás éri őket, készek felgyújtani azokat.