Előfizetés

Fordított az FTC

Publikálás dátuma
2014.04.05. 08:00
Leonardo (középen) lépett elő főszereplővé FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Az Újpest és a Ferencváros 214. bajnoki összecsapását – a honi labdarúgó NB I. 23. fordulójában – a vendégek hátrányból fordítva 2-1-re nyerték meg.

Gyors ütésváltások jegyében rendezték meg tegnap az Újpest–Ferencváros bajnokit, amennyiben két órával a találkozó előtt a szurkolók egy-egy csoportja Újpesten összecsapott egymással; két ember megsérült, a rendőrök gyorsan rendet tettek.

Ezek után a meccs is hasonló vehemenciával kezdődött: az Újpest Vasziljevics góljával már a 4. percben vezetett, amire Gyömbér nem egészen 20 minutummal később válaszolt. Mindkét találat szöglet utáni kavarodás következménye  volt, mezőnyben csak az akarás érződött, tudatosság alig.

A második félidőben akadt néhány ziccer, ám a döntést a brazil Leonardo vállalta magára, aki a 87. percben, egy félpályás szóló után vezette győzelemre a Ferencvárost. Az NB I. 23. fordulóját egyébként a Haladás sikere vezette fel, a szombathelyiek a Puskás Akadémia vendégeként nyertek 2-1-re Székesfehérváron. Az nso.hu szerint: 50 néző előtt.

NB I., 23. forduló

Péntek
Puskás Akadémia– Haladás 1-2
Újpest–Ferencváros 1-2
Szombat
Honvéd–Diósgyőr (14 óra, Tv: Duna)
Pápa–Pécs (16).Paks–MTK (16, Tv: Sport1)Kecskemét–Videoton(18., Tv: Sport1)
Debrecen–Győr
(20, Tv: Sport1)
Hétfő
Kaposvár–Mezőkövesd
(20.45, Tv: m2)

Jó hírek Grenoble-ból, Schumacher ébredezik

Úgy tűnik, százmilliók imája meghallgattatott, ugyanis a világ egyik legjobb sportolója (remélhetőleg) tényleg komoly esélyt kap arra, hogy visszatérjen közénk. A Formula-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher 93 nappal a súlyos fejsérülésével végződő síbalesetét követően ébredezik! 

Sabine Kehm, Schumacher menedzsere tegnapi közleményében arról számolt be, hogy a 45 éves sportember a tudatosság és az éberség jeleit mutatja.

"Michael állapota javul. Bizonyos pillanatokban a tudatosság és az éberség jeleit mutatja. Mi mellette vagyunk ebben a hosszú és nehéz harcban, együtt a grenoble-i kórház orvosi csapatával, és továbbra is bizakodunk. Szeretnénk megköszönni a folyamatos támogatást.

Ugyanakkor arra kérünk mindenkit, értsék meg, hogy nem árulhatunk el egyéb részleteket. Ez szükséges Michael és családja magánszférájának megőrzéséhez, és ahhoz, hogy az orvosi csapat nyugodtan dolgozhasson" - állt Kehm tegnapi közleményében.

Bahreini Nagydíj, eredmények

Az idei szezon harmadik versenyhétvégéjén is folytatódni látszik a Mercedes fölénye. Amíg a Hamilton-Rosberg duó simán utasította maga mögé a tegnapi szabadedzéseken a teljes mezőnyt, addig az is látható, hogy a Ferrari talán először reménykedhet a jó szereplésben. A második tréningen egyébként mindenki körülbelül két másodperccel gyorsabb volt, mint az elsőn.

Az összesített végeredmény: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:34.325 perc, 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:34.690, 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:35.360, 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 1:35.433, 5. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:35.442, 6. Jenson Button (brit, McLaren) 1:35.528.

Száz nap múlva rajtol a póló Eb Budapesten

Noha béka lesz a száz nap múlva kezdődő budapesti vízilabda Európa-bajnokság kabalafigurája, a sportág magyar vezetői nem a béka perspektívájából tekintenek az idei nyár legjelentősebb hazai sporteseményére.

Sőt, mint Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi válogatott szövetségi kapitánya elmondta: nagy a felelősség, hogy jól szerepeljenek a fiúk a július 14. és 27. közötti tornán. Jó, vagy rossz játékkal, szinte mindegy is, csak nyerjük meg minden meccsünket, kezdve a spanyolok elleni nyitómeccsel.

A felkészülés - tette hozzá Benedek - voltaképpen már megkezdődött, méghozzá a válogatott Világliga-szereplésével. Ennek sorába illik a jövő keddi, pécsi mérkőzés az olimpiai bajnok horvátok ellen, noha ennek tétje már nem élet-halál kérdés, hiszen e nélkül is megvan a csoportelsőség, s ezzel a jog a dubai Vl-döntőre.

Merész András, a vb-bronzérmes női válogatott szövetségi kapitánya hangsúlyozta, éremért akarnak játszani a Margitszigeten, ehhez már a hollandok elleni nyitómeccsen is győzni kell. A női csapat május 19-én kezdi a felkészülést, előtte még ugyancsak játszik Világliga-meccset, méghozzá április 22-én a görögökkel.

Kilenc góllal kellene nyerni ellenük, aminek nincs realitása, miként a Vl oroszországi szuperdöntőjében való szereplésnek sincs. Lehet legalább az Eb-re koncentrálni.