Visszatért Ségolène Royal

Publikálás dátuma
2014.04.03. 07:32
Ségolène Royal nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy bekerült a kormányba FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/FRANCK PREVEL
Bemutatták tegnap Manuel Valls francia kormányát. Mindössze két új arc tűnt fel a kabinetben, igaz, Ségolene Royal környezetvédelmi- és energiaügyi miniszterré való kinevezése annál érdekesebb. A szocialisták volt vezetője ugyanis Francois Hollande élettársa volt.

Ségolène Royal visszatérése annak a jele, hogy már teljességgel megszűnt Valérie Trierweilernek az elnökre gyakorolt befolyása. Közismert, hogy a két hölgy nagyon finoman fogalmazva nem kedvelte egymást. Amíg Trierweiler virított Hollande mellett, szóba se jöhetett volna, hogy Royal, aki 2007-ben a szocialisták színeiben indult az elnökválasztáson Nicolas Sarkozyval szemben, bármiféle fontosabb politikai szerepet vállaljon.

Miután azonban kiderült, hogy az elnöknek viszonya volt a szép színésznővel, Julie Gayet-val, Hollande kiadta Triereiler útját is, ezért nem kell többé figyelembe vennie az ő utasításait. A konzervatív Le Figaro kéjesen megjegyezte: a kormányüléseken, ha a külügyminiszter külföldi útja miatt nem vehet részt rajta, Royal ülhet Hollande jobbján.

A kormányátalakítás nem teljesen úgy zajlott, amint azt az új miniszterelnök, Manuel Valls remélte. Kedden arról győzködte a szocialisták partnereit, a Zöldeket, maradjanak a kabinetben. Ám ők nemet mondtak a felkérésre.

Ez a döntés nagyon megosztotta a környezetvédők tagságát, Daniel Cohn-Bendit, az Európai Zöldek európai parlamenti frakciójának társelnöke bírálta a vezetést az elutasítás miatt. Arra egyelőre a környezetvédők sem tudtak választ adni, hogy a párt frakciója bizalmat szavaz-e az új kormánynak.

Az új kabinet apróbb meglepetése, hogy nem változott az igazságügy-miniszter személye, pedig Valls és a tárcát irányító Christina Taubira között eddig nem volt felhőtlen a viszony. A pénzügyi- és költségvetési miniszteri kulcstárcát az eddigi munkaügyi tárcavezető, Michel Sapin kapta meg. Egyértelműen a szocialisták balszárnyának tett gesztus, hogy Arnaud Montebourgot a gazdasági- és ipari minisztérium élére nevezték ki.

Eddig Pierre Moscovici irányította a tárca munkáját. A belügyminiszter, vagyis Valls utóda az eddigi költségvetési tárcavezető, Bernard Cazeneuve lett. A francia diplomácia vezetője továbbra is Laurent Fabius, aki az előző kormány legnépszerűbb személyisége volt.

Nem történt változás a hadügyi tárca élén sem: Jean-Yves Le Driant kiváló szakembernek tartják, nem véletlen, hogy ő volt Francois Hollande első számú jelöltje a kormányfői székbe. A női jogok-, illetve ifjúsági- és sportminisztereként marad a kormányban a fiatal Najat Valaud-Belkacem. Marisol Touraine továbbra is a szociális tárca munkáját irányíthatja.

A francia közvéleményt egyelőre nem győzte meg Hollande elnök a kormányátalakítással. A Harris Interactive szerint a válaszadók 75 százaléka egyelőre nem bízik az elnök döntésében. 45 százalék nagyon nem, 30 százalék pedig inkább nem találta meggyőzőnek az elnök hétfői beszédét. Összesen 21 százalék találta nagyon, illetve inkább meggyőzőnek.

Manuel Valls kinevezését azonban kedvezően fogadta a lakosság, 50 százaléknyian támogatják a döntést. 45 százalék az elégedetlenek aránya, öt százalék nem adott választ. Az Ifop felmérése szerint 61 százalék véli jó ötletnek Manuel Valls kinevezését, de csak 33 százalék véli úgy, hogy az új kormány jobb munkát végez majd, mint Ayrault csapata.

Valls népszerűségi mutatója 77 százalékos, s még a konzervatív UMP szavazóinak nagy többsége, 63 százaléka is kedvezően vélekedik róla. A szélsőjobboldali Nemzeti Front szavazói megosztottak, nagyjából fele-fele arányban.

Szerző

Bonafarm: offshore-vád

A Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató, MLSZ-elnök mezőgazdasági vállalkozásait összefogó Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. is felkerült a Miniszterelnökség offshore hétterű cégekről készített listájára. A cégcsoport uniós támogatással felépült csípőtelki tehenészeti telepét Orbán VIktor miniszterelnök és Csányi Sándor közösen avatták fel még 2012 őszén.

Emlékezetes, hogy 2012-ben hatályba lépett alaptörvény kimondta, hogy nem kaphat állami támogatást olyan cég, amelynek tulajdonosi szerkezete nem átlátható. A Miniszterelnökség listáján 276 cég szerepel, amelyektől visszakövetelik a 2012 óta elnyert 15-20 milliárd forintra becsült támogatást. (A Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. 2012-ben egymaga több mint 220 millió forint támogatást kapott.)

A Bonafarm Csoport cáfolta, hogy átláthatatlan lenne a csoporthoz tartozó Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. tulajdonosi szerkezete. Sokan Csányi Sándor és Lázár János miniszterelnökségi államtitkár már-már „legendás” ellentétét sejtik a háttérben, az államtitkár a bankárt az ország "legnagyobb uzsorásának" nevezte tavaly. Tény, hogy a legtöbb Csányi-cégben – így a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft.-ben is – sokáig valóban tulajdonos volt egy Szingapúrban bejegyzett, CSIM Pte. Ltd. nevű vállalat, de ezt a bankvezér-tulajdonos 2012-től fokozatosan minden érdekeltségéből kivonta.

A listán található többek között a trafikügyben elhíresült Szeplast Zrt. is, amely a Continentalos Sánta János sógornőjéé. A cégcsoport vezetői összesen 26 koncessziót nyertek - a trafikos pályázatoknál nem nézték az offshore hátteret -, azonban a Szeplast mintegy 133 millió forintnyi állami támogatást nyert korábban.