Előfizetés

Megtörik-e a spanyol motorosok uralma?

Publikálás dátuma
2014.03.22. 06:55
Jack Miller alig egy hete a spanyolországi Jerezben gyakorolt. Fotó: Mirco Lazzari gp/Getty Images.
A szabadedzésekkel Katarban kezdetét vette a 2014-es gyorsaságimotoros világbajnoki szezon. Az idény legfőbb kérdése, hogy a tavaly mindhárom egyéni vb-címet bezsebelő spanyolok egyeduralmát sikerül-e megtörni?

Már csütörtökön már pályára gurultak a 2014-es szezon versenyzői, s habár a szabadedzésekből messzemenő következtetéseket levonni nem lehet, az máris kiviláglik: nagy csata várható mindhárom kategóriában.

Moto3

Talmácsi Gábor saját csapatot indított
Saját csapatot indított Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztese. A Talmácsi Racing tegnapi sajtótájékozta-tóján elhangzott: a 19 éves Bódis Richárd a superbike-vb superstock 600-as kategóriájában, a 13 esztendős Somosi Alexander pedig a superbike-vb hivatalos utánpótlás sorozatának utolsó négy versenyén áll rajthoz. Talmácsi a tavalyi súlyos sérülését követően azon dolgozik, hogy újra versenyezhessen, s ezt már saját csapata színeiben tenné.

Ebben az osztályban sanszos a leginkább, hogy a hispán birodalom meginog majd. Egyrészt a teszteken Jack Miller remekelt, másrész a szabadedzésen remekül mutatkozott be Valentino Rossi Moto3-as istállója, és versenyzőjük, az olasz Romano Fenati meg is nyerte a gyakorlást, s rajta kívül honfitársa, Niccoló Antonelli, illetőleg a szabadedzésen szintén villogó Jakub Kornfeil ugyancsak okozhat meglepetést.

Persze, a spanyolokról sem kell lemondani, kivált, hogy a vér kötelez: ott van például a mezőnyben az az Isaac Vinales, aki a kategória tavalyi világbajnoka, Maverick Vinales unokaöccse, továbbá az az Álex Marquez, aki a MotoGP regnáló bajnokának, Marc Marqueznak a kisöccse, s aki már tavaly is képes volt felvenni a versenyt a legjobbakkal. És akkor még nem is szóltunk Efrén Varquezről. Lesz izgalom bőven…

Moto2

Itt egyértelműen egy spanyol számít a fő esélyesnek: a tavalyi összetett harmadik, Esteve Rabat végső sikeréért fizetnének a legkevesebbet a fogadóirodák, de természetesen másik két fiatal spanyol - a szintet lépett Maverick Vinales, valamint Luis Salom - is mozsárágyúval törheti a borsot a favorit orra alá. A kihívók között kell megemlíteni a japán Nakagami Takaakit, a finn Mika Kalliót, a korábbi Moto3-as világbajnok német Sandro Cortesét és a svájci Thomas Lüthit.

MotoGP

A királykategóriában a helyzet változatlan: a Honda, valamint a Yamaha és versenyzői párharcát hozhatja a 2014-es szezon. A legtöbben úgy vélik, a tavalyi Top3, azaz Marc Marquez, Jorge Lorenzo és Dani Pedrosa az idén is kisajátítja a dobogót, s legföljebb a kilencszeres világbajnok, a mezőny legidősebb versenyzője, a Yamahával induló 35 éves Valentino Rossi szólhat bele viaskodásukba.

"Jobb formában vagyok, sokkal jobban érzem magam a motoron, amin sokat javítottunk, így pedig jóval könnyebben tudok vele a limiten menni. Az első három versenyző rettentő erős, azonban meggyőződésem, képes leszek velük felvenni a harcot" - ígérte a Dottore, akinek Katarban talán lesz is esélye odaérni az éllovasok közé, hiszen a címvédő Marquez lábtöréséből lábadozva a szabadedzéseken fölöttébb óvatos volt. Mindenesetre a Yamaha négyszeres világbajnoka, Jorge Lorenzo szerint a legjobb háromból bármelyikük megnyerheti a vb-t 2014-ben.

"Marc a legfőbb esélyes, de a 2014-es szezon nagyon szoros lesz. Jóval nyitottabb lesz a bajnokság, mint az előző években" - szögezte le Lorenzo.

Néhány válaszra mindenesetre már a hétvégén, a katari éjszakai futammal fény derülhet.

Az idei versenynaptár
Március 23: Katari Nagydíj, Losail (éjszakai verseny)
Április 13.: Amerikai Nagydíj, Austin
Április 27.: Argentin Nagydíj, Termas de Rio Hondo
Május 4.: Spanyol Nagydíj, Jerez
Május 18.: Francia Nagydíj, Le Mans
Június 1.: Olasz Nagydíj, Mugello
Június 15.: Katalán Nagydíj, Montmelo
Június 28.: Holland Nagydíj, Assen
Július 13.: Német Nagydíj, Hohenstein-Ernstthal
Augusztus 10.: Indianapolisi Nagydíj, Indianapolis
Augusztus 17.: Cseh Nagydíj, Brno
Augusztus 31.: Brit Nagydíj, Silverstone
Szeptember 14.: San Marinó-i Nagydíj, Misano
Szeptember 28.: Aragóniai Nagydíj, Alcaniz
Október 12.: Japán Nagydíj, Motegi
Október 19.: Ausztrál Nagydíj, Phillip Island
Október 26.: Malajziai Nagydíj, Szepang
November 9.: Valenciai Nagydíj, Valencia

Megnyílt a Tavaszi Fesztivál

Publikálás dátuma
2014.03.22. 06:48

A firenzei Uffizi Képtár gyűjteményének magyar önarcképeiből rendezett, Festők a tükörben című kiállítással nyílt meg a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál tagnap a Budapesti Történeti Múzeumban. A két hét alatt összesen 170 esemény zajlik majd, köztük 6 világpremier, 18 magyarországi bemutató valamint további 3 színházi premier lesz, és közel 20 olyan társulat és produkció érkezik Budapestre, amelyek először mutatkoznak be Magyarországon.

Nemrég a selfie lett angol nyelvterületen az év szava, ami nem véletlen, hiszen antropológiai szükséglet, hogy a dolgokhoz hozzárendeljük alkotójuk arcát - mondta a a 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán hozzátette: a világhírű Uffizi Képtár már a reneszánsz óta válaszol erre az igényre, és mára gyűjteményében 21 alkotótól 24 magyar önarckép is található. Ezek láthatók most a Budapesti Történeti Múzeumban tegnap nyílt, július 20-ig látogatható kiállításán. Fehér Ilona és Veszprémi Nóra kurátorok a Firenzéből érkezett 24 önarckép mellett ugyanazon alkotók egy-két Magyarországon őrzött munkáját is kiállították.

A kurátorok kiemelték többek között idősebb Markó Károly félkész állapotban maradt önportréját, melyet a festő fia fejezett be az Uffizi felkérésére, továbbá Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Csók István és Victor Vasarely alkotásait. Magyarországról legutóbb Lakner László önarcképe került be az olasz múzeum kollekciójába, amely a budapesti kiállítás kapcsán felkérte a Magyar Nemzeti Galéria szakembereit, hogy ajánljanak két kortárs magyar festőt, akiknek munkáival tovább gyarapodhat a gyűjtemény. Ekkor esett a választás Fehér Lászlóra és Keserü Ilonára.

Az Uffizi-képtár őrzi a világ legnagyobb, több mint 1650 darabból álló művészönarckép-gyűjteményét, melynek alapjait 1664-ben Leopoldo de' Medici fektette le. Utódai évszázadokon át folytatták a gyarapítást, és ennek köszönhetően ma itt találhatóak a leghíresebb európai és Európán kívüli festők önarcképei Raffaellótól kezdve korunkig. Magyar festők munkái 1872-től vannak jelen a világhírű gyűjteményben.

A fesztivál képzőművészeti programjának másik erőssége a szintén tegnap, a Ludwig Múzemban nyílt Reigl Judit kiállítás. Az Űr és extázis című tárlat június 22-ig látogatható. Reigl Judit festőművész 1950 óta Franciaországban él és dolgozik. A világ legnagyobb és legfontosabb kortárs közgyűjteményei, a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) és a Metropolitan Múzeum, a londoni Tate Modern, vagy a párizsi Centre Pompidou őrzik a festményeit. 1954-ben a szintén Párizsban élő művésztársa, Hantai Simon bemutatta őt André Bretonnak, a szürrealizmus atyjának, aki azon nyomban meghívta egy kiállításra a szürrealisták galériájába, a L’Étoile scellée-be.

A szürrealisták vizuális programja azonban túl szűknek bizonyult a festő számára. Reigl Judit a szürrealistákkal ellentétben a festményt nem csupán a lélek, a tudatalatti lenyomatának tekinti, hanem a szabadjára engedett testi energiákat befogadó felületnek is: a festék matériájával megküzdő testét is eszközként használja.

A Magyar Nemzeti Galériában március 28. - június 29. között látahtó majd Derkovits Gyula életmű kiállítása. A mintegy kétszáz Derkovits-festményt és -grafikát bemutató tárlat korabeli magyar festők, grafikusok és fotóművészek, továbbá német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák alkotók munkáival egészül ki. A kiállítás új koncepció alapján közelíti meg az életművet. Nem a magányos zseniről, a különc őstehetségről szól, hanem egy kora képzőművészetében tájékozott, abból és a hagyományokból tudatosan merítő alkotóról.

A Bálnában nyílik meg április 4-én A mecénás főváros - a Fővárosi Képtár című kiállítás. A főváros műpártolásának történetét foglalja össze az 1880-as évektől máig. Bemutatja Budapest képzőművészeti gyűjteményének kialakulását és koncepcióinak módosulásait a kezdetektől napjainkig. A kiindulópont a város életében kiemelkedő szerepet játszó férfiak arcmásainak megörökítése volt, majd a 19. század végén a dinamikusan formálódó városkép festészeti megjelenítése állt a gyűjtés fókuszában.

A századfordulótól kezdve - Bárczy István főpolgármester elképzeléseinek megfelelően - a vásárlásoknak nemcsak a száma növekedett meg, hanem koncepciója is megváltozott: a képek tárgya helyett esztétikai és művészettörténeti szempontok kerültek a mecenatúra középpontjába. Így a Fővárosi Képtár a Nemzeti Galérába olvadt. A 32. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Schrammel Imre életmű-kiállítása a Vigadóban lesz látható.

Hamlet és Rodin

Az idei BTF kiemelkedő produkciója, a Zubin Mehta dirigálta Bécsi Filharmonikusok koncertje. A BBC Filharmonikusok koncertjének karmestere Juanjo Mena, szólistája az osztrák Martin Grubinger lesz. Maxim Vengerov a Lengyel Kamarazenekar kíséretében Mozart és Csajkovszkij műveit adja elő. Eötvös Péter DoReMi című hegedűversenyének magyarországi bemutatója áll a moldáv származású hegedűművész, Patricia Kopatchinskaja és az MR Szimfonikusok műsora középpontjában. A brit Simon Keenlyside és az uruguayi Erwin Schrott is önálló estet ad, míg a világ első számú kontratenorja, Andreas Scholl angolszász dalokkal érkezik, ahogy a barokk muzsika kedvelőit is várja két csemege.

Az Operaház Tosca-előadásán José Cura Cavaradossiként lesz látható.A film és az opera határterületére csábít Philip Glass darabja, A szépség és a szörnyeteg. A művet négy énekes és a Philip Glass Ensemble élőben, a vetített filmmel összhangban szólaltatja meg. A Szentpétervári Eifman Balett, Auguste Rodin és Camille Claudel viharos kapcsolatáról szól, a Bozsik Yvette Társulat egy németországi orosz színházzal, a DEREVO-val együtt mutatja be a Chagall és Gogol ihlette Pokoli bált.

A Recirquel A Meztelen Bohóc című előadás ősbemutatójával készült. Az Örkény Színház a Shakespeare-év tiszteletére a Hamletet mutatja be Bagossy László rendezésében, a készülő előadásban egy évtizedekkel ezelőtti, legendás Hamlet, Gálffi László több szerepben is fellép. Mátyássy Bence rendezése a Thália Színházban: Stravinsky A katona története és Hunyady Sándor Bakaruhában című művét gyúrja eggyé.