Kitüntetett partnerség

Mint tudjuk, az orosz parlament közzétette a paksi erőműépítésre adandó hitel törlesztésének ütemezését és kamatterheit, így aztán kiderült, hogy a konstrukció köszönő viszonyban sincs azzal a szerződéssel, amit a magyar kormány itthon ismertetett. A felajánlott tízmilliárd eurós kölcsönt rosszabb feltételekkel kapjuk, mint amilyenekről a hazai nyilvánosság korábban értesült.

Amikor azonban a miniszterelnök e hét szerdán előadást tartott a Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján, nemhogy magyarázni, de még említeni sem tartotta érdemesnek ezt a "gikszert"; mintha bizony a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy a kormányzat egy ekkora horderejű államközi tranzakció korántsem lényegtelen részleteit egyrészt titkosítja, másrészt elhazudja polgárai elől. A vendéglátók pedig nem is firtatták a kínos témát, hiszen a honi gazdaság moguljai minden hasonló rendezvényen megkímélik Orbán Viktort a kellemetlen kérdésektől.

Még akkor sem okvetetlenkedtek, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a "dinamikus külgazdasági egyensúly" érdekében az ukrán válság ellenére is kitart az oroszokkal való paksi együttműködés mellett, mert "kell lennie egy olyan területnek, ahol kitüntetett partneri viszonyt ápolunk". Noha legalább ezen a ponton valaki igazán felvethette volna azokat a magától értetődő aggályokat, amelyek legalábbis kérdésessé teszik e "kitüntetett" partnerség folytatását. A vállalkozói szféra független (?) szereplői bátran kikövetelhetnék, hogy ne kelljen beérniük valami lapos halandzsával a "dinamikus egyensúlyról". Hiszen nemzetgazdasági teljesítményük és súlyuk feljogosítja őket arra, hogy kifaggassák a miniszterelnököt, vajon tudja-e, mibe viszi bele az országot, amikor nem hajlandó számolni az adott, és egyre romló geopolitikai helyzettel.

A Krím annektálása ugyanis rendkívüli mértékben átértékeli a Nyugat vezető hatalmainak viszonyát Oroszországhoz. Látnivaló ugyan, milyen óvatosan bánik Moszkva szankcionálásával mind Európa, mind Amerika, hiszen az kétélű fegyver - a globalizált világban már olyannyira összefonódnak az üzleti érdekeltségek, hogy mindkét oldalon tetemesek lehetnek a károk. Az unió persze nemcsak a gázszállításokat félti, hanem a munkahelyeket is; hiszen a világválságot még ki sem hevertük, a fejlődő országok pedig mindenáron elkerülnének egy újabb krízist. Brüsszel és Berlin, London és Párizs egyként és ugyanúgy igyekszik visszafogottan reagálni, mint Washington.

De a Kreml mégiscsak politikai kényszerhelyzetet teremtett, amikor kihasználva az ukrán eseményeket, területfoglalásra szánta el magát. És a leplezetlen terjeszkedés azért rettenti meg az atlanti szövetséget, mert a Krím katonai fellépéssel való elcsatolása kényes precedens, ami láncreakciót válthat ki a világ számos olyan pontján, ahol egyes etnikai csoportok - úgymond - védelmében hasonlóképp erőszakos "országegyesítő" kísérletekre kerülhet sor. Nem indokolatlanul nyugtalanítja az orosz lépés a balti államokat, de a boszniai szerb területek és az úgynevezett Dnyeszter Menti Köztársaság státusa is ingataggá válhat, hogy csak a kontinensen maradjunk. Az sem véletlen pedig, hogy a Tajvant mindig is magáénak valló Kína nem ítéli el a Krím bekebelezését…

Mindennek fényében érthető, hogy egyre jobban kirajzolódik a hidegháború egy új, sajátos változata, amelyben a Nyugat ugyan szembeszáll Moszkva nyilvánvaló birodalmi törekvéseivel, de miután a háború nem lehet opció, kénytelen csupán gazdasági ellenlépésekre szorítkozni. S bár megpróbálná minimalizálni az ezzel járó áldozatot, a várhatóan tetemes növekedési és beruházási veszteségek mégis elkerülhetetlenek. Ugyanakkor szükségképp majdhogynem feszültebbé válnak a Putyinnal fenntartott diplomáciai kapcsolatok, mint akár a szovjet időkben - a kelet-középeurópai országok a legkevésbé sem engedhetik meg maguknak, hogy ettől eltérő, különutas politikát folytassanak. Tegyük mindjárt hozzá: a visegrádi négyek többi tagjának ez esze ágában sincs; a lengyeleknek a legkevésbé, de a csehek és a szlovákok sem vágynak a medve ölelésére. Magyarország tehát egy geopolitikai jelentőségű energetikai beruházás "jóvoltából" egyedül marad az orosz függőségben.

De a jelek szerint Orbán most kivárásra játszik, vagyis nem sürgeti a paksi szerződés aláírását. Figyeli, miként alakul az atlanti front Moszkvával szemben, mennyire mérgesedik el a viszony, netán oldódik-e valamelyest a feszültség. Azt reméli, minden csoda három napig tart; előbb-utóbb úgyis mindenki lenyeli, hogy a Krím megtért Oroszország anyácska kebelére, és a dolgok úgy mehetnek tovább, mint korábban.

Csakhogy ez rossz taktikai kalkuláció. A demokratikus világ megértette, hogy Putyin új korszakot kezdett. Világhatalmi szerepe kiterjesztésének beláthatatlanok a távlatai - hacsak az orosz gazdasági potenciál sokak által prognosztizált gyengülése nem szab majd határt a területszerző ambícióknak. De annyi bizonyos, hogy a "keleti nyitás" magyar doktrínája érvényét vesztette; már annak is örülhetünk, ha a közeljövőben nem ereszkedik le megint a vasfüggöny.

Szerző
Mészáros Tamás publicista

Welsz-regény

Egy ember halálával óvatosan kell bánni. Bármennyire is kínálja magát, hogy a tragédia okait kutassa az ember, próbáljon összefüggéseket felfedezni-találni, mindig ott kell lebegnie a szemünk előtt: az az ember elment, nincs többé. Welsz Tamás mindössze 41 éves volt, látszólag kisportolt, jó erőben lévő, ráadásul – bizonyos megszorításokkal – egészséges életmódot követő férfiú, aki persze veszélyes életet élt, nem túl távol a bűn világától. És bár körözte őt az Interpol, neve felbukkant a Sólyom Airways tulajdonosaként, igazán „közismertté” Simon Gábor ügye kapcsán vált, hiszen nála, az ő házában találtak rá a volt szocialista politikus afrikai hamis útlevelére. Welsz ily módon azonnal regényes figurává vált, híres-hírhedt koronatanúvá, gyanúsítottá, aki képes lehetett volna arra, hogy továbblendítse a cselekmény szálait. Ebben a regényben ugyanis, eleddig, az ügyészség furcsa szerepet szánt Welsznek: le sem tartóztatta, de lényegében nem is engedte a nyilvánosság elé. Ami ugye már csak azért is furcsa, mert mégiscsak ő lett volna az ügy főszereplője, legalábbis bűnügyi szempontból, bármennyire is a politika Simont építette az ügy „sztárjává”.

Napok óta teszik fel a kérdést a nyomozó hatóságnak – persze nem a jobboldal szereplői -, hogy miért nincs őrizetben Welsz Tamás, netán vádalkut kötött vele az ügyészség? Esetleg fontosabb őt szabadlábon tudni, addig használható „nyelvként”, amíg nincs vele szemben kényszerintézkedés…Bár ki tudja; van akit a fenyegetettség, van akit a bezártság tesz nyitottabbá. De ezt a nyomozó ügyészek nálam sokkal jobban tudják. A lényeg itt és most az: Welsz szabadon volt. Egészen csütörtök késő délutánig. Illetve: az sem tudható pontosan, hogy mi is történt ezen a napon. A Magyar Nemzet, amely feltűnő jólértesültségről tesz tanúbizonyságot – természetesen nem az ügyészségről származó információkkal -, arról ír, hogy Welsz bizonyítékokat akart átadni a rendőrségnek, ezért szállították őt a hatóság emberei, a tervek szerint két helyszínre, érdi lakásába, és gondolom a budai irodájához. De ha ez így történt, akkor honnan szállították őt el? És miért a rendőrök, miért nem az ügyben nyomozó ügyészek? Ha nem letartóztatták, akkor miért kellett őt hurcolászni? Miért nem mentek egyenesen a helyszínre, ahol a bizonyítékok „tanyáztak”? Miért ment el Welsz előbb otthonról, ha egyszer ott voltak a bizonyítékok, s ha már egyszer úgy döntött, hogy most, éppen most adja át azokat a bűnüldözés embereinek? (Amúgy pedig: honnan tudja a Magyar Nemzet, hogy éppen bizonyítékokat akart átadni? És vajon milyen bizonyítékokat? Elmondta volna – tényleg: bilincsbe verve? – a rendőrautóban, hogy mi várja majd a hatóságot abban az érdi házban? Elmondta, hogy hiába tartottak nála házkutatást, ő volt olyan trükkös, hogy kijátszotta a nyomozókat, s olyan helyre rejtette a fontos bizonyítékokat, amit a házkutatók képtelenek voltak megtalálni? És ha képtelenek voltak, akkor leváltják majd őket, mint alkalmatlanokat? Olyan kérdések ezek, amelyekre, félek, sosem fogunk válaszokat kapni…)

A tény most ez: Welsz Tamás elment, 41 évesen, látszólag frissen, életerősen, egészséges életmódot élve mondta fel a szíve a szolgálatot, hátrahagyva millió talányt, s lehetőséget biztosítva furcsa kombinációkra. Nekünk, akik kétkedéssel nézzük az ügyészség működését, s azoknak is, akik az igazságszolgáltatás főszereplői. De mielőtt továbbmegyünk a regény építésében, a legfontosabb lenne megtudni: hogyan, milyen körülmények között halt meg Welsz Tamás. És ezt, sajnos, Polt Péteréktől aligha fogjuk hitelt érdemlően megtudni. Colombo meg már nem él. Pedig ő talán ki tudná deríteni, hogy tényleg öngyilkos lett-e még mielőtt beszállt volna a rendőrautóba, s ha igen, akkor miért nem hívtak hozzá mentőt? Illetve: holtában akarta volna átadni a bizonyítékokat?

Szerző

Ó, mely sok hal…

Máris megbukott a halászat nélküli halgazdálkodási modell a Balatonon, amit Fazekas Sándor harangozott be még tavaly decemberben - írja a nol.hu. Az agrárminiszter december közepén leállította és határozatlan időre felfüggesztette az "iparszerű" balatoni halászatot, kilátásba helyezve, hogy a halászati hasznosítás jogait a horgászszervezetek kapják meg. Arról nem sokat árult el, mit gondol: egy halgazdálkodási vállalat, mire való, ha nem gazdálkodhat hallal.

(Olyan ez, mintha Tarlós István elrendelné, hogy a buszok járjanak ugyan, de senkit ne vegyenek fel. És kilátásba helyezné, hogy a buszokat majd megkapják az utasok, és oldják meg ők...)

Meg aztán ott a busakérdés, ami igen aggasztó. Túl sok van belőle, horgászni nemigen lehet, némelyik akkora már mint egy borjú, és enni sem igen szoktuk. A Balaton legfőbb ellensége; gyérítése kiemelt állami közfeladat.

Eközben a partmenti települések halellátása gyenge, sokan szeretnék, ha lehetne friss balatoni halat kapni, illetve, hogy a halsütők balatoni halat árusítsanak. Született is nemrég egy igazán NER-edik típusú kezdeményezés az egy csapásra két légy jegyében. Kampányt indítottak "Egye ki a busát a Balatonból!" címmel. Hogy ilyen célra miért nem gerjed a Békemenet, nem tudom, pedig pár százezren - lengyel barátaikkal - egy hétvégén megoldhatnák az évtizedes gondokat.

De ha a miniszter még soká ötletel, a Balatonból hamarosan egy randa busatemető lehet.

Ahol nem örül a halász…

Szerző
Veress Jenő