Előfizetés

Megmenthetik az anyát és kisfiát

Muhari Judit
Publikálás dátuma
2014.03.13. 06:16
Nagypapa és unoka – meddig kell még várni a hazai találkozásra? FOTÓ: CSALÁDI FOTÓALBUM
Egyetlen percet sem vesztegetett most a magyar bíróság, amint lehetősége volt rá, felterjesztette másodfokra Nyíri-Kovács Patrícia válóperét. A magyar állampolgárságú nő eddig hiába kérte, hogy itthon tárgyalják az ügyét, keresetét azzal utasították el, hogy Bora Borán él. Azt viszont figyelmen kívül hagyták, hogy a szigetre csak egy rövid időre utazott gyerekével és francia állampolgárságú férjével, ahonnan - ahogy azt eredetileg tervezték - haza akart jönni, de férje elzárta az iratait. Most végre remény van arra, hogy a másodfokú bíróság a jogszabályokat és a körülményeket is figyelembe veszi, Magyarországra helyezi át az ügyet, ezzel pedig megmenti az anyát és öt éves gyerekét.   

Végre másodfokra került Nyíri-Kovács Patrícia válóperes ügye, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság az iratokat tegnap küldte meg a Fővárosi Törvényszékre. A férj, Soo Ill Lee fellebbezésre benyújtott észrevétele múlt pénteken érkezett meg. A férfi március 3-án vette át formálisan is azokat a hivatalos iratokat, melyekkel kapcsolatban - magyarországi ügyvédje 2013 decemberi, anomáliáktól nem mentes iratbetekintés óta - megfogalmazhatta észrevételeit.

Mint megírtuk, Nyíri-Kovács Patrícia magyar állampolgár, férje Soo Il Lee francia állampolgár, Franciaországban kötöttek házasságot 2008-ban, majd ezt követően Japánban kaptak - nagy francia bankoknál -, munkát. A két uniós állampolgárnak 2009-ben született gyermeke. A család 2011 márciusában tért haza Japánból, ezt követően a nő és a kisfiú Magyarországi otthonukban telepedtek le. 2011 októberétől Francia Polinéziába, Bora Borára utaztak.

A férfi azzal csábította ki a válást már elindító feleségét, hogy nászútjuk helyszínén rendbe hozhatják a házasságukat. Később kiderült az utazás csak csapda volt, a férjnek az volt a szándéka, hogy ott indítsa meg a válópert, és elvegye az anyjától a gyereket. Bora Bora nem tekinthető uniós tagállamnak, amit a férfi nagyon jól tudott.

Több tárgyalás volt már kint, és mindegyikben Soo Ill Lee-nek kedveztek. Ám a legutolsó meghallgatáson megtört a jég, a bírónő januárban úgy döntött, újranyitja a joghatóság kérdését, és megvizsgálja az anyától és kisfiától 2011 novemberében a férj által elkobzott és közokirat hamisításokra felhasznált magyar útlevelekkel "megalapozott" kereset jog- és törvényszerűségét.

Így közvetett módon ugyan, de lehetőséget adott a magyar bíróságnak, hogy még időben kizárólagos haza joghatóságról döntsön és ennek megfelelő ítéletet hozzon. Ezzel azt sugallván a magyar bíróságnak, hogy védje meg két honfitársát.
Nyíri-Kovács Patrícia tisztességesen járt el, az illetékes Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon kezdeményezett jogszerűen válást.

A bíróság eddig ismeretlen okból, keresetlevél kibocsátása nélkül elutasította. A joghatóság kérdésében, ítélet nélkül egy végzéssel döntött. Ez ellen fellebbezett Nyíri-Kovács Patrícia 2013 májusában, melyet a férjnek véleményeznie kellett ahhoz, hogy másodfokra kerülhessen az ügy. A jogi huzavona közben Nyíri-Kovács Patrícia és ötéves kisfia egyre lehetetlenebb helyzet kerül.

A korábban megbecsült bankérként dolgozó nő most gyöngyöt árul a turistáknak. Bankszámláját a héten zárolták, mert férje 5000 eurós büntetést kért rá, amit a kinti bíróság jogosnak tartott. A nő bűne az, hogy a tavaly nyári, illetve a karácsonyi kéthetes szünidőt kisfiával, saját bejelentett, mindig is életvitelszerűen használt otthonukban, Budapesten, családjuk körében szerették volna eltölteni.

Azért büntették meg, mert egyáltalán eszébe jutott, hogy hazajönnek, és mert a férj ezt ,,kérte" a bíróságtól. Havi jövedelméből azonban nem tud 5000 eurós büntetést kifizetni. Amíg ki nem egyenlíti a kiszabott büntetést, addig egyetlen fillére sincs a megélhetésre és számlái kifizetésére.

Feleségének halála miatt vettek őrizetbe egy idős makói férfit

Feleségének halála miatt vettek őrizetbe egy idős makói férfit szerdán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

A közlemény szerint délután Makón a Justh Gyula utca egyik családi házában egy női holttestet találtak. A helyszíni szemle adatai szerint az asszony erőszakos halált halt. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével a sértett férjét gyanúsítja.
A 72 éves férfi ellen - őrizetbe vétele mellett - halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.

Életfogytiglan a három csapás jegyében

Publikálás dátuma
2014.03.12. 20:28
Képünk illusztráció. Fotó: Tóth Gergő, Népszava.
Emberölés kísérlete miatt S. Csaba vádlottat mint erőszakos, többszörös visszaesőt - a három csapás alapján - életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék Nagy Antal vezette tanácsa. A férfi leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra - közölte Veszprémyné Szajkó Márta, a törvényszék sajtótitkára.

A bírósági tényállás szerint az elkövető 2012. június 1-jén késő este erősen ittasan beállított ismerőséhez, egy idős férfihez, és előzetes szóváltás nélkül egy másfél méteres vasrúddal bántalmazta, majd elmenekült a helyszínről. A bíróság megállapította, hogy nyolc ütés közepes-nagy erővel a sértett fejére irányult, és tisztában volt az idős sértett kiszolgáltatott helyzetével, valamint saját erőfölényével. Súlyosító körülmény volt, hogy a vádlott erőszakos, többszörös visszaeső, továbbá, hogy éjszaka bántalmazott egyedül élő idős embert, aki nemcsak fizikai, hanem pszichés sérelmet is szenvedett a támadás miatt - ismertette a sajtótitkár.  

A bíróság megállapította, hogy mivel a vádlott erőszakos, többszörös visszaeső, a kötelező törvényi előírás - a három csapás rendelkezése - alapján csak életfogytig tartó fegyházbüntetést szabhatott ki, ebben mérlegelési joga nem volt. A súlyosító és enyhítő körülményeket a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának megállapításakor vehette csak figyelembe a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.