Őszöd: jobbra futó szálak

Orbán Viktor szerepét nem kellene taglalni az őszödi szivárogtatással kapcsolatban - kérték valakik Szabó Bálinttól. Az ügy "koronatanúja" lapunknak azt is elmondta, tudomása szerint Szili Katalin a Fidesszel egyeztetve indított ellene személyiségi jogi pert, amiért tavaly arról beszélt, hogy 2006 nyarán jelen volt Rózsa-Flores Eduardó lakásán, amikor három akkori szocialista vezető - Katalin, Imre és Ferenc - lejátszották a hangfelvételt. Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán azt írta: "Orbán produkált akkoriban még fura dolgokat, például váratlanul megjelent a Fradi B-középben is. (...) Másnap, a mindenféle B-közép vezetésével felgyújtották a tv székházat."

"Bíztam abban, hogy az őszödi szivárogtatás kapcsán beperelnek, és végre bemutathatom a bizonyítékaimat" - fogalmazott lapunknak tegnap Szabó Bálint. A magát "koronatanúnak" nevező férfi, volt DK-s politikus elmondta, hogy hétfőn valakik arra figyelmeztették, nem kellene Orbán Viktor szerepét firtatnia ebben az ügyben. Szabó a hét elején, a Szegedi Törvényszék előtt jelentette be, hogy Szili Katalin személyiségi jogi pert indított ellene. A volt házelnök szerint ugyanis Szabó valótlanságokat állított az őszödi felvétel kiszivárogtatása ügyében. Szabó tavaly májusban a Heti Válasznak beszélt arról, hogy 2006 nyarán jelen volt Rózsa-Flores Eduárdó lakásán, amikor három akkori szocialista vezető - Katalin, Imre és Ferenc - lejátszották az őszödi hangfelvételt. A férfi a március 31-én kezdődő perrel kapcsolatban közölte, hogy MSZP-s politikusok mellett Orbán Viktort, Pintér Sándort, Kósa Lajost, Bíró Márkot is tanúként kívánja beidézni. Bírót azért, mert annak idején szerinte rajta keresztül kapta meg a hangfelvételt Kósa.

Szabó úgy tudja, hogy Szili Katalin a Fidesszel egyeztetve indított ellene pert. Orbán szerepével kapcsolatban pedig emlékeztetett, hogy a Fidesz elnöke a kiszivárogtatásról korábban szűk körben azt mesélte, hogy pénteken a repülőtéren volt, mert Szájer Józseffel készült Brüsszelbe, amikor Kósa Lajos felhívta, és lejátszotta neki a hanganyagot, mire ők pezsgőt bontottak. Amikor erre valaki közbevetette, hogy a hangfelvétel vasárnap került a sajtóhoz, úgy reagált: "akkor lehet, hogy rosszul emlékszem". Szabó szerint Kósa nem véletlenül ismerte el, hogy az őszödi felvételt még annak nyilvánosságra kerülése előtt meghallgatta. Azt sem cáfolta, hogy a beszédet annak idején a Fidesz juttatta el a sajtóhoz. Szili viszont tegnap az ATV Voks című műsorában képtelen rágalomnak nevezte, hogy ő járt volna Rózsa-Flores lakásán. Baja Ferenc pedig tegnap bejelentette: beperli Szabót.

Gyurcsány Ferenc tegnap Facebook-oldalán egyebek mellett azt írta: "Orbán produkált akkoriban még fura dolgokat, például váratlanul megjelent a Fradi B-középben is. Aztán egyszer csak, szeptember 17-én többek visszaemlékezése szerint már a korai órákban leparkolt a Kossuth téren a Hír tv közvetítő kocsija, aztán nyilvánosságra került a vágott, manipulált beszéd, és egyszer csak megtelt a tér tüntetőkkel, amit a Hír Tv odakészített kocsija élő egyenesben tudott közvetíteni. Másnap, a mindenféle B-közép vezetésével felgyújtották a tv székházat. Ezt követően kezdetét vette a Fidesz szisztematikus politikai építkezése, a randalírozók heroizálása". A volt miniszterelnök arról is írt, hogy a Fidesz, egy "tudatosan manipulált, párperces, leginkább a káromkodásokat és kiszólásokat tartalmazó anyagot küldött el a sajtónak, nyilván azzal a céllal, hogy belpolitikai lavinát indítson el". Gyurcsány szerint kérdés, melyik Fidesz-vezető utasítására vágták meg a hanganyagot, fizettek-e azért, de a legfontosabb: a kiszivárogtatás mellett volt-e szerepe a Fidesznek a zavargások megszervezésében is? A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke tegnap a TV2 Mokka című műsorában arról beszélt, hogy a Fidesz "nyolc évig hazudott", hiszen ők terjesztették és hozták nyilvánosságra a felvételt, ezt viszont sem a kormánypárt, sem a nyilvánosság nem akarja meghallani.

A DK elnöke a két titkosszolgálati jelentés nyilvánosságra hozatala után azt sürgette, hogy a belügyminiszter a 2009 decemberi összefoglaló anyag titkosságát is oldja fel, mert abból kiderül az igazság. Pintér Sándor azonban tegnap az ATV híradójának kijelentette: 2009 decemberében nem készült jelentés. Sajtótájékoztatóján pedig arról beszélt, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője döntött a jelentések anonimizált formában történő közzétételéről.

Vörös T. Károly, a Népszabadság volt főszerkesztője pedig szintén az ATV-nek úgy nyilatkozott, hogy nem sokkal az őszödi beszéd elhangzása után felhívta őt Gál J. Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és közölte: Gyurcsány mondott egy nagyon jó beszédet. Abban maradtak, hogy szerkesztett formában megjelenhet a lapban, a volt főszerkesztőt azonban azóta sem hívták vissza.

Szerző

Paks: a kormány tájékoztatta az Európai Bizottságot

A magyar kormány eleget tett tájékoztatási kötelezettségének az Európai Bizottság felé a paksi államközi egyezménnyel kapcsolatban, a bizottság pedig nem élt sem politikai, sem jogi kifogással - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.

A tárca az Energiaklub közleményére reagált, amelyben a szervezet azt írta, hogy a kormány - közlésével ellentétben - nem értesítette hivatalosan az Európai Bizottságot az új paksi erőmű-blokkok terveiről. Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ kedden az MTI-nek küldött közleményében az írta, a magyar kormány állítása szerint az új paksi blokkokról szóló államközi szerződés ügyében mindenről tájékoztatták előzetesen az Európai Bizottságot, ezt azonban a bizottság az Energiaklub adatigénylésére válaszolva cáfolta.

Az NFM ugyanakkor keddi közleményében kiemeli: az Euratom szerződés 103. cikke szerinti kötelezettségének eleget téve a kormány megküldte a bizottságnak az egyezmény tervezetét, amellyel kapcsolatban Brüsszel nem élt politikai vagy jogi jellegű kifogással.

A tárca idézi a magyar és az orosz kormány közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló törvényt, amelynek általános indokolása szerint "az Egyezmény tervezete az Európai Bizottság részére megküldésre került, az Egyezmény megkötése ellen a Bizottság nem emelt kifogást. Az előzetes véleményezési kötelezettség az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 103. cikke alapján áll fenn."

A minisztérium tájékoztatása szerint a 30 napos rendelkezésre álló határidő lejárta után, 2014. január 14-én a bizottság arról tájékoztatta a kormányt, hogy nem emel kifogást az Euratom Szerződés értelmében a megkötendő szerződés ellen, így 2014. január 14-én aláírhatták a megállapodást.

A magyar kormány elkötelezett abban, hogy a jövőben is folyamatosan együttműködjön az Európai Unióval, és mindent megtegyen annak érdekében, hogy biztosítsa az egyezmény végrehajtásának megfelelőségét - olvasható az NFM közleményében.

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!

Szerző

Őszödi beszéd: "Egy magyar hírtelevízió" előre értesítette a külföldi tudósítókat

Publikálás dátuma
2014.02.25. 21:42
Brit hírcsatornák 2006-ban már napokkal a tévéostrom előtt tudtak róla, hogy Budapesten "izgalmas történések" lesznek. Fotó: Arp
Előre tudták a brit újságírók, hogy 2006 őszén rendbontások lesznek Magyarországon. Ezt a Magyar Rádió korábbi berlini tudósítója mondta el a Klubrádió "Megbeszéljük" című műsorában. Zentai Péter a 2006-os budapesti tévéostrom után brit kollégájától tudta meg, hogy egy "magyarországi hírtelevízió" közvetítési lehetőséget ajánlott nekik napokkal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt.

Zentai Péter elmondta, hogy a 2006 őszi budapesti zavargások kirobbanása után vendégként hívták meg több más újságíróval egyetemben az N24 német hírtelevízió műsorába, ahol a többi között a magyarországi eseményeket is értékelték.

A beszélgetésben az angol tudósító beszámolt róla, hogy munkaadója, valamint a Sky News brit hírcsatorna már a vasárnapi tévéostrom előtti pénteken tudott arról, hogy Budapesten "izgalmas történések" lesznek, erről ugyanis egy "magyar hírtelevízió" közvetett úton értesítette őket és felajánlotta számukra, hogy közvetíti nekik a helyszínről ezeket az eseményeket.

Az angol tudósító - aki Zentai Péter szerint jelenleg is Berlinben dolgozik - a műsor után is megerősítette az elmondottakat, hozzátéve, hogy e tények ismeretében aligha lehet spontánnak nevezni a budapesti eseményeket.

Zentai a Klubrádióban elmondta még azt is, hogy annak idején szerette volna megosztani ezt a történetet a Magyar Rádió hallgatóival, de felettese nem engedte adásba ezt a beszámolót. 

Zentai Péter újságíró a HírTV híradójának szerdán elismerte, hogy az általa közölt információkat nem ellenőrizte le, így azok igazságtartalmáról nincs meggyőződve.

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!

Szerző
Frissítve: 2014.02.26. 14:55