Férfimeddőség - az életmód is felelős lehet

Publikálás dátuma
2014.02.25. 12:20
Fotó:thinkstock
A meddő párok közel felénél a férfi, vagy a férfi is a gyermektelenség oka. A romló tendenciáért többek között az életmód is felelős – hívja fel a figyelmet Dr. Kopa Zsolt, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika Andrológiai Centrumának vezetője. Az andrológus és urológus szakorvos hangsúlyozza: a meddőség egyre gyakoribb probléma. Hazánkban mára minden ötödik párt érint, egyharmaduknál kizárólag a férfi, míg 20-25 százalékuknál mindkét fél érintett. A meddőség arányának növekedésében óriási szerepe van annak, hogy a férfiak nemzőképessége folyamatosan csökken.

A férfimeddőségért a mozgásszegény életmód, az egészségtelen étkezési szokások és a túlsúly elterjedése, valamint az alkohol-, a drogfogyasztás és az anabolikus szteroidok használata, illetve a dohányzás tehető felelőssé, de a környezeti hatások is befolyásoló tényezők. Sokan nem tudják például, hogy számos tartósítószerben, csomagolóanyagban kimutatható az ösztrogén (női) hormon, illetve az ösztrogén hatású anyagok jelenléte: ez a bőrön keresztül, a levegővel vagy a táplálékkal jut a szervezetbe, ami szintén csökkentheti a nemzőképességet. Egyes élelmiszerek önmagukban is tartalmazhatnak ösztrogént.

A gyermekvállalás kitolódása is kedvezőtlen hatással van a termékenységre. Akár férfiról, akár nőről van szó, ha reproduktív korának csúcsán fog a családalapításba, jóval nagyobb valószínűséggel lesz szülő, ráadásul a magzati fejlődési rendellenességekre is kisebb lesz az esély. Az első terhesség eléréséhez mesterséges megtermékenyítést végző intézetekben jelentkező nők átlagéletkora mára megközelíti a 38 évet.

A szakember tájékoztatása szerint a férfimeddőség hátterében állhat fejlődési rendellenesség, anatómiai eltérés, genetikai probléma, endokrinológiai vagy érrendszeri betegség, gyulladás, fertőzés, sérülés, korábbi betegség vagy műtét szövődménye, illetve akár bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is kialakulhat. A férfi nemzőképességi zavarok 30 százalékában nem derül ki, mi a valódi ok, ami óriási előrelépés, hiszen tíz évvel ezelőtt ennek aránya még 60-65 százalék volt – ismerteti Dr. Kopa Zsolt.

A nemzőképesség elhízottak esetében testsúlycsökkentéssel, testmozgással, illetve egészséges táplálkozással javítható, a szakember különösen a mediterrán étrend pozitív hatásait emeli ki. Ha ez nem vezet célra, a hormonális és nem hormonális kezeléstől az endoszkópos, illetve a mikrosebészeti műtétekig többféle megoldás is szóba jöhet. Ezek segítségével egyre több férfi nemzőképessége javítható – tájékoztat Dr. Kopa Zsolt. Amikor viszont már semmilyen módszerrel nem tudnak olyan spermiumot izolálni, amivel meg lehet termékenyíteni egy petesejtet, donorsperma felhasználása is lehetséges.

Az andrológus tapasztalatai szerint változó, ki mikor kér segítséget. Akad, aki már a párkapcsolat előtt kivizsgáltatja magát, ám gyakoribb, hogy egy-két év sikertelen próbálkozást követően keresik fel a szakrendelőt. Természetesen – mint a legtöbb szakrendelésre – leggyakrabban ide is a köztudottan egészségtudatosabb nők hozzák el párjaikat.

Szerző

Megkezdődött az elnökválasztási kampány Ukrajnában

Megkezdődött kedden az elnökválasztási kampány, miután a múlt héten a parlament határozatot hozott, amelyben május 25-re írta ki a választást.

A jogszabályok értelmében keddtől el lehet kezdeni a jelöltek bejegyeztetését, ami egészen március 30-ig megtehető. Jelöltet állíthatnak bejegyzett pártok, illetve egyéni jelöltek is ringbe szállhatnak az államfői posztért. 

Április 4-ig kell a jelölteknek minden olyan dokumentumot átadnia a központi választási bizottságnak, amely alapján indulhat a választásokon. A szabályok szerint a jelöltnek 2,5 millió hrvinyát, azaz mintegy 65 millió forintot kell letétbe helyeznie. 

Az államfői teendők ellátásával ideiglenesen megbízott Olekszandr Turcsinov házelnök számításai szerint a választások lebonyolítása mintegy két milliárd hrivnyába, azaz körülbelül 120 milliárd forintba kerül az államnak. 

Az elnökválasztás Ukrajnában kétfordulós. Második fordulót akkor kell tartani, ha az első fordulóban egy jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint 50 százalékát. Ez esetben a második fordulóba a két, legtöbb szavazatot szerző jelölt jut be.

Eközben a parlament kedden határozatot fogadott el, amelyben Turcsinovot, mint ideiglenes államfőt törvények aláírásának jogával ruházta fel. Az ukrán jogszabályok szerint a parlament által elfogadott törvényeket az elnöknek alá kell írnia ahhoz, hogy hatályba léphessenek. 

A nap folyamán az elnöki hivatalból eltávolították a hatalmától megfosztott Viktor Janukovics volt elnök összes portréját, a parlament kupolájának tetejéről pedig leszedték az ötágú szovjet csillagot.

Szerző

Rendőrök oszlattak szét egy tüntetést a Mecsetek terén

Behatoltak izraeli rendőrök kedd reggel Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terére, hogy szétoszlassák palesztinok egy csoportját, akik azután kezdtek tüntetni, hogy zsidó látogatók és turisták előtt megnyitották a tér egyetlen nem muzulmánokat is beengedő kapuját – közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Több tucat, részben arcát kendőkkel eltakaró palesztin fiatal kövekkel és petárdákkal dobálni kezdte a biztonsági erőket, akik nagy erőkkel betörtek a térre és három embert őrizetbe véve feloszlatták a tömeget. Az izraeli rendőrségi szóvivő elmondta, hogy hanggránátokat is bevetettek a tüntetők ellen, de könnygázt nem.

A rádió értesülései szerint a zavargásokban két rendőr könnyebben megsebesült, míg palesztinok tizenkét sebesültről, köztük két súlyos sérültről számoltak be.

Palesztin források szerint azért tört ki a lázongás, mert a fiatalok attól tartottak, hogy izraeli zászlót tűznek ki a Mecsetek terén. Később sor kerülhetett könnygáz bevetésére is, mert a palesztinok sérüléseit gáz belélegzése és gumilövedékek okozták. 

A parlament kedden a tervek szerint olyan képviselői indítványt vitat meg, amely a Mecsetek terének (zsidó nevén a Templomhegynek) a bekebelezését javasolja. Az „izraeli fennhatóság elvesztése a Templomhegyen” című indítvány első olvasata Benjámin Netanjahu kormányfő Likud pártbeli riválisának, Móse Feiglin képviselőnek a javaslatára került a kneszet elé, és várhatóan viharokat kavar mind az izraeli parlamentben, mind a közel-keleti térségben. A kérdés nemcsak Jeruzsálemben, hanem a palesztinok körében és Jordánia fővárosában is komoly érdeklődésre tart számot.

Az elmúlt években több kísérlet történt a vallásos nacionalisták részéről a Templomhegyen lévő status quo megváltoztatására, mert az érvényben lévő jogszabályok ugyan elvileg engedik a zsidók számára a Mecsetek terére látogatást és az ottani imádkozást, de a rendőrségnek joga van megvétózni ezt, és a gyakorlatban meg is akadályozzák mind az ottani imát, mind a zsidók feltűnő jelenlétét. 

A tiltás oka a közrend védelme, mert már többször zavargásokhoz vezetett zsidók megjelenése vagy imádkozása ezen a helyen. Például 2000 szeptemberében Ariel Saron akkori miniszterelnök-jelölt látogatása volt a második palesztin felkelés (intifáda) kirobbanásához vezető utolsó szikra.

A Mecsetek terét közösen igazgatja Jordánia kormánya a muzulmán vallási hatósággal, noha Izrael az 1967-es hatnapos háborúban elfoglalta, majd annektálta Kelet-Jeruzsálemet és benne az óvárost. 

Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és az al-Aksza mecsetnek, valamint a Sziklatemplomnak is otthont ad. A zsidók számára is különös jelentőségű ez a pár száz négyzetméteres terület, mert ezen a helyen állt a rómaiak által 70-ben lerombolt jeruzsálemi szentély, emiatt a helyet Templomhegynek hívják, és szakrális jelentőséggel bír. 

Szerző