Tudott a felvételről a Fidesz vezérkar

Publikálás dátuma
2014.02.24. 21:40
Miután kiderült, a Fidesz hozta nyilvánosságra a beszédet, kérdés, hogy a párt milyen szerepet játszott a 2006 őszén kirobbant z
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke elismerte, Navracsics Tibor viszont tagadta, hogy hogy az őszödi beszédről készült felvételt még annak nyilvánosságra kerülése előtt ismerte volna. Pedig a Rózsa-Flores Eduardora hivatkozó titkosszolgálati jelentés szerint mindketten korábban tudtak a felvételről, ahogy Orbán Viktor is ismerte azt. Szabó Bálint, aki állítása szerint 2006-ban jelen volt, amikor a beszédről készült hangfelvételt szűk körben lejátszották, közölte: Orbán hazudott, amikor azt állította, hogy a Kossuth Rádióból értesült az őszödi beszédről, mert "politikai értelemben megrendelő és felhasználó" volt.

Egyetlen olyan megbeszélésen sem volt az őszödi beszéd közrádióban történt elhangzása előtt, ahol ez szóba került volna - mondta hétfőn a nol.hu-nak Navracsics Tibor. Kijelentése azért érdekes, mert a csütörtökön nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentés szerint 2006-ban fideszes politikusok a hanganyag kezeléséről is tanácskoztak. Bár a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori jelentése kitakarva közli a nevüket, Rózsa-Flores Eduardo - akire a jelentés hivatkozik, és akit "Guevara" néven említenek - még 2008-ban egy interjúban előadta változatát az őszödi beszéd kiszivárgásáról.

Rózsa-Flores szerint az őszödi beszédet tartalmazó felvételt ő juttatta el Bíró Márkhoz, a Fidesz észak-magyarországi koordinátorához, aki eljuttatta azt Debrecenbe, Kósa Lajoshoz. Másnap Budapesten - Rózsa-Flores szerint - egy Fidesz-irodában gyűltek össze a párt vezetői, Kósa, Varga Mihály, Navracsics Tibor és Várhegyi Attila. Mindez egybevág az NBH-s jelentés olvasható - tehát nem kitakart - részeinek információjával. Az interjúban Rózsa-Flores utal arra, hogy Orbán Viktor nem volt jelen, Brüsszelbe utazott és a repülőtéren értesült a felvételről. Mindez szinte szóról-szóra olvasható a jelentésben - nevek nélkül.

Kósa Lajos vasárnap este az ATV Szabad Szemmel című műsorában el is ismerte, hogy az őszödi felvételt még annak nyilvánosságra kerülése előtt meghallgatta. Azt sem cáfolta, hogy a beszédet annak idején a Fidesz juttatta el a sajtóhoz. Szerinte ez csak azt mutatja, hogy az ország normálisan működik, hiszen az embereknek joga van tudni, ha egy miniszterelnök hazudik.

Arra a kérdésre, hogy miként került nyilvánosságra a felvétel, azt mondta, ez szerinte követhetetlen, "sok találkozón sokan voltak ott, ahol szó volt erről". Navracsics a nol.hu-nak viszont azt mondta: "Utána, mint elnökségi tag sok ezzel kapcsolatos megbeszélésen vettem részt". Kósa egyébént kérdésre válaszolva kijelentette: "Nincs gond azzal, hogy éppen most hozták nyilvánosságra az őszödi jelentést". Szerinte ez nem kampányfogás, de most, hogy "összeállt az őszödi csapat", jó tudni, hogy annak idején miről is beszéltek.

A Magyar Hírlapban hétfőn Bayer Zsolt is elismerte, hogy a Fidesz hozta nyilvánosságra az anyagot. "Jómagam például Nagyvárad határában hallgattam meg a felvételt, telefonon játszották be nekem, egy nappal a nyilvánosságra hozatal előtt. És?" - írta. Rogán Antal, akit nem említ a jelentés, ugyancsak hétfőn azt mondta, csak a rádióból hallotta a beszédet, és úgy emlékszik, nem is a közrádióból. Rogán szerint az lett volna a helyes, ha Gyurcsány Ferenc a parlamentben mondja el ezt a beszédét, majd benyújtja lemondását, de mivel az akkori miniszterelnök nem így járt el, az a minimum, hogy akinek tudomása volt a beszédről, az nyilvánosságra hozta.

Kósa Lajos a bíróságon is tanúskodhatna

Kósát tanúként be akarja beidéztetni tanúként a Szegedi Törvényszékre Szabó Bálint, aki ellen Szili Katalin személyiségi jogi pert indított. A volt házelnök szerint ugyanis Szabó valótlanságokat állított az őszödi hangfelvétel kiszivárogtatása kapcsán. Szabó tavaly májusban a Heti Válasznak beszélt arról, hogy 2006 nyarán jelen volt Rózsa-Flores lakásán, amikor három akkori szocialista vezető - Katalin, Imre és Ferenc - a szomszéd szobában lejátszották az őszödi beszédről készült hangfelvételt.

A férfi a március 31-én kezdődő per kapcsán elmondta, hogy MSZP-s politikusok mellett Orbán Viktort, Pintér Sándort, Bíró Márkot is tanúként kívánja beidézni. Bírót azért, mert annak idején szerinte rajta keresztül kapta meg a hangfelvételt Kósa, ami a napokban nyilvánosságra került jelentésből is mindenki számára kiderülne, ha a neveket nem takarták volna ki.

"Fényképekkel tudom igazolni, hogy a Bíró Márk, a pásztói Fidesz vezetője és csapata szoros kapcsolatban volt Rózsa-Flores Eduardóval 2006 nyarán" - fogalmazott Szabó, aki azt mondta: "hazug, gyáva és erősen manipulált volt az őszödi beszéd felhasználása". Szabó "nagykereskedőnek" nevezte Kósát ebben az üzletben, Orbán Viktort pedig politikai értelemben a megrendelőnek, és a legfőbb felhasználónak, aki hazudott, amikor korábban úgy nyilatkozott, hogy csak a Kossuth Rádióból értesült a beszédről.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal csütörtökön nyilvánosságra hozott két, az őszödi beszéd kiszivárgásáról korábban készült titkos jelentést. Az egyikből kiderül, hogy nem hallgatták le kívülről illetéktelenek az őszödi kormányüdülőt, és nem egy másolt felvétel került ki, de azt, hogy a felvételeket ki birtokolta, illetve kinek adta tovább, nem tudták megállapítani. Azonosították viszont azt az "erősen jobboldali beállítottságú" személyt, aki a nyilvánosságra kerülése előtti napon a felvétel birtokában volt és azt e-mailben továbbította. Az illető Rózsa-Flores, akit 2009-ben Bolíviában meggyilkoltak. Rózsa szerepe az őszödi beszéd kiszivárogtatásában nem új keletű, hiszen a már említett 2008-as interjúban maga beszélt erről. Rózsa-Flores azt állította, hogy a hangfelvétel kiszivárogtatójával soha nem találkozott, találkozott viszont a Fidesz több politikusával. 

A BM 2011-ben még mást gondolt
A 2010-es választásokkal véget ért az a korszak, amikor a titkosszolgálatokat politikai célokra lehetett felhasználni - válaszolta még 2011-ben a Belügyminisztérium Mesterházy Attilának, amikor az MSZP elnöke az őszödi akták teljes nyilvánosságát követelte. Az Összefogás miniszterelnök-jelöltje tegnap a Klubrádióban idézte fel, hogy oktatta ki annak idején őt Pintér Sándor. A tárca a kiszivárogtatással kapcsolatban akkor azt közölte: "Ezen, a mára csak az MSZP-t érintő vitán, a magyar nép már túltette magát. A szocialisták kíméljék meg az országot a múlt vitáitól. A Belügyminisztérium nem hajlandó részt venni egyetlen párt belső harcában sem."

Hogyan jutott el a sajtóhoz a felvétel? Rajnai Attila újságíró 2007 májusában az Élet és Irodalomban azt írta: egyes híresztelések szerint Krecz Tibortól eredtek a sajtónak megküldött CD-k. Krecz jelenleg a Nagyerdei Stadion Rekonstrukció Kft. kommunikációs vezetője, korábban egyebek mellett az RTL Klub hírigazgatója, a Figyelő főszerkesztője volt, és a Tocsik-ügy kirobbantásával vált ismerté. A hetilapnak akkor azt mondta, tudott a felvétel létéről, de "annak kiszivárogtatásában és szervezett kiosztásában nem vett részt". Mint az ÉS-nek nyilatkozva megjegyezte: "ilyen bizalmi feladatot a szakmai előélete miatt egyik párt sem merne rábízni".

Az ÉS következtetései szerint azonban "Krecz üzleti és szakmai kapcsolatait tekintve nem alaptalan" feltételezés őt az üggyel kapcsolatba hozni. A jelentésben is szerepel, hogy motoros futárok vitték szét hét médiumnak - Magyar Rádió, MTI, Origo, Index, RTL, stb - a felvétel másolatait, magát a másolást is a Fidesz végezte.

Az említett jelentésben Guevara "elmondására", "eszmefuttatására" hivatkozva az is szerepel, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatását a miniszterelnökkel és az MSZP-frakcióval egyeztetve szervezték meg. Gyurcsány ezt az állítást lapunknak visszautasította. Rajnai 2007-ben azt írta, az ügyhöz közelállók határozottan cáfolták, hogy maga a miniszterelnök másoltatta le és szivárogtatta ki az eredeti felvételt, így ugyanis meglehetősen kockázatos lett volna elővezetni a megszorításokat.

Gyurcsány szombat este az ATV-ben arról beszélt, hogy az őszödi beszédről két felvétel készült, egy az MSZP, egy pedig a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) számára. A miniszterelnök a szivárogtatás körülményeit vizsgáló jelentésre hivatkozva az mondta: a felvételt a MEH-ből juttatták ki szocialista politikusok. Gál J. Zoltán, a MEH korábbi államtitkára viszont tegnap az atv.hu-nak azt állította, hogy miután a két hanganyag nem teljesen egyezett egymással, ezért lehet tudni, hogy a kikerült kazetta nem azonos azzal, ami a MEH-ben volt.

Megválaszolatlan kérdések

Az őszödi ügy "egy fertőző métely", amelyről ki kell derülnie az igazságnak, ezért a Belügyminisztériumnak vágatlanul és kitakarások nélkül kell nyilvánosságra hoznia a kiszivárogtatásról készült 2009. decemberi összegző jelentést - mondta hétfőn Kerék-Bárczy Szabolcs.

A DK elnökségi tagja szerint a kormány rossz szándékkal, tudatosan használja fel pártpolitikai célra a titkosszolgálatokat, ezért feltette a kérdést: a belügyminiszter az ügyben egyeztetett-e Orbán Viktorral, és a miniszterelnök közvetlen döntése áll-e a titkosszolgálatok pártpolitikai célokra való felhasználása mögött. Mint mondta: Kósa "beismerő vallomást tett" az ATV-ben, lebukott a Fidesz, kiderült, hogy nyolc éven keresztül hazudtak Őszöddel kapcsolatban.

Kerék-Bárczy arra is választ vár Orbántól, hogy a Fidesz mikor és hogyan jutott a felvétel birtokába, és kitől kapták azt, illetve kikkel tanácskoztak arról, hogy mi történjen a felvétellel, azt kiknek juttatták el és milyen szerepe volt a 2006 őszi eseményekben a Fidesz vezetőinek, "szervezőként, koordinátorként, ötletadóként".

Orbán látnoki módon jósolt
Debreczeni József szerint Orbán Viktor 2006. július 10. és július 22. között ismerte meg az őszödi beszédet. Ennek egyik bizonyítéka az akkor készült Jó reggelt Magyarország! kiáltvány, amelyik valójában a miniszterelnöki beszédre reagál. Orbán akkori beszédeiben, írásaiban "látnoki módon" egészen pontosan megjósolta azokat a tüntetéseket, a "békétlenséget", ami be is következett. A Magyar Nemzet 2006. augusztus 11-i számában a Fidesz elnöke egyebek mellett az akkori kormány hazugságáról írt, amelyet egy magnókazettát ábrázoló rajz illusztrált. A napilap szeptember 9-i számában jelent meg a Vízválasztó, amelyben Orbán már "szervezett hazugságról", "felhatalmazás nélküli politikáról" írt, majd hozzátette: "Vagy biztonságos kiutat találunk, vagy még súlyosabb válság lesz és zűrzavar (…)".

Nem tudtak semmit Guevaráról?

Rózsa-Flores Eduardo a titkosszolgálati megfigyelés alatt Bolíviába utazott, ahol 2009 április 16-án meggyilkolták.

Az NBH titkosítás alól most feloldott jelentése szerint a szolgálatok nem tudták, hogy "Guevara" miért ment a távoli országba, ami legalábbis érthetetlen. A jelentésben azt írták: "Mint utólag kiderült, célszemélyünk csak a legszűkebb környezetével osztotta meg utazásának valódi célját". Eszerint az NBH már csak akkor hallott felőle, amikor a bolíviai kormányerők meggyilkolták.

A férfi utazása előtt Kepes Andrásnak részletesen beszámolt arról, miért utazik el, majd gépre szállt. Az interjút a halála után néhány nappal, április 21-én sugározta a Magyar Televízió. Az anyag gyakorlatilag végrendeletnek készült. Pedig a "Gerilla" fedőnevű titkos műveletet az NBH 2007 októberében rendelte el Rózsa-Flores ellen, "külföldi terrorszervezethez és szélsőséges szervezethez tartozás gyanújára" hivatkozva. Ám a nyilvánosságra hozott jelentésben egyetlen szó sem esik a férfi nemzetközi terrorista kapcsolatairól, a hazai szélsőségesekhez fűződő viszonyáról.

Kell még lenni iratnak

Valamilyen dokumentumnak kell még lennie az ügyben Szilvásy György szerint. A volt titkosszolgálati miniszter lapunknak kijelentette, a szolgálatok vélhetően vizsgálták, milyen összefüggés lehetett a kiszivárogtatás, illetve az azt követő zavargások között.

További jelentésekre a fideszes vezetők nyilatkozataiból is következtetni lehet - fogalmazott Szilvásy. Megerősítette amit Gyurcsány Ferenc lapunknak elmondott, hogy a jelentésben csak Rózsa-Flores szavaira hivatkozva szerepel, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatását az akkori kormányfővel és az MSZP-frakcióval egyeztetve szervezték meg. Ezzel szemben a Fidesz szerepéről a jelentésben tényeket közölnek, amelyek nyilván több forrásból származnak. Vélhetően híváslistákat, cellainformációkat ellenőrzött a szolgálat - tette hozzá Szilvásy.

Arról is beszélt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tájékozódásra bekérheti az összes létező aktát. Szerinte így talán többet megtudhatnánk a 2006 őszén történtekről is.

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!

Szerző

Oscar-díj - Angelina Jolie, Robert De Niro és Kevin Spacey is díjat ad át

Publikálás dátuma
2014.02.24. 21:05
FOTÓ: Thinkstock
Angelina Jolie-tól Robert De Nirón át Kevin Spacey-ig Hollywood összes nagy kedvence kiveszi a részét a vasárnap esti Oscar-gálán a díjátadásból.

"Nagy izgalommal tölt el bennünket, hogy a hollywoodi közösség megmutatja magát a vasárnapi Oscar-ceremónián. Azt akartuk, hogy rendívül színes legyen a sztárok skálája, hogy ne csak az idei jelölteket, de a filmgyártás egész örökségét is képviseljék" - fogalmazott hétfői közleményében Craig Zadan és Neil Meron, a gála műsoráért felelős két producer.
Az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia korábban már bejelentette, hogy a díjak átadásában a szokásokhoz híven szerepet kap mind a négy tavalyi Oscar-nyertes színész, Daniel Day-Lewis, Jennifer Lawrence, Christoph Waltz és Anne Hathaway is.

A díjátadók most közzétett teljes listáján csaknem ötven sztár neve olvasható. A hollywoodi Dolby Színház színpadán az aranyozott Oscar-szobor átnyújtói között lesz Brad Pitt, Amy Adams, Glenn Close, Penélope Cruz, Benedict Cumberbatch, Ewan McGregor, Jennifer Garner, Will Smith, Harrison Ford, Whoopi Goldberg, Samuel L. Jackson, Matthew McConaughey, Sydney Poitier, John Travolta, Kim Novak és Emma Watson is.
Az Oscar-műsorban Bette Midler, Bono és Pink is fellép. A gálát Ellen DeGeneres vezeti, a ceremóniát 225 ország televíziója sugározza.

Szerző

Oscar-díj - Angelina Jolie, Robert De Niro és Kevin Spacey is díjat ad át

Publikálás dátuma
2014.02.24. 21:05
FOTÓ: Thinkstock
Angelina Jolie-tól Robert De Nirón át Kevin Spacey-ig Hollywood összes nagy kedvence kiveszi a részét a vasárnap esti Oscar-gálán a díjátadásból.

"Nagy izgalommal tölt el bennünket, hogy a hollywoodi közösség megmutatja magát a vasárnapi Oscar-ceremónián. Azt akartuk, hogy rendívül színes legyen a sztárok skálája, hogy ne csak az idei jelölteket, de a filmgyártás egész örökségét is képviseljék" - fogalmazott hétfői közleményében Craig Zadan és Neil Meron, a gála műsoráért felelős két producer.
Az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia korábban már bejelentette, hogy a díjak átadásában a szokásokhoz híven szerepet kap mind a négy tavalyi Oscar-nyertes színész, Daniel Day-Lewis, Jennifer Lawrence, Christoph Waltz és Anne Hathaway is.

A díjátadók most közzétett teljes listáján csaknem ötven sztár neve olvasható. A hollywoodi Dolby Színház színpadán az aranyozott Oscar-szobor átnyújtói között lesz Brad Pitt, Amy Adams, Glenn Close, Penélope Cruz, Benedict Cumberbatch, Ewan McGregor, Jennifer Garner, Will Smith, Harrison Ford, Whoopi Goldberg, Samuel L. Jackson, Matthew McConaughey, Sydney Poitier, John Travolta, Kim Novak és Emma Watson is.
Az Oscar-műsorban Bette Midler, Bono és Pink is fellép. A gálát Ellen DeGeneres vezeti, a ceremóniát 225 ország televíziója sugározza.

Szerző