Előfizetés

Duplázódott a szexpiac

Strbik László
Publikálás dátuma
2014.02.21. 19:48
Fotó: Thinkstock
Ahhoz, hogy valaki prostitúcióból éljen legálisan Magyarországon, két lakásra van szüksége. Akinek viszont ez megadatik, annak nincs szüksége arra, hogy szexmunkából éljen. A rendőrök hajtóvadászatot rendeznek a lányokkal szemben, akik nem tudják kifizetni a bírságokat, csak újabb kuncsaftok szerzésével. Az érintettek egyértelmű szabályozást várnak - régóta hiába. 

A magyar közigazgatás 13 éve mulasztásos törvénysértésben van, mert a helyi önkormányzatoknak a törvény szerint már akkor ki kellett volna jelölni türelmi zónákat a szexszolgáltatások végzésére, ám ezt azóta sem tették meg - mondta lapunk érdeklődésére Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Szervezete elnöke, akit annak kapcsán kérdeztünk, hogy a rendőrség 2013. május 10-étől 2014. január 31-ig a prostitúció elleni fokozott ellenőrzést végzett.

"Ez pedig tisztességtelen eljárás. Így szabadon bírságolhatják a szexmunkásokat, és meg is teszik. Debrecenben például a rendőrség sportot űz a prostitúcióból élők megbírságolásából, ahelyett, hogy erőiket a vagyon- vagy életvédelem elleni bűnözők elfogására összpontosítanák" - mutatott rá Földi Ágnes.

A Közgazdasági Szemle legújabb számában "A kábítószerpiac, valamint a prostitúció hazai és külföldi gyakorlatáról" jelent meg Sárkány Péter főiskolai tanszékvezető tanulmánya, amelyből kiderül, az ezredforduló után ugrásszerűen megnőtt a hazai drogpiac nagysága, ám prostituáltakra még többet költöttünk, amivel magunk mögé utasítottuk a hollandokat is. Svédország a prostitúció szempontjából a legszigorúbb országok közé tartozik: a szexuális szolgáltatás nyújtása ugyan nem, de megvásárlása bűncselekménynek számít 1999 óta. Hollandiában a prostitúció 2007-ig teljes körűen liberalizált volt, azóta bevezettek, illetve, terveznek bevezetni néhány szigorítást. Napjainkban - legalábbis Európa jelentősebb részén - már meghaladottnak számít a teljes tilalom. Magyarországon vegyes a helyzet.

Magyarországon évente 129 milliárd forint a prostitúció bevétele, ami nagyjából annyi, mint amennyit könyvekre és újságokra költenek belföldön a magyar háztartások. Ez azt jelenti, hogy 1995 és 2011 között megduplázódott a piac. Nemzetközi összehasonlításban kiemelkedőnek tekinthető ez a forgalom. 

Az érdekképviselet elnöke szerint miközben az elmúlt években a duplájára emelkedett a prostitúcióból származó bevétel, ám tagjaik jövedelmük drasztikus csökkenéséről számolnak be. Így miközben 5-6 éve még akár napi 3-4 kuncsaftjuk volt, addig most már hetente látogatják meg őket ennyien. Ennek oka egyértelműen a középréteg gazdasági helyzetének a romlása. Ezért az erotikus szolgáltatást nyújtók olyan marketing fogásokat vetettek be, mint az "S.O.S szex" (negyedórás, illetve a rövididejű orgazmusig), vagy az "1-et fizet 2-t kap"!

"A kutatásnak semmi köze a valósághoz. A Magyarországon szexmunkát végzőket 10-12 ezerre becsüljük. A törvény szerint 300 ezer forintig terjedő szabálysértési összeget, a helyszíni 50-100 ezres bírságot a szexmunkások csak úgy tudják befizetni, ha újra kiállnak az utcára. Ha a bírságot átváltják elzárásra, vajon az államnak miért jó, hogy napi 9 ezer forintért ül börtönben egy prostituált?" - emelte ki Földi Ágnes. Hozzátette: egyszerűen nem látják, hogy e kérdésben lesz-e, és mikor rend Magyarországon. Szerinte a politikusok némelyike csak a lányokhoz szeret járni, e kérdésben jogszabályt módosítani nem.

Az utcán és bérlakásban nem lehet legálisan szexszolgáltatást nyújtani. Saját tulajdonú lakásban viszont igen. De ha egy szexmunkásnak van gyermeke, már két lakásra lenne szüksége, mert kiskorú veszélyeztetése miatt, ahol a gyermeke lakik, ott nem lehet dolgoznia. "De ha valakinek van két tulajdonú lakása, az nem szorul rá a szexszolgáltatás végzésére" - hangsúlyozta az érdekképviselet vezetője.

Nyolc hónap rendőrségi mérlege

* 1599 szabálysértési és

* 14 büntető feljelentést tettek

* 752 esetben bíróság elé állították az elkövetőket

* 980 esetben helyszíni bírságot szabtak ki

* 63 főt vettek közbiztonsági

* 751 főt szabálysértési őrizetbe

* 11 alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot

* 4 főt állítottak elő kitartottság

* 7 főt kerítés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt

Február 25-ig kell bevallani a vállalkozói szja-t

Publikálás dátuma
2014.02.21. 19:14
Fotó: Thinkstock, Getty Images.
Az egyéni vállalkozóknak és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek február 25-ig kell bevallaniuk és befizetniük személyi jövedelemadójukat a 1353. nyomtatvány kitöltésével.

Az egyéni vállalkozók 2013. évi tevékenységükről az előző évekhez hasonlóan a bevallás csomag 1353-13-as lapjainak kitöltésével számolhatnak el, melynek a sorszámozása az idén megváltozott. A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók egészségügyi szolgáltatási járulékát és nyugdíjjárulékát is ebben kell bevallani a NAV honlapján közzétett tájékoztató szerint.

Az elektronikus bevallásra kötelezettek csak elektronikusan nyújthatják be bevallásukat.

Az egész évben a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint adózó vállalkozót egyéni vállalkozóként nem terheli szja-bevallási kötelezettség, a13KATA nyomtatványon kell nyilatkoznia az adóévben elért bevételéről. Azoknak, akik az év során részben kata, részben szja kötelezettek, mind a két bevallást be kell nyújtaniuk az alanyiságuknak megfelelő időszakokra.

A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózók kizárólag belföldi pénzforgalmi számlájukról utalhatnak, egyéb esetben az adókötelezettség átutalással, a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyás befizetéssel és csekken is teljesíthető.

Nevet változtat az ungvári Berkut üzlethálózat

Megváltoztatja elnevezését az Ungváron 25 éve sikeresen működő Berkut (kőszáli sas) kereskedelmi vállalat, mert vezetője szerint az utóbbi napokban vérrel szennyezték be a nevet a Kijevben fegyvertelen tüntetőkkel szemben éles lőszert alkalmazó, azonos nevű különleges rendőri egység tagjai.

„Nem tudunk ezen a néven tovább működni, mert azt teljes mértékben diszkreditálta, vérrel mocskolta be a Berkut rendőri alakulat. Tagjainak kezéhez ártatlan emberek vére tapad” – mondta pénteken az ua-reporter.com ungvári hírportálnak Andrij Szuhaj, a vállalat vezérigazgatója. Hozzátette: osztozik az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmában, s a Majdannal és az ukrán néppel való szolidaritás jeléül még csütörtökön levették a kőszáli sasos zászlót minden kereskedelmi egységük épületéről.

Szuhaj azt is elmondta, hogy 1988-ban nem véletlenül választották cégük jelképéül a hegyek büszke, szabadságot, erkölcsi tartást jelképező, Kárpátaljával azonosított madarát. Ám a Berkut rendőrei amorális és véres tetteikkel beszennyezték a fogalmat, így a név kereskedelmi márkajelzésként sem vállalható a jövőben – közölte, megjegyezve, hogy hamarosan pályázatot hirdetnek egy új, vonzó cégnév megtalálására.