Felmentette a volt Főtáv-vezért a bíróság

Felmentette a csalással és hűtlen kezeléssel vádolt Kovács Lajost, a Főtáv volt vezérigazgatóját hétfőn kihirdetett elsőfokú határozatában a Fővárosi Törvényszék.

 Az ügyészség egyebek mellett azzal vádolta Kovács Lajost, hogy a vezérigazgató rábírta a Főtáv igazgatóságát, adják hozzájárulásukat a Csepeli Hőszolgáltató Kft. üzletészének megvásárlásához, a cégnek a vád szerint nem volt engedélye közületi hőszolgáltatási tevékenység végzésére és érvényes hőszolgáltatási szerződése sem volt a társasházként működő csepeli Rákóczi Liget lakóparkkal.     

A jóváhagyás alapján a Főtáv Zrt. 2008-ban 180 millió forintért megvásárolta a kft.-t, amelynek azonban a vád szerint sem anyagi lehetősége, sem technikai tudása nem volt a társasház fűtési rendszerének kiépítésére. A vád szerint a szerződés megkötésével a felek célja az volt, hogy anyagi fedezetet nyújtsanak a Gyarmati Zoltán másodrendű vádlott által vezetett Csepeli Lakásfejlesztő Zrt.-nek a lakópark kivitelezési munkálatainak befejezésére.

Szerző

Tizenegy év fegyházat kapott első fokon Portik Tamás

Publikálás dátuma
2014.02.10. 13:16
FOTÓ: TÓTH GERGŐ/NÉPSZAVA
Tizenegy év fegyházra ítélte Portik Tamást felbújtóként elkövetett minősített emberölés miatt a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon hétfőn. A másodrendű vádlott tettesként 10 évet kapott, a harmadrendű vádlottat felmentették.

A több mint másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint Portik adott utasítást, ismerőse, F. Ferenc, a harmadrendű vádlott csalta a helyszínre az áldozatot, a tettes pedig, aki fejbe lőtte Prisztást, Portik testőre, H. István másodrendű vádlott volt. 

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, az ügyvédek bizonyítottság hiányára hivatkozva felmentést kértek.

Az ügy hátterében a vádhatóság szerint kölcsönügyletekkel kapcsolatos elszámolási vita állhatott. 

A vádirat szerint Portik Tamás, aki 1994 és 2000 között az - olajügyletekkel kapcsolatba hozott - Energol Rt. igazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és nagy befolyásra tett szert az alvilágban. Portik Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette. A hatóságok őt gyanúsítják a Prisztás-gyilkosság mellett a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással, valamint Seres Zoltánnak és testőrének a meggyilkolásával. 

A törvényszék hétfőn a vádirathoz képest a Prisztás-ügyben részben megváltoztatta a cselekmény minősítését, és az előre kiterveltség mellett nem a nyereségvágyat, hanem az aljas indokot jelölte meg. 

A bíró szerint nem annyira az áldozat milliárdos vagyonának, mint inkább pozícióinak megszerzése motiválhatta Portikot. 

A bíróság döntő bizonyítéknak találta Portik és a tettesi magatartással vádolt társa bűnössége mellett az egyik védett tanú vallomását, továbbá mobiltelefonok híváslistáit, a cellainformációkat. A bíró megjegyezte, hogy "kísérteties", mi mindent lehet megtudni valakiről, pusztán az általa használt mobiltelefonnal kapcsolatos információk alapján. 

A bíró a híváslisták és a cellainformációk egybeesését nagy jelentőségű terhelő bizonyítékként értékelte, és többször is hangsúlyozta: ez nem lehet véletlen, ennyi véletlen nincs. 

A bíró megjegyezte, hogy az 1996. november 1-jén elkövetett gyilkosság után 11 hónapig folyó, majd eredménytelenül lezárt nyomozásnak súlyos hiányosságai voltak, éppen a mobiltelefonokkal kapcsolatos információk beszerzése terén, és ezek a hiányosságok 16 év után már nem pótolhatók - az az eljárás mégis alapjául szolgálhatott a 2012-ben újrainduló nyomozásnak.

A bíróság szerint az ügy egyik legtalányosabb figurája Lakatos András, Kisbandi, akinek a jelenlegi tartózkodási helyét a hatóságok nem ismerik, több nemzetközi körözés van ellene, igaz, egy éve a rendőrök megállították a fővárosban, de továbbengedték. 

Kisbandi a tanúk szerint igazi csaló volt, jelentős összegeket kölcsönzött, 1996-ban nagy lábon élt, majd tartozási spirálba került és menekülnie kellett. Meg sem állt a Karib-tengeri Dominikáig, távozását feltehetően Portik segítette. 

A bíró megjegyezte, hogy ismeretlen helyen tartózkodik Lakatos testvére is, aki számos ügylethez adta a nevét. 

A bíró elmondta, hogy sem Portik, sem Lakatos nevén nem volt ingatlan, és cég is sokkal kevesebb, mint ahányra érdemi befolyásuk volt.

A bíró megjegyezte azt is, hogy Portik nem tudott számot adni arról, mivel kereste a kenyerét, és ezt az ismeretségi köréből megidézett tanúk sem tudták elmondani a bíróságon. 

A bíróság kirekesztette a bizonyítékok közül annak a Radnai Lászlónak a tanúvallomását, akit a kecskeméti maffiaperben korábban 12 évre ítéltek jogerősen, majd félbeszakították büntetésének végrehajtását, és a Prisztás-gyilkosság ügyében terhelő vallomást tett. 

A szóbeli indoklás szerint Radnai vonatkozásában nincs hivatalos tudomása vádalkuról, ám a tanú vallomását "sem megerősíteni, sem megcáfolni" nem kívánja, arra ítéleti tényállást alapítani nem lehet. 

(Radnai amellett, hogy a gyilkosság megrendelőjeként a váddal egyezően Portikot nevezte meg, elkövetőként viszont az ügyészségtől eltérően nem a másodrendű vádlottat, hanem az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében is meggyanúsított szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot.) 

A bíróság bizonyítottság hiányában mentette fel a harmadrendű vádlottat, mert nincs elég adat arra, hogy annak tudatában hívta Prisztást a tetthelyre, hogy ott meg fogják ölni. Ebben nyomozási hiba is közrejátszhatott, hiszen a harmadrendű vádlott mobiljának cellainformációt nem kérték le 17 évvel ezelőtt.

A bíró enyhítő körülménynek minősítette mindkét vádlott esetében a rendkívüli időmúlást és hogy kiskorú gyermekről kell gondoskodniuk, súlyosítónak a brutális, kivégzésszerű elkövetést. 

Portik az ítélethirdetés után a bírónak azt hangoztatta: nem talál szavakat, tiszta a lelkiismerete, egy ártatlan embert ítéltek el. Mire a másodrendű vádlott közbekiáltott: kettőt!

Az ítélet nem jogerős, miután az ügyész az első- és a másodrendű esetében súlyosításért, a harmadrendűnél pedig bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett, az első- és másodrendű védője pedig felmentésért, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon. 

A törvényszék meghosszabbította az első- és a másodrendű vádlott előzetes letartóztatását, ugyanakkor megszüntette a harmadrendűét, ő nyomban szabadlábra került. A kényszerintézkedések vonatkozásában az ügyész nem fellebbezett. 

A büntetőper mindvégig rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajlott, a Terrorelhárítási Központ tucatnyi maszkos, golyóálló mellénnyel felvonuló, géppisztolyos munkatársa vigyázta a tárgyalóteremben a vádlottakat, és civil ruhás rendőrök felügyelték a bírósági épületnek azt a részét, ahol a tárgyalás zajlott.

Szerző
Frissítve: 2014.02.10. 19:41

Két éve kirabolta, most meg is gyilkolta?

Egy nappal a bűncselekmény felfedezését követően elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy idős asszonyt a múlt héten Tatabányán - jelenti a HavariaPress. Kihallgatásán a gyanúsított tagadta, hogy ölt volna, a bíróság azonban ma délelőtt előzetes letartóztatásba helyezte.

A dunántúli megyeszékhelyen február 6-án délelőtt találtak holtan egy 73 éves asszonyt, miután gondozója aznap hiába csengetett be hozzá, ráadásul érintetlenül találta az előző napra kiszállított ebédjét is, a lakás bejárati ajtaja mellett.

A rendőrök tűzoltói segítséggel, egy emelődaru felhasználásával jutottak be az ablakon át a lakásba, ott találták meg az idős asszony földön fekvő holttestét. A megyei főkapitányság a helyszíni szemlével egy időben adatgyűjtésbe kezdett, melynek során felmerült a gyanú, hogy a bűncselekményt egy 26 éves férfi követhette el.

A férfi ugyanis korábban Tatabányán élt, és bő két évvel ezelőtt, 2011. december 6-án egyszer már kirabolta a mostani sértettet. A nyomozás azt is kiderítette, hogy a férfi most Budapesten él, ott fogták el a rendőrök február 7-én. Kihallgatásán a gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését, a rendőrség ennek ellenére őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit a bíróság e hét hétfőn el is rendelt  , emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Szerző