Előfizetés

Az Összefogás Párt feljelentést tett az összefogás szó használata miatt

Az Összefogás Párt feljelentést tett "név, szlogen és védjegylopás, valamint az ezekkel összefüggő választási csalás miatt". Szepessy Zsolt pártelnök személyesen nyújtotta be a feljelentést ismeretlen tettesek ellen a Legfőbb Ügyészségen.

Az Összefogás Párt emlékeztetett, hogy korábban levelet írt az Összefogás miniszterelnök-jelöltjének, Mesterházy Attila MSZP-elnöknek, és kezdeményezte "a névlopás által kialakult helyzet tárgyalásos tisztázását", ám megkeresésére nem kapott választ.

Szepessy Zsolt a név-, illetve szlogenhasználattal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldali pártszövetség nevében Szigetvári Viktor és két társa is tett már feljelentést, ők azért, mert szerintük a kormánypártok saját kampányukhoz elorozták a kormány "Magyarország jobban teljesít!" szlogenjét. "Ugyanezek az önérzetes úri emberek nem láttak abban semmi rosszat, hogy az Összefogás Párt nevét - szerintük csupán egy szlogent - ők maguk is használják. Hogyan is van ez?" - vettette fel. Közölte, nem akarnak szótlanul elmenni "ekkora álszentség mellett", ezért döntöttek úgy, hogy ők is feljelentést tesznek.

Azt írták, szerintük az "összefogás" név a magyar politikai életben az elmúlt öt évben jól bejáratott védjegy, szlogen egyértelműen az Összefogás Párthoz kötődött, a választók ezen a néven tudják azonosítani a pártot és tevékenységét. Közölték, az Összefogás Párt jelentős összegeket költött nevének, szlogenjének, védjegyének megismertetésére, ezért az komoly anyagi és szellemi értéket is képvisel.

Úgy látják, más pártok és civil szervezetek is használták ugyan az összefogás szót, ám mindig figyeltek a megkülönböztethetőségre. "A nyolc év rossz kormányzás alatt elkényelmesedett és önteltté váló baloldali vezetők most szakítottak ezzel a kimondott-kimondatlan szabállyal és egy az egyben, már a látszatra sem adva, ellopták tőlünk az Összefogás nevet és azt saját választási kampányukban használják" - írták.

Disznóölés és egyéb disznóságok

A Magosz vezető osztrák gazdákat segít, a mintagazdaként bemutatott új földbérlő Tiszabura határában feketén foglalkoztatta az idénymunkásait, miközben a kormány leöletné a hazai sertésállomány közel harmadát  - sorolja a kormány "disznóságait" Gőgös Zoltán szocialista képviselő. 

A szocialista képviselő szerint a földbérleti pályázatokkal kisemmizett állattartó gazdálkodók így is sok telepet lesznek kénytelenek bezárni, most pedig egy folyamatosan visszatérő és elvileg kiirthatatlan, de a fogyasztók szempontjából teljesen ártalmatlan betegség ürügyén levágatnák velük az állomány harminc százalékát.  Gőgös Zoltán hangsúlyozza, miközben szándékosan tönkreteszik a sertéstartókat azzal, hogy elveszik tőlük az eddig használt földjeiket, most egy mondvacsinált indokkal levágatnák a hazai sertésállomány közel harmadát.

 "A Fidesz-Magosz mutyikoalíció folyton azt hazudja, hogy a zsebszerződések ellen harcol, miközben a baloldali elfogultsággal nem vádolható HírTV már 2012 novemberében lebuktatta az egyik osztrák gazdákat földhöz segítő, időközben Magosz-vezetővé előlépett pártkatonájukat."  - írja közleményében a mezőgazdasági bizottság alelnöke, majd így folytatja: "de még ezzel sem értünk a kormánypárt legújabb disznóságinak végére, kiderült, hogy a 6000 mintagazdaként bemutatott új földbérlő Tiszabura határában feketén foglalkoztatta az idénymunkásait.

"A tavasszal felálló Mesterházy-kormány véget vet a disznóságoknak, és valós vidékfejlesztésbe kezd a mostani vidékrombolás helyett" - zárul a közlemény. 